Hate became Love (ZicoXCL)

Szereplők: Zico (Block B), CL (2ne1) +Minzy (2ne1), Sehun (EXO), Kris (EXO)

Figyelmeztetés: nincs~

Páros: ZicoXCL

Leírás: Chaerin és Zico hat éve osztálytársak, akik az első pillanattól fogva utálják egymást. Vagy még sem? Mint a szerelmi történetekben az lenni szokott, valaki mindig utálja a másikat, míg az szereti őt. Vajon tényleg olyan vékony a határ a szeretet és a gyűlölet közt, mint ahogy azt mondani szokás? Vajon elég erős a szerelem, hogy legyőzze a gyűlöletet? 

Megjegyzés: Elnézést mindenkitől, de egyszerűen nem bírom megállni, hogy ne írjak Zicoval és CL-el. Két imádatom tárgya, alap, hogy írok velük. Meg úgy jó előre jelzem, hogy sajnos -vagy nem sajnos?- még sok történetem lesz velük, csak külön-külön, saját karakterekkel, vagy más idolokkal együtt. Megértéseteket köszönöm^^

Shiro-chan

- Parancsolj ChaeRin! –szólított fel tanárom.

- Tanár nő, az nem lehetséges, hogy a költő úgy gondolta, hogy ha valami van, de nem kézzel fogható az személy függő, mert mindenkinek mást jelent? Például a szeretet. Mert szerethetem én a pizzát, de szerethetem a kutyámat is. És ez a kettő szeretet különböző, hisz még sem szerethetek egy kaját úgy, mint a kutyámat.

- Nem egy rossz megoldás. Ügyes gondolat, Chaerin. – dicsért meg irodalom tanárom. Az irodalom az én tantárgyam, hisz imádok a dolgok mögé látni, és ez a tárgy erre megfelelő alkalmat nyújt. – Egyéb ötlet?
- Amit Chaerin mondott, hatalmas hülyeség. – szólalt meg Ő. Gondoltam, hogy belém fog kötni. Még is miért ne kötne belém? Miért hagyna ki egyetlen egy olyan alkalmat, mikor a földbe tiporhat, és beállíthat úgy, mint egy idiótát? – Ha most, muszáj a szeretettel példálozni, akkor ezt én is követem. A személyiségtől maximum a szeretet mértéke függ. Mindenkinél ugyanaz, hisz mindenki képes szeretni, nem értem, miért lenne ez más. Plusz, amire te gondoltál, az a mérték. Valamit szeretsz valamennyire, és azt összehasonlítod egy másikkal.

- Ez nem igaz. Ha szeretsz egy embert vagy egy tantárgyat, azt nem hasonlíthatod össze. Mert még is ki az a barom, aki azt mondja a szerelmének, hogy „szeretlek, de lehet, hogy a biológiát jobban”? Senki.

- De mondják, csak fordítva. Attól, hogy neked ilyen elcsavart agyad van, ami csak a dolgok másik oldalát képes látni, attól még nekem van igazam, és ezzel mindenki tisztában van, rajtad kívül. De a vershez hozzászólva, a költő nem gondolt itt semmi másra, mint hogy az ő kézzel megfoghatatlan dolga, nem egy eszme, hanem egy személy. Senki sem tudja pontosan ki, mivel utal a családra, a szerelemre, úgy hogy lehet ez a kedvese, de akár az édesanyja is.

