Őrült Szörny (Rap Monster)

Szereplők: Rap Monster, Taehyung (BTS)

Figyelmeztetés: +16, szereplő halála

Leírás: A világ tele van őrültekkel. Minden egyes ember őrült, csak vannak olyanok, akiken az őrület jelei jobban meglátszanak. Őket nevezzük elmebetegeknek, őrülteknek, bolondoknak. Rap Monster is egy közülük. A pszichiátrián, ahol fekszik kísérleteket hajtanak végre a betegeken. Most végre eljött az ő ideje is. 

Shiro-chan

Az ablak nélküli szoba falai fehérek, itt-ott egy repedés néhány sarokban a penész undorító látványa tárul az elé, ki belép a helyiségbe. A szobában összesen nyolc ágy található, négy a jobb és négy a baloldalon. Mindegyik ágyon alszik valaki. Ezek az emberek különböznek egymástól, bár ez egyértelmű, hisz soha senki sem lehet ugyan olyan, még az ikrek sem. Más a hajuk színe, állaga, erőssége. Más az arcberendezésük, más a magasságuk, szemeik színe, körmeik hossza, fülük, orruk, minden. Ám két dolog van, amiben külsőleg hasonlítanak: a fehér kényszerzubbony és a karjukon lévő szalag, melyen a számuk található.

A teremben fekszik Kim Namjoon is, vagy, ahogy ő hívatja magát, Rap Monster. A húsz éves fiút háromnegyed éve hozták be a klinikára, ám az eddigi legsúlyosabb esetnek titulálták az orvosok. Viselkedése kiszámíthatatlan. Egyszer nyugodt és elviseli a körülötte lévőket, máskor egy agresszív, embergyűlölő, közveszélyes személy. Miért tagadjuk és rejtsük el a tényt, hogy a srác skizofrén, azaz tudathasadásos és kettős személyiséggel rendelkezik. NamJoon a kedvesebbik, míg Rap Monster az indulatosabb, a vérengzősebb.

 Most persze gondolhatná az ember, hogy „aki skizofrén, annak tényleg pszichiátrián a helye?”. Nos, ez részben igaz. Vannak emberek, akiknél nem ilyen súlyos mértékű a tudathasadás, akik normális életet tudnak élni. Viszont vannak olyan esetek, mint ez a beteg is, akik beleőrülnek betegségükbe és mind magukba, mind környezetükben kárt okoznak. Ha valakinél ilyen fajta skizofréniát diagnosztizálnak, azt ehhez hasonló helyekre viszik. Természetesen a pszichiátriáknak is vannak különböző fokozataik. Felsorolom a három legjellemzőbbet: az első, ahol nem annyira vészes eseteket kezelnek, például az idős kori őrültséget. A második néhány fokkal rosszabb. Itt az öngyilkos jelöltek, gyilkosok és kevésbé súlyos skizofrének vannak. És a harmadik, ami szinte egyenlő a földi Pokollal. Nagyon kevés ember van, akik ide kerülnek, ezért nincs is belőlük sok, maximum egy-kettő az egész világon. Ezek azok a helyek, ahol a betegeket már nem kezelik emberként, pusztán kísérleti patkányok. Nem keresik a módot a gyógyulásukra, hisz egy őrültnek minek meggyógyulni? Az ő sorsa el lett rendelve abban a pillanatban, mikor az őrület legvégső foka elérte őt. De az őrület folyamatáról kicsit később. Most más fontos dolog zajlik az épületben.

Szerda van, azaz kísérlet nap. Ilyenkor ki választanak egy embert, akin egész nap kísérleteznek, különböző gyógyszereknek, drogoknak, ételeknek, ízesítőknek, vegyszereknek és minden egyébnek kiteszik őket. A regenerálódási idő egy hét. Ha ezalatt az idő alatt nem gyógyul meg, akkor elkönyvelhetik a halálát. De van a rosszabbik eset, mikor azonnal meghal, vagy a kísérletet követő néhány nap. Az emberek, akik ebben az épületben élnek még reménykednek egy szebb életért, egy jobb jövőért, ezért is rettegnek annyira a szerdától. Félnek, hogy ők lesznek a következők. Félnek, hogy az ő életük múl ki egyik percről a másodikra, ezzel elvesztve minden reményüket és képzetüket a kinti szebb világról. Bár őrülteket kezelnek itt –legalább is elméletben- maguk a dolgozók és kísérletezők is rátesznek egy lapáttal erre az egészre. Hisz ki ne bolondulna bele abba, ha tudná, hogy ő érte fognak eljönni? Kinek ne lenne halálfélelme? A halálfélelem borzalmas dolog. Folyton azon gondolkozol mi lesz a halálunk pillanatában, vagy azután. Vajon fogsz gondolkozni, vagy érezni? Esetleg látni a szeretteidet, vagy végleg elveszel a semmibe? Vajon a Mennybe kerülsz, vagy a Pokolba? Vajon a lelked reinkarnálódik? Miként fog véget érni ez az életnek nevezett kínlódás? Vajon jön bárki, aki megmentsen? Miért, miért kell az embereknek meghalniuk? És ráadásul nekem miért kell így meghalnom?

A kakukkos óra pontban nyolc órakor megszólalt, ezzel egyszerre csapódott ki a terem ajtaja melyen négy orvosi köpenybe öltözött ember lépett be. Három férfi és egy nő. Kezükben dossziék és papírok, nyakukban sztetoszkópok. Szemük a következő áldozatot keresték. Amint betették lábukat a szobába a bent lakók úgy kezdtek el őrjöngeni. Kétségbe esett sikoltozások, rángatózások, pánik rohamok, eszmélet vesztések, káromkodások, fenyegetések különböző gyilkosságokról, könyörgések, hogy ne ők legyenek a következők.  A négy ember az ágyak előtt álltak meg tisztes távolságban.

