Toy (ZiHyo, Block B)

Szereplők: Ahn Jaehyo, Zico (Block B)

Figyelmeztetés: +18
Leírás: Az emberek sokszor kihasználják a másikat. Van, hogy ez a dolog kölcsönös. Ám egyszer minden ilyen dolog átalakul valami másba. Valami másba, amit nem lehet megmagyarázni. Jaehyoban is átalakultak ezek az érzések "valami mássá", még hozzá Zico iránt. Ám a fiúnak ő csak egy játékszer. Vajon az is marad? (plusz a legújabb daluk hozzá, mert nagyon megadja hozzá az alaphangulatot: Toy)
Írói megjegyzés: Mind a hármunk nevében nagyon köszönjük, hogy már 8 feliratkozónk van. És mindenki másnak, hogy olvassátok a kis történeteinket^^
Shiro-chan

- Yo, Yo Zico on the mic, drop the beat! – hallottuk meg az ismerős mély, erőteljes mégis kellemes hangot, majd pár másodperc múlva megjelent a hang tulajdonosa is szokásos tündöklő formájában. Guns ’n’ Roses pólója alá fekete-fehér csíkos hosszú ujjút vett fel, mindezt egy szürke szaggatott nadrággal. Nyakában egy-két ezüst nyaklánc lógott, míg gyönyörű szemeit fekete napszemüvege takarta el. Sosem értettem, hogy egy amúgy is sötét helyre minek vesznek fel egy ilyen kelléket, de gondolom ez a rappereket még menőbbé teszi. Az meg már teljesen más kérdés, hogy ez a koncepció, még ha egyszerű is, nincs benne semmi giccs, túlzás, vagy ilyen „igen, én rapper vagyok, motherfucker, te meg nem” érzés sem, sokkal inkább csak egy egyszerű öltözet, amit a mindennapokban is felvehet az ember, de még is különlegessé teszi a tény, hogy ki a viselője. Woo Rohadt Zico. Szőke hajkoronája felzselézve ékeskedik fején, ezzel is többet mutatva tökéletes arcából. Ahogy bemutatkozik és elkezdi előadni első számát a tömeg egy emberként sikít fel, velük együtt sajnos én is. De… én, Ahn Jaehyo, egy feltörekvő idol még is mit keresek Zico, a nagy underground rapper, koncertjén? És a szívem miért kezdett el hevesebben verni, mikor meghallottam a hangját? És még is miért sikoltozok én is a többi emberrel együtt, annak ellenére, hogy maszkom a hang nagy részét elnyomja? A kérdésekre választ pár héttel ezelőtt találunk.

