She's mine (Zico X CL)

Szereplők: Lee Chaerin (CL, 2ne1), Zico (Block B), Kwon JiYong (G-Dragon, BigBang) + néhány egyéb idol

Figyelmeztetés: alapvetően nincs, csak néhány csúnya szó

Leírás: Chaerint soha, senki nem ismerte el új bandájából egyetlen egy ember kivételével. De ez az ember se meri őt felvállalni a bandán belüli pozíciója miatt. A lány ezt megelégelve eldönti, hogy megváltozik. Változásának pillanatában betoppan egy másik fiú, aki pontosan olyan, mint a lány, gyakorlatilag a fiú változata. Vajon túléli Zico és Chaerin szerelme ezt a változást, és azt a fiút, vagy végleg búcsút mondanak egymásnak?
Shiro-chan

CL

- Oppa, feltehetem ezt a képet Instagramra? –kérdezem mosolyogva a mellettem ülő szőkét, aki a telefonját nyomkodja.

- Nem Chaerin, nem teheted fel. –feleli monoton hangon.

- Ez most szarkazmus volt, vagy komolyan mondtad?

- Komoly voltam. Bárki megláthatja, és nem szeretném, ha kiderülne, hogy tudod… mi ketten együtt vagyunk.

- De hát az én oldalamat úgy se nézi senki.

- Nem baj, akkor se.

- De igen, akkor is. –feleltem, és azzal a lendülettel kattintottam rá a „felölt” gombra. A mellettem ülő fiú kikerekedett szemekkel nézett rám és a telefonomra.

- Most azonnal szedd le! –mondta mérgesen.

- Nem! Nyugi, nem jelöltelek meg rajta. – nézek rá kedvesen.

- Nem érdekel Lee Chaerin, most azonnal leszeded azt a képet! – kiabálni kezd.

- Nincs olyan dolog, amivel rátudnál szedni arra, hogy kitöröljem!

- Azt hiszed?

- Nem csak hiszem, hanem tudom is. – felelem makacsan.

- Hát, azt majd meglátjuk. – szinte még be sem fejezte mondanivalóját, de engem egyből eldöntött a kanapén és számra tapadt. Ajkai vadul falták enyémet, míg nyelve egy édes táncra hívta az én nyelvem. Eközben kezei lágyan cirógatták oldalam és ő maga beférkőzött lábaim közé. Éreztem, hogy kiveszi kezemből telefonomat, de jelen pillanatban nem nagyon tudott érdekelni, csak őt akartam érezni. Kezének érintését, ruhájának tapintását, vad csókjait, egész testét beterítő izmait, haja selymességét, lényegében mindent, amit csak lehetett. – Ééés, probléma megoldva.

- Gonosz vagy. – mondtam durcásan.

- Ohoho, Lee Chaerin, csak nem akarod? – csókolgatja nyakam.

- Egy olyan emberrel, mint te?

- Egy olyan emberrel, mint én. – felelte, majd csók helyett szívni kezdte nyakam.

- Igen.

- Miért nem ezzel kezdted? Tudod jól, hogy Woo Zico bármikor, és bárhol készen áll arra, hogy magáévá tegye CL-t. – dörmögte fülembe és ismét megcsókolt.

***

Annyira utálom, hogy nem vállalhatom fel, hogy együtt vagyunk. Vagyis, had pontosítsak. Ő nem meri felvállalni azt, hogy velem van. Had magyarázzam el, hogy ez miért is van így. Mindketten underground rapper-ek vagyunk, és ebben a műfajban nem igazán ismerik el a női előadókat, főként a férfiak azok, akik nagyobb népszerűségnek örvendenek. Nagyon nehéz beilleszkedni egy-egy ilyen csapatba, hisz mindenki mindenkit szinte kisgyerek kora óta ismer, és az ilyen kapcsolatokba nehéz új embert befogadni. Velem is ez történt. Lassan egy éve, hogy elköltöztem otthonról, hogy szerencsét próbálhassak, mint előadóművész. Nem szabad nagyban kezdeni, így hát felkerestem egy-két ilyen társaságot, és Zicoéké volt az egyetlen, amelyik befogadott. Bár még mindig nem tekintenek rám tiszteletbeli tagként, én nagyon próbálkozok. De mi is az, ami igazán megnehezíti a dolgokat? Az, hogy lány vagyok, és a bandában már van két lány, akik nálam ezerszer jobbak, tehetségesebbek és szebbek nálam. És ha ők azt mondják valamire, hogy nem, akkor az úgy van. Mivel ők nem fogadtak még el, ezért a többiek se igazán. Kivéve egy embert. Zicot. Ő volt az, aki hajlandó volt velem beszélni, segített nekem, dicsért és normális kritikát adott, nem úgy, mint a többiek. Ő volt az egyetlen, aki bátorított az oly kevés fellépésem előtt és ő lett végül az, akibe beleszerettem. Természetesen ezt a dolgot nem közöltem vele. Minek tettem volna? Az egyik lány, történetesen Hyuna, szerelmes belé így úgy gondoltam, hogy ha elmondom neki, akkor elvesztem az egyetlen embert, aki valaminek tart. Ám egyszer, egy buli után elhívott magához. Végig beszélgettük az egész estét aminek a végén bevallotta, hogy hihetetlenül szerelmes belém. A döbbenet csak akkor érte, amikor én is elmondtam neki azt az egy szót. Viszont azt kérte, hogy tartsuk titokban egész addig, amíg a csapat meg nem békél velem. Ennek az egésznek már több hónapja és én majd beleőrülök abba, hogy nem foghatom meg a kezét, nem ölelhetem meg, nem puszilhatom meg, vagy csak egész egyszerűen nem nézhetek rá úgy mások előtt, mint a szerelmemre.

- Szia kislány, jó a segged, kell cola?

- Kapd be. – miért mindig az ilyen parasztok vesznek észre és szólogatnak be? Pedig most nincs rajtam semmi olyan, csak egy Nirvana-s bő póló, egy rövidnadrág szaggatott fekete harisnyával és platformos cipő. Mondjuk, egy kicsit pontosítok az előbbi kirohanásomon: a bandában lévő embereken kívül minden fiú észrevesz és nőként tekint rám. Nem azt mondom, hogy szükségem lenne arra, hogy még többen szeressenek csak… csak ha ők is úgy látnának, mint a többi férfi, akkor az azt jelentené, hogy elismertek és közéjük tartozok. – Sziasztok. – amint beléptem a klubba, ahol a ma esti előadás lesz minden szem rám tapadt, elmormogtak egy „sziát”, ám egyetlen egy ember mosolygott is. Úgy döntöttem, hogy ma egész nap a mini stúdiómban leszek és megpróbálok írni egy jó dalt, de utamban a két lány, Hyuna és Jessi, valamint Zico és Mino akadályoztak meg.

- Chaerin. –szólított meg Hyuna – Ma fellépsz, szóval változz át nagyon gyorsan CL-re és találd ki, hogy mit adsz elő.

- Ha segítség kéne itt vannak a fiúk, őket ugraszd. – mondta lenézően Jessi, és már el is mentek mindannyian. Chö, nincs nekem szükségem segítségre, egyedül is boldogulok, hiszen én vagyok CL.

A kis szobában ülve gondolkozok el azon, hogy vajon milyen számokat is kéne előadnom. Van egy pár, de egyik sem az igazi. Ami biztos, az a The Baddest Female, ezen úgyis már csak pár simítást kell elvégeznem és kész is. Nem szeretnék túlzásba esni, pláne akkor, ha a közönség nem lesz vevő a zenémre, de azt se szeretném, hogy kevés legyen, ha tetszek nekik. Erre tökéletes a két szám. Ennél többet amúgy se engednének meg.

