Toy (ZiHyo, Block B)

Szereplők: Ahn Jaehyo, Zico (Block B)

Figyelmeztetés: +18
Leírás: Az emberek sokszor kihasználják a másikat. Van, hogy ez a dolog kölcsönös. Ám egyszer minden ilyen dolog átalakul valami másba. Valami másba, amit nem lehet megmagyarázni. Jaehyoban is átalakultak ezek az érzések "valami mássá", még hozzá Zico iránt. Ám a fiúnak ő csak egy játékszer. Vajon az is marad? (plusz a legújabb daluk hozzá, mert nagyon megadja hozzá az alaphangulatot: Toy)
Írói megjegyzés: Mind a hármunk nevében nagyon köszönjük, hogy már 8 feliratkozónk van. És mindenki másnak, hogy olvassátok a kis történeteinket^^
Shiro-chan

- Yo, Yo Zico on the mic, drop the beat! – hallottuk meg az ismerős mély, erőteljes mégis kellemes hangot, majd pár másodperc múlva megjelent a hang tulajdonosa is szokásos tündöklő formájában. Guns ’n’ Roses pólója alá fekete-fehér csíkos hosszú ujjút vett fel, mindezt egy szürke szaggatott nadrággal. Nyakában egy-két ezüst nyaklánc lógott, míg gyönyörű szemeit fekete napszemüvege takarta el. Sosem értettem, hogy egy amúgy is sötét helyre minek vesznek fel egy ilyen kelléket, de gondolom ez a rappereket még menőbbé teszi. Az meg már teljesen más kérdés, hogy ez a koncepció, még ha egyszerű is, nincs benne semmi giccs, túlzás, vagy ilyen „igen, én rapper vagyok, motherfucker, te meg nem” érzés sem, sokkal inkább csak egy egyszerű öltözet, amit a mindennapokban is felvehet az ember, de még is különlegessé teszi a tény, hogy ki a viselője. Woo Rohadt Zico. Szőke hajkoronája felzselézve ékeskedik fején, ezzel is többet mutatva tökéletes arcából. Ahogy bemutatkozik és elkezdi előadni első számát a tömeg egy emberként sikít fel, velük együtt sajnos én is. De… én, Ahn Jaehyo, egy feltörekvő idol még is mit keresek Zico, a nagy underground rapper, koncertjén? És a szívem miért kezdett el hevesebben verni, mikor meghallottam a hangját? És még is miért sikoltozok én is a többi emberrel együtt, annak ellenére, hogy maszkom a hang nagy részét elnyomja? A kérdésekre választ pár héttel ezelőtt találunk.

Kedves húgom, Hyejin napokon keresztül rágta a fülemet azért, mert ő látni szeretné az Istenét, a Mindenét, a Tökéletességet, azaz Zicot, élőben. Viszont szüleink egyedül nem engednék el őt, a barátnői meg nem szeretik az ilyen zenéket, szóval kizárásos alapon maradtam én. A meggyőző párbeszédünk a következőkép zajlott: „Kísérj el a koncertre! Nem. Naaa, légyszííí. Mondom, hogy nem. Egy hónapig én csinálok minden házimunkát, és falazok, mikor kurogatni mész. Mikor is lesz pontosan az a koncert?”. Na, ne hogy bárki is azt gondolja, hogy hímringyó lennék, vagy bármi, csak… hogy is mondjam? Van egy valaki, akit bármi áron, bármikor látnék. Az egész kapcsolatunk tényleg csak testiségre alapul. Vagyis, had pontosítsak: alapult. Ám azok miatt a reggelek miatt, amikor mellette ébredtem és megláttam kócos haját, azok miatt az együttlétek miatt, amikor jobban kötődött hozzám, én pedig hozzá, mint anya gyermekéhez, azok miatt a pillantások miatt, amiket felém intéz mikor kíván, mikor rám gondol, mikor elkezdjük a dolgot, miközben csináljuk és miután befejeztük, és végül amiatt, amilyen ő maga: beleszerettem. Beleszerettem a testébe, a szemébe, a hajába, a ruháiba, az illatába, a mosolyába, a nyögéseibe, a dús ajkaiba, a lelkébe, a személyébe, a szívébe, a mindenébe. Lényegtelen, hogy mennyi ideig vagyunk együtt –percekig, esetleg napokig- én mindig azt kívánom, bárcsak egy kicsivel több lehetne. Bárcsak ő is szerelmesen nézne rám, és nem kéjjel telve. Bárcsak ő is kinyitná felé a szívét. Bárcsak… bárcsak ő is belém szeretne. De ez lehetetlen, hisz én nem vagyok más számára, mint csak egy játékszer, amit ha egyszer megun, eldob. Lányok, fiúk, komolyan mondom, soha, de soha ne kattintsatok a „barátság extrákkal” opcióra. Ilyen nem létezik, mert valaki úgyis beleszeret a másikba. És innen megkezdődik minden: érzékeny pillanatok, féltékenykedés, többre vágyás, végül megszűnik vele minden kapcsolatod, és nem tudod majd később máshogy leírni, mint klisékkel. „Én szerettem, de neki csak a testem kellett. Én megadtam neki mindent, de ő nem adott semmit. Én azt hittem, lehet ebből több is, de ő nem kért ebből” –ezek azok a mondatok, amiket, higgyétek el, jobb ha nem mondotok el az életetekben. De hogy még is ki ez a személy, aki annyira elcsavarta a fejem, hogy a baglyok féltékenyek lennének rám, valamint a látvány egy Stephen King könyvbe illene csak bele? Hát az a szemét dög, aki most éppen a színpadon rappel és tündököl. Bezony nekem, és Ziconak „ilyen” kapcsolatunk van. Hogyan találkoztunk, kötöttünk ki egymás mellett… fogalmam sincs. Egyszer, egy részeg éjszakán elkezdődött, és azóta is tart. Erről jut eszembe: részegek se legyetek, mert még a végén belementek olyan hülyeségekbe, mint én.

