Szereplők: Ahn Jaehyo, Zico (Block B)
Figyelmeztetés: +18Leírás: Az emberek sokszor kihasználják a másikat. Van, hogy ez a dolog kölcsönös. Ám egyszer minden ilyen dolog átalakul valami másba. Valami másba, amit nem lehet megmagyarázni. Jaehyoban is átalakultak ezek az érzések "valami mássá", még hozzá Zico iránt. Ám a fiúnak ő csak egy játékszer. Vajon az is marad? (plusz a legújabb daluk hozzá, mert nagyon megadja hozzá az alaphangulatot: Toy)
Írói megjegyzés: Mind a hármunk nevében nagyon köszönjük, hogy már 8 feliratkozónk van. És mindenki másnak, hogy olvassátok a kis történeteinket^^
Shiro-chan
- Yo, Yo Zico on the mic, drop the beat! –
hallottuk meg az ismerős mély, erőteljes mégis kellemes hangot, majd pár
másodperc múlva megjelent a hang tulajdonosa is szokásos tündöklő formájában.
Guns ’n’ Roses pólója alá fekete-fehér csíkos hosszú ujjút vett fel, mindezt
egy szürke szaggatott nadrággal. Nyakában egy-két ezüst nyaklánc lógott, míg
gyönyörű szemeit fekete napszemüvege takarta el. Sosem értettem, hogy egy amúgy
is sötét helyre minek vesznek fel egy ilyen kelléket, de gondolom ez a
rappereket még menőbbé teszi. Az meg már teljesen más kérdés, hogy ez a
koncepció, még ha egyszerű is, nincs benne semmi giccs, túlzás, vagy ilyen „igen, én rapper vagyok, motherfucker, te meg
nem” érzés sem, sokkal inkább csak egy egyszerű öltözet, amit a
mindennapokban is felvehet az ember, de még is különlegessé teszi a tény, hogy
ki a viselője. Woo Rohadt Zico. Szőke hajkoronája felzselézve ékeskedik fején,
ezzel is többet mutatva tökéletes arcából. Ahogy bemutatkozik és elkezdi
előadni első számát a tömeg egy emberként sikít fel, velük együtt sajnos én is.
De… én, Ahn Jaehyo, egy feltörekvő idol még is mit keresek Zico, a nagy
underground rapper, koncertjén? És a szívem miért kezdett el hevesebben verni,
mikor meghallottam a hangját? És még is miért sikoltozok én is a többi emberrel
együtt, annak ellenére, hogy maszkom a hang nagy részét elnyomja? A kérdésekre
választ pár héttel ezelőtt találunk.
Kedves húgom, Hyejin napokon keresztül rágta a fülemet azért, mert ő látni
szeretné az Istenét, a Mindenét, a Tökéletességet, azaz Zicot, élőben. Viszont
szüleink egyedül nem engednék el őt, a barátnői meg nem szeretik az ilyen
zenéket, szóval kizárásos alapon maradtam én. A meggyőző párbeszédünk a
következőkép zajlott: „Kísérj el a koncertre! Nem. Naaa, légyszííí. Mondom,
hogy nem. Egy hónapig én csinálok minden házimunkát, és falazok, mikor
kurogatni mész. Mikor is lesz pontosan az a koncert?”. Na, ne hogy bárki is azt
gondolja, hogy hímringyó lennék, vagy bármi, csak… hogy is mondjam? Van egy
valaki, akit bármi áron, bármikor látnék. Az egész kapcsolatunk tényleg csak testiségre alapul. Vagyis, had
pontosítsak: alapult. Ám azok miatt a reggelek miatt, amikor mellette ébredtem
és megláttam kócos haját, azok miatt az együttlétek miatt, amikor jobban
kötődött hozzám, én pedig hozzá, mint anya gyermekéhez, azok miatt a
pillantások miatt, amiket felém intéz mikor kíván, mikor rám gondol, mikor
elkezdjük a dolgot, miközben csináljuk és miután befejeztük, és végül amiatt,
amilyen ő maga: beleszerettem. Beleszerettem a testébe, a szemébe, a hajába, a
ruháiba, az illatába, a mosolyába, a nyögéseibe, a dús ajkaiba, a lelkébe, a
személyébe, a szívébe, a mindenébe. Lényegtelen, hogy mennyi ideig vagyunk