- Kim NamJoont kérnénk! –szólalt meg az alacsony fekete hajú férfi. Tekintete körbe pásztázta az egész területet, hogy megtalálja azt az egy kétségbe esett tekintetet. Ám semmi ilyesmit nem talált. Az előbbi jajveszékelés öröm kiáltásba torkollott, mivel megnyugodtak, hogy nem ők jönnek. Legalább is egy időre.

- Kuss legyen ti férgek! –üvöltötte el magát a kopasz sebhelyes arcú férfi. Hangja erőteljes és határozott volt, tekintélyt parancsolt magának. Mindenki elhallgatott, félve vizslatták az embereket. A férfi arcára egy diadalittas mosoly kúszott, amit nem restell elrejteni.

- Még egyszer felszólítanám Kim NamJoont, hogy fáradjon velünk! –mondta az előbbi kistermetű ember. Még mindig semmi válasz. 

- Nyugalom Doktor úr, én tudom ki ő. – simította meg a nő a férfi karját. Magas sarkúja vészjóslón kopogott, ahogy elhaladt az ágyak között. A legutolsó ágynál balra fordult és mosolyogva lépett oda az említett személyhez. – NamJoon, velünk kell jönnöd.

A fiú kényszerzubbonyban ült az ágyon, feje lehajtva. Tekintetét lassan emelte a nőre. Szemében semmi nemű érzelem nem tükröződött. Hosszú percekig bámult a nőre, mire végre megszólalt.

- Itt nincs semmiféle NamJoont. Én nem ismerek olyan embert. –válaszolta nyugodtan, majd a fal felé fordult, hogy még véletlenül se kelljen a nőre néznie. Ha megtette volna, akkor szájával tépte volna ki szemgolyóit.

- Értem. Akkor Rap Monster, ugye velünk jössz? – amint meghallotta igazi nevét a nő szájából elkapta egyfajta undor. Idegesítette, hogy egy ilyen aljas és gonosz nőszemély ejti ki az ő tiszteletre méltó nevét. Szeme előtt lejátszódott a jelenet, ahogy egy filéző késsel kibelezi a nőt, majd a hulláját megszégyenítve kefél vele egy jót. A fiú soha nem volt nekrofil, ám ez az idegesítő ribanc még ezt is kihozta belőle.

- Természetesen. –felelte, majd megvárta míg a nő eltávolodik az ágyától a győztes vigyorával együtt. Rap Monster semmit nem sietett el. Lassan tette le jobb, majd bal lábát a földre. Pár másodpercig bámulta a talajt, majd csigákat megszégyenítő lassúsággal kelt fel ágyáról. Még egyszer rápillantott ágyára, melyen egy egyszerű fehér ágynemű hevert. Komótosan ballagott rémült társai között. Ő maga is tisztában volt vele, hogy ő a legerősebb mindegyikük közül. A többi –gyakorlatilag- rab teljesen kétségbeesett. Ha megölik a legerősebbet, akkor már tényleg ők következnek. Ha a vezérük elesik, akkor az egész intézet is.

- Hé te Szörny, éld túl. – szólalt meg Taehyung majd eszelős nevetésben tört ki. Ha itt létezik olyan, hogy jó kapcsolat két ember között, akkor Taehyung és Rap Monster között az volt.

- Nem ígérhetek semmit. –dörmögte, majd követte kezelőit.

Amint kilépett az ajtón és az egy hangos csattanással becsapódott a többi beteg úgy sorakozott az ajtókhoz, hogy lássák a legújabb áldozatot. Ahogy elhaladt egy-egy ajtó előtt a vezér, a többiek arcáról úgy fagyott le a gúnyos mosoly. Nem csak a saját részlegén volt a fiú vezető, hanem az egész épületben. Senki sem mert szembe szállni vele, különben annak vége volt. Mindenki közül ő volt a legveszélyesebb. Voltak itt pszichopata gyilkosok, állatkínzók, akiket az átlagember veszélyesnek tart és betegesnek. De még ezek az emberek is rettegtek tőle. Mindenki látta maga előtt a halálát, amint beadják nekik a halálos folyadékot, miután meghalt a vezér. A sokkból felébredve kezdtek el kiabálni a szobájukból az emberek. Arra kérték fogva tartóikat, inkább ők menjenek. Ha már egy valaki kiváltja a vezért, akkor több ember élete is megmenekülhet. De erre semmi válasz a négy embertől. És még ők nevezik magukat emberiesnek? Akkor még is minek nevezzük azokat az embereket, akik feláldoznák saját életüket, csak hogy megmenthessék a vezetőjük és többi társuk életét? Őrültnek? Bolondnak? Közveszélyesnek? Ezen jelzők egyike sem igaz rájuk. Lehet, hogy az agyuk teljesen elködösült valami miatt és képtelenek a logikus, helyes és normális gondolkodásra, de a szívük attól még a helyén van. Ugyanúgy törődnek barátaikkal, családtagjaikkal, szeretteikkel, sorstársaikkal. Annyi különbség van köztük és a kinti világban élők között, hogy őket bolondnak titulálták. Viszont egy dologgal senki sincs tisztában. És ezt a dolgot vagy képtelenek elfogadni, vagy tényleg nem érzékelik jelenlétét. És hogy még is mi ez a dolog? Elárulom. Minden ember ezen a Földön, aki megszületik, él, majd meghal őrült. Nincs olyan ember ezen a planétán, aki normális lenne. Hisz, ahogy a bölcs mondás tartja: „Ha azt hiszed, hogy van olyan ember ezen a Világon, aki normális, akkor te sem vagy teljesen normális!”. És milyen igaza van. Már az is őrültség, hogy létezünk. Őrültség minden egyes lélegzetvételünk, még pedig azért, mert ezzel tartjuk magunkat életben. De még is miért? Olyan dologért kelünk fel nap, mint nap, aminek semmi értelme. Ódák szólnak az élet igazi értelméről, de erre még senki sem jött rá. Mindenki, aki ezt kutatja, keresi, vagy csak reménykedik abban, hogy rájön mi is az igazi értelme az életnek, az őrült.