De ilyenkor felmerülhet mindenkiben a kérdés, hogy miért állok mindenkitől a lehető legmesszebb, maszkban, talpig feketében, attól félve, hogy bármelyik percben lebukhatok, és tönkre tehetek mindent, vagy hogy Ő meglát majd. Erre nagyon egyszerű a válasz. Nem mondom, hogy Rómeó és Júlia kapcsolat, mert attól azért messze vagyunk, de valami olyasmi. Köztudott, hogy az underground előadók elég gyakran lenézik és megvetik az olyan idolokat, mint én, olyan tetteikért, mint például: fanservice és az ezzel járó ölelések, színészkedések, és az esetleges csókok, puszik. Meg persze a saját magunk lejáratása egy-egy programban, amiért néha legszívesebben elásnánk magunkat és utána órákat sírunk a fürdőbe zárva, hogy nem így képzeltük el ezt az egész híresség dolgot. Nagyon sok olyan helyzet adódik egy idol életében, amit nem akar megtenni, viszont kénytelen, mert van egy hosszú-hosszú szerződés, ami kényszerít arra, hogy ilyeneket csináljunk. És ezek az emberek, akik itt vannak ma, egytől-egyig megvetnek minket. Van egy-két kivétel, de azok is általában azok a rapperek a bandákból, akik régebben ugyanebben a műfajban jeleskedtek. Éppen ezért, ha bárki rájönne a kapcsolatunkra, vagy csak arra, hogy ismerjük egymást, Zicot kitaszítanák a csapatból, ami egyet jelent az életével, engem pedig a média, és a többi zenész tenne lelkileg tönkre. És ezeknek az opcióknak a végén csak a szenvedést látom, amibe az emberek dühödt és csalódott véleménye hajszolt minket.

- Úristen, az ott Babylon! –ugrott nyakamba testvérem, amint meghallotta az énekes hangját, ezzel is kizökkentve hosszas elmélkedésemből.

- Csodás. – forgattam szemem.

- Ennél egy kicsit nagyobb beleéléssel, ha kérhetném. – tette csípőre kezét.

- Woohoo. – szememmel együtt mutatóujjamat is forgattam, beleélésem jeleképp.

- Ne legyél ilyen! Tanulhatnál is tőlük!

- És még is mit?

- Hogy hogyan legyen több sorod. – hogy mindig képes eltalálni azt a pontot, ami a legjobban fáj.

- Kuss, és nézzed őket. –löktem vissza a tömegbe, ahonnan visszajött hozzám. Alapvetően imádom ezt a lányt, de vannak olyan elszólásai, amiket nem tudok tolerálni, és elrontja a hangulatomat. Mint például most. Megpróbáltam élvezni a koncertet, fürdőzni Zico hangjában és látványában, de képtelen voltam rá. Belegondoltam, hogy még tényleg mennyire alábecsülnek az ügynökségnél, és az alakulóban lévő csapatban, valamint, hogy a feljebb jutásért mennyi aljas dolgot kell majd megtennem, egész egyszerűen elszomorított és padlóra vágott. Ezért hát átverekedtem magam a tömegen egészen a pultig, ahol kértem magamnak valamit, ami nagyon üt, majd azt iszogatva élveztem Zico és a többiek előadását. Valamikor a koncert vége fele és az üveg félénél rezgett a telefonom azt jelezve, hogy kaptam egy SMS-t.

„Amint vége ennek az egésznek, gyere a hátsóparkolóba. Nem tudom ki az a ribanc veled, de ha nem akarsz rosszat magadnak, őt nem hozod. Most nincs kedvem a szendvicshez, csak Ahn Jaehyohoz.”  - írta.

„Az a ribanc a húgom, te faszfej.” – válaszoltam.

„Hupsz. De ugye azért jössz?”

„Persze” – hát, ez a nap se fog úgy eltelni, hogy a szívem ne törjön még jobban össze emiatt a fiú miatt. Valószínűleg fáradt lesz, szóval egy gyors menet és vége.

- Egyszerűen remek. Csodás életed van. – motyogtam magamnak, majd kortyoltam egy nagyot a barna löttyből, ami az üvegben volt.

- Nekem miért kell mennem, és te miért maradhatsz? –nyavalygott Hyejin.

- Mert az alku, az alku.

- Nem mondod, hogy megint vele találkozol?

- Pedig de.