Kedves húgom, Hyejin napokon keresztül rágta a fülemet azért, mert ő látni szeretné az Istenét, a Mindenét, a Tökéletességet, azaz Zicot, élőben. Viszont szüleink egyedül nem engednék el őt, a barátnői meg nem szeretik az ilyen zenéket, szóval kizárásos alapon maradtam én. A meggyőző párbeszédünk a következőkép zajlott: „Kísérj el a koncertre! Nem. Naaa, légyszííí. Mondom, hogy nem. Egy hónapig én csinálok minden házimunkát, és falazok, mikor kurogatni mész. Mikor is lesz pontosan az a koncert?”. Na, ne hogy bárki is azt gondolja, hogy hímringyó lennék, vagy bármi, csak… hogy is mondjam? Van egy valaki, akit bármi áron, bármikor látnék. Az egész kapcsolatunk tényleg csak testiségre alapul. Vagyis, had pontosítsak: alapult. Ám azok miatt a reggelek miatt, amikor mellette ébredtem és megláttam kócos haját, azok miatt az együttlétek miatt, amikor jobban kötődött hozzám, én pedig hozzá, mint anya gyermekéhez, azok miatt a pillantások miatt, amiket felém intéz mikor kíván, mikor rám gondol, mikor elkezdjük a dolgot, miközben csináljuk és miután befejeztük, és végül amiatt, amilyen ő maga: beleszerettem. Beleszerettem a testébe, a szemébe, a hajába, a ruháiba, az illatába, a mosolyába, a nyögéseibe, a dús ajkaiba, a lelkébe, a személyébe, a szívébe, a mindenébe. Lényegtelen, hogy mennyi ideig vagyunk együtt –percekig, esetleg napokig- én mindig azt kívánom, bárcsak egy kicsivel több lehetne. Bárcsak ő is szerelmesen nézne rám, és nem kéjjel telve. Bárcsak ő is kinyitná felé a szívét. Bárcsak… bárcsak ő is belém szeretne. De ez lehetetlen, hisz én nem vagyok más számára, mint csak egy játékszer, amit ha egyszer megun, eldob. Lányok, fiúk, komolyan mondom, soha, de soha ne kattintsatok a „barátság extrákkal” opcióra. Ilyen nem létezik, mert valaki úgyis beleszeret a másikba. És innen megkezdődik minden: érzékeny pillanatok, féltékenykedés, többre vágyás, végül megszűnik vele minden kapcsolatod, és nem tudod majd később máshogy leírni, mint klisékkel. „Én szerettem, de neki csak a testem kellett. Én megadtam neki mindent, de ő nem adott semmit. Én azt hittem, lehet ebből több is, de ő nem kért ebből” –ezek azok a mondatok, amiket, higgyétek el, jobb ha nem mondotok el az életetekben. De hogy még is ki ez a személy, aki annyira elcsavarta a fejem, hogy a baglyok féltékenyek lennének rám, valamint a látvány egy Stephen King könyvbe illene csak bele? Hát az a szemét dög, aki most éppen a színpadon rappel és tündököl. Bezony nekem, és Ziconak „ilyen” kapcsolatunk van. Hogyan találkoztunk, kötöttünk ki egymás mellett… fogalmam sincs. Egyszer, egy részeg éjszakán elkezdődött, és azóta is tart. Erről jut eszembe: részegek se legyetek, mert még a végén belementek olyan hülyeségekbe, mint én.

De ilyenkor felmerülhet mindenkiben a kérdés, hogy miért állok mindenkitől a lehető legmesszebb, maszkban, talpig feketében, attól félve, hogy bármelyik percben lebukhatok, és tönkre tehetek mindent, vagy hogy Ő meglát majd. Erre nagyon egyszerű a válasz. Nem mondom, hogy Rómeó és Júlia kapcsolat, mert attól azért messze vagyunk, de valami olyasmi. Köztudott, hogy az underground előadók elég gyakran lenézik és megvetik az olyan idolokat, mint én, olyan tetteikért, mint például: fanservice és az ezzel járó ölelések, színészkedések, és az esetleges csókok, puszik. Meg persze a saját magunk lejáratása egy-egy programban, amiért néha legszívesebben elásnánk magunkat és utána órákat sírunk a fürdőbe zárva, hogy nem így képzeltük el ezt az egész híresség dolgot. Nagyon sok olyan helyzet adódik egy idol életében, amit nem akar megtenni, viszont kénytelen, mert van egy hosszú-hosszú szerződés, ami kényszerít arra, hogy ilyeneket csináljunk. És ezek az emberek, akik itt vannak ma, egytől-egyig megvetnek minket. Van egy-két kivétel, de azok is általában azok a rapperek a bandákból, akik régebben ugyanebben a műfajban jeleskedtek. Éppen ezért, ha bárki rájönne a kapcsolatunkra, vagy csak arra, hogy ismerjük egymást, Zicot kitaszítanák a csapatból, ami egyet jelent az életével, engem pedig a média, és a többi zenész tenne lelkileg tönkre. És ezeknek az opcióknak a végén csak a szenvedést látom, amibe az emberek dühödt és csalódott véleménye hajszolt minket.

- Úristen, az ott Babylon! –ugrott nyakamba testvérem, amint meghallotta az énekes hangját, ezzel is kizökkentve hosszas elmélkedésemből.

- Csodás. – forgattam szemem.

- Ennél egy kicsit nagyobb beleéléssel, ha kérhetném. – tette csípőre kezét.

- Woohoo. – szememmel együtt mutatóujjamat is forgattam, beleélésem jeleképp.

- Ne legyél ilyen! Tanulhatnál is tőlük!

- És még is mit?