De vegyük az írókat. „Hisz az írás nem más, mint a skizofrénia egy társadalmilag elfogadott formája” – mondta egyszer Edgar Lawrence Doctorow. Neki is igaza van. Mert gondoljunk csak bele: ki azaz épelméjű ember, aki ki tud találni különböző karaktereket, átvenni szerepüket, érezni bánatukat és örömüket? Lehet, hogy rengeteg jó történet születik egy író tollából, viszont egy idő után összekeveri a képzeletet a valósággal. Összekeveri magát főszereplőivel, barátait a többi szereplővel. Ha nem is tudnak eme diagnózisukról legbelül, mélyen a lelkükben ott van, ott lappang ez a kis gonosz és arra vár, hogy előtörhessen, és az őrületbe lökje át a szerencsétlent.

Rap Monster mit sem törődött társai szavaival,  csak ment egyenesen előre. Nem ellenkezett, fölösleges lett volna. Ha megpróbál megszökni, sokkolják, vagy fejbe vágják. Nyugodtan haladt a leendő kínzói előtt, miközben még utoljára áttanulmányozta az épület belső falait. Az egykoron fehér falak és ajtók mára kopottak, koszosak, penészesek és üregesek voltak. Az idő velük sem bánt kedvesen, tönkre tette őket. Aminek egyszer nyugodtságot és kedvességet kellett sugallnia, most az apokalipszis és halál szimbólumait viseli magán. A plafonról burok nélküli lámpák sorakoznak. Egy-egy égő már pislákol. Neki, csak úgy, mint a betegeknek, sincs sok ideje vissza. A hideg padló eleinte zavarta Rap Monster lábát, ám idővel hozzászokott. Néha elfutott előtte egy patkány, csótány, vagy egyéb kártevő. Az embertelen kifejezés sokszor kevés lett volna erre a helyre. A mögötte lévő emberek cipőjének kopogása és az ő csoszogása törte csak meg a csendet, ami az intézményben kialakult, viszont egyszer ezt a ritmusos zajtörést megtörte valami és helyét egy eszelős sikoly váltotta fel. Az előbb említett Taehyung rohant feléjük hatalmas sebességgel. Kezében az egyik rég letört radiátor volt. A tárgyat feje fölé emelte és dobta el. Abban reménykedett, hogy eltalálja valamelyik doktort, ezzel is megmenekítve vezére életét. Ám számításai sajnos nem sikerültek. Megdermedve meredt azokra az emberekre, akik kitértek dobása elől. A sebhelyes arcú iszonyatos dühvel ment a narancssárga hajú fiú felé. Amint odaért szó nélkül elmetszette egy késsel a fiú sápadt bőrét. Szegény pára megpróbálta, de nem sikerült neki. Vörös vére patakként csordogált ki ereiből. Élettelen teste a földre hullott, majd feje, mint egy focilabda úgy gurult arrébb testétől. Egyikük sem foglalkozott a fiatal fiú halálával, még Rap Monster sem. Ahogy mentek pár lépést, úgy találkoztak az előbb elhunyt fiú fejével. Rap Monster gúnyos mosollyal nézte a még mindig rémült fejet.

- Minden reményünk elveszett, te őrült. –mondta, majd egy egyszerű mozdulattal elrúgta volt barátja fejét, ami kirepült a folyosó egyetlen ablakán, ezzel szilánkokra törve az üveget.

- Bagoly mondja verébnek. – szólalt meg hátulról az alacsony férfi. A srác mit sem törődve vele haladt tovább a folyosó végén található kétszárnyú ajtó felé. A mögött az ajtó mögött volt a legtöbb eddig elhalálozott ember kivégző helye.

Az a terem nem volt más, mint egy műtő, melynek közepén egy hatalmas műtőasztal helyezkedett el, körülötte pedig különböző műszerek, melyre egy orvosnak szüksége lehet. Rap Monster nem visszakozott, egyből az ágyhoz lépett és felfeküdt rá. Karjait kiengedték a zubbonyból, majd lábaival együtt az ágyhoz erősítették.

- Valami utolsó mondanivaló? –kérdezte a negyedik ember, aki egy vékony, magas és vörös hajú, a húszas évei közepén járó fiú volt. Amúgy kedvesnek tűnő arcát most egy kék maszk rejtette el, a szokottnál egy kicsit sötétebb karját egy gumikesztyű fedte.

- Ha felülhetek, akkor talán akad egy-két dolog, ami nyomja a szívem. –felelte teljes nyugodtsággal. A sebhelyes arcú férfi vonakodva ugyan, de levette a bilincseit lábairól és kezeiről.