- Hogy lehet az, hogy nekem, ilyen külsővel nincs senkim, de neked, olyan külsővel, szinte minden héten más van?

- Úgy, hogy ez a visualok ereje. – nyitottam ki neki a taxi ajtaját, amint a jármű megérkezett. Bediktáltam a sofőrnek a címet, a lány kezébe pedig odaadtam a pénzt, amit majd a férfinak kell fizetnie.

Amint elhajtottak, elindultam a megbeszélt helyre, ahol negyed órát kellett várnom arra, hogy végre meginduljanak az emberek onnét. Addig az üvegben maradt pia nagy részét eltűntettem, valamint a telefonomon olvastam a koncertről való visszajelzéseket. Természetesen, hogy lehetett volna másképp. Zico, és a csapata úgy, ahogy vannak tökéletesek. Mindenki szereti őket.

- Hát veled meg mi van? –hallottam meg a mesés hangot miután a tulajdonosa belerúgott a lábamba. Lassan néztem fel rá, hátha nem kapok infarktust a látványától, de sajnos tervem nem jött össze. Izzadt arca még vonzóbb volt közelről, mint távolról. – Ha eddig nem haltál meg, akkor majd most?

- Lehetséges. – feleltem közönyösen.

- Chö. Majd azután patkolj el, hogy túl vagyunk a dolgon. Nem terveztem, hogy nekrofil legyek.

- Pedig te még úgy is szexi lennél. –motyogtam magam elé, reménykedve abban, hogy nem hallotta meg, de abból ítélve, hogy egyből felrántott magához és megcsókolt rákellett jönnöm, hogy az ellenkezője történt annak, amire számítottam.

- Tudom. –felelte, majd feltűnés nélkül bevezetett a klubba, ahol volt a ma esti előadás, és azon belül is a saját várakozójába. Nem volt benne semmi különös, egy nagy bőrkanapé, egy dohányzó asztal, valamint kettő bőr fotel. Egy nagy tükör előtte egy székkel, valamint néhány a fiú fellépő ruhája közül. – Egyébként – kezdte, mikor elhelyezkedtem a kanapén, az asztalra letettem saját italom és egy másikat vettem a kezembe – megnéztem a múltkori fellépéseteket.

- És, mit gondol róla művészúr? – kérdeztem flegmán, holott nagyon is érdekelt a véleménye.

- Egy dolgot kérdeznék: énekesek lesztek, vagy sztriptíz bárban rúdtáncosok? Alig volt benne valami ének, a fele playback volt. És arról már ne is beszéljünk, hogy mit műveltetek egymással a fantalálkozó közben.

- Úgy beszélsz erről, mintha nekem olyan sok közöm lenne hozzá. Tudod, hogy utálom, ha mások érnek hozzám rajtad kívül. És az, hogy mit táncolok, hogyan és kivel, mind az ügynökség határozza meg. Még nem vagyok abban a pozícióban, hogy legyen véleményem, vagy beleszólásom azokba a dolgokba, amik velem történnek ott.

- Azzal addig teljesen megbékélek, hogy játszanod kell a hülyét, azt a tehetséget, ami benned rejtőzik még mélyebbre nyomják azzal, hogy alig szerepeltetnek, de az, hogy amikor szerepelsz, akkor is vonaglanod kell mással, kiakasztó.

- Megmondtam már ezerszer, hogy a munkám ezen részéről ne beszéljünk, mert fáj. Nagyon fáj. – mondtam neki éles nyomatékkal a hangomban, hogy az utána kialakuló csendben megihassak még egyel az italok közül.

- Jó, akkor azt hanyagoljuk. De arra mi a magyarázatod, hogy megcsókoltad azt a Minhyukot, vagy kit? Lehet, hogy te nem akartad, de én láttam, hogy nem sok tartotta vissza attól, hogy ott helyben megerőszakoljon.

- Ugyanaz a magyarázatom, mint neked, a múltkori lányra „ez is a munkám része”.

- Yaaa, mi bajod van ma? Megjött, vagy mi? Most még nálam is bunkóbb vagy. – ült le mellém. Nem szeretem a dolgokat oda magyarázni, ahova nincs, de olyan volt, mintha a szemének egy aprócska részletében, a legelrejtettebb zeg-zúgban az aggódás egy aprócska jele ott ült volna és egyenesen velem szemezne az a kis dög.

- Szimplán csak az, hogy egy napon, két órán belül két számomra fontos ember, olyan dolgot vágott a fejemhez, amiről tudják jól, miként érint, de csak azért is folytatják ennek a mondogatását. Na vajon szerinted mi bajom lehet?

- Jaehyo…

- Nem kérem azt, hogy szeress, vagy törődj velem, vagy… vagy ne viselkedj velem úgy, mint csak egy babára, akivel kedves szerint játszadozhatsz, csak annyit, hogy ma… ne egy rövid valamit produkáljunk, hanem valamit… valami olyat, amitől kevésbé érzem magam a világ legnagyobb vesztesének. Nem akarom magam se különlegesnek, se hercegnőnek, se semmi ilyennek érezni, szóval ne így kezelj. Sokkal inkább csak éreztesd azt, hogy nem vagyok annyira egyedül, mint amilyennek én gondolom magam. Legalább addig tedd meg ezt, ameddig tudod. Valamiért, valahogyan úgy érzem, hogy ennek az egésznek lassan vége. Egyszer csak ott fogsz hagyni a sarokban, eldobva, megunva, kihasználva, de addig… de addig a végzetem, a testem, a lelkem a mindenem a te kezedben van. Szóval kérlek, amíg tudsz használj ki, hisz teljesen a tiéd vagyok.