- Hogy hogyan legyen több sorod. – hogy mindig képes eltalálni azt a pontot, ami a legjobban fáj.

- Kuss, és nézzed őket. –löktem vissza a tömegbe, ahonnan visszajött hozzám. Alapvetően imádom ezt a lányt, de vannak olyan elszólásai, amiket nem tudok tolerálni, és elrontja a hangulatomat. Mint például most. Megpróbáltam élvezni a koncertet, fürdőzni Zico hangjában és látványában, de képtelen voltam rá. Belegondoltam, hogy még tényleg mennyire alábecsülnek az ügynökségnél, és az alakulóban lévő csapatban, valamint, hogy a feljebb jutásért mennyi aljas dolgot kell majd megtennem, egész egyszerűen elszomorított és padlóra vágott. Ezért hát átverekedtem magam a tömegen egészen a pultig, ahol kértem magamnak valamit, ami nagyon üt, majd azt iszogatva élveztem Zico és a többiek előadását. Valamikor a koncert vége fele és az üveg félénél rezgett a telefonom azt jelezve, hogy kaptam egy SMS-t.

„Amint vége ennek az egésznek, gyere a hátsóparkolóba. Nem tudom ki az a ribanc veled, de ha nem akarsz rosszat magadnak, őt nem hozod. Most nincs kedvem a szendvicshez, csak Ahn Jaehyohoz.”  - írta.

„Az a ribanc a húgom, te faszfej.” – válaszoltam.

„Hupsz. De ugye azért jössz?”

„Persze” – hát, ez a nap se fog úgy eltelni, hogy a szívem ne törjön még jobban össze emiatt a fiú miatt. Valószínűleg fáradt lesz, szóval egy gyors menet és vége.

- Egyszerűen remek. Csodás életed van. – motyogtam magamnak, majd kortyoltam egy nagyot a barna löttyből, ami az üvegben volt.

- Nekem miért kell mennem, és te miért maradhatsz? –nyavalygott Hyejin.

- Mert az alku, az alku.

- Nem mondod, hogy megint vele találkozol?

- Pedig de.

- Hogy lehet az, hogy nekem, ilyen külsővel nincs senkim, de neked, olyan külsővel, szinte minden héten más van?

- Úgy, hogy ez a visualok ereje. – nyitottam ki neki a taxi ajtaját, amint a jármű megérkezett. Bediktáltam a sofőrnek a címet, a lány kezébe pedig odaadtam a pénzt, amit majd a férfinak kell fizetnie.

Amint elhajtottak, elindultam a megbeszélt helyre, ahol negyed órát kellett várnom arra, hogy végre meginduljanak az emberek onnét. Addig az üvegben maradt pia nagy részét eltűntettem, valamint a telefonomon olvastam a koncertről való visszajelzéseket. Természetesen, hogy lehetett volna másképp. Zico, és a csapata úgy, ahogy vannak tökéletesek. Mindenki szereti őket.

- Hát veled meg mi van? –hallottam meg a mesés hangot miután a tulajdonosa belerúgott a lábamba. Lassan néztem fel rá, hátha nem kapok infarktust a látványától, de sajnos tervem nem jött össze. Izzadt arca még vonzóbb volt közelről, mint távolról. – Ha eddig nem haltál meg, akkor majd most?

- Lehetséges. – feleltem közönyösen.

- Chö. Majd azután patkolj el, hogy túl vagyunk a dolgon. Nem terveztem, hogy nekrofil legyek.

- Pedig te még úgy is szexi lennél. –motyogtam magam elé, reménykedve abban, hogy nem hallotta meg, de abból ítélve, hogy egyből felrántott magához és megcsókolt rákellett jönnöm, hogy az ellenkezője történt annak, amire számítottam.

- Tudom. –felelte, majd feltűnés nélkül bevezetett a klubba, ahol volt a ma esti előadás, és azon belül is a saját várakozójába. Nem volt benne semmi különös, egy nagy bőrkanapé, egy dohányzó asztal, valamint kettő bőr fotel. Egy nagy tükör előtte egy székkel, valamint néhány a fiú fellépő ruhája közül. – Egyébként – kezdte, mikor elhelyezkedtem a kanapén, az asztalra letettem saját italom és egy másikat vettem a kezembe – megnéztem a múltkori fellépéseteket.