A fiún emiatt egy újfajta szabadság suhant végig. Végre kinyújtóztathatta elgémberedett végtagjait. Jól esett, hogy megfoghatja fejét, megigazíthatja haját, vagy, hogy éppen törökülésbe ülhet. Amint feltornászta magát kedvenc pozíciójába szánakozva nézett körül az előtte álló embereken. Mindegyikükön műtős ruha, fejükön sapka, arcukon maszk, így csak szemük látszódott.

- Ugye maguk nem őrültek? –kérdezte érdeklődve a fiú.

- Természetesen nem. –felelték egyszerre.

- Biztosak ebben? –hajtotta oldalra fejét, hátha így jobban megtalálhatja a normális dolgokat ezeken az embereken.

- Igen. –bólintottak.

- Igaz, maguk honnan is tudnák ezt az egészet. Tudják mit? Elmondom maguknak azt, milyen érzés őrületbe esni. Nagyon viccesen kezdődik ez az egész. Eleinte úgy érzed, mintha drog hatása alatt lennél. Olyan dolgokat teszel, amit józanésszel soha nem követnél el. Az akkori éned teljesen kifordul magából és lesz a szöges ellentéte annak, amit eddig ismertek az emberek. Ahogy telik az idő, úgy veszed észre, hogy körülötted mindenki leakar vadászni téged. Minden egyes embert idegesítőnek, irritálónak, gonosznak, aljasnak, szennynek és mocsoknak tartasz. Ha csak ránézel valakire már látod, hogyan is fogsz vele végezni. Sosem fogják kitalálni ki volt az első ember, akivel végeztem! A neve Kim NamJoon volt. Úgy gondolta, hogy megfelelő életet élhet abban a testben, amiben én, a Mindenség királya, Rap Monster is lakok. Eléggé naiv volt szegény, könnyű volt vele végezni. Elűztem mellőle mindenkit, akit addig szeretett és tisztelt. A szülei kitagadták, a barátai megvetették, az emberiség kitaszította. Szerencsétlent egyre jobban felemésztette a magány ezzel együtt én is. Egyik este a fürdőben a tükör elé álltunk, és vitatkoztunk. Ő élni akart, én nem akartam őt élve tudni. Öklömmel betörtem a tükröt, majd a darabkáin lépkedve átkoztam azt az idiótát, amiért megpróbál tenni ellenem bármit is, csak hogy elfelejtett egy igen fontos dolog: Rap Monster halhatatlan. A tükör szilánkjaiba feküdtem, amely több helyen is átszúrta testemet. A végzetes csapás az volt, mikor alkaromba véstem a nevem. NamJoon abban a pillanatban haldoklani kezdett. Éreztem, ahogy a szívem egy része rothadásnak indul, a lelkem egy része távozik. NamJoon halála egyben a kedves és emberi énem halála is volt. Amint belevéstem húsomba az utolsó betűt is, ami az R volt, a szívem kihagyott pár ütemet, megfagyott bennem minden és elájultam. Amikor felkeltem, egy teljesen új személy nézett velem farkasszemet. Szemében düh, elszántság, gyűlölet és őrültség lakozott. Rap Monster végre a felszínre törhetett. Amint megláttam az új énemet egy kirakat ablakán jól eső kacagás tör ki belőlem. Hát akkor rettegj világ, a Szörny megérkezett! Tudják, én egy intézetben nevelkedtem, ahol mindig is utáltak. Este, mikor mindenki aludt, belopóztam az épületbe, és minden lehetséges helyre benzint valamint olajt öntöttem. Lassan jöttem ki az épületből, majd a kannákat egyesével felgyújtva dobtam be őket az udvarra. Amint mind a hattal végeztem, öngyújtómat is bedobtam, mire a lángok a kétszeresére növekedtek. Ahogy nőttek a lángok és gyarapodtak a sikolyok, az én elmémet úgy hálózta be valami. Több csótány futkorászott körbe-körbe a testemben, ezzel is eljuttatva mindenhova az őrültséget. Ez az egész először az agyamat támadta meg, de azt már évekkel ezelőtt, és abban a pillanatban, amint azok az emberek is meghaltak, akiket oly nagyon gyűlöltem, a szívemet is elérte ez az őrület. Eleinte borzasztóan fájt, leírhatatlan kínokon mentem keresztül. Mindenem fájt, egész nap ordítoztam, ütöttem magam, rémképeket láttam. Úgy éreztem, hogy minden belső szervem elrohad, csak az a mocskos dobogó valami dübörög még mindig a helyén. Legszívesebben puszta kezemmel kitéptem volna onnét, hogy aztán a földre dobhassam, megtaposhassam és végül a kutyáknak dobhassam oda, hogy nyugodtan élhessek nélküle. Aztán, egy nap arra keltem, hogy már nem dobog. Persze csak képletesen, hisz ha nem dobogott volna, akkor már rég halott lennék. Az a ritmus, amit akkor árasztott magából volt az igazi jele a végleges őrületemnek. Kezemet mellkasomra tettem, és nyugodtan lélegeztem fel, hogy a Szörny, aki a Mindenség Királya most élhet igazán. És tudják mit? Minden nap, amit ezen a nyomortanyán töltöttem, voltak életem legszebb napjai. – amint végzett a fiú a saját őrülete bemutatásával, hátra feküdt és várta, hogy a bilincsek újra csuklói és bokái köré tekeredjenek.

- Ami most itt fog történni titok marad. Mindenről tudni fogsz, amit veled csinálunk, ugyanis ébren leszel közben, kifogytunk az altatóból, rendben? –mondta a vörös hajú srác és maszkján keresztül Rap Monsterre mosolygott.