- Hogy tudod mindig kimondani azt, amire én nem vagyok képes? És… te, a sztárocska, az idol, miért érzed ugyanazt, mint én, mikor megismerkedtünk? Talán részeg vagy? – miközben lágyan beszélt hozzám, hajamat birizgálta ujjai közt. – De legyen. Ma más lesz, megígérem.

- Nem kell ígérned, nincs szükségem rá. Tudod jól, hogy már rég a játékod lettem, azt csinálsz velem, amit akarsz.

- Igen tudom. – felelte, majd bármilyen felvezetés nélkül ajkaimra tapadt.

Húsos alsóajkának érzésére testemen végig futott a hideg, fejemet még jobban elvesztettem, mint a csók előtt. Nem tartott vagy öt másodpercig a csók, de már éreztem, hogy hatással van rám. Azt szeretem Zicoban, hogy mindig képes meglepni. Egyszer vad, erőteljes, domináns, míg máskor bújós, mint egy kiscica, védelmező és szenvedélyes. Szinte majdnem minden együttlétkor másmilyen oldalt mutatott, hol vegyesen, hol egymagában. Ma teljes őszinteséggel állíthatom, hogy olyan kevert volt, a tészta sütés előtt. Míg nyelve egyszer gyengéden masszírozta enyémet, addig a következő pillanatban azt hittem, hogy teljesen szétharapja számat. Mindeközben én ölébe másztam és ott ringatóztam csípőjén. Az én kezem az ő hajában, míg az övé enyémben. Levegő hiányában vált el tőlem, majd talált rá fülem mögötti érzékeny részemre, amit szinte képes lennék elélvezni, annyira jó érzés, ha valaki ott csókol meg. Ám ez a fiú nem csak csókolt: ő biztos volt abban, hogy az ötezredik alkalommal is megjelöl, és mindenki tudtára adja, hogy én az övéve vagyok, így hát kellőképp kiszívta testemnek azon részét. Két kezével pólóm alá nyúlt és nagy tenyerével végig cirógatta felsőtestem minden apró pontját, ezzel is elérve azt, hogy kirázzon a hideg és libabőrös legyek. Végül újra számat kóstolgatta, ezzel egy időben pedig nadrágomat gombolta és cipzárazta ki, ezzel is már egy kisebb megkönnyebbülést adva lüktető férfiasságomnak. Egy hirtelen mozdulattal szabadította ki azt alsómból, szinte csak pár másodpercig éreztem a hideg levegőt, mivel hatalmas tenyere ágaskodó tagomra tapadt. Először makkomon körözött hüvelykujjával lassan és kínzón, majd fel-le mozgott rajta, hol megszorítva, hol gyengéden kezelve egész férfiasságomat. Őrjítően jó érzés járta körbe egész testemet, olyan, amilyen eddig szinte még soha. Felvéve kezének mozgását én is úgy vonaglottam csípőjén, ezzel is jobban felizgatva őt. Egy gyengébb pillanatomban megváltoztatta technikáját, aminek köszönhetően pillanatok alatt a csúcsra vitt és hangos nyögéssel élveztem el kettőnk közé.

Amilyen gyorsan csak tudott úgy fektetett el a fekete kanapén. Az új pozícióban még több csókkal hintette be számat és ajkamat. Szinte fel sem fogtam, hogy nincsenek rajtam ruháim, olyan gyorsan szabadult meg tőlük. Láttam a szemében, hogy már nagyon akarja, alig bírja kivárni. De ebben a tekintetben volt valami, ami visszatartotta őt. Valamiféle önkontroll költözött belé, ami megfékezte őt attól, hogy ez csak egy durva és gyors szex legyen. Ez az erő segítette őt abban, hogy eleget tegyen kérésemnek. Nem tudom honnét szerezte ezt, de… de nagyon tetszik. Azt akarom, hogy mindig ilyen legyen a szeme, és mindig így nézzen rám. Azt akarom, hogy tényleg törődjön velem.

Míg én gyönyörű szemeiben vesztem el, addig ő beférkőzött lábaim közé, kivárva a tökéletes pillanatot, hogy elkezdhesse a tágítást. Szokásától eltérően mind ujjait, mind engem beken síkosítóval, és csak úgy kezdte el az akciót. Ha azt mondom, hogy most egy ész úriember, mennyire néztek hülyének? Először középsőujját helyezte fel bennem, majd tapasztaltságom miatt azt követte a többi is.

- Készen vagy, szépfiú? –kérdezte két csók között.

- Rád mindig készen állok. –karolom át nyakát ezzel is közelebb húzva őt magamhoz.