együtt –percekig, esetleg napokig- én mindig azt kívánom, bárcsak egy kicsivel
több lehetne. Bárcsak ő is szerelmesen nézne rám, és nem kéjjel telve. Bárcsak
ő is kinyitná felé a szívét. Bárcsak… bárcsak ő is belém szeretne. De ez
lehetetlen, hisz én nem vagyok más számára, mint csak egy játékszer, amit ha
egyszer megun, eldob. Lányok, fiúk, komolyan mondom, soha, de soha ne
kattintsatok a „barátság extrákkal” opcióra. Ilyen nem létezik, mert valaki
úgyis beleszeret a másikba. És innen megkezdődik minden: érzékeny pillanatok,
féltékenykedés, többre vágyás, végül megszűnik vele minden kapcsolatod, és nem
tudod majd később máshogy leírni, mint klisékkel. „Én szerettem, de neki csak a
testem kellett. Én megadtam neki mindent, de ő nem adott semmit. Én azt hittem,
lehet ebből több is, de ő nem kért ebből” –ezek azok a mondatok, amiket,
higgyétek el, jobb ha nem mondotok el az életetekben. De hogy még is ki ez a
személy, aki annyira elcsavarta a fejem, hogy a baglyok féltékenyek lennének
rám, valamint a látvány egy Stephen King könyvbe illene csak bele? Hát az a
szemét dög, aki most éppen a színpadon rappel és tündököl. Bezony nekem, és
Ziconak „ilyen” kapcsolatunk van. Hogyan találkoztunk, kötöttünk ki egymás
mellett… fogalmam sincs. Egyszer, egy részeg éjszakán elkezdődött, és azóta is
tart. Erről jut eszembe: részegek se legyetek, mert még a végén belementek
olyan hülyeségekbe, mint én.
De ilyenkor felmerülhet mindenkiben a
kérdés, hogy miért állok mindenkitől a lehető legmesszebb, maszkban, talpig
feketében, attól félve, hogy bármelyik percben lebukhatok, és tönkre tehetek
mindent, vagy hogy Ő meglát majd. Erre nagyon egyszerű a válasz. Nem mondom,
hogy Rómeó és Júlia kapcsolat, mert attól azért messze vagyunk, de valami
olyasmi. Köztudott, hogy az underground előadók elég gyakran lenézik és megvetik
az olyan idolokat, mint én, olyan tetteikért, mint például: fanservice és az
ezzel járó ölelések, színészkedések, és az esetleges csókok, puszik. Meg persze
a saját magunk lejáratása egy-egy programban, amiért néha legszívesebben
elásnánk magunkat és utána órákat sírunk a fürdőbe zárva, hogy nem így
képzeltük el ezt az egész híresség dolgot. Nagyon sok olyan helyzet adódik egy
idol életében, amit nem akar megtenni, viszont kénytelen, mert van egy
hosszú-hosszú szerződés, ami kényszerít arra, hogy ilyeneket csináljunk. És
ezek az emberek, akik itt vannak ma, egytől-egyig megvetnek minket. Van egy-két
kivétel, de azok is általában azok a rapperek a bandákból, akik régebben
ugyanebben a műfajban jeleskedtek. Éppen ezért, ha bárki rájönne a
kapcsolatunkra, vagy csak arra, hogy ismerjük egymást, Zicot kitaszítanák a
csapatból, ami egyet jelent az életével, engem pedig a média, és a többi zenész
tenne lelkileg tönkre. És ezeknek az opcióknak a végén csak a szenvedést látom,
amibe az emberek dühödt és csalódott véleménye hajszolt minket.
- Úristen, az ott Babylon! –ugrott
nyakamba testvérem, amint meghallotta az énekes hangját, ezzel is kizökkentve
hosszas elmélkedésemből.
- Csodás. – forgattam szemem.
- Ennél egy kicsit nagyobb beleéléssel, ha
kérhetném. – tette csípőre kezét.
- Woohoo. – szememmel együtt mutatóujjamat
is forgattam, beleélésem jeleképp.
- Ne legyél ilyen! Tanulhatnál is tőlük!
- És még is mit?
- Hogy hogyan legyen több sorod. – hogy
mindig képes eltalálni azt a pontot, ami a legjobban fáj.