- Pontosan Zico, nagyon jó, szinte már tökéletes, ugyan is, az elemzők szerint… - és innentől kikapcsolt az agyam. Nem tudtam semmi másra gondolni, mint arra, hogy mennyire nagyon idegesít ez az ember.
Már hat kerek éve hallgatom az alázásait és az okoskodását. Általános hatodikba a mi osztályunkba jött, ott kezdődött minden. Én nagyon szerettem a misztikus dolgokat, amit ki is mutattam, ő pedig kihasználva az alkalmat barátok szerzett azzal, hogy kinevetett és kigúnyolt. Miután elballagtunk, a volt osztályomból senkit sem tudtam, hogy hova mennek tovább. Nem érdekeltek azok az emberek, akik tönkretettek egy igen fontos időszakot az életemből. A gimnázium első napján felvillanyozottan és boldogan léptem ki házunk kapuján, hiszen tudtam, hogy lesz néhány barátom, mert egy lány felkeresett, hogy ő is abba az osztályba fog kerülni, mint én ezért jó lenne, ha ismerne valakit. Az egyik lehető legjobb döntésem volt az, hogy elfogadtam a meghívását, mert mára ő lett a legjobb barátnőm. Így hát, amikor beléptem a terembe, örömmel nyugtáztam, hogy Minzy foglalt nekem helyet, viszont olyan helyen, hogy azt hittem kifutok a világból. Vagy ha onnan nem is, akkor csak Koreából, elmegyek az Északi sarkra, és soha többet nem látnak majd. Minzy a középsőpadsorban foglalt helyet, a második padban. Ez nem is lett volna akkora baj, ha a mellettünk lévő sorokban nincs ott ő, és a haverjai. Nagy erőt vettem magamon, köszöntem a többieknek, akik végig mértek majd folytatták az ismerkedést. Minzy egy mosoly és egy ölelés keretében a helyünkre vezetett.
- Chaerin, ő itt…
- Chaerin. – biccentett.

- Zico. –viszonoztam.

- Ti ismeritek egymást? –dugta oda a fejét egy világos barna hajú srác.

- Igen. Osztálytársak voltunk általánosban. És úgy tűnik, hogy visszük tovább a hagyományokat. – felelte egy fölényes vigyorral az arcán.

Ez volt az a pont, hogy ténylegesen elkezdtem utálni az összes fiút az osztályban. Nem voltunk sokan, mindössze húszan. Tíz lány és tíz fiú. Ebben a suliban szerették, ha az osztályokban egyenlő aránnyal vannak a lányok és a fiúk, illetve ha alacsony a létszám. Már mondjuk annyit javult a helyzet, hogy van két srác, akikkel hajlandó vagyok szóba állni, mert nem bunkók. A lányokkal természetesen jól kijövök, van akit elviselek, viszont van, akit szeretek. Ami egy kissé –nagyon- zavar az-az, hogy Minzy és Zico kapcsolata felhőtlen. Számtalan alkalmat tudnék arra mondani, hogy fogta magát, elült mellőlem és beült valamelyik fiú mellé, ha a padtársa hiányzott. Én olyankor egyedül maradtam, és magamban átkoztam Őt, mivel természetesen mindig hozzájuk csapódott. Most is ugyanez történt. Együtt röhögcsélnek mindenen, ami történik az osztályban, én meg ülök és szomorkodok. Rengetegszer eldöntöttem már, hogy odaállok Minzy elé, és döntésre kényszerítem, de olyankor elgondolkozok, hogy csalódni akarok, vagy azt, hogy legyen legjobb barátnőm? Hiszen, szinte biztos vagyok benne, hogy nem az állandóan a fiúkra panaszkodó barátnőjét választaná a jó fej és macsó fiúk helyett.

- Na mi van, megint egyedül maradtál? – pattant mellém egyik fiú barátom, Kris.

- Ne is mond. –feküdtem el padomon.

- Megint utálsz mindent és mindenkit? – kérdezte egy huncut mosoly keretében.
- Nem. Csak Zicot meg a sleppjét. Meg egy kicsit talán Minzyt is. – motyogtam el a végét, reménykedve, hogy nem hallja meg.

- Minzyt ne utáld, nem tehet róla, hogy ilyen a személyisége. – hogy ez a fiú mindig, mindent meghall.

- Jó. Akkor csak Zicot.

- Tudod, mit szoktam mondani. Nagyon kicsi a határ a gyűlölet és a szeretet között.

- Tudom hát. Viszont… egyszerűen képtelen vagyok elképzelni, hogy én szeretni tudnám AZT az embert. Egy nagyképű faszkalap, akit csak az éltet, hogy még a legapróbb dologba is beleszóljon, ami velem történik.

- Hát, ezt sosem lehet tudni. Viszont fel a fejjel. Senki sem szereti a szomorú Chaerint. – simogatta meg a fejem majd egy puszit nyomott rá és kiment a teremből. Ő legalább mindig itt van, ha szükségem van az emberek társaságára. Mondjuk akkor is, ha nem. Krissel az-az érdekes, hogy általában nem bírja a lányokat, én meg a fiúkat, és még is remekül kijövünk egymással. Ő az egyetlen reményfényem, hogy még vannak fiúk, akik normálisak.