- Hé, Aranykanál, ugye nem kell segíteni? –nyitott be Mino, Zicoval mögötte. Annyira utálom, amikor így hívnak. Azért kaptam az Aranykanál becenevet, mert kitudódott, hogy egy viszonylag tehetősebb családból származok, akik mindent megadtak lányuknak. Ám ez a dolog az ilyen körökben nem megszokott, és ez is úgymond egy hátrány a sok másik mellett.

- Nem kell köszönöm, megvagyok. –mosolyogtam rájuk, vagyis inkább csak Zicora.

- Mino, menj csak, azt mondta Chaerin megkell néznem valamit a keverőjével kapcsolatban. –hazudta barátom, mire a másik fiú biccentett és elment. – Hogy állsz? –jött oda hozzám és ölelt meg hátulról.

- Egész jól. Az egyik számomat már ki is találtam. – mosolyogtam büszkén.

- Na, had halljam. –terült el a kanapén én pedig elkezdtem neki rappelni a dalt. – Oké, ez kurva jó. Mondjuk amikor van az angol szöveg, én oda egy kicsit más ritmust tennék, nem ennyire kitűnőt.

- Ezt hogy érted?

- Megmutatom, gyere. –ezt szeretem ebben a fiúban a legjobban. Szinte kérnem sem kell és azonnal segít. Lehet, hogy még nem meri felvállalni a kapcsolatunkat, de tudom, hogy tényleg, igazán szeret. Teljes szívéből. – Ugye, hogy így jobb?

- Igen, sokkal. Köszönöm szépen.

- Neked bármikor. –megcsókolt, majd elhagyta a stúdiót, hogy én tovább dolgozhassak a következő dalon.

Bő két és fél óra elteltével, és jó sok papír elhasználása után úgy döntöttem, hogy járok egyet és kiszellőztetem a fejem, ha úgy alakul, lehet meghívom kedvesem egy ebédre. Vagy inkább pót-ebédre –variálom át a gondolataimat, ahogy az órámra néztem.

Ugye mindenki tudja, hogy az élet milyen? Tök boldog vagy, de várnod kell öt percet és valami biztos tönkre tesz mindent, amit addig csináltál. Na ez most nálam is így történt. A klub főközpontjába érve láttam, hogy valami nagy tömeg áll a bárpult előtt, a bárpulton pedig Hyuna. Pár másodperccel később csatlakozik hozzá Zico is és valamire táncolni kezdenek. Egy darabig egész vicces volt, csak aztán a lány egyre jobban hozzá bújt szerelmemhez, ő pedig engedte azt. Tudtam, hogy jó barátok, de azért mindennek van határa. Ahogy a táncnak is. A zene egyszer csak elhalkult, a lány a fiú nyaka köré fonta karját és megcsókolta.

- Szeretlek, te buzi. – mondta mosolyogva. Zico röhögni kezdett miközben mindenki éljenzett egyetlen ember kivételével. Ez az egy én voltam. Teljese lefagyva álltam mindenki mögött, a sírás kerülgetett. El kell innen tűnnöm, különben valami rossz fog történni. Még pár másodpercig néztem őket és ezeknek a másodperceknek a tört része alatt történt az, hogy Zico rám nézett, majd inkább vissza Hyunára.

- Hagyjál már a hülyeségeiddel. – lökte meg a lány vállát és még jobban röhögni kezdett. Úgy tesz, mintha ez a csók nem számított volna semmit. Ez nem igaz. Minden csók számít valamit, és ezt ő sem tudja letagadni. Inkább nem néztem tovább a jelenetet és kirohantam a helyiségből a szabad levegőre, ahol kitört belőlem a sírás. – Chaerin! – ahogy Zico elkapja a kezem én úgy lököm el.

- Hagyj békén! Nem érdekelsz!

- Figyu, félreérted ezt az egé… - mondatát nem tudta bejezni, helyette ellökött magától és úgy tett, mint aki egy szál cigire akar rágyújtani. Eközben a bandából néhányan eljöttek mellettünk és szánakozva bámultak meg. – Menjünk el egy nyugodtabb helyre, nem gondolod?

- Nem! Én itt és most akarom veled megbeszélni a kapcsolatunkat.

- Mit kéne arról beszélni?

- Hát mondjuk azt, hogy ne engedd meg neki, hogy csak úgy lesmároljon!

- Chae, az csak egy vicc volt, ne kapd fel rajta a vizet.

- Mert te is biztos annyira nevetnél, ha megcsókolna Jay Park?!

- Igen, nevetnék. Legalább látnám hogyan pofozod meg. – mosolygott a szokásos „rosszat tettem, de azért az ilyen hülyeségeimért szeretsz” mosolyával.

- Nem Zico, ez nem így megy. Nem mehet így. Elegem van abból, hogy nem hívhatlak becézve mások előtt, hogy nem bújhatok hozzád, hogy nem ehetünk együtt ebédet, nem sétálhatunk kézen fogva, nem mutatsz be a barátaidnak vagy a családodnak. Elég volt abból, hogy mindenki egy senkinek tart, mindenki lenéz, és senki nem ismer el. Szerinted még is hogy tudnék bármit is elérni az életben, ha még a barátom, a Szerelmem, se mer felvállalni, mert mások nem kedvelnek?

- Én… Sajnálom Chaerin. – tudtam, hogy ezt fogja mondani. Valahányszor feljön ez a téma ő mindig „sajnálja” és megpróbál kiengesztelni valamivel. De most nem. Nem vagyok hajlandó ezt megengedni se magamnak, se neki.

- Sajnálhatod is, Woo Jiho. – még mielőtt bármit mondhatott volna fogtam egy taxit és bemondtam neki a legközelebb lévő plázát. Majd én megmutatom nektek, hogy kivel szórakozzatok. Velem biztos nem, hiszen én vagyok CL, Seoul első számú Legrosszabb Úrnője.

***

Miután végeztem a vásárlással –lányok rossz szokása, csak a vásárlás nyugtatja le őket- és a külső átalakítással, mint egy szellem, úgy rohantam be a stúdiómba átöltözni és véglegesíteni a dalokat, amiket mára terveztem. Amint véglegesnek éreztem mindent neki álltam ruhát cserélni. Egy fehér hosszú ujjú body-t vettem fel, aminek ujjain van egy-egy vastag fekete csík, elején pedig különféle érdekes minták. Ez alá egy barna harisnyát vettem és a korábbi platformos cipőmet. Csípőmre egy „White is the new black” feliratú pulcsit tekertem. Hajamat enyhén behullámosítottam, majd kisminkeltem magam a szokásos „CL-stílusba”. Ahogy belenéztem a tükörbe egy elégedett mosoly ült ki az arcomra. Olyan ruhák voltak rajtam, amikben eddig csak Zico látott. Barna hajamat szőkére festettem, arcvonásaimat pedig tökéletesen kiemelte a smink, amit eddig szintén csak Ziconak mutattam meg. Na most próbáljatok bármit is mondani, különben végetek.

A szobából egyenesen a színpad mögé mentem és vártam a soromra. A buli megnyitójának elején kiderült, hogy itt van egy nagyon híres underground rapper is, még hozzá G-Dragon. Őszintén szólva hatalmas rajongója vagyok, nagyon jó zenét csinál és valami eszméletlen egy tehetség. Emiatt egy kicsit ideges lettem, de aztán megláttam, hogy Hyuna és Zico ismét együtt lépnek fel és az idegességemet a bizonyítási vágy váltotta fel.