Ujjai helyén hamarosan megéreztem péniszét, amit lassan és kínzóan helyezett fel bennem. Nem kapkodott el semmit, nem sietett sehova. Ő is azt akarta, hogy jó legyen. Szerintem a testem már kialakított Ziconak egy helyet magamban, ami csak és kizárólag őt illeti meg, oda senki más nem illene. Ahogy teljes hosszával bent volt elkezdett egy lassú tempót diktálni, ami egyre csak gyorsult azzal, ahogy megszoktam. Volt, hogy alig-alig jött ki belőlem, de volt, hogy szinte teljesen kint volt és egy erős, valamint gyors mozdulattal döfött belém.

- Miért nem mondasz semmi olyat, mint amilyet szoktál? – kérdeztem.

- Mert azzal, ha most káromkodnék nem segítenék azon, hogy kevésbé érezd magad egyedül.

- Köszönöm. – suttogtam, majd még jobban magamhoz húztam, hogy megölelhessem. Ilyenkor, mikor közel enged magához olyan, mint egy nagy és szeretnivaló plüssmackó, amit egész életedben ölelni akarsz.

Az időmúlásával cseréltünk helyzetet, így most a kanapénak támaszkodok, és Zico csípőmet szorítva hátulról elégít ki. Egyszer csak teljesen hozzám bújik, megölel és úgy folytatjuk tovább. Ez az új póz, az ügyessége, a gyakorlottsága és minden egyéb tényező juttat el arra a pontra, amikor már érzem, hogy közel a vég.

- Zico… érzem, hogy… mindjárt. – lihegem. Nem válaszol semmit, helyette kiszáll belőlem, megfordít az ölébe vesz és leül a kanapéra ezzel együtt férfiasságára ültetve engem. Így neki is tökéletes kilátása van rám és nekem is rá. Nem kell sokat ugrálnom rajta, neki sokat löknie csípőjével, egy gyanútlan pillanatban érzem meg azt, ahogy izmaim összehúzódnak, az a bizonyos bizsergés körbe járja egész testem, fejem tetejétől a talpamig. Velem együtt Zicot is eléri az orgazmus csodás érzése. Én a szokásos hangos és vékony kiáltással megyek el, ő pedig a szokásos öblös és mély nyögésével. Ám most valami mégis más volt. Eddig sosem ölelt magához orgazmus közben, most viszont igen. Olyan szorosan ölelt magához, mint aki attól fél, hogy az állat, amit nagy nehezen megszelídített bármelyik pillanatban elszökhet tőle. Míg pihegünk és kipihenjük fáradalmainkat átsuhan rajtam egy gondoltat, amit félek kimondani. Hisz ha kimondom, akkor vagy végleg összeroppanok, vagy a vak remény fog tovább élni bennem. De ha nem teszem fel, akkor lehet, hogy örök életemre bánni fogom. – Zico.

- Hm? –puszilt bele nyakamba.

- Szakítsunk, kérlek. – mondtam ki hossza hallgatás után. – Úgy érzem, hogy képtelen vagyok ezt az egészet folytatni. Utálom a rettegést, a kétségeket, a reménységet és a reménytelenséget. Utálom magam, amiért ilyen lettem. És téged is utállak, amiért ilyenné tettél. Mond, miért kellett ez? Vagy ha nem akarsz erre válaszolni, akkor csak hagyj el, kérlek.

- Nem lehet. Most még nem engedhetlek el. – fogta arcomat kezei közé.

- Miért nem?

- Nem tudom… Csak szimplán, valamilyen misztikus erő azt mondja nekem, hogy ne csináljak belőled a polcon porosodó babát. Azt mondja, hogy keltselek életre. Szerinted mit kéne tennem?

- Miért kérdezed, mikor tudod a választ?

- Miért kéred, hogy szakítsunk, mikor tudod, hogy úgy sem fogunk?

- Mert fáj. –feleltem, miközben egy árva könnycsepp végig szántotta arcomat és halálát Zico kezén lelte.

- Akkor addig várj kérlek, míg nekem fáj, neked pedig nem. Onnantól fordul a kocka, és én leszek a te játékod. Amint ez megtörténik, addig játszhatsz velem, amíg eleged nem lesz belőlem. Olyan messzire dobhatsz el magadtól, amilyen messzire csak akarsz, akár össze is törhetsz, ha azt akarod. Csak várj még. 

Uke, vagy seme? (Zihyo)

Szereplők: Zico és Jaehyo
Figyelmeztetés: Yaoi +18
Leírás: A Block B tagjait egy interjún érdeklődve megkérdezik, hogy mit gondolnak, ha egy fiúval kerülnének össze, melyik pozícióban lennének. Jaehyo személyiségéhez híven nagyra törően bevallja, hogy ő pedig irányító Ezzel a band a vezére, Zico sajnos nem ért egyet. Így este a dromban, fürdés közben eldől, hogy kettőjük közül kis is az erősebb.
~Shiro-chan

- És akkor most következzenek a rajongói kérdések! „Mit gondolsz, seme lennél, vagy uke?”. Hát..ööö… ez egy igen érdekes kérdés, de szerintem megválaszolhatjuk. Nos, kivel kezdjük? Legyen, mondjuk…. P.O. – nézett körbe rajtunk az MC. Jelenleg egy japán tévésműsorban szerepelünk, ahol a világ minden tájáról érkezett kérdéseket válogatták össze a számunka. Ha már az első ilyen, kíváncsi vagyok a többire.