- Nekem aztán mindegy, de ne feledjék: Rap Monster halhatatlan. –mondta, azzal szemébe világítottak a műtőben található lámpák.

Először vénáiból szívtak le valamennyi vért, majd ugyanott valamilyen folyadékot jutattak szervezetébe. Ez egy újfajta, még fejlesztés alatt álló drog volt. Bár a kísérletezők jóknak vallották magukat, néha segédkeztek a maffiának ilyen dolgokban. Tíz perc sem telt el, mire kimutatta első hatását, a hányást. Ezt követte a vérköpés, átmeneti ájulás, majd az ébredés utáni pánik roham. Miután lecsillapodott a fiú, kigombolták pizsamájának felső részét, hasát lefertőtlenítették, majd felnyitották azt. A szervekre gyakorolt hatásait vizsgálta meg a vörös hajú srác. Kivette gyomrát, hogy mindenhez tökéletesen hozzáférhessen. Legnagyobb bánatára a belső szerveket nem károsította a drog. Eztán hanyagul visszatette a fiú gyomrát, és összevarrta a tátongó lyukat.

A Rap Monsternél jelentkező őrület egyik velejárója, hogy nem érez semminemű fájdalmat. A szervei közt matattak, bármi nemű érzéstelenítés vagy altatás nélkül, de neki egy ujja se rezdült meg. Ezt a tulajdonságát nagyon imádta magában.

Az ezt következő kísérlet gyógyszereket tartalmazott. A fiú elé tíz darab műanyag fehér poharat tettek, amikben különböző színű kapszulák voltak. Főként a piros és fekete színek uralkodtak, de voltak köztük zöldek, sárgák, lilák, fehérek. Poharastul vette be őket valamilyen furcsa ízű folyadékkal együtt. Ahogy fogytak a poharak, ő úgy kezdte egyre ramatyabbul érezni magát. Talán a poharak felénél járhatott, mikor a világ forogni kezdett vele, az élete minden pillanata lejátszódott előtte, majd minden sötétségbe merült.

~o~

A négy ember azóta a szerda óta levakarhatatlan mosollyal járkál az intézet falai közt. Elégedettek a tettükkel. Végre félnek tőlük a kísérleti patkányaik, elérték a céljukat. Rap Monster egy hete fekszik egy teljesen elkülönített szobában. A gyógyszer túladagolásnak köszönhetően kómába esett. A három férfi és a nő most is szobájukban beszélgetnek csodás tettükről.

Ám nem tudják, hogy a velük szemközti szobában mi folyik. A Szörny, ki eddig oly békésen feküdt ágyában, mint eddig soha, felébredt. Szemei hirtelen pattantak ki és bámulták a koszos plafont. A lehető leggyorsabban tápászkodott fel, majd kötelét, mely a lábán volt, elszakította és keresgélni kezdett a szobában.

- Ezek tényleg őrültek. Betenni egy Szörnyeteget az éléskamrába? Ha megakartak volna halni, ezt előbb is mondhatták volna. –mondta magának, majd kivette az etanolt és az öngyújtót a szekrényből. Az ágya melletti radiátorról levert egy vékonyabb csövet és kilépett az ajtón. A folyosón a padlóra hasalva illesztette helyére a csövet, melybe aztán az alkoholt töltötte. Bentről csodálkozó hangok szűrődtek ki. Egyik pillanatban kinyílt az ajtó, Rap Monster felállt a padlóról és a nő, valamint a mögötte levő férfiak felé sétált. – Visszatértem, ti faszszopók.

Az egész egy pillanat töredék része alatt történt: mindegyikükre rálocsolta az átlátszó folyadékot, majd az öngyújtót eldobva szaladt ki a szobából és zárta be maga mögött az ajtót.

- Legközelebb majd jobban meggondoljátok, kivel akartok szórakozni. Nem megmondtam? Rap Monster halhatatlan. 

A Nyuszi, a Sárkány és az Oroszlán (ZeloxGDxZico) - 1. rész

Szereplők: Zelo (B.A.P.), Zico (Block B), G-Dragon (BigBang)

Figyelmeztetés: +18 

Páros: ZeloxGD, ZeloxZico

Leírás: Kine ismerné a nagyhírű BigBang leaderét és rapperét, Kwon JiYongot? Vagy Zicot, a Block B főrapperét és leaderét? Esetleg Zelot, a B.A.P. maknae-ját és rapperét? Egynap, mikor összeeresztik ezt a három rapper-istent, Zelo élete fenekestül megváltozik. Vajon sikerül a három fiúnak csak a dalra koncentrálni? Képes lesz Zico és GD együtt dolgozni, vagy semmire se jutnak a kettejük közti rivalizálás miatt?

Shiro-chan

- Hey Hyung, szerinted jó ez így? –mutattam meg a fiúnak egy mozdulatot.

- Aigo Zelo, még meg sincs, hogy mit adunk elő, és kivel, de Te már is a koreográfián dolgozol?  Nyugodj le, kis srác. –simogatta meg a fejem Zico.

- Nagyobb vagyok nálad! –húztam ki magam.

- Én meg idősebb és erősebb. –jelentette ki, mire megfogta egyik karom, megcsavarta azt, s a következő pillanatban már a földön feküdtem, miközben ő a derekamon pihent. – Na látod. Megmondtam.

- Ez csak azért volt, mert nem figyeltem oda. –durcáztam.

- Persze, persze. –mondta, lehajolt hozzám és egy puszit nyomott arcomra.

- Ez meg mi volt?