- Chaerin! Nem láttátok Chaerint? –jött hátra a várakozóba a műsorvezető, de mindenki csak bután nézett a másikra.

- Itt vagyok. –álltam fel és láttam meg a csodálkozó pillantásokat, amelyeket az új külsőmnek köszönhettem.

- Chaerin, tényleg te vagy az? –nézett rám bután a férfi.

- Igen. Mikor jövök?

- Hát… izé… Most. – mondta, én pedig elvettem tőle a mikrofont, végig mentem a színpadhoz vezető úton és az emelvény közepén álltam meg. Tekintetemmel gyorsan körbe pásztáztam a szemem és amint megláttam, hogy Zico még most is Hyuna mellett ül, előjött belőlem az igazi zöld szemű szörnyeteg. Pff, még hogy csak vicc volt az egész. Majd meglátjuk, hogy ki a viccesebb, ő vagy én.

- Üdvözlök mindenkit, CL vagyok. Mára két számmal készültem nektek, remélem élvezni fogjátok. – gratulálok Chaerin, ennél gázabb bemutatkozást még életedben nem produkáltál. Tenni valók lista első eleme: megtanulni felkonferálni önmagam. – Az első szám a The Baddest Female. – időhúzás helyett inkább intettem a DJ-nek, hogy elindíthatja a zenémet. Nem nagyon szeretem, amikor playback is van az előadásom alatt, de most muszáj. Így legalább megmutatom nekik, hogy valaki úgy is lehet dögös, hogy nem megy át ribancba. És itt most nem konkrétan Hyunára és Jessire gondolok, sokkal inkább azokra a lányokra, akik teszik-veszik magukat csak azért, hogy megkaphassák a figyelmet. Én biztos nem leszek ilyen. És a Baddest Female is erről szól. Hogy én egy olyan lány vagyok, akinek van ereje, képes magától a csúcsra érni, még akkor is imádják, ha nem csinál semmit, ám minden ereje a magabiztossága és az, hogy nem ad mások véleményére. Igen, én is ilyen leszek. Vagyis had pontosítsak: ilyen vagyok. A tömeg a szám végére velem együtt énekelte a refrént és a tömegben elbújt lányok táncolták a koreot. – A következő szám címe pedig nem mást, mint Hello Bitches. – ez pedig úgy összességében mindenkinek szól ebben a klubban. Azt hiszik, hogy egy senki vagyok, akinek a segge alá tesznek mindent, pedig nem. Igen is keményem megdolgoztam azért, ahol ma vagyok, és ennek köszönhető az, hogy rajtuk kívül mindenki magának akar, saját kocsim, házam és még sorolhatnám mennyi dolgom van, és hogy igenis unalmas az a stílus, amit egész eddig magukra aggattak. Mondjuk mindkét szám fele-fele arányban szól mind a fiúkhoz, mind a lányokhoz. – Hana, dul, set Bitches! – és innentől csak tánc következett, viszont a közönség tombolt. Hatalmas tapsot kaptam, mindenki imádott. Hát ennyit rólatok. Megmondtam, hogy egy nap megmutatom nektek, hogy mire vagyok képes.

A műsor legvégén maga G-Dragon is tartott egy kis rögtönzött előadást, amit ámulva néztem a közönség soraiból. Végül a műsorvezető tett fel neki pár kérdést és köszönte meg azt, hogy itt volt. Eközben Zicotól kaptam egy sms-t, miszerint találkozni akar velem a stúdiómban. Mivel egy rajongó sosem hagyja cserben a kedvencét, ezért csak azután indultam el a fiúhoz, hogy GD végzett.

- Nincs miről beszélnem veled. –mondtam köszönés helyett.

- Oh, de hogy nem van, még pedig nagyon sok! –rántott be az ajtóból csuklómat szorítva.

- Igen, és még is mi?

- Még is hogy nézel ki? Mi ez a haj? Meg az a ruha? Hol van az én Chaerin-em és ki ez a ribanc itt?

- Eláruljam, hogy hol van? Tényleg kíváncsi vagy rá?

- Igen, legyél oly drága!

- Megölted és csak az maradt belőle.

- Te tényleg nem vagy normális, egyszerűen…

- Valami probléma van? – egy olyan hang szólalt meg a hátam mögül, amit még sosem hallottam ilyen közelről. Ahogy megfordultunk G-Dragonnal találtuk magunkat szemben.

- Ez egy magán beszélgetés lenne. –mondta Zico flegmán.

- Kitárt ajtókkal és kiabálással nem hinném. Egymagán beszélgetés ennél sokkal diszkrétebb.

- Mit akarsz itt? –kérdezte még bunkóbb stílusban.

- Zico! –szóltam rá, mivel nem kéne így beszélnie egy olyan emberrel, aki sokkal idősebb nála.

- CL-el szeretnék beszélni. De amúgy is, neked ehhez mi közöd?

- Igenis van közöm ahhoz, hogy milyen faszfej akar beszélni a barátnőmmel.

- A faszfej résszel még egyetértek, de a barátnő az eléggé gyanús. Nem tudom mások hogy vannak vele, de én nem ribancozom le barátnőmet, akit szeretek. – huhú, ezzel azt hiszem bevitte a végső ütést barátomnak, már ha még nevezhetem annak. – Hozd a cuccod kislány, és menjünk.

- Chaerin. – kapta el kezem Zico, de mit sem törődve vele fogtam meg a táskám és követtem a másik fiút az autójáig.

Csendben voltunk egészen addig, amíg el nem értünk egy kávézóba. Egy eldugott helyet kerestünk miután megkaptuk rendelésünket. Ő egy feketekávét kért, én pedig teát egy gyümölcstortával. Míg iszogattunk és én ettem a tortámat is csend volt közöttünk. Én nem mertem semmit mondani, ő pedig úgy tűnt nagyon gondolkodott valamin.

- Hirtelen stílusváltás, mi? –kérdezte végül.

- Igen. –bólintottam.

- Miért?

- Hogy megmutassam azoknak a szemeteknek, hogy semmivel sem jobbak nálam. Sőt! Én ezerszer jobb vagyok és leszek, mint ők. Mert ők ők, én épedig én.

- És mi a különbség köztetek? – most erre mit mondjak? Hogy én lány vagyok? Hogy gazdag családból származok? Végül egy aprócska szöveg jutott eszembe, amit még egyszer magamnak találtam ki. 

- ’Cuz I am CL, the One and Only Baddest Female. – énekeltem el neki ezt az egy sort, mire ő elmosolyodott.

- Ennyit akartam hallani. Kwon JiYong, ezentúl így szólíts. –nyújtotta kezét.

- Lee Chaerin. – fogadtam, majd ráztam meg azt.

***

Két hét telt el azóta, hogy Zicoval nem beszéltünk és szinte szemmel gyilkoljuk a másikat. Ez idő alatt a mi bandánk és GD bandája egy közös projektbe kezdtek bele, így most lényegében minden idejét együtt tölti a két csapat. Bár nem én vagyok a vezető, hanem Zico és Jessi, JiYong még is úgy kezel, mintha az lennék.

- Chaerin-ah, jó hogy jössz! – köszönt egy mosoly és két puszi keretében az említett személy. – Mutatni akarok neked valamit. Szerinted ez így milyen? – húzott a színpadhoz, átölelte a vállam, csettintett egyet mire a színpadon lévő táncosok elkezdték a nekik kiszabott koreográfiát. – Szólj, ha valami nem tetszik. –suttogta.