- Kuss, és nézzed őket. –löktem vissza a
tömegbe, ahonnan visszajött hozzám. Alapvetően imádom ezt a lányt, de vannak
olyan elszólásai, amiket nem tudok tolerálni, és elrontja a hangulatomat. Mint
például most. Megpróbáltam élvezni a koncertet, fürdőzni Zico hangjában és
látványában, de képtelen voltam rá. Belegondoltam, hogy még tényleg mennyire
alábecsülnek az ügynökségnél, és az alakulóban lévő csapatban, valamint, hogy a
feljebb jutásért mennyi aljas dolgot kell majd megtennem, egész egyszerűen
elszomorított és padlóra vágott. Ezért hát átverekedtem magam a tömegen egészen
a pultig, ahol kértem magamnak valamit, ami nagyon üt, majd azt iszogatva
élveztem Zico és a többiek előadását. Valamikor a koncert vége fele és az üveg
félénél rezgett a telefonom azt jelezve, hogy kaptam egy SMS-t.
„Amint vége ennek az egésznek, gyere a hátsóparkolóba. Nem tudom ki az a
ribanc veled, de ha nem akarsz rosszat magadnak, őt nem hozod. Most nincs
kedvem a szendvicshez, csak Ahn Jaehyohoz.” - írta.
„Az
a ribanc a húgom, te faszfej.” – válaszoltam.
„Hupsz. De ugye azért jössz?”
„Persze” – hát, ez a nap se fog úgy eltelni, hogy
a szívem ne törjön még jobban össze emiatt a fiú miatt. Valószínűleg fáradt
lesz, szóval egy gyors menet és vége.
- Egyszerűen remek. Csodás életed van. –
motyogtam magamnak, majd kortyoltam egy nagyot a barna löttyből, ami az üvegben
volt.
- Nekem miért kell mennem, és te miért
maradhatsz? –nyavalygott Hyejin.
- Mert az alku, az alku.
- Nem mondod, hogy megint vele találkozol?
- Pedig de.
- Hogy lehet az, hogy nekem, ilyen
külsővel nincs senkim, de neked, olyan külsővel, szinte minden héten más van?
- Úgy, hogy ez a visualok ereje. –
nyitottam ki neki a taxi ajtaját, amint a jármű megérkezett. Bediktáltam a
sofőrnek a címet, a lány kezébe pedig odaadtam a pénzt, amit majd a férfinak
kell fizetnie.
Amint elhajtottak, elindultam a megbeszélt
helyre, ahol negyed órát kellett várnom arra, hogy végre meginduljanak az
emberek onnét. Addig az üvegben maradt pia nagy részét eltűntettem, valamint a
telefonomon olvastam a koncertről való visszajelzéseket. Természetesen, hogy
lehetett volna másképp. Zico, és a csapata úgy, ahogy vannak tökéletesek.
Mindenki szereti őket.
- Hát veled meg mi van? –hallottam meg a
mesés hangot miután a tulajdonosa belerúgott a lábamba. Lassan néztem fel rá,
hátha nem kapok infarktust a látványától, de sajnos tervem nem jött össze.
Izzadt arca még vonzóbb volt közelről, mint távolról. – Ha eddig nem haltál
meg, akkor majd most?
- Lehetséges. – feleltem közönyösen.
- Chö. Majd azután patkolj el, hogy túl
vagyunk a dolgon. Nem terveztem, hogy nekrofil legyek.
- Pedig te még úgy is szexi lennél.
–motyogtam magam elé, reménykedve abban, hogy nem hallotta meg, de abból
ítélve, hogy egyből felrántott magához és megcsókolt rákellett jönnöm, hogy az
ellenkezője történt annak, amire számítottam.
- Tudom. –felelte, majd feltűnés nélkül
bevezetett a klubba, ahol volt a ma esti előadás, és azon belül is a saját
várakozójába. Nem volt benne semmi különös, egy nagy bőrkanapé, egy dohányzó asztal,
valamint kettő bőr fotel. Egy nagy tükör előtte egy székkel, valamint néhány a
fiú fellépő ruhája közül. – Egyébként – kezdte, mikor elhelyezkedtem a kanapén,
az asztalra letettem saját italom és egy másikat vettem a kezembe – megnéztem a
múltkori fellépéseteket.