- És, mit gondol róla művészúr? – kérdeztem flegmán, holott nagyon is érdekelt a véleménye.

- Egy dolgot kérdeznék: énekesek lesztek, vagy sztriptíz bárban rúdtáncosok? Alig volt benne valami ének, a fele playback volt. És arról már ne is beszéljünk, hogy mit műveltetek egymással a fantalálkozó közben.

- Úgy beszélsz erről, mintha nekem olyan sok közöm lenne hozzá. Tudod, hogy utálom, ha mások érnek hozzám rajtad kívül. És az, hogy mit táncolok, hogyan és kivel, mind az ügynökség határozza meg. Még nem vagyok abban a pozícióban, hogy legyen véleményem, vagy beleszólásom azokba a dolgokba, amik velem történnek ott.

- Azzal addig teljesen megbékélek, hogy játszanod kell a hülyét, azt a tehetséget, ami benned rejtőzik még mélyebbre nyomják azzal, hogy alig szerepeltetnek, de az, hogy amikor szerepelsz, akkor is vonaglanod kell mással, kiakasztó.

- Megmondtam már ezerszer, hogy a munkám ezen részéről ne beszéljünk, mert fáj. Nagyon fáj. – mondtam neki éles nyomatékkal a hangomban, hogy az utána kialakuló csendben megihassak még egyel az italok közül.

- Jó, akkor azt hanyagoljuk. De arra mi a magyarázatod, hogy megcsókoltad azt a Minhyukot, vagy kit? Lehet, hogy te nem akartad, de én láttam, hogy nem sok tartotta vissza attól, hogy ott helyben megerőszakoljon.

- Ugyanaz a magyarázatom, mint neked, a múltkori lányra „ez is a munkám része”.

- Yaaa, mi bajod van ma? Megjött, vagy mi? Most még nálam is bunkóbb vagy. – ült le mellém. Nem szeretem a dolgokat oda magyarázni, ahova nincs, de olyan volt, mintha a szemének egy aprócska részletében, a legelrejtettebb zeg-zúgban az aggódás egy aprócska jele ott ült volna és egyenesen velem szemezne az a kis dög.

- Szimplán csak az, hogy egy napon, két órán belül két számomra fontos ember, olyan dolgot vágott a fejemhez, amiről tudják jól, miként érint, de csak azért is folytatják ennek a mondogatását. Na vajon szerinted mi bajom lehet?

- Jaehyo…

- Nem kérem azt, hogy szeress, vagy törődj velem, vagy… vagy ne viselkedj velem úgy, mint csak egy babára, akivel kedves szerint játszadozhatsz, csak annyit, hogy ma… ne egy rövid valamit produkáljunk, hanem valamit… valami olyat, amitől kevésbé érzem magam a világ legnagyobb vesztesének. Nem akarom magam se különlegesnek, se hercegnőnek, se semmi ilyennek érezni, szóval ne így kezelj. Sokkal inkább csak éreztesd azt, hogy nem vagyok annyira egyedül, mint amilyennek én gondolom magam. Legalább addig tedd meg ezt, ameddig tudod. Valamiért, valahogyan úgy érzem, hogy ennek az egésznek lassan vége. Egyszer csak ott fogsz hagyni a sarokban, eldobva, megunva, kihasználva, de addig… de addig a végzetem, a testem, a lelkem a mindenem a te kezedben van. Szóval kérlek, amíg tudsz használj ki, hisz teljesen a tiéd vagyok.

- Hogy tudod mindig kimondani azt, amire én nem vagyok képes? És… te, a sztárocska, az idol, miért érzed ugyanazt, mint én, mikor megismerkedtünk? Talán részeg vagy? – miközben lágyan beszélt hozzám, hajamat birizgálta ujjai közt. – De legyen. Ma más lesz, megígérem.

- Nem kell ígérned, nincs szükségem rá. Tudod jól, hogy már rég a játékod lettem, azt csinálsz velem, amit akarsz.

- Igen tudom. – felelte, majd bármilyen felvezetés nélkül ajkaimra tapadt.