- Figyelem elterelés. – mondta, majd egyből csikizni kezdett, mire én hangosan felnevettem és kapálóztam alatta.

- Bocsánat a zavarásért, de meghoztam a harmadik tagot is. –nyitott be a menedzserem, egy barna hajú fiúval az oldalán. Várjunk csak, hisz ez…

- G-Dragon Hyung! –pattantam fel a földről, odafutottam hozzá és meghajoltam előtte. – Nagyon örvendek, Zelo vagyok.

- Szint úgy. De, ha kérhetnélek, szólíts JiYongnak. –nyújtotta felém kezét, amit egyből el is fogadtam.

- JiYong. –biccentett Zico.

- Zico. –ismételte meg a mozdulatot a másik fiú is.

A menedzsereink bejöttek hozzánk, hogy elmondják nekünk a koncepciót. Valami olyan zenét kéne összehoznunk, mint amilyenek mi is vagyunk. Vagyis a két hyungom kissé én-központú szövegeit kéne összeforrasztani az én B.A.P.-s stílusommal. Leegyszerűsítve, valami sajátos világkép, amibe kell egy aprócska nagyképűség. Egy valamiben biztos vagyok, pontosabban kettőben. Egy, ez egy igen hosszú és nehézkes folyamat lesz. Kettő: ehhez a munkához nagyon össze kell szoknunk, illetve barátkoznunk, ami nekem és Ziconak nem lesz nehéz feladat, mivel már eleve jóban vagyunk. Bár, ahogy elnézem GD-nek sem lesz nehéz dolga, jó fej a srác.

Egész nap a próbateremben ültünk és próbáltunk írni valamit. A két fiúnak igazán könnyen ment, mert ők eleve dalszövegíróként is debütáltak, de én, aki még egyetlen sort sem írtam? Hát mondjuk úgy, hogy egy kamiont talán könnyebb lenne elhúzni. Leginkább azért nem tudom mit, hogy kéne csinálni, mert nálunk Yongguk írja a szövegeket, amik természetesen fantasztikusak. Na nekem azért is van pluszba nehéz dolgom, mert az LTE rap-et is bele akarják rakni, amihez nem elég egy jó szöveg, hanem a ritmusára és gyorsaságára is oda kell figyelni.

- Na mi van, elakadtál? – nézett át a vállam fölött GD, egyenes a lapomra.

- Egy kicsit. – feleltem kínosan.

- Ez a két sor egész jó. –mutatott rá kettőre, a húsz sor közül, mire én egy hatalmasat sóhajtottam. – Nyugi van, nem megy ám mindenkinek elsőre. – kócolta össze a hajam. Most komolyan ez miért jó mindenkinek?

Amúgy az a két sor össz-vissz ennyi „If I could change the world, everything will be alright.”. Gratulálok Zelo, ennél klisésebbet már te sem tudtál volna írni. Nah mindegy, folytatom inkább a munkát.

Mikor már nagyon a végünket jártuk, Zico elővett a hűtőből pár üveg sört, amiket elkezdtünk elfogyasztani, mikor Zico kapott egy telefont. Miután letette közölte, hogy háromnegyed óra, és itt van. GD-vel folytattuk az ivást illetve a beszélgetést.

- És mond csak, Nyuszika, milyen ritkán szoktál inni? –nézett rám kissé aggódva.

- Meg nem vagyok nagykorú, szóval nem olyan sűrűn. –vonogattam a vállam. Hogy őszinte legyek, az a pár sör eléggé betett nekem. Először is, nem a leggyengébb fajtájú volt, valami baromi erős, nem is értem ők még hogy bírják. Másodszor pedig, minimum hat üveggel már megittam, szóval érthető, hogy miért kezdek kettőt látni GD-ből.

- Akkor ezt el is veszem. –próbálta meg elvenni a kezemből a dobozt, de nem akartam neki adni. Mikor eljött a megfelelő pillanat, nagyot rántottam a sörön, így biztonságban magamnál tudhattam, bár ne sokáig így, ezért egy húzásra megittam a doboz tartalmát. –Neked aztán van húzatod, kis srác.

- Nem is vagyok kisfiú. – dugtam ki nyelvem.

- Dehogynem. Nagyon sok mindent nem tudsz még. –kacsintott rám kacéran, és ez nekem olyan magas labda volt, hogy nem tudtam megállni, hogy ne ugorjak fel érte, és ne üssem le.

- Akkor taníts meg rájuk. –néztem rá őzike szemekkel.

- Ahogy parancsolsz. –vonta meg vállát, majd hirtelen ajkaimra tapadt. Szájának alkohol íze volt, ám ajkai mégis puhák és édesek voltak. Alsó ajkamba harapott, mire felnyögtem s ezt kihasználva nyelvét áterőszakolta számba. Eleinte nem tudtam, mit kéne tennem és hogyan, ám mikor nyakamnál fogva közelebb húzott magához, közben hajamat tépve, nyelvemet engedelmesen átvezettem szájába, ahol azonnal heves, és egyben édes csatát vívtunk. Igen alattomos módon ezt a csatát Ő nyerte meg. És mi volt ez a módszer? Hát „csak” annyi, hogy nadrágomon át rámarkolt férfiasságomra, ami miatt elvesztettem minden figyelmem, egyet lökött rajtam és már is a kanapén feküdtem, miközben Ő a nyakamat csókolgatta.

- GD… G-Dragon. –sóhajtoztam, mire ő beleharapott nyakamba s szívni kezdte azt.

- Mit mondtam, hogy hívj? – morgott rám még mindig nyakamat puszilgatva.