- Chaerin. –hallottam meg barátnőm hangját, mire fejem felé fordítottam és olyan látvánnyal találtam szembe magam, amitől azt hittem most azonnal kaparom ki a két szemem. Zico őt ölelte, ő pedig Zicot. Hogy tud hozzá érni ez a lány Zicohoz? – Együtt vagytok Krissel?

- Azt hiszed, ha együtt lennénk, te nem tudnál róla? Meg aztán, még is miért járnánk? Ő csak egy barát.

- De hát fiúk és lányok között nem létezhet barátság, ha csak az egyikük nem meleg, vagy nincs valakije.

- Ez nem igaz. –ráztam meg a fejem.

- De igaz. Nagyon is igaz, drága bölcs Chaerin. – mondta Zico. Hogy neki tényleg bele kell kötnie mindenbe, amit mondok szinte már felháborító. Őszintén várom azt a napot, hogy a suliba megérkezzen egy cement hadsereg, azzal a szándékkal, hogy fellázadnak, mert az ő dolguk hogy belekössenek dolgokba, nem az övé. De várjunk csak… ahogy Minzyt öleli, és hogy folyton vele van… Na neeee. Én tökön szúrom magam, ha ezek ketten járnak. Nem, az nem lehet. Túl sokat panaszkodok Minzynek Zicoról, biztos, hogy nem kavarna egy olyan sráccal, akit utál a legjobb barátnője. Bár, ha jobban belegondolok, akkor mindig megvédi, hogy igazából nagyon jó fej és hihetetlenül jól el tudnak beszélni még a legapróbb dolgokról is.

- Jaj ne! Chaerin, ugye nem gondolkodsz? – ért vissza a dolgáról Kris. – Kérlek, ne tedd, nincs kedvére senkinek egy világháborút tervezgető Chaerin.

- Neeem, most nem azon gondolkodok, hogy hogyan öljem meg Zicot, hanem azon, hogy még is hogyan tudnék vele beszélgetni anélkül, hogy megölném.

- Na erre most kíváncsi vagyok. – pattant le mellém, majd hátrafordult az éppen telefonozó barátjához. – Sehun! –dobott hozzá egy galacsint.

- Mi van? – nézett fel a készülékből.

- Ma Chaerin mellett ülök, jó?

- Nekem aztán nyolc. Hé, Minzy, ideülsz?

- Inkább te ülj ide. Van itt még hely. –mutatott a maga mellett lévő helyre, mire Sehun fogta a cuccát és odapakolt. Engem miért nem hív soha? Tény, hogy nem fogadnám el, de attól még jól esne.

- Na most, hogy ezt lerendeztük, miért is akarsz te beszélni a főellenségeddel? –fordult felém.

- Azért, mert megmondom neki, hogyha megmeri bántani Minzyt, én kibelezem, aztán visszatöltöm a saját belébe, amit megsütök, megetetem vele. Aztán ha jól lakott, kiherélem, és a szemét kicserélem a golyóival, végül pedig megfojtom.

- Véletlenül nem vagytok rokonok Stephen Kinggel? – nézett rám nevetve.

- Nem tudok róla, de jó lenne. Akkor meg tudnám valósítani a tervem anélkül, hogy lebuknék.

- Chaerin, egy pillanatra kérlek felejtsd el a terrorista gondolataidat, és koncentrálj arra, amit kérdezek tőled. Zico mégis miért bántaná Minzyt?

- Hát mert szerelmesek egymásba, és együtt vannak.

- He? Az lehetetlen.

- Mégis miért? Ezen az elcseszett földön bármi megtörténhet. Még az is, hogy a legjobb barátnőm a világegyetem egyik legnagyobb taplójával jár.

- Amúgy az nem tűnt fel neked, hogy soha nem káromkodsz, de bérgyilkosokat megszégyenítő terveket eszelsz ki?

- Eddig még nem. De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy még is mit lát Minzy Zicoban.