- Állj! –kiáltottam, mire a zene megállt a táncosokkal együtt én pedig felmentem a színpadra. – Téged hogy hívnak?

- Seunghoon.

- Okés, akkor Seunghoon, szerintem neked a moonwalk helyett ugranod kéne, hisz te vagy középen, elég magas is és feltűnő személyiség is vagy. Tudsz valami nagyon extrém ugrást?

- Igen. – bólintott aranyosan.

- Akkor nézzük meg azzal. – mondtam, majd lejöttem a színpadról, a fiúk újra kezdték a táncot, és egy kicsit tényleg jobban nézett ki azzal, amit én mondtam.

- Szép munka. –simogatta meg a fejem JiYong.

- Yaa, Oppa, én ne vagyok se kutya, se macska, hogy simogassanak. – löktem el kezét nevetve.

- Pedig te egy cica vagy. Még hozzá gazdátlan. – az utolsó szót olyan hangosan nyomta meg, hogy a teremben mindenki ránk figyelt.

- Ez azért nem teljesen igaz. Még… - motyogtam magam elé.

- Kwon JiYong, ugye tudod, hogy ki ennek a helynek a vezetője? – lökte meg vállát Jessi.

- Hát hogy ne. A magát istennőnek tekintő Jessi, és a pszichopata Woo Jiho. – felelte lenézőn. Úúú, ez azért egy kicsit durva volt.

- Na, helyes. Akkor ne CL-nek kérd ki a véleményét, aki egy senki itt, hanem valaki másét, aki számít valakinek.

- Látod azokat a fiúkat odafent? – mutatott a táncosokra és Jessi bólintott. -  Ők az én bandámba tartoznak, az én irányításom alatt vannak. És ha valami az enyém, az nem a tiéd. Chaerin véleményét az én táncosaimról kértem ki, nem a tiedről. Meg amúgy is? Hogy mondhatsz egy ilyen csodára olyat, hogy senki? Ő igen is valaki.

- Ha ennyire szereted, akkor miért nem veszed magad mellé? – kérdezte szarkasztikusan a nő.

- Jó, hogy mondod, ez az, amit mindig elfelejtek. Chaerin. –fordult felém- Gyere át hozzánk.

- Hogy mi? –kérdezte egyszerre lényegében az egész társaság.

- És legyél a barátnőm.

- Hogy mi? – ez a kérdés Zico és az én számból hangzott el egyszerre.

- Yaa, Kwon JiYong, nem komolyan gondoltam ezt. Chaerin a miénk! –jelentette ki erélyesen Jessi.

- Akkor miért mondasz róla olyanokat, mint az előbb?

- Hát, mert… izé…

- Na látod. Chaerin-ah!

- Ebből engem hagyjatok ki! – emeltem fel védekezőn a kezem.

- Nem ezt akartam mondani te buta. Nem úgy volt, hogy ma együtt eszünk?

- De, tényleg. – jutott eszembe hirtelen a múltkori ígéretem.

- Akkor Hölgyem. –nyújtotta kezét, hogy karoljak belé. Láthatta arcomon a hezitálást így egy kacsintás után magához húzott, kezeinket összekulcsolta és elhagytuk a helyet.

Ebédünket egy igen híres étteremben fogyasztottuk el. Én mondtam, hogy nekem az egyszerű gyorskajálda, de még a streetfood is megteszi, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy oda menjünk. Olyat tett, amit még egyetlen fiú sem. Kinyitotta nekem az ajtót, kihúzta nekem a széket, engedte, hogy az én kedvencemet együk és igyuk, egyszerűen… egy igazi hölgyként bánt velem. Lényegében tényleg ő a tökéletes fiú, amire minden lány vágyik. Viszont… nekem nincs szükségem a tökéletes pasira. Nekem az elcseszett kell. JiYong minden tettét összehasonlítom Zicoéval. Ott kéne kikötnöm, hogy JiYong mennyivel jobb, mint Zico, de… de én valahogy mindig ott kötök ki, hogy JiYong nem Zico. Pedig nekem ő kell. Erre a fiúra nem tudok máshogy tekinteni, mint egy szimpla barátra. Látom őt, mint férfit, csak úgy nem, mint a szerelmemet. A szerelmem az Zico.

- JiYong, mondanom kell valamit… - kezdtem volna, de belém fojtotta a szót.

- N e mondj semmit, tudom. Te még mindig Zicot szereted. De… én meg téged. Én látom azt, ami benned van, aki igazából vagy. Mi ketten tényleg összeillünk, mint a kirakós két darabja. Én megtudnám neked adni azt a boldogságot és azt a bánásmódot, amire szükséged van, de tudom, hogy ez neked nem lenne jó. Ezért csak annyit szeretnék kérni, hogy erre az egy napra nem tennél úgy, mintha a barátnőm lennél? Nem kell sok, csak annyi, hogy foghassam a kezed és megölelhesselek. Ugye megteszel nekem ennyit?

- Persze, hogy megteszem. –bólintottam mosolyogva.

***

Végül is az egész napot JiYonggal töltöttem, mint a barátnője. Este volt már, mikor haza vitt a házamba. A kapu előtt még utoljára úgy ölelt meg, mint a barátnője.

- Csak, hogy tudd: valahányszor szükséged lenne egy ölelésre, én ott leszek neked. Okés? –ölelésünk végén két keze közé fogta az arcomat, mélyen a szemembe nézett és a következő lépésére tényleg nem számítottam.

Zico

Ezt nem hiszem el. Nem elég, hogy összevesztem életem szerelmével egy kibaszott nagy hülyeség miatt, de ő még meg is sértődik, és az édes kislány helyett egy szőke bombázó tért vissza. Most persze, gondoljátok, hogy „ez a hülye miért nem örül egy szőke bombázónak?”, de elárulom. Chaerin már akkor is tele volt karizmával, amikor idekerült hozzánk, csak nem merte magát megmutatni. Pontosan ezért érdeklődtem felé, aztán mikor kettesben voltunk rájöttem, hogy milyen is és beleszerettem a magabiztosságába és lényegében mindenébe. Én ismerem azt, hogy került ide, mit ért el eddig, kik a szülei, mindent én tudok róla, ezért nekem kellett volna kibontanom. Nem pedig Kwon JiYong-nak. Jó, persze, az tény, hogy miattam vette át ezt a stílust, a dalaiból erre rájöttem, de… de én semmit nem így terveztem. És most mi történik? Azt se tudom, hogy most még együtt vagyunk-e vagy sem, vagy hogy most utál, vagy sem. De ami a legjobban idegesít azaz, hogy nem tudom mi van közte és a Faszfej közt. Ha ellopja az én Chaerin-emet, megölöm. Tudom nem szép dolog embereket tárgyként kezelni, de… de ő az enyém. Én szelídítettem meg, törtem be és formáltam a tökéletessé. Egy olyan srác, mint Kwon JiYong nem kaphatja meg. És még is miért nem? Mert túlságosan összeillenek. Olyan egyformák, olyan tökéletesek, hogy aki rájuk néz azt akarja, hogy ő is megtalálja azt, ami nekik van. Tökéletesen kiegészítik egymást, de nem lehetnek egymásé. És miért nem? Hát azért, mert CL, Lee Chaerin, Chae, mindegy hogyan hívjuk, az enyém. Én őt szeretem, és nem mást. És ha én valakit szeretek, az nem lehet másé.

- Szerintetek tényleg átmegy? –kérdezte Hyuna idegesen.