- És, mit gondol róla művészúr? –
kérdeztem flegmán, holott nagyon is érdekelt a véleménye.
- Egy dolgot kérdeznék: énekesek lesztek,
vagy sztriptíz bárban rúdtáncosok? Alig volt benne valami ének, a fele playback
volt. És arról már ne is beszéljünk, hogy mit műveltetek egymással a
fantalálkozó közben.
- Úgy beszélsz erről, mintha nekem olyan
sok közöm lenne hozzá. Tudod, hogy utálom, ha mások érnek hozzám rajtad kívül.
És az, hogy mit táncolok, hogyan és kivel, mind az ügynökség határozza meg. Még
nem vagyok abban a pozícióban, hogy legyen véleményem, vagy beleszólásom azokba
a dolgokba, amik velem történnek ott.
- Azzal addig teljesen megbékélek, hogy
játszanod kell a hülyét, azt a tehetséget, ami benned rejtőzik még mélyebbre
nyomják azzal, hogy alig szerepeltetnek, de az, hogy amikor szerepelsz, akkor
is vonaglanod kell mással, kiakasztó.
- Megmondtam már ezerszer, hogy a munkám
ezen részéről ne beszéljünk, mert fáj. Nagyon fáj. – mondtam neki éles
nyomatékkal a hangomban, hogy az utána kialakuló csendben megihassak még egyel
az italok közül.
- Jó, akkor azt hanyagoljuk. De arra mi a
magyarázatod, hogy megcsókoltad azt a Minhyukot, vagy kit? Lehet, hogy te nem
akartad, de én láttam, hogy nem sok tartotta vissza attól, hogy ott helyben
megerőszakoljon.
- Ugyanaz a magyarázatom, mint neked, a
múltkori lányra „ez is a munkám része”.
- Yaaa, mi bajod van ma? Megjött, vagy mi?
Most még nálam is bunkóbb vagy. – ült le mellém. Nem szeretem a dolgokat oda
magyarázni, ahova nincs, de olyan volt, mintha a szemének egy aprócska
részletében, a legelrejtettebb zeg-zúgban az aggódás egy aprócska jele ott ült
volna és egyenesen velem szemezne az a kis dög.
- Szimplán csak az, hogy egy napon, két
órán belül két számomra fontos ember, olyan dolgot vágott a fejemhez, amiről
tudják jól, miként érint, de csak azért is folytatják ennek a mondogatását. Na
vajon szerinted mi bajom lehet?
- Jaehyo…
- Nem kérem azt, hogy szeress, vagy törődj
velem, vagy… vagy ne viselkedj velem úgy, mint csak egy babára, akivel kedves
szerint játszadozhatsz, csak annyit, hogy ma… ne egy rövid valamit
produkáljunk, hanem valamit… valami olyat, amitől kevésbé érzem magam a világ
legnagyobb vesztesének. Nem akarom magam se különlegesnek, se hercegnőnek, se
semmi ilyennek érezni, szóval ne így kezelj. Sokkal inkább csak éreztesd azt,
hogy nem vagyok annyira egyedül, mint amilyennek én gondolom magam. Legalább
addig tedd meg ezt, ameddig tudod. Valamiért, valahogyan úgy érzem, hogy ennek
az egésznek lassan vége. Egyszer csak ott fogsz
hagyni a sarokban, eldobva, megunva, kihasználva, de addig… de addig a végzetem, a testem, a lelkem a
mindenem a te kezedben van. Szóval
kérlek, amíg tudsz használj ki, hisz
teljesen a tiéd vagyok.
- Hogy tudod mindig kimondani azt, amire
én nem vagyok képes? És… te, a sztárocska, az idol, miért érzed ugyanazt, mint
én, mikor megismerkedtünk? Talán részeg vagy? – miközben lágyan beszélt hozzám,
hajamat birizgálta ujjai közt. – De legyen. Ma más lesz, megígérem.
- Nem kell ígérned, nincs szükségem rá.
Tudod jól, hogy már rég a játékod lettem, azt csinálsz velem, amit akarsz.
- Igen tudom. – felelte, majd bármilyen
felvezetés nélkül ajkaimra tapadt.