- Ji… JiYongnak. – feleltem.

- Na ugye. Még egy ilyen, és lógva hagylak, drága Nyuszikám. – kacsintott, majd levette rólam pólóm s kulcscsontomat kezdte nyalni, illetve csókolni. Egyre lejjebb haladva melleimet vette kezelésbe.

- JiYong, ezt… ezt ne.

- Miért, nem tetszik? –nézett rám, közben pedig mellbimbóimmal játszadozott.

- De tetszik, nagyon is. De nem vagyok lány.

- Ez igaz. Akkor, szeretnéd, ha tovább mennék?

- I-igen. –sóhajtottam.

Kérésemet teljesítve haladt tovább hasamon, közben testem minden részére apró csókokat hintett. Nadrágomhoz érve nem hogy levette volna azt, ááá ugyan. Azon keresztül kezdett izgatni, mitől vonaglani kezdtem.

- De kis türelmetlen itt valaki. De üsse kő, ez az első alkalmunk, megteszem neked egyből. – mondta, azzal lerántotta rólam nadrágom, boxeremmel együtt, így teljes méretem elétárulkozott. –Hmm… úgy tűnik, amilyen magas olyan hosszú is idelent. –nyalt végig tagomon.

Először makkomat kényeztette néhány ujjával, majd tenyerével az egészet megfogta s gyengéden megszorított azt, amelynek hatására felnyögtem. Miután nyugtázta, hogy tetszik, amit csinál, azzal folytatta, hogy kezét fel-le húzogatta rajtam, s olykor-olykor szorított is egyet rajta. Ezen tettei miatt hangos nyögéseim terítették be az egész szobát, mire ő csak még jobban vigyorgott. Miközben felkúszott hozzám folytatta munkáját, majd a fülem mögé csókolt, végül pedig ajkaimra tapadt. Nyelvét szorgosan forgatta számban, és én arra gondoltam, ez vajon milyen érzés lehet ott lent.

- Szeretnéd, ha lent is így csinálnám? –komolyan mondom, ez a fiú gondolatolvasó.

- I-i-igen.

- Kérd szépen.

-JiYong Hyung, kérlek, a száddal is… - nem engedte befejezni mondatom, mert a „kérlek” szónál bekapta férfiasságom. Eleinte csak egy részét, végül pedig tövig bekapta. Valami fantasztikus érzés volt bent lenni GD szájában. Meleg volt és nedves. Fejével bólogatni kezdett rajtam, majd nyelvével olyan mozdulatokat végzett, mint az előbb a számban. Néha-néha ráharapott, itt-ott erősebben húzta meg a bőrt rajta, amitől csak még inkább a fellegekben éreztem magam. Pár perc elteltével egy heves és áttörő érzéssel szájába élveztem, amit ő az utolsó cseppig le is nyelt.

- Most Te jössz drágám. –ült fel, s ölébe ültem. Pont mikor átakartam volna kulcsolni lábammal derekát, leállított. – Még ne így. Én is szeretnék az édes kis szádba élvezni. Hisz, ismered a mondást: kölcsön kenyér visszajár.

Míg Ő a kanapén ült, addig én letérdeltem elé. Kissé idegesen és ügyetlenül kezdtem kigombolni nadrágját, amit ő szórakozottan figyelt. Miután leszenvedtem róla nadrágját, alsóját apró csókokkal hintve jártam körbe végül pedig vettem le róla, így elém tárulkozott hatalmas férfiassága. Kissé megdermedten térdepeltem előtte, hogy még is mi a szart csináljak ezzel a nagy döggel, mikor eszembe jutottak előző mozdulatai. Ujjammal makkjához értem, s kezdtem körözni rajta.

- Valami sajátosat akarok látni, nem azt, amit egyszer már csináltam. –csókolt meg.

Hát jó, legyen. Valahogy csak megoldom. Teljes tenyeremmel megfogtam őt, majd erőteljesen és sebesen mozgatni kezdtem rajta kezem fel-le, amiket ő öblös nyögésekkel díjazott. Végül számmal is bekebeleztem férfiasságát. Én úgy gondoltam, hogy elég, ha a negyedét veszem be, mivel az még kényelmesen el is fér a számban, de Ő ezt másképp gondolta. Hajamba túrt és egy határozott mozdulattal egész hosszát lenyomta torkomon, amitől egy kicsit öklendezni kezdtem, bár pár perc múltán már meg is szoktam. Ahogy hallottam Hyung kéjes nyögéseit, felbátorodtam. Egyik kezemmel heréit masszíroztam, míg másikkal combját cirógattam. Újabb percek elteltével csak annyit észleltem, hogy GD még jobban magához szorít, majd egy nagy nyögés keretében a számba élvez. Mivel mélyen lent volt, ezért magától értetődő volt, hogy mindent lenyeltem, ami csak kijött. Bár ez az egész hihetetlenül erotikus volt, ám ondója ragadós volt és kissé undorító. Egy heves mozdulattal kiszállt számból, magához húzott és megcsókolt. Ezt követően eldöntött a kanapén, szájába vette ujjait s nyalogatni kezdte azokat. Lábaimat szélesre nyitotta, majd egy ujját belém helyezte, mire én fájdalmasan felnyögtem.

- Zicoval még nem csináltátok? – megráztam a fejem, mire ő meglepetten nézett rám. - Mekkora egy balfasz ez a gyerek. Na nem baj, így legalább enyém lesz a megtiszteltetés. –mosolygott, s még egy ujját belém vezette. Szépen, lassan mozgatta és forgatta őket ki-be, szinte minden lehetséges irányba. Furcsa érzés volt, hogy valamit tesznek be és nem csak adok ki magamból. Mennél több ujját helyezte fel annál jobban szorított és éreztem furcsának jelenlétét. – Felkészültél, Nyuszikám?