Húsos alsóajkának érzésére testemen végig futott a hideg, fejemet még jobban elvesztettem, mint a csók előtt. Nem tartott vagy öt másodpercig a csók, de már éreztem, hogy hatással van rám. Azt szeretem Zicoban, hogy mindig képes meglepni. Egyszer vad, erőteljes, domináns, míg máskor bújós, mint egy kiscica, védelmező és szenvedélyes. Szinte majdnem minden együttlétkor másmilyen oldalt mutatott, hol vegyesen, hol egymagában. Ma teljes őszinteséggel állíthatom, hogy olyan kevert volt, a tészta sütés előtt. Míg nyelve egyszer gyengéden masszírozta enyémet, addig a következő pillanatban azt hittem, hogy teljesen szétharapja számat. Mindeközben én ölébe másztam és ott ringatóztam csípőjén. Az én kezem az ő hajában, míg az övé enyémben. Levegő hiányában vált el tőlem, majd talált rá fülem mögötti érzékeny részemre, amit szinte képes lennék elélvezni, annyira jó érzés, ha valaki ott csókol meg. Ám ez a fiú nem csak csókolt: ő biztos volt abban, hogy az ötezredik alkalommal is megjelöl, és mindenki tudtára adja, hogy én az övéve vagyok, így hát kellőképp kiszívta testemnek azon részét. Két kezével pólóm alá nyúlt és nagy tenyerével végig cirógatta felsőtestem minden apró pontját, ezzel is elérve azt, hogy kirázzon a hideg és libabőrös legyek. Végül újra számat kóstolgatta, ezzel egy időben pedig nadrágomat gombolta és cipzárazta ki, ezzel is már egy kisebb megkönnyebbülést adva lüktető férfiasságomnak. Egy hirtelen mozdulattal szabadította ki azt alsómból, szinte csak pár másodpercig éreztem a hideg levegőt, mivel hatalmas tenyere ágaskodó tagomra tapadt. Először makkomon körözött hüvelykujjával lassan és kínzón, majd fel-le mozgott rajta, hol megszorítva, hol gyengéden kezelve egész férfiasságomat. Őrjítően jó érzés járta körbe egész testemet, olyan, amilyen eddig szinte még soha. Felvéve kezének mozgását én is úgy vonaglottam csípőjén, ezzel is jobban felizgatva őt. Egy gyengébb pillanatomban megváltoztatta technikáját, aminek köszönhetően pillanatok alatt a csúcsra vitt és hangos nyögéssel élveztem el kettőnk közé.

Amilyen gyorsan csak tudott úgy fektetett el a fekete kanapén. Az új pozícióban még több csókkal hintette be számat és ajkamat. Szinte fel sem fogtam, hogy nincsenek rajtam ruháim, olyan gyorsan szabadult meg tőlük. Láttam a szemében, hogy már nagyon akarja, alig bírja kivárni. De ebben a tekintetben volt valami, ami visszatartotta őt. Valamiféle önkontroll költözött belé, ami megfékezte őt attól, hogy ez csak egy durva és gyors szex legyen. Ez az erő segítette őt abban, hogy eleget tegyen kérésemnek. Nem tudom honnét szerezte ezt, de… de nagyon tetszik. Azt akarom, hogy mindig ilyen legyen a szeme, és mindig így nézzen rám. Azt akarom, hogy tényleg törődjön velem.

Míg én gyönyörű szemeiben vesztem el, addig ő beférkőzött lábaim közé, kivárva a tökéletes pillanatot, hogy elkezdhesse a tágítást. Szokásától eltérően mind ujjait, mind engem beken síkosítóval, és csak úgy kezdte el az akciót. Ha azt mondom, hogy most egy ész úriember, mennyire néztek hülyének? Először középsőujját helyezte fel bennem, majd tapasztaltságom miatt azt követte a többi is.

- Készen vagy, szépfiú? –kérdezte két csók között.

- Rád mindig készen állok. –karolom át nyakát ezzel is közelebb húzva őt magamhoz.