Húsos alsóajkának érzésére testemen végig
futott a hideg, fejemet még jobban elvesztettem, mint a csók előtt. Nem tartott
vagy öt másodpercig a csók, de már éreztem, hogy hatással van rám. Azt szeretem
Zicoban, hogy mindig képes meglepni. Egyszer vad, erőteljes, domináns, míg
máskor bújós, mint egy kiscica, védelmező és szenvedélyes. Szinte majdnem
minden együttlétkor másmilyen oldalt mutatott, hol vegyesen, hol egymagában. Ma
teljes őszinteséggel állíthatom, hogy olyan kevert volt, a tészta sütés előtt.
Míg nyelve egyszer gyengéden masszírozta enyémet, addig a következő pillanatban
azt hittem, hogy teljesen szétharapja számat. Mindeközben én ölébe másztam és
ott ringatóztam csípőjén. Az én kezem az ő hajában, míg az övé enyémben. Levegő
hiányában vált el tőlem, majd talált rá fülem mögötti érzékeny részemre, amit
szinte képes lennék elélvezni, annyira jó érzés, ha valaki ott csókol meg. Ám
ez a fiú nem csak csókolt: ő biztos volt abban, hogy az ötezredik alkalommal is
megjelöl, és mindenki tudtára adja, hogy én az övéve vagyok, így hát kellőképp
kiszívta testemnek azon részét. Két kezével pólóm alá nyúlt és nagy tenyerével
végig cirógatta felsőtestem minden apró pontját, ezzel is elérve azt, hogy
kirázzon a hideg és libabőrös legyek. Végül újra számat kóstolgatta, ezzel egy
időben pedig nadrágomat gombolta és cipzárazta ki, ezzel is már egy kisebb
megkönnyebbülést adva lüktető férfiasságomnak. Egy hirtelen mozdulattal
szabadította ki azt alsómból, szinte csak pár másodpercig éreztem a hideg
levegőt, mivel hatalmas tenyere ágaskodó tagomra tapadt. Először makkomon
körözött hüvelykujjával lassan és kínzón, majd fel-le mozgott rajta, hol
megszorítva, hol gyengéden kezelve egész férfiasságomat. Őrjítően jó érzés
járta körbe egész testemet, olyan, amilyen eddig szinte még soha. Felvéve
kezének mozgását én is úgy vonaglottam csípőjén, ezzel is jobban felizgatva őt.
Egy gyengébb pillanatomban megváltoztatta technikáját, aminek köszönhetően
pillanatok alatt a csúcsra vitt és hangos nyögéssel élveztem el kettőnk közé.
Amilyen gyorsan csak tudott úgy fektetett
el a fekete kanapén. Az új pozícióban még több csókkal hintette be számat és
ajkamat. Szinte fel sem fogtam, hogy nincsenek rajtam ruháim, olyan gyorsan
szabadult meg tőlük. Láttam a szemében, hogy már nagyon akarja, alig bírja
kivárni. De ebben a tekintetben volt valami, ami visszatartotta őt. Valamiféle
önkontroll költözött belé, ami megfékezte őt attól, hogy ez csak egy durva és
gyors szex legyen. Ez az erő segítette őt abban, hogy eleget tegyen kérésemnek.
Nem tudom honnét szerezte ezt, de… de nagyon tetszik. Azt akarom, hogy mindig
ilyen legyen a szeme, és mindig így nézzen rám. Azt akarom, hogy tényleg
törődjön velem.
Míg én gyönyörű szemeiben vesztem el,
addig ő beférkőzött lábaim közé, kivárva a tökéletes pillanatot, hogy
elkezdhesse a tágítást. Szokásától eltérően mind ujjait, mind engem beken
síkosítóval, és csak úgy kezdte el az akciót. Ha azt mondom, hogy most egy ész
úriember, mennyire néztek hülyének? Először középsőujját helyezte fel bennem,
majd tapasztaltságom miatt azt követte a többi is.
- Készen vagy, szépfiú? –kérdezte két csók
között.
- Rád mindig készen állok. –karolom át
nyakát ezzel is közelebb húzva őt magamhoz.