- Azt, amit te… - dünnyögte. Gondolom azt remélte, hogy nem hallom, de sajnos még nem olyan rossz a fülem ezért hát visszakézből rácsaptam a tarkójára, ami ezután pirosan virított.

- Ilyet meg ne halljak még egyszer. –fenyegettem meg mutatóujjammal.

- Amúgy meg, Minzy nem lát semmit sem Zicoban. Ő Sehunnal jár.

- Micsoda? –néztem rá nagy szemekkel. – Az képtelenség. Azt hiszed, nem tudnék róla, ha…?

- Nem csak hiszem, de tudom is. Sehun a legjobb barátom. Én voltam az első, akinek elmondta, hogy összejött Minzyvel egy buliban, de ő nem akarja neked elmondani. És hogy miért nem, azt ne tőlem kérdezd.
- Hogy miiiiiiiiiiiiiiii? – visítottam fel.

- Lee Chaerin, örülnék, ha nem visongatnál hangosabban a csengőnél. De ha ennyire éget a vágy, hogy beszélhess, gyere, mesélj nekem valamit Arkhimedesz törvényéről. – a fizika tanár az-az ember, akit Zico után a legjobban gyűlölök. Nem elég, hogy nem tud rendesen tanítani, de mindig akkor kell felelnem, mikor valami fontos dologról van szó. Arról nem is beszélve, hogy az utálatunk kölcsönös. Ha mondhatom úgy, akkor a két főellenségem (ő és Zico) imádják egymást, és azt, hogy engem idegileg kikészítsenek. Kwon Tanár úr ismeri Zico apját ezért imája a fiút, aki ezt mindig kihasználja. Elmond egy olyan dogot, amit még egy óvodás is tud, ötöst kap. Én, ha jelentkezéssel mondok valami tök bonyolult dolgot, akkor kapok egy „ez most egész jó volt Lee kisasszony”. Hát meg a kurva anyját neki. Nem szoktam sokat káromkodni, de ő mindig előhozza belőlem az állatot. Amúgy természetesen ötöst kaptam, mi mást? Nem tud semmibe belekötni, amit mondtam, hisz a könyvet idéztem fel, amit nála sokkal okosabb emberek írtak. Ahogy visszaértem a helyemre a lehető leghalkabban faggattam ki Krist.

- Még is melyik buli volt az? –suttogtam.

- Asszem’ az, amelyiket még Jaehyo szervezett a Blue Sky-ban.

- Pont abban, a lepukkant szar helyen? És nem elég, hogy akkor mászik rá a legjobb barátnőmre, mikor én nem vagyok ott, de még el se mondják nekem. Ki tudja még?

- Legyek őszinte, vagy kedves?

- Kérem az igazságot.

- Rajtad kívül mindenki tudja az osztályból.

- Hogy az a… de miért nem akarja nekem elmondani? De még is hogyan? Nem is mutattak semminemű jelet, hogy érdeklődnének a másik iránt.

- Azt mondod? Nézd csak meg a drága barátnőd lábát. –mutatott feléjük mire én odanéztem. Nyugi Chaerin, fogd vissza magad, nem mész oda, hogy lecsapd Sehunt, aki a legjobb barátnőd lába közt nyúlkál.

- Megölöm. –jelentettem ki.

- Kit?

- Azt még nem tudom, de amint rájövök, vérzivatar lesz a teremben.  De várj csak, mi lenne, ha bosszút állnék rajta? Úgy kavarnék valakivel, hogy nem mondom el neki?

- Chaerin, ismerlek, két percet nem bírsz ki anélkül, hogy ne mondanád el Minzynek a legújabb dolgot, ami történt veled.

- Akkor máshogy szedem ki belőle az igazat.

- Hogyan?

- Bemerészkedek az oroszlán barlangjába. –mondtam és már ki is csöngettek. Kris ismét kiment bandázni a folyosóra, míg én a megfelelő alkalomra vártam, vagy is, hogy valaki Zico bandájából felálljon, és én oda tudjak menni. És meg is történt. Ahogy Kyung felkelt és elhagyta a helyét én úgy csapta le rá. Legnagyobb balszerencsémre a fiú pont Zico mellett ül, így az egész társaság úgy nézett rám, mint egy földönkívülire, mikor levágtam magam az említett srác mellé.