- Téged tényleg csak ez zavar? Mit csinálok, ha összejönnek? –akadtam ki.

- Zico, már nem azért, de… ez téged miért érdekel? – na basszus. Teljesen kiment a fejemből, hogy a Chaerin-nel való kapcsolatom az titok. Mekkora egy idióta vagyok. 

- Most ne ezzel foglalkozzatok. Inkább ezzel. –ahogy Jessi felénk nyújtotta telefonját engem egy kisebb szívroham ért el. A képen a Szerelemem egy másik fiút puszil meg. Gyönyörű szőke haja hátratűrve, így látszik a vastag nyaklánca és fekete trikója, amit tőlem kapott. Míg a fiú… ugyanez. Eközben a kép felirata ez volt: „with Seoul city’s Baddest Female, Queen CL”.

- Tökéletesek. –suttogta kábultan Hyuna. És nekem ennyi kellett ahhoz, hogy megkeressem őket, és leszedjem azt a nyálgépet a barátnőmről. 

Kerestem őket mindenhol. Elmentem a lány kedvenc éttermeibe, kávézójaiba, sütizőjeibe, de semmi. Megnéztem majdnem az összes nagyobb plázát és azon belül játéküzletet, hátha újra egy rilakkumát szeretne beszerezni magának. Mellesleg ezt is csak én adhatok neki, de ez most mindegy. Felkerestem az összes mozit és szórakozó helyet, megmutattam nekik a képeiket, hátha látták őket, de semmi. Senki nem tudott semmit. Édes Istenem, hogy lehet az, hogy egyik olyan helyen se voltak, ahol én igen? Még is miért? Utolsó döntésem végül Chaerin házára esett. Becsöngettem hozzá, hátha otthon lennének, de semmi válasz nem jött, ezért úgy döntöttem, hogy megvárom őket. Nem érdekel, hogy mennyit és hol kell rá várnom, de ezért a lányért mindent. Így a lépcsőn csövezve vártam egészen tíz óráig, amikor is egy hatalmas fekete terepjáró leparkolt a ház előtt. Ez mekkora bunkóság már? Még olyan kocsija is van, amiben illő egy olyan lányt fuvarozni, mint ő. Tényleg semminek érzem magam emellett a fiú mellett. Meghúzva maradtam egészen addig, amíg nem ölelték meg egymást. Nem tudom miről beszélhettek, de egy ölelés sosem jelent jót fiú és lány közt. Valami mindig történik utána. És szavaim be is igazolódtak. Pár másodpercig egymás szemébe néztek, majd a Faszfej megcsókolta. Valaki, aki nem én vagyok hozzáért CL csodás ajkaihoz. Megkóstolta őket. Nem lehet. Nem engedem.

CL

Megcsókolt. Erre mondják azt, hogy „a fagyi visszanyal”. Megértettem, hogy mire célzott Zico, amikor azt mondta, hogy vannak csókok, amik nem jelentenek semmit. Ez a csók tényleg nem jelentett semmit úgy. Nem éreztem, hogy csak őt kívánnám, csak ő az egész világom, a mindenem. Nem, semmi ilyen nem történt. Sokkal inkább azt éreztem, hogy szereztem magamnak egy nagyon jó barátot, akire mindig tudok majd támaszkodni, ha arról lenne szó.

- Nem takarodsz mellőle, te Faszfej?! – szinte fel se fogtuk, hogy mi történt, de JiYong már a földön feküdt, rajta Zicoval, aki teljes erejéből ütötte. – Hogy van pofád ahhoz, hogy megcsókolod mások kedvesét?

- Annyira szánalmas vagy, de tényleg. – amilyen erősen csak tudta lelökte magáról JiYong Zicot, majd kedvesen mosolyogva rám nézett. – Ha egyszer is átbaszna, vagy meggondolnád magad: én várni fogok rád.

- Megöllek. –indult meg ismét felé, de sikeresen a két fiú közé kerültem.

- Köszönöm a mai napot JiYong Oppa, majd még beszélünk. – köszöntem el tőle gyorsan, majd berángattam Zicot a házba. – Te teljesen megőrültél? Mi van, ha ezt látta bárki is a szomszédok közül?

- Pont leszarom őket. Ne csókolgassa már más a barátnőmet!

- Honnan veszed, hogy még a barátnőd vagyok?

- Onnét, hogy mindezt én műveltem veled! Én ragasztottam meg az összetört szívedet, én romboltam le, és ragaszkodok ahhoz, hogy ismét én szereljem meg. Ez nem Kwon JiYong feladata, nem a kutyáé, nem a Pápáé, hanem az enyém, Woo Zico-é! És aki ebben megmer gátolni, annak vége.

- És mi van, ha én gátollak meg benne?

- Akkor elérem, hogy úgy szeress, mint az elején.

- És ha képtelen leszek úgy szeretni, mint az elején.

- Az lehetetlen Chaerin. – láttam rajta, hogy mennyire kétségbeesett és, hogy mindjárt sír. Még sosem láttam őt ilyennek. Akkor… akkor ez azt jelenti, hogy tényleg szeret? Tényleg ember számba vesz?

- De igen is lehetséges. – feleltem faarccal.

- És még is miért?

- Mert már ezerszer jobban szeretlek, mint az elején. –mondtam, majd pólójánál fogva magamhoz húztam és hosszasan csókoltam. Igen, ez az, amire vágyok egy csók alatt. Van az a bizonyos tűz, ami fellobban, mikor valaki hozzád ér. Hát velem pontosan ez történt, történik és történni fog, valahányszor ez a fiú megérint.

- Gyere, csináljunk egy képet. – húz közelebb magához és veszi elő telefonját.

- Minek?

- Felakarom rakni Instagrammra.

- De akkor meglátják a többiek. – utánoztam a pár nappal ezelőtti énjét.

- Pont leszarom. – közölte.

- Akkor add ide. – gyorsan kikaptam kezéből a telefonját, beállítottam magam mögé és csináltam magunkról rengeteg vicces képet.

Ezután kimentem a konyhába inni egy kicsit – egy ilyen feszült helyzet után muszáj a folyadék- és pár másodperc elteltével kaptam egy értesítést, miszerint valami történt az Instán. Még pedig az, hogy Zico feltett rólunk egy képet a következő felirattal „Someday, someone is going to look at you like you’re th ebest thing in the world”.

Hate became Love (ZicoXCL)

Szereplők: Zico (Block B), CL (2ne1) +Minzy (2ne1), Sehun (EXO), Kris (EXO)

Figyelmeztetés: nincs~

Páros: ZicoXCL

Leírás: Chaerin és Zico hat éve osztálytársak, akik az első pillanattól fogva utálják egymást. Vagy még sem? Mint a szerelmi történetekben az lenni szokott, valaki mindig utálja a másikat, míg az szereti őt. Vajon tényleg olyan vékony a határ a szeretet és a gyűlölet közt, mint ahogy azt mondani szokás? Vajon elég erős a szerelem, hogy legyőzze a gyűlöletet? 

Megjegyzés: Elnézést mindenkitől, de egyszerűen nem bírom megállni, hogy ne írjak Zicoval és CL-el. Két imádatom tárgya, alap, hogy írok velük. Meg úgy jó előre jelzem, hogy sajnos -vagy nem sajnos?- még sok történetem lesz velük, csak külön-külön, saját karakterekkel, vagy más idolokkal együtt. Megértéseteket köszönöm^^

Shiro-chan

- Parancsolj ChaeRin! –szólított fel tanárom.