Ujjai helyén hamarosan megéreztem péniszét, amit lassan és kínzóan helyezett fel bennem. Nem kapkodott el semmit, nem sietett sehova. Ő is azt akarta, hogy jó legyen. Szerintem a testem már kialakított Ziconak egy helyet magamban, ami csak és kizárólag őt illeti meg, oda senki más nem illene. Ahogy teljes hosszával bent volt elkezdett egy lassú tempót diktálni, ami egyre csak gyorsult azzal, ahogy megszoktam. Volt, hogy alig-alig jött ki belőlem, de volt, hogy szinte teljesen kint volt és egy erős, valamint gyors mozdulattal döfött belém.

- Miért nem mondasz semmi olyat, mint amilyet szoktál? – kérdeztem.

- Mert azzal, ha most káromkodnék nem segítenék azon, hogy kevésbé érezd magad egyedül.

- Köszönöm. – suttogtam, majd még jobban magamhoz húztam, hogy megölelhessem. Ilyenkor, mikor közel enged magához olyan, mint egy nagy és szeretnivaló plüssmackó, amit egész életedben ölelni akarsz.

Az időmúlásával cseréltünk helyzetet, így most a kanapénak támaszkodok, és Zico csípőmet szorítva hátulról elégít ki. Egyszer csak teljesen hozzám bújik, megölel és úgy folytatjuk tovább. Ez az új póz, az ügyessége, a gyakorlottsága és minden egyéb tényező juttat el arra a pontra, amikor már érzem, hogy közel a vég.

- Zico… érzem, hogy… mindjárt. – lihegem. Nem válaszol semmit, helyette kiszáll belőlem, megfordít az ölébe vesz és leül a kanapéra ezzel együtt férfiasságára ültetve engem. Így neki is tökéletes kilátása van rám és nekem is rá. Nem kell sokat ugrálnom rajta, neki sokat löknie csípőjével, egy gyanútlan pillanatban érzem meg azt, ahogy izmaim összehúzódnak, az a bizonyos bizsergés körbe járja egész testem, fejem tetejétől a talpamig. Velem együtt Zicot is eléri az orgazmus csodás érzése. Én a szokásos hangos és vékony kiáltással megyek el, ő pedig a szokásos öblös és mély nyögésével. Ám most valami mégis más volt. Eddig sosem ölelt magához orgazmus közben, most viszont igen. Olyan szorosan ölelt magához, mint aki attól fél, hogy az állat, amit nagy nehezen megszelídített bármelyik pillanatban elszökhet tőle. Míg pihegünk és kipihenjük fáradalmainkat átsuhan rajtam egy gondoltat, amit félek kimondani. Hisz ha kimondom, akkor vagy végleg összeroppanok, vagy a vak remény fog tovább élni bennem. De ha nem teszem fel, akkor lehet, hogy örök életemre bánni fogom. – Zico.

- Hm? –puszilt bele nyakamba.

- Szakítsunk, kérlek. – mondtam ki hossza hallgatás után. – Úgy érzem, hogy képtelen vagyok ezt az egészet folytatni. Utálom a rettegést, a kétségeket, a reménységet és a reménytelenséget. Utálom magam, amiért ilyen lettem. És téged is utállak, amiért ilyenné tettél. Mond, miért kellett ez? Vagy ha nem akarsz erre válaszolni, akkor csak hagyj el, kérlek.

- Nem lehet. Most még nem engedhetlek el. – fogta arcomat kezei közé.

- Miért nem?

- Nem tudom… Csak szimplán, valamilyen misztikus erő azt mondja nekem, hogy ne csináljak belőled a polcon porosodó babát. Azt mondja, hogy keltselek életre. Szerinted mit kéne tennem?

- Miért kérdezed, mikor tudod a választ?

- Miért kéred, hogy szakítsunk, mikor tudod, hogy úgy sem fogunk?

- Mert fáj. –feleltem, miközben egy árva könnycsepp végig szántotta arcomat és halálát Zico kezén lelte.

- Akkor addig várj kérlek, míg nekem fáj, neked pedig nem. Onnantól fordul a kocka, és én leszek a te játékod. Amint ez megtörténik, addig játszhatsz velem, amíg eleged nem lesz belőlem. Olyan messzire dobhatsz el magadtól, amilyen messzire csak akarsz, akár össze is törhetsz, ha azt akarod. Csak várj még.