- Hát te? –tette fel a kérdést Minzy.

- Oh, hát csak jöttem beszélgetni a legjobb barátnőmmel, akivel elmondunk egymásnak életünk minden egyes részletét a legújabb levegővételtől az első lélegzésünkig mindent. Hisz erről szól a legjobb barátság, nem de? – fogtam meg a kezét mire ő kissé kínosan kezdett mosolyogni. – amúgy tudtátok mit hallottam? Egy iskolában volt egy szerelmes pár, akik annyira nem bírtak magukkal, hogy az egyik óra közepén estek egymásnak és lebuktak. A csaj legjobb barátnőjét kérdezték, hogy tudja-e, hogy ez most azért volt-e, mert szeretik egymást, vagy mert a srác megakarta erőszakolni a lányt. Bár a csajszi jól ismerte mindkettőjüket, sosem tudhatta, hogy milyen valaki legbelül, plusz, ha tényleg szerették egymást azt nem mondták el neki, így bosszúból azt mondta, hogy erőszak akart lenni. A srácot javítóba küldték, a lányt pedig kicsapták. És tudod mi történt a legjobb barátnővel? Soha többet nem mert megbízni senkiben, mert két igen fontos személy átejtette őt. Nagyon durva történet, nem igaz? Nagyon nagy szívás lenne, hogy ha ez valaha megtörténne a mi sulikban, ne adja Isten osztályunkban.

- Chaerin, mi lenne, ha inkább elszublimálódnál, és nem rontanád itt a hangulatot a hülyeségeiddel. – szólt le egyből drága „barátom”. Most aztán nagyon nem érdekelsz, te szemétláda.

- Nem. Itt van a legjobb barátnőm, akivel van valami nagyon fontos megbeszélni valóm. Egy srácról. –és igen. Ez volt az-az aduász, amivel Minzyt bármikor megfoghattam és már rám is figyelt.

- Milyen srácról? Hogy néz ki? Hol lakik? Jó pasi? Van testvére? Hány éves? Ki az? Mióta vagytok együtt?

- Hát, még a múlt héten találkoztunk a plázában, mikor éppen fehérneműt vettem magamnak. Tudod, akkor szereztem be azt az aranyos masnisat. Ő segített kiválasztani, azt mondta „szeretem a masnikat. Pláne ha az a lányokon van”. Egyidős velünk, és itt lakik nem messze a sulitól. És olyan pasi, hogy olyat te még nem láttál. Én és a szerencsém kifogtunk egy modellt. Te, olyan kockái vannak, hogy még a tábla csokik is megirigylik. És az a két gyönyörű fekete szempár. Ha belepillantok, elveszek bennük szembogarát keresve. Elképesztő egy fiú. Azóta a nap óta folyamatosan beszélünk telefonom, és Minzy, én azt hiszem szerel… - mesémet sajnos nem tudtam befejezni, ugyanis valakit a számon találtam. Hogy pontosítsak, Zico volt az. Ajkai édesen kóstolgatták enyémeket, úgy becézte azt, mint ahogy a szerelmespárok szokták egymást. Szememet becsukva élveztem a pár másodpercig tartó csodát, ami fejre állított bennem mindent. Ám a fejmosó szikra akkor csapott belém, mikor kezét derekamra helyezte. Ezzel egy időben a tenyerem az arcán landolt. – Még is mit csinálsz te vadbarom? Nem elég, hogy iskolában vagyunk, de még úgy csókolsz meg egy olyan lányt, akivel nincs semmi közötök egymáshoz, hogy nem is szólsz neki a szándékaidról. Eszednél vagy?

- Nem volt más megoldás, hogy elhallgass. Ha esetleg mondtad volna, hogy valami nyálgépről akarsz beszélgetni, akkor mi is beszéltünk volna valami másról, ami minket is érdekel.

- Senki sem kérte, hogy hallgassátok azt, amit egyes egyedül Minzynek mondtam. Ez a dolog nem tartozik másra, mint rám, rá és… Jiminre!

- Ki az a Jimin? –kérdezte nagy szemekkel.

- A srác, aki ezerszer jobb nálad. – na jó Chaerin, azt hiszem most 17 évnyi hazugságot letudtál mindössze 10 perc leforgása alatt.