- Tanár nő, az nem lehetséges, hogy a költő úgy gondolta, hogy ha valami van, de nem kézzel fogható az személy függő, mert mindenkinek mást jelent? Például a szeretet. Mert szerethetem én a pizzát, de szerethetem a kutyámat is. És ez a kettő szeretet különböző, hisz még sem szerethetek egy kaját úgy, mint a kutyámat.

- Nem egy rossz megoldás. Ügyes gondolat, Chaerin. – dicsért meg irodalom tanárom. Az irodalom az én tantárgyam, hisz imádok a dolgok mögé látni, és ez a tárgy erre megfelelő alkalmat nyújt. – Egyéb ötlet?
- Amit Chaerin mondott, hatalmas hülyeség. – szólalt meg Ő. Gondoltam, hogy belém fog kötni. Még is miért ne kötne belém? Miért hagyna ki egyetlen egy olyan alkalmat, mikor a földbe tiporhat, és beállíthat úgy, mint egy idiótát? – Ha most, muszáj a szeretettel példálozni, akkor ezt én is követem. A személyiségtől maximum a szeretet mértéke függ. Mindenkinél ugyanaz, hisz mindenki képes szeretni, nem értem, miért lenne ez más. Plusz, amire te gondoltál, az a mérték. Valamit szeretsz valamennyire, és azt összehasonlítod egy másikkal.

- Ez nem igaz. Ha szeretsz egy embert vagy egy tantárgyat, azt nem hasonlíthatod össze. Mert még is ki az a barom, aki azt mondja a szerelmének, hogy „szeretlek, de lehet, hogy a biológiát jobban”? Senki.

- De mondják, csak fordítva. Attól, hogy neked ilyen elcsavart agyad van, ami csak a dolgok másik oldalát képes látni, attól még nekem van igazam, és ezzel mindenki tisztában van, rajtad kívül. De a vershez hozzászólva, a költő nem gondolt itt semmi másra, mint hogy az ő kézzel megfoghatatlan dolga, nem egy eszme, hanem egy személy. Senki sem tudja pontosan ki, mivel utal a családra, a szerelemre, úgy hogy lehet ez a kedvese, de akár az édesanyja is.

- Pontosan Zico, nagyon jó, szinte már tökéletes, ugyan is, az elemzők szerint… - és innentől kikapcsolt az agyam. Nem tudtam semmi másra gondolni, mint arra, hogy mennyire nagyon idegesít ez az ember.
Már hat kerek éve hallgatom az alázásait és az okoskodását. Általános hatodikba a mi osztályunkba jött, ott kezdődött minden. Én nagyon szerettem a misztikus dolgokat, amit ki is mutattam, ő pedig kihasználva az alkalmat barátok szerzett azzal, hogy kinevetett és kigúnyolt. Miután elballagtunk, a volt osztályomból senkit sem tudtam, hogy hova mennek tovább. Nem érdekeltek azok az emberek, akik tönkretettek egy igen fontos időszakot az életemből. A gimnázium első napján felvillanyozottan és boldogan léptem ki házunk kapuján, hiszen tudtam, hogy lesz néhány barátom, mert egy lány felkeresett, hogy ő is abba az osztályba fog kerülni, mint én ezért jó lenne, ha ismerne valakit. Az egyik lehető legjobb döntésem volt az, hogy elfogadtam a meghívását, mert mára ő lett a legjobb barátnőm. Így hát, amikor beléptem a terembe, örömmel nyugtáztam, hogy Minzy foglalt nekem helyet, viszont olyan helyen, hogy azt hittem kifutok a világból. Vagy ha onnan nem is, akkor csak Koreából, elmegyek az Északi sarkra, és soha többet nem látnak majd. Minzy a középsőpadsorban foglalt helyet, a második padban. Ez nem is lett volna akkora baj, ha a mellettünk lévő sorokban nincs ott ő, és a haverjai. Nagy erőt vettem magamon, köszöntem a többieknek, akik végig mértek majd folytatták az ismerkedést. Minzy egy mosoly és egy ölelés keretében a helyünkre vezetett.
- Chaerin, ő itt…
- Chaerin. – biccentett.

- Zico. –viszonoztam.

- Ti ismeritek egymást? –dugta oda a fejét egy világos barna hajú srác.

- Igen. Osztálytársak voltunk általánosban. És úgy tűnik, hogy visszük tovább a hagyományokat. – felelte egy fölényes vigyorral az arcán.

Ez volt az a pont, hogy ténylegesen elkezdtem utálni az összes fiút az osztályban. Nem voltunk sokan, mindössze húszan. Tíz lány és tíz fiú. Ebben a suliban szerették, ha az osztályokban egyenlő aránnyal vannak a lányok és a fiúk, illetve ha alacsony a létszám. Már mondjuk annyit javult a helyzet, hogy van két srác, akikkel hajlandó vagyok szóba állni, mert nem bunkók. A lányokkal természetesen jól kijövök, van akit elviselek, viszont van, akit szeretek. Ami egy kissé –nagyon- zavar az-az, hogy Minzy és Zico kapcsolata felhőtlen. Számtalan alkalmat tudnék arra mondani, hogy fogta magát, elült mellőlem és beült valamelyik fiú mellé, ha a padtársa hiányzott. Én olyankor egyedül maradtam, és magamban átkoztam Őt, mivel természetesen mindig hozzájuk csapódott. Most is ugyanez történt. Együtt röhögcsélnek mindenen, ami történik az osztályban, én meg ülök és szomorkodok. Rengetegszer eldöntöttem már, hogy odaállok Minzy elé, és döntésre kényszerítem, de olyankor elgondolkozok, hogy csalódni akarok, vagy azt, hogy legyen legjobb barátnőm? Hiszen, szinte biztos vagyok benne, hogy nem az állandóan a fiúkra panaszkodó barátnőjét választaná a jó fej és macsó fiúk helyett.

- Na mi van, megint egyedül maradtál? – pattant mellém egyik fiú barátom, Kris.

- Ne is mond. –feküdtem el padomon.

- Megint utálsz mindent és mindenkit? – kérdezte egy huncut mosoly keretében.
- Nem. Csak Zicot meg a sleppjét. Meg egy kicsit talán Minzyt is. – motyogtam el a végét, reménykedve, hogy nem hallja meg.

- Minzyt ne utáld, nem tehet róla, hogy ilyen a személyisége. – hogy ez a fiú mindig, mindent meghall.

- Jó. Akkor csak Zicot.

- Tudod, mit szoktam mondani. Nagyon kicsi a határ a gyűlölet és a szeretet között.

- Tudom hát. Viszont… egyszerűen képtelen vagyok elképzelni, hogy én szeretni tudnám AZT az embert. Egy nagyképű faszkalap, akit csak az éltet, hogy még a legapróbb dologba is beleszóljon, ami velem történik.

- Hát, ezt sosem lehet tudni. Viszont fel a fejjel. Senki sem szereti a szomorú Chaerint. – simogatta meg a fejem majd egy puszit nyomott rá és kiment a teremből. Ő legalább mindig itt van, ha szükségem van az emberek társaságára. Mondjuk akkor is, ha nem. Krissel az-az érdekes, hogy általában nem bírja a lányokat, én meg a fiúkat, és még is remekül kijövünk egymással. Ő az egyetlen reményfényem, hogy még vannak fiúk, akik normálisak.

- Chaerin. –hallottam meg barátnőm hangját, mire fejem felé fordítottam és olyan látvánnyal találtam szembe magam, amitől azt hittem most azonnal kaparom ki a két szemem. Zico őt ölelte, ő pedig Zicot. Hogy tud hozzá érni ez a lány Zicohoz? – Együtt vagytok Krissel?