- Hát, attól függ. – nevetett P.O.

- Még is mitől? Maknae vagy, alap, hogy uke is vagy egyben. – nézett rá furcsán az MC.

- Ez nem igaz. Taeil hyungnál biztos, hogy seme lennék! –állt ki magáért.

- Hát kösz. –ütögette meg a vállát Taeil, mire mind hangos röhögésben törnénk ki.

- B-bomb?

- Van, akinél uke, van, akinél seme. – mosolygott büszkén.

- U-Kwon?

- Nekem barátnőm van.

- Most nem erre voltunk kíváncsiak. De üsse kő, most eltekinthetünk e felett. Kyung?

- Nos, én túl kedves vagyok, szóval biztos, hogy uke lennék. Kivéve Taeilnél. – nevetgélt Kyung.

- Engem már meg se kérdezz. Úgy tűnik uke vagyok… - szomorkodott Taeil.

- Jaehyo?

- Természetesen seme. Mindenkinél. –húztam ki magam büszkén, mire egy hatalmas röhögést hallottam mellőlem.

- Már nem azért, de tuti, hogy én viszem a pálmát a csapatban. Kizárt, hogy az alattvalód legyek. – mondta Zico.

- Attól, hogy leader vagy, még nem vagy mindenki felett. És tény, hogy jól nézel ki, de hát nézz csak rám. Rákacsintok egy ártatlan emberre, és máris a lábaim előtt hever.

- Aha, majdnem. Tudod, ki hiszi el.

 - Meg is mutatom! – jelentettem ki, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve felkeltem helyemről, a nézőtér felé indultam, és felszólítottam egy egész aranyos lányt. – Meg kérdezhetem a neved?

- H-H-Hiyori vagyok. –motyogta alig halhatóan. Szegénykém. Ilyenkor úgy sajnálom őket, viszont meg is lehet érteni, hogy mit éreznek, hiszen én szólítottam fel.

- Gyönyörű neved van, pont, mint te. –csókoltam neki kezet, mire hatalmas füttyögések törtek ki a stúdióban.

- Ilyen hamis dumával nem mész messzire. –közölte Zico.

- Majd meglátjuk. –néztem rá hátra, majd felé dobtam egy kacsintást. – Kérhetek a gyönyörű hölgytől egy puszit?

- P-p-p-persze. –felelte, majd közelíteni kezdett felém, majd egy gyors mozdulattal elfordítottam a fejem, így egy apró csók csattant el közöttünk.

- Remélem nincs barátod. De ha van, akkor bocsánat, csak egyszeri alkalom volt. –simogattam meg a lány fejét, majd visszaindultam. A helyemre való érkezésben az-az egy dolog állított meg, hogy Zico hátulról letámadott.

- Akkora egy barom vagy. –röhögött, majd nyakam köré csavarta kezét, mire én beleharaptam abba. – Na fiúk, most megyünk a kórházba, veszett lettem.

- Én is szeretlek Zico. –simítottam meg karját.

- Én még annál is jobban Hyung. –pislogott rám kedvesen.

Ez talán a legjobb dolog abban, hogy ilyen régóta együtt vagyunk már a csapatban. Mindent el tudunk viselni, amit a másik csinál. Már hozzászoktunk ahhoz, hogy U-kwon gyakran áthozza a barátnőjét, vagy éppen azt, hogy néha kissé öntelt vagyok. De hát most mit csináljak azzal, ha túl jól nézek ki? Na jó, ez azért kicsit túlzás, de azért az egészséges önbizalom senkinek sem árt.

Miután végeztünk a műsorban beültünk két taxiba, hogy viszonylag kényelmesen tudjunk hazáig utazni. Én szokásomhoz híven U-kwonnal és B-bombbal utaztam hazáig. Előbbi viszonylag hamar elaludt, míg utóbbival egész úton beszélgettem, de még otthon vacsora közben is. Ez már csak így megy nálunk. Ha egyszer B-bombbal neki állunk beszélni valamiről, akkor talán még a legszebb istennő, Aphrodité sem tudna minket elválasztani egymástól, de szerintem ez így van rendjén. Éppen a szendvicsemet ettem, amikor valaki megrúgta a székem, amitől én köhögni kezdtem.

- Bocsi Seme-sama, direkt volt. –röhögött Zico.

- Nem gáz Uke-chan, neked pont nem nézem el. –vigyorogtam rá, majd hasba vágtam, mire ő még jobban nevetni kezdett.