- Höh, nem hiszem én azt, nálam senki sem jobb, CL.

- Hogy minek mertél nevezni???? – ez azért már több mint pofátlanság. Mikor bejött a tantárgyaink közé a kémia, imádtam és kémikus akartam lenni, és mivel a nevemet „L”-el ejtjük, így úgy hívattam magam két évig, hogy CL, mint a klór. Ha ezt bárkinek elmerte mondani, én tényleg megölöm.

- Jaaaaaj tényleg, el is felejtettem, hogy nem szereted ezt a becenevet, drága kémikusom. – simogatta meg fejem.

- Ne érj hozzám! –löktem el kezét. Bámulni kezdett. Ne csinálja, ez idegesít. Gyűlölöm, ha valaki ok nélkül néz, például, ha eszek vagy fekszek. Frusztrál, hogy nem lehetek magam a gondolataimmal együtt. – Most meg mit bámulsz?

- Tudod Chaerin, egész szépek a szemeid. –döntötte el oldalra fejét.

- He? –kérdeztem értetlenül.

- Azt mondtad, hogy kérdés nélkül nem illik megcsókolni valakit, nem igaz?

- De.

- Hát, akkor készülj. – mit sem törődve az éppen minket bámuló bandájával, vagy a terembe belép Krissel húzott magához derekamnál fogva. Arcától pár centire állított meg, és mielőtt bármi történhetett volna, becsuktam a szemem, biztos, ami biztos. – Ez a Jimin srác nem is létezik, igaz?

- De létezik.

- Igen?

- Igen. Csak fogalmam sincs, hogy ki az… - ez az Chaerin. Nem elég, hogy hazudsz, de még be is vallod ennek a szemétládának és mindennek a tetejébe kezdesz egy paradicsomra hasonlítani. Egy nagyooooooooon érett és piros paradicsomra. Belső riadóm őrült módjára sípolt. Menekülni akart, velem együtt. De fölösleges volt bármi olyanra gondolnom, hogy menekvés, hisz Zico olyan masszívan tartott, mint egy kőszobor.

- Helyes. Különben versengenünk kellene érted, drága Chaerin. – egy apró puszi a bal arcomra. Mi? Mi az, hogy versengés? – És elhiheted, hogy nem maradtam volna alul. Tekintettel arra, hogy én már hat éve ismerlek, ő meg csak pár hete se. Mekkora mákja van, hogy nem is létezik.

- De igen is létezik. És én meg fogom találni.

- De hogy fogod. Minek keresnél te bárkit is, mikor én itt vagyok? – ismét egy puszi, csak most a jobb arcomra.

- Tudod kinek kellenél. Nekem biztos nem.

- Ki kell, hogy ábrándítsalak, de neked kellek. Csak túl buta vagy és nem vagy hajlandó ezt elismerni. – mi az, hogy túl buta vagyok? Ő a túl buta. És beképzelt. Mikor éppen kitaláltam volna valami frappáns választ egy hatalmas kisfiús mosoly kúszott az arcára. Kezét derekamról arcomra helyezte. Szemeimbe nézett egy kis ideig, majd a számra adott egy apró puszit. És még egyet, majd egy újabbat. Ahogy növekedett a csókok száma erősségük is úgy nőtt, míg végül az apró puszi egy szenvedélyes csókba fajult, ami kirekesztett mindent kettőnk körül. Nem észleltem az osztálytársaink megdöbbent sóhajait és nézéseit, nem észleltem a folyosóról beszűrődő zajt, Minzy nevetését, a madarak csiripelését, ahogy a levegőt sem. Nem létezett semmi, csak Zico. Miért van ez? Miért érzek ilyet az ellen a srác ellen, akit eddig ki nem állhattam? Miért forog velem a világ? Miért árad szét a testemben egy ismeretlen forróság, ami végtelen boldogságba megy át? Még is miért ilyen megnyugtató, hogy Zico a karjai közt tart? Ahogy eltávolodtam tőle az előzőnél is nagyobb mosolyt, szinte már vigyort láttam elterülni az arcán. De nem csak szája mosolygott, hanem egész teste is, szemeivel az élen. Sose láttam még ilyen jóképűnek ezt a fiút. Gyakorlatilag mindig csúnyának tartottam a személyisége miatt, de akkor most miért más? Miért tartom vonzónak? És leginkább miért érzem úgy, hogy vonzódok hozzá? – Hé, Chaerin.