- Azt hiszed, ha együtt lennénk, te nem tudnál róla? Meg aztán, még is miért járnánk? Ő csak egy barát.

- De hát fiúk és lányok között nem létezhet barátság, ha csak az egyikük nem meleg, vagy nincs valakije.

- Ez nem igaz. –ráztam meg a fejem.

- De igaz. Nagyon is igaz, drága bölcs Chaerin. – mondta Zico. Hogy neki tényleg bele kell kötnie mindenbe, amit mondok szinte már felháborító. Őszintén várom azt a napot, hogy a suliba megérkezzen egy cement hadsereg, azzal a szándékkal, hogy fellázadnak, mert az ő dolguk hogy belekössenek dolgokba, nem az övé. De várjunk csak… ahogy Minzyt öleli, és hogy folyton vele van… Na neeee. Én tökön szúrom magam, ha ezek ketten járnak. Nem, az nem lehet. Túl sokat panaszkodok Minzynek Zicoról, biztos, hogy nem kavarna egy olyan sráccal, akit utál a legjobb barátnője. Bár, ha jobban belegondolok, akkor mindig megvédi, hogy igazából nagyon jó fej és hihetetlenül jól el tudnak beszélni még a legapróbb dolgokról is.

- Jaj ne! Chaerin, ugye nem gondolkodsz? – ért vissza a dolgáról Kris. – Kérlek, ne tedd, nincs kedvére senkinek egy világháborút tervezgető Chaerin.

- Neeem, most nem azon gondolkodok, hogy hogyan öljem meg Zicot, hanem azon, hogy még is hogyan tudnék vele beszélgetni anélkül, hogy megölném.

- Na erre most kíváncsi vagyok. – pattant le mellém, majd hátrafordult az éppen telefonozó barátjához. – Sehun! –dobott hozzá egy galacsint.

- Mi van? – nézett fel a készülékből.

- Ma Chaerin mellett ülök, jó?

- Nekem aztán nyolc. Hé, Minzy, ideülsz?

- Inkább te ülj ide. Van itt még hely. –mutatott a maga mellett lévő helyre, mire Sehun fogta a cuccát és odapakolt. Engem miért nem hív soha? Tény, hogy nem fogadnám el, de attól még jól esne.

- Na most, hogy ezt lerendeztük, miért is akarsz te beszélni a főellenségeddel? –fordult felém.

- Azért, mert megmondom neki, hogyha megmeri bántani Minzyt, én kibelezem, aztán visszatöltöm a saját belébe, amit megsütök, megetetem vele. Aztán ha jól lakott, kiherélem, és a szemét kicserélem a golyóival, végül pedig megfojtom.

- Véletlenül nem vagytok rokonok Stephen Kinggel? – nézett rám nevetve.

- Nem tudok róla, de jó lenne. Akkor meg tudnám valósítani a tervem anélkül, hogy lebuknék.

- Chaerin, egy pillanatra kérlek felejtsd el a terrorista gondolataidat, és koncentrálj arra, amit kérdezek tőled. Zico mégis miért bántaná Minzyt?

- Hát mert szerelmesek egymásba, és együtt vannak.

- He? Az lehetetlen.

- Mégis miért? Ezen az elcseszett földön bármi megtörténhet. Még az is, hogy a legjobb barátnőm a világegyetem egyik legnagyobb taplójával jár.

- Amúgy az nem tűnt fel neked, hogy soha nem káromkodsz, de bérgyilkosokat megszégyenítő terveket eszelsz ki?

- Eddig még nem. De most nem ez a lényeg, hanem az, hogy még is mit lát Minzy Zicoban.

- Azt, amit te… - dünnyögte. Gondolom azt remélte, hogy nem hallom, de sajnos még nem olyan rossz a fülem ezért hát visszakézből rácsaptam a tarkójára, ami ezután pirosan virított.

- Ilyet meg ne halljak még egyszer. –fenyegettem meg mutatóujjammal.

- Amúgy meg, Minzy nem lát semmit sem Zicoban. Ő Sehunnal jár.

- Micsoda? –néztem rá nagy szemekkel. – Az képtelenség. Azt hiszed, nem tudnék róla, ha…?

- Nem csak hiszem, de tudom is. Sehun a legjobb barátom. Én voltam az első, akinek elmondta, hogy összejött Minzyvel egy buliban, de ő nem akarja neked elmondani. És hogy miért nem, azt ne tőlem kérdezd.
- Hogy miiiiiiiiiiiiiiii? – visítottam fel.

- Lee Chaerin, örülnék, ha nem visongatnál hangosabban a csengőnél. De ha ennyire éget a vágy, hogy beszélhess, gyere, mesélj nekem valamit Arkhimedesz törvényéről. – a fizika tanár az-az ember, akit Zico után a legjobban gyűlölök. Nem elég, hogy nem tud rendesen tanítani, de mindig akkor kell felelnem, mikor valami fontos dologról van szó. Arról nem is beszélve, hogy az utálatunk kölcsönös. Ha mondhatom úgy, akkor a két főellenségem (ő és Zico) imádják egymást, és azt, hogy engem idegileg kikészítsenek. Kwon Tanár úr ismeri Zico apját ezért imája a fiút, aki ezt mindig kihasználja. Elmond egy olyan dogot, amit még egy óvodás is tud, ötöst kap. Én, ha jelentkezéssel mondok valami tök bonyolult dolgot, akkor kapok egy „ez most egész jó volt Lee kisasszony”. Hát meg a kurva anyját neki. Nem szoktam sokat káromkodni, de ő mindig előhozza belőlem az állatot. Amúgy természetesen ötöst kaptam, mi mást? Nem tud semmibe belekötni, amit mondtam, hisz a könyvet idéztem fel, amit nála sokkal okosabb emberek írtak. Ahogy visszaértem a helyemre a lehető leghalkabban faggattam ki Krist.

- Még is melyik buli volt az? –suttogtam.

- Asszem’ az, amelyiket még Jaehyo szervezett a Blue Sky-ban.

- Pont abban, a lepukkant szar helyen? És nem elég, hogy akkor mászik rá a legjobb barátnőmre, mikor én nem vagyok ott, de még el se mondják nekem. Ki tudja még?

- Legyek őszinte, vagy kedves?

- Kérem az igazságot.

- Rajtad kívül mindenki tudja az osztályból.

- Hogy az a… de miért nem akarja nekem elmondani? De még is hogyan? Nem is mutattak semminemű jelet, hogy érdeklődnének a másik iránt.

- Azt mondod? Nézd csak meg a drága barátnőd lábát. –mutatott feléjük mire én odanéztem. Nyugi Chaerin, fogd vissza magad, nem mész oda, hogy lecsapd Sehunt, aki a legjobb barátnőd lába közt nyúlkál.

- Megölöm. –jelentettem ki.

- Kit?

- Azt még nem tudom, de amint rájövök, vérzivatar lesz a teremben.  De várj csak, mi lenne, ha bosszút állnék rajta? Úgy kavarnék valakivel, hogy nem mondom el neki?

- Chaerin, ismerlek, két percet nem bírsz ki anélkül, hogy ne mondanád el Minzynek a legújabb dolgot, ami történt veled.

- Akkor máshogy szedem ki belőle az igazat.

- Hogyan?