Miután úgy éreztem, hogy meguntam a TV-ben lévő „izgalmas” dolgokat, felmentem a szobámba. Az ágyamon elterülve hallgattam a zenét és a plafont bámultam. Bármennyire is szeretem az idol-létet, néha olyan jó érzés feküdni, és tudni, hogy semmi dolgod sincs. Tudni, hogy éppen unatkozol, mert nem csinálsz semmit. A legtöbb ember ilyenkor mindig próbál valamit csinálni, hogy elterelje unalmának a legapróbb jelét, de mi nem. Mi örülünk, ha unatkozhatunk, hisz ez nekünk olyan ritka dolog, mint másnak az, hogy több millió ember előtt szerepeljen. Erről jut eszembe, büdös vagyok. Fürdeni kéne. De túlságosan is lusta vagyok. Pár percnyi nyöszörgés és forgolódás után elindultam a fürdőbe, ahol semmivel sem törődve engedtem meg a vizet a kádba, hogy mire levetkőzzek, pont tökéletes legyen. Olyan felemelő érzés néha egy kisebb fürdőt venni. Egy törülközőben álltam a helyiség közepén, arra várva, hogy a víz elérje a megfelelő hőmérsékletet, közben fürdősót helyeztem belé, hogy még nyugtatóbb legyen. A következő pillanatban egy hirtelen ajtónyitódás, majd csapódás, és egy zilált Zico nyomta az ajtót, majd kulcsra zárta azt.

- Te még is mit csinálsz? –néztem rá kérdőn.

- Menekülök Kyung elől, nem látszik?

- Inkább csak az látszik, hogy izzadt vagy.

- Höh, nem érdekelsz. És amúgy is, te mit művelsz?

- Fürdőt veszek. – közöltem vele az alapvetőt.

- Muhahaha, „seme” mi?

- Még mindig ezen lovagolsz?

- 1, csak engem szoktak lovagolni. 2, igen, még mindig, mert egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy kettőnk közül is te lennél felül. Egyszerűen hihetetlen, mint az, hogy egyszer egy óriás randizzon egy gnómmal.

- Te tényleg igen hülye vagy. De most legyél olya szíves, és húzzál ki, fürdeni szeretnék.

- Csak, tessék. Mi gátol meg benne?

- Te. – néztem rá szúrósan, mire az ő arcára egy gúnyos mosoly húzódott.

- Szerintem mi versenyezni szeretnénk.

- Hogy mi van? – kérdeztem, de válaszra sem méltatva kapta le magáról pólóját és nadrágját. Jó, tény és való, hogy a vállai szélesebbek, mint az enyémek, és hogy a karja egy kicsivel izmosabb, mint az enyém, de neki nincsenek kockái, nekem meg vannak. – Még is mit akarsz ezzel az egésszel?

- Majd meglátod. - felelte, majd tarkómnál fogva húzott magához, és csókolt meg. Nem. Nem. Nem, Nem, nem, nem, nem. 

- Zico, megőrültél? Hagyjál már békén. –löktem el magamtól majd megfordultam, hogy még véletlenül se tudjon még egy ilyet csinálni. Viszont az a bizonyos mondás, hogy „sose engedd meginogni a védelmed” pont kapóra jött volna, csak hogy a víz pont jó szinten volt, ezért én a kád fölé hajoltam, hogy elzárjam a vizet. Hát ez tökéletesen is sikerült, csak amikor egy kéz nyúlt a fenekemhez és azt kezdte el simogatni, eléggé meglepődtem. Nem mondom, hogy nem esett jól, mert de, csak azért még is, na. – Mit mondtam az előbb?

- Nyugi már. Én tudom, hogy mind ketten élvezni fogjuk. –suttogta, majd közelebb lépve csókolta meg a fülem mögött lévő érzékeny részt, amibe sikeresen beleremegtem. Ch… csak szerencséje volt, hogy eltalálta azt a pontot, amitől még egy bokrot is megdugnék.

- Nem hinném. Semmivel nem tudsz rávenni, hogy… - mondtam volna, ám mondandómat egy újabb csók szakította meg. Ez… ez most miért más, mint az előző? Zico miért simít végig lágyan arcomon, oldalamon át, egészen a csípőmig? Miért csúsztatja át gyengéden nyelvét a számba, és én miért engedem neki? Miért hihetetlenül felemelő érzés, ahogy derekamat simogatja? Miért karolom át nyakát? Miért csókolok vissza? Miért nyögök bele csókunkba? És legfőképp: miért élvezem? Keze fenekemre vándorolt át, ahol hatalmas tenyerével köröket írt le, és bele-bele markolt az említett testrészbe. Olykor combomra is áttér, de a figyelme nagy része a szám és a fenekem közt oszlik meg.

- Olyan jó, formás segged van. –suttogta bele a csókba. Hát jól van leader, ha te így, akkor én is így. Kezemet mellkasának támasztottam, amit először simogatni, majd végül markolászni kezdtem. Tény, hogy nem volt olyan jó, mint egy lányé, de attól még a közös munkánk megtette hatását. – Mit szeretnél, mit mondjak? Azt, hogy nyalókázz, vagy azt, hogy szopj? –húzta meg a hajam.