Ujjai helyén hamarosan megéreztem
péniszét, amit lassan és kínzóan helyezett fel bennem. Nem kapkodott el semmit,
nem sietett sehova. Ő is azt akarta, hogy jó legyen. Szerintem a testem már
kialakított Ziconak egy helyet magamban, ami csak és kizárólag őt illeti meg,
oda senki más nem illene. Ahogy teljes hosszával bent volt elkezdett egy lassú
tempót diktálni, ami egyre csak gyorsult azzal, ahogy megszoktam. Volt, hogy
alig-alig jött ki belőlem, de volt, hogy szinte teljesen kint volt és egy erős,
valamint gyors mozdulattal döfött belém.
- Miért nem mondasz semmi olyat, mint
amilyet szoktál? – kérdeztem.
- Mert azzal, ha most káromkodnék nem segítenék
azon, hogy kevésbé érezd magad egyedül.
- Köszönöm. – suttogtam, majd még jobban
magamhoz húztam, hogy megölelhessem. Ilyenkor, mikor közel enged magához olyan,
mint egy nagy és szeretnivaló plüssmackó, amit egész életedben ölelni akarsz.
Az időmúlásával cseréltünk helyzetet, így
most a kanapénak támaszkodok, és Zico csípőmet szorítva hátulról elégít ki.
Egyszer csak teljesen hozzám bújik, megölel és úgy folytatjuk tovább. Ez az új
póz, az ügyessége, a gyakorlottsága és minden egyéb tényező juttat el arra a
pontra, amikor már érzem, hogy közel a vég.
- Zico… érzem, hogy… mindjárt. – lihegem.
Nem válaszol semmit, helyette kiszáll belőlem, megfordít az ölébe vesz és leül
a kanapéra ezzel együtt férfiasságára ültetve engem. Így neki is tökéletes kilátása
van rám és nekem is rá. Nem kell sokat ugrálnom rajta, neki sokat löknie
csípőjével, egy gyanútlan pillanatban érzem meg azt, ahogy izmaim
összehúzódnak, az a bizonyos bizsergés körbe járja egész testem, fejem
tetejétől a talpamig. Velem együtt Zicot is eléri az orgazmus csodás érzése. Én
a szokásos hangos és vékony kiáltással megyek el, ő pedig a szokásos öblös és
mély nyögésével. Ám most valami mégis más volt. Eddig sosem ölelt magához
orgazmus közben, most viszont igen. Olyan szorosan ölelt magához, mint aki
attól fél, hogy az állat, amit nagy nehezen megszelídített bármelyik
pillanatban elszökhet tőle. Míg pihegünk és kipihenjük fáradalmainkat átsuhan
rajtam egy gondoltat, amit félek kimondani. Hisz ha kimondom, akkor vagy végleg
összeroppanok, vagy a vak remény fog tovább élni bennem. De ha nem teszem fel,
akkor lehet, hogy örök életemre bánni fogom. – Zico.
- Hm? –puszilt bele nyakamba.
- Szakítsunk, kérlek. – mondtam ki hossza
hallgatás után. – Úgy érzem, hogy képtelen vagyok ezt az egészet folytatni.
Utálom a rettegést, a kétségeket, a reménységet és a reménytelenséget. Utálom
magam, amiért ilyen lettem. És téged is utállak, amiért ilyenné tettél. Mond,
miért kellett ez? Vagy ha nem akarsz erre válaszolni, akkor csak hagyj el,
kérlek.
- Nem lehet. Most még nem engedhetlek el.
– fogta arcomat kezei közé.
- Miért nem?
- Nem tudom… Csak szimplán, valamilyen
misztikus erő azt mondja nekem, hogy ne csináljak belőled a polcon porosodó
babát. Azt mondja, hogy keltselek életre. Szerinted mit kéne tennem?
- Miért kérdezed, mikor tudod a választ?
- Miért kéred, hogy szakítsunk, mikor
tudod, hogy úgy sem fogunk?
- Mert fáj. –feleltem, miközben egy árva
könnycsepp végig szántotta arcomat és halálát Zico kezén lelte.
- Akkor addig várj kérlek, míg nekem fáj,
neked pedig nem. Onnantól fordul a kocka, és én leszek a te játékod. Amint ez
megtörténik, addig játszhatsz velem, amíg
eleged nem lesz belőlem. Olyan messzire dobhatsz el magadtól, amilyen
messzire csak akarsz, akár össze is
törhetsz, ha azt akarod. Csak várj még.