- Meg a nagy ló szart! –rántotta le rólam valaki GD-t. Ez a valaki Zico volt. – Van két lehetőséged: egy, most azonnal eltűnsz, és nem verlek agyon, vagy kettő, itt maradsz, és még a drága bandád se fog felismerni, annyira eltorzítom a szép kis arcod.

- Nyugi van, nyugi van. Csak szórakoztunk egy kicsit.

- Ha még egyszer a közelébe mersz menni, én esküszöm…

- Mit fogsz tenni? Semmit, ugyanis egy igen hosszú projekt áll előttünk, ami miatt folyton találkoznunk kell. Szóval, viszlát holnap, ZI-A-CO. Szia Nyuszim. –csókolt meg,majd kiviharzott a teremből.

- Zico Hyung, én…

- Kuss legyen! –ordított rám, majd felpofozott. – Látom Te is olyan vagy, aki nem törődik mások érzéseivel.

- Mi van? Hyung, miről beszélsz?

- Már mindegy. Befejezem azt, amit, ezt a faszkalap elkezdett. –mondta, majd ő is eldöntött a kanapén, villám gyorsan levetkőzött, majd a következő pillanatban, bármi nemű felvezetés nélkül, belém vezette magát. Fájdalmasan felordítottam, mire Zico erőszakosan ajkaimra tapadt. Kezemet átfontam nyaka körül, utána pedig hátát kezdtem karmolni. – Ez az, nagyon jó. Nem is tudtam, hogy ennyire ismersz, hogy még azt is tudod, hogy így szeretem a szexet. Jó durván. Pff, szóval ez a barom még meg is jelölt? Hát, nem maradhatok le tőle. – mondta, majd nyakamra tapadt, s szívni kezdte azt, közben pedig hevesen mozgott bennem. Egyszer lassan és gyengéden, utána meg gyorsan és erősen. Tekintettel arra, hogy semmit nem várt mielőtt mozogni kezett bennem, azt hittem megőrülök a fájdalomtól. Minden végtagom sajgott, azt kívántam bárcsak vége lehetne ennek a borzasztó fájdalomnak. Folyamatos tempójának és tapasztalatának köszönhetően a fájdalom hullámai fokozatosan eltűntek aminek helyébe az élvezet lépett.

- I-i-igen, ez az. Ott… ott nagyon jó. –nyögdécseltem.

- Áááá szóval beszélni is tud közben a kis ribanc? Ezt már szeretem. –csókolt bele nyakamba.

Fogalmam sincs, mennyi ideje csinálhattuk már, mikor már csak annyit vettem észre, hogy Zico lök rajtam néhány erőset, s mind ketten a csúcsra jutunk. Zihálva borult rám, majd apró csókokkal borította be arcomat.

- Hyung, tényleg ribanc vagyok? –néztem rá könnyes szemekkel, mikor eljutott az agyamig, hogy mit is mondott.

- Jaaaj, Istenkém, de hogy is. Egyáltalán nem vagy az. Sőt! Te egy angyal vagy. – csókolt meg.

- De akkor miért mondtad ezt?

- Tudod, szex közben szoktam ilyeneket mondani.

- De tuti?

- Tuti. Csak azt bánom, hogy ezt az oldalamat is meg kell szoknod.

- Ezt hogy érted?

- Zelo, szeretlek. Pont, nincs vita. Ne kérdezd miért, én se tudom. És most, hogy itt van ez a hülye Sárkány, ő is meg akar majd magának szerezni, amit persze nem fogok hagyni neki. Mond csak, Te is szeretsz, ugye?

- Hát, izé… - makogtam.

- Nem baj, ha még nem tudsz válaszolni. Majd rájössz. De amíg itt van ő is, addig folyamatosan le kell majd feküdnünk, hogy a tudtára adjam: az enyém vagy. – csókolt meg. – Úgyhogy, előre is bocsánat, ha valami olyat csinálok, ami fáj. Csak tudod, ilyenkor nehéz visszafogni magunkat, pláne ha rólad van szó.

- Semmi gond, Hello Kitty. –simogattam meg arcát.

- Mondtam már, hogy ne hívj így. – miközben egy újabb csók csatába keveredtem, azon gondolkoztam, mibe is vágtam bele a fejszém? Gyakorlatilag abba egyeztem bele, hogy két srác játékszere leszek. Gratulálok Zelo, nagyon ügyes vagy.

Zico kocsival vitt haza, majd mielőtt kiszálltam volna, egy szenvedélyes csókot nyomott ajkaimra, így paradicsom pirosan vonultam be a házba, ahol bandám többi tagja éppen a TV-t nézte.

- Nah, milyen volt? – kérdezte Yongguk.

- Érdekes. –feleltem.

- Mennyire volt hosszú? –kérdzete Himchan.

- Mi? Hyung, ezt mire érted?

- A próba? Milyen hosszú volt? Mert ahogy érzem rajtad, nem csak zeneszerzés volt ott.

- Jaaa, hát… hosszú. Nagyon, de nagyon hosszúúúúú. –feleltem, majd felrohantam a szobámba, s miközben aludni próbáltam négy dolgon gondolkoztam. 1. Zicon. 2. G-Dragonon. 3. A dalon És végül négy: mekkora egy szerencsétlen is vagyok valójában…