Válaszra sem méltatva térdeltem le elé, majd alsóján keresztül simogattam tagját. Imádom, ha nyögnek az emberek, pláne, ha miattam. És most pont ez történt. Ahogy simogattam, egyre nagyobb sóhajok hagyták el Zico száját. Kíváncsi vagyok, hogy milyen, és mekkora. Muszáj éreznem őt. Boxerét egyetlen mozdulattal eltávolítottam róla, ám mielőtt neki kezdtem volna az akciónak, felmértem a terepet. Zico nagy. Nagyon nagy. Na mindegy, ha a lányoknak sikerül, akkor nekem is. Eleinte, csak hogy ne legyen olyan egyszerű a játék, apró csókokkal hintettem be tagját, míg kezemmel heréit markoltam. Egyik pillanatban még rendesen vettem a levegőt, a következőben viszont fuldokolni kezdtem, ugyanis a drága leaderem a hajamnál fogva nyomta le magát a torkomon. Fájt. Hogy őszinte legyek, nem túl kellemes érzés, hogy valami kemény van a szádban, és ki-be húzogatják nem kis erővel. Zico, a szó szoros értelmében szájba dugott. Ahogy telt az idő, úgy kezdtem élvezni. Neki se kellett segíteni, csináltam magamtól, amit kellett ennek következtében pár percen belül számba élvezett.

- Hát, ez igen gyors volt. –kuncogtam, ahogy felnéztem a lihegő fiúra. – Ha tényleg seme lennél, akkor még tovább elidőztél volna.

Nem reagált semmit. Nem értettem miért, ám mikor egy vigyor keretében felkapott a földről és beszállt velem a kádba, meglepődtem.

- Olyan… nem is tudom. Piszkosnak érzem magam. Te nem? – kérdezte. Nem hagyott időt arra, hogy válaszoljak, egyszerűen nyakamba harapott, míg keze minden egyes porcikámat végig járta. Fejemet hátra vetettem, hogy megcsókolhassam. Telt ajkai enyémre tapadtak, ezzel is fokozva az izgalmat. Bassza meg, kurva jól csókol. Jobb keze megtalálta piciJaehyot, majd határozott mozdulatokkal húzogatta rajta a bőrt. Bal keze combomat simogatta. Ez a két dolog nyögésre késztetett. Fantasztikusan csinálja ez a srác. Combom simogatása abba maradt, nem értettem miért. A következő pillanatban Zico egyik ujját éreztem magamban. Feszített, nagyon. Sokáig játszadozott azzal az egyel: ki-be tolta, forgatta, hajlítgatta. Két nyögés között még egy ujját belém vezette, ami egy fájdalmas nyögést váltott ki belőlem. Két ujj teljesen más, mint egy. Kettőt lehet nyitogatni és ellentétes irányba hajlítani, amit egyel nem. Ez… ez… ez borzalmasan jó. Fájdalmas nyögéseimet felváltották a kéjesek. Én ezt nem bírom. Mozognom kell. Így is tettem. Soha nem hittem, hogy ezt fogom mondani, de.. meglovagoltam Zico ujjait. – Csak nem felizgult itt valaki? Nem is tudom, hogy vagy vele, de nekem most nincs kedvem ehhez. Neked?

- Zico, ne csináld ezt kérlek. –nyöszörögtem, miközben ujjait kínzó lassúsággal mozgatta.

- Mi ne csináljak? De ha egyszer nincs kedvem akkor, ha a partnerem egy nagyra vágyó fasz, aki azt hiszi, hogy le tud engem győzni? Ráadásul még ribancos is, mert a múlt este még egy aranyos kis barnát kúrt, most meg itt ugrál az ujjamon. Ez annyira fel tud idegesíteni. De van valami, ami lenyugtat. Tudod mi ez? Az, ha valaki könyörög nekem.

- Zico, könyörögve kérlek, hogy dugj meg. Nem érdekel, hogy kivel voltam, vagy leszek, most te kellesz. Nem érdekel, hogy hogyan csinálod, csak csináld. Ha akarod, a kurvád leszek, az ukéd, bármi, csak kérlek, dugj már meg! – hát, hölgyeim és uraim, Ahn Jaehyo leereszkedett arra a szintre, ami eddig oly távol állt tőle, mint a nagyapám és az elektronikai világ.

- Ahogy akarod. Viszont látni akarlak. –kihúzta belőlem ujjait, maga felé fordított, majd szépen, lassan elhelyezkedett alattam és farkára engedett. Jáááj, ez rossz. Ez nagyon, nagyon rossz. Ez fáj, iszonyatosan fáj. És még csak a fele van meg. Éreztem, ahogy könnyek csordulnak ki szemeimből, majd egy erős lökés és Zico teljes hossza bennem van. Legszívesebben felordítottam volna, de nem tehettem, mert Zico édes csókjait élveztem. Legalább ezt, ha már a másikat nem. Ahogy igazgatott magán, úgy lett a fájdalmas érzés egyre kellemesebb. Nyögéseim ismételten a jól eső érzés miatt hagyták el számat. Nem kellett szinte semmit csinálnom, Zico megtett helyettem mindent. Csípőmet tartva tolta magát egyre mélyebbre, majd egy kis idő elteltével az ő mozgásához az én ugrálásom is csatlakozott. Éreztem, hogy közel a vég, mindkettőnknek. Pár lökés, egy-két húzás Zicotól férfiasságomon és már el is ért az édes orgazmus mindkettőnket. 

Fáradtan dőltem rá mellkasára, mikor valami hideget és krémeset éreztem meg hátamon.

- Ideje fürdeni, kedveském. –ajándékozott meg egy apró puszival. Hát, úgy tűnik, hogy a fürdőzés még nem ért véget mára.