- Mondjad. – könnyeimmel küszködve próbáltam nem szemébe nézni, mire homlokát enyémnek támasztotta. 

- Szeretlek. –ahogy kimondta egy fajta borzongás hatolt végig rajtam. Szeret? Engem? Az lehetetlen. Karjaiból kikászálódva rohantam helyemre, ahol kabátomat magamra kapva, táskámat megfogva hagytam el a termet. Még hallottam, ahogy Minzy és Kris utánam szólnak, de nem érdekelt. Mennem kell, túl nagy itt a nyomás és a feszültség.

Szokásomhoz híven futottam. Ha ideges vagyok, akkor futnom kell és egy olyan helyet keresni, ahol senki sem jár és nem fognak megzavarni. Erre tökélete választás volt az egyik szupermarket mögött elhelyezkedő park. A fiatalok általában este járnak ide és a többi ember is csak akkor téved ide, ha horgászni vagy futni támad kedvük. Bár nekem általában egyikhez sincs kedvem, mindig idejövök, ha frusztrált vagyok. Ledőltem egy fa törzsében, zenelejátszómat elővéve hallgattam a zenét egészen addig, amíg valaki le nem telepedett mellém. Oldalra fordítva a fejem Zico gondolkodó arcával találtam szembe magam.

- Tudod, már hat éve figyellek. Igazából, mikor először láttalak, furcsának találtalak. Aztán ez a furcsaság átment érdeklődésbe, ami végül szeretetbe. Fogalmam sincs hogyan és mikor történt, de megtörtént. Mindig figyeltelek, ahogy ide jössz és órákig ücsörögsz itt, egészen addig, amíg le nem nyugszol. Eleinte viccesnek találtam, ahogy kiakadsz minden, míg végül folyamatosan lejöttem volna hozzád, hogy lenyugtassalak. Na, ezt most ne úgy fogd fel, hogy leskelődő vagyok, csak egész nehéz nem odafigyelni rád, ha a szobámmal szembe zsörtölődsz.

- Ez igazából mind szép és jó, szinte már romantikus is, de lenne egy kérdésem. Ha ennyire szeretsz, akkor még is miért voltál velem ilyen évekig? Mire volt jó?

- Fiú vagyok és hülye. Nem tudom magam máshogy kifejezni, mint hogy geci vagyok veled.

- Pedig ha máshogy próbálod, akkor talán még kedvelnélek is.

- Akkor azt mondod, hogy nem szereted Zico Oppát? –bamba fejjel meredt rám, ami egy halvány mosolyt szült arcomra. – CL.

- Mi van? – ismét egy puszi landolt az arcomon. Igazából ha jobban belegondolok, ez egész aranyos gesztus. Nem, nem szabad ilyenre gondolni. Ajjj basszus, kit akarok áltatni? Valószínűleg beleszerettem ebbe a tapló bunkóba. Viszont neki ezt nem szabad megtudnia.

- Ugye megpróbáljuk? – fogta meg kezem.

- Most még is mit vársz? Hogy felejtsek el mindent, amit eddig tettél? Hogy nézzem el neked mind azt, amit mondtál? Nézzem el, hogy folyton leminősítesz a kaki szintjére, és úgy kezelsz, mint egy elhasznált babát? Tudod az emberek érzései könnyen befolyásolhatóak, ami miatt könnyen megsérülünk. Elég sérelem ért már engem az évek alatt, nem akarok még többet.

- Szóvaaaaaal? – dőlt bele ölembe.

- Ugye semmit nem fogtál fel abból, amit az előbb mondtam?

- Dehogynem. Azt, hogy szeretetre van szükséged, amit én tökéletesen megtudok neked adni. –simogatta meg fejem.

- Nagyképű és öntelt vagy.

- De te így szeretsz.

- Nem tudom. Talán. Igen.

- Mi igen?

- Megpróbálhatjuk. –csókoltam meg homlokát.