- Bemerészkedek az oroszlán barlangjába. –mondtam és már ki is csöngettek. Kris ismét kiment bandázni a folyosóra, míg én a megfelelő alkalomra vártam, vagy is, hogy valaki Zico bandájából felálljon, és én oda tudjak menni. És meg is történt. Ahogy Kyung felkelt és elhagyta a helyét én úgy csapta le rá. Legnagyobb balszerencsémre a fiú pont Zico mellett ül, így az egész társaság úgy nézett rám, mint egy földönkívülire, mikor levágtam magam az említett srác mellé.

- Hát te? –tette fel a kérdést Minzy.

- Oh, hát csak jöttem beszélgetni a legjobb barátnőmmel, akivel elmondunk egymásnak életünk minden egyes részletét a legújabb levegővételtől az első lélegzésünkig mindent. Hisz erről szól a legjobb barátság, nem de? – fogtam meg a kezét mire ő kissé kínosan kezdett mosolyogni. – amúgy tudtátok mit hallottam? Egy iskolában volt egy szerelmes pár, akik annyira nem bírtak magukkal, hogy az egyik óra közepén estek egymásnak és lebuktak. A csaj legjobb barátnőjét kérdezték, hogy tudja-e, hogy ez most azért volt-e, mert szeretik egymást, vagy mert a srác megakarta erőszakolni a lányt. Bár a csajszi jól ismerte mindkettőjüket, sosem tudhatta, hogy milyen valaki legbelül, plusz, ha tényleg szerették egymást azt nem mondták el neki, így bosszúból azt mondta, hogy erőszak akart lenni. A srácot javítóba küldték, a lányt pedig kicsapták. És tudod mi történt a legjobb barátnővel? Soha többet nem mert megbízni senkiben, mert két igen fontos személy átejtette őt. Nagyon durva történet, nem igaz? Nagyon nagy szívás lenne, hogy ha ez valaha megtörténne a mi sulikban, ne adja Isten osztályunkban.

- Chaerin, mi lenne, ha inkább elszublimálódnál, és nem rontanád itt a hangulatot a hülyeségeiddel. – szólt le egyből drága „barátom”. Most aztán nagyon nem érdekelsz, te szemétláda.

- Nem. Itt van a legjobb barátnőm, akivel van valami nagyon fontos megbeszélni valóm. Egy srácról. –és igen. Ez volt az-az aduász, amivel Minzyt bármikor megfoghattam és már rám is figyelt.

- Milyen srácról? Hogy néz ki? Hol lakik? Jó pasi? Van testvére? Hány éves? Ki az? Mióta vagytok együtt?

- Hát, még a múlt héten találkoztunk a plázában, mikor éppen fehérneműt vettem magamnak. Tudod, akkor szereztem be azt az aranyos masnisat. Ő segített kiválasztani, azt mondta „szeretem a masnikat. Pláne ha az a lányokon van”. Egyidős velünk, és itt lakik nem messze a sulitól. És olyan pasi, hogy olyat te még nem láttál. Én és a szerencsém kifogtunk egy modellt. Te, olyan kockái vannak, hogy még a tábla csokik is megirigylik. És az a két gyönyörű fekete szempár. Ha belepillantok, elveszek bennük szembogarát keresve. Elképesztő egy fiú. Azóta a nap óta folyamatosan beszélünk telefonom, és Minzy, én azt hiszem szerel… - mesémet sajnos nem tudtam befejezni, ugyanis valakit a számon találtam. Hogy pontosítsak, Zico volt az. Ajkai édesen kóstolgatták enyémeket, úgy becézte azt, mint ahogy a szerelmespárok szokták egymást. Szememet becsukva élveztem a pár másodpercig tartó csodát, ami fejre állított bennem mindent. Ám a fejmosó szikra akkor csapott belém, mikor kezét derekamra helyezte. Ezzel egy időben a tenyerem az arcán landolt. – Még is mit csinálsz te vadbarom? Nem elég, hogy iskolában vagyunk, de még úgy csókolsz meg egy olyan lányt, akivel nincs semmi közötök egymáshoz, hogy nem is szólsz neki a szándékaidról. Eszednél vagy?

- Nem volt más megoldás, hogy elhallgass. Ha esetleg mondtad volna, hogy valami nyálgépről akarsz beszélgetni, akkor mi is beszéltünk volna valami másról, ami minket is érdekel.

- Senki sem kérte, hogy hallgassátok azt, amit egyes egyedül Minzynek mondtam. Ez a dolog nem tartozik másra, mint rám, rá és… Jiminre!

- Ki az a Jimin? –kérdezte nagy szemekkel.

- A srác, aki ezerszer jobb nálad. – na jó Chaerin, azt hiszem most 17 évnyi hazugságot letudtál mindössze 10 perc leforgása alatt.

- Höh, nem hiszem én azt, nálam senki sem jobb, CL.

- Hogy minek mertél nevezni???? – ez azért már több mint pofátlanság. Mikor bejött a tantárgyaink közé a kémia, imádtam és kémikus akartam lenni, és mivel a nevemet „L”-el ejtjük, így úgy hívattam magam két évig, hogy CL, mint a klór. Ha ezt bárkinek elmerte mondani, én tényleg megölöm.

- Jaaaaaj tényleg, el is felejtettem, hogy nem szereted ezt a becenevet, drága kémikusom. – simogatta meg fejem.

- Ne érj hozzám! –löktem el kezét. Bámulni kezdett. Ne csinálja, ez idegesít. Gyűlölöm, ha valaki ok nélkül néz, például, ha eszek vagy fekszek. Frusztrál, hogy nem lehetek magam a gondolataimmal együtt. – Most meg mit bámulsz?

- Tudod Chaerin, egész szépek a szemeid. –döntötte el oldalra fejét.

- He? –kérdeztem értetlenül.

- Azt mondtad, hogy kérdés nélkül nem illik megcsókolni valakit, nem igaz?

- De.

- Hát, akkor készülj. – mit sem törődve az éppen minket bámuló bandájával, vagy a terembe belép Krissel húzott magához derekamnál fogva. Arcától pár centire állított meg, és mielőtt bármi történhetett volna, becsuktam a szemem, biztos, ami biztos. – Ez a Jimin srác nem is létezik, igaz?

- De létezik.

- Igen?

- Igen. Csak fogalmam sincs, hogy ki az… - ez az Chaerin. Nem elég, hogy hazudsz, de még be is vallod ennek a szemétládának és mindennek a tetejébe kezdesz egy paradicsomra hasonlítani. Egy nagyooooooooon érett és piros paradicsomra. Belső riadóm őrült módjára sípolt. Menekülni akart, velem együtt. De fölösleges volt bármi olyanra gondolnom, hogy menekvés, hisz Zico olyan masszívan tartott, mint egy kőszobor.

- Helyes. Különben versengenünk kellene érted, drága Chaerin. – egy apró puszi a bal arcomra. Mi? Mi az, hogy versengés? – És elhiheted, hogy nem maradtam volna alul. Tekintettel arra, hogy én már hat éve ismerlek, ő meg csak pár hete se. Mekkora mákja van, hogy nem is létezik.

- De igen is létezik. És én meg fogom találni.

- De hogy fogod. Minek keresnél te bárkit is, mikor én itt vagyok? – ismét egy puszi, csak most a jobb arcomra.

- Tudod kinek kellenél. Nekem biztos nem.

- Ki kell, hogy ábrándítsalak, de neked kellek. Csak túl buta vagy és nem vagy hajlandó ezt elismerni. – mi az, hogy túl buta vagyok? Ő a túl buta. És beképzelt. Mikor éppen kitaláltam volna valami frappáns választ egy hatalmas kisfiús mosoly kúszott az arcára. Kezét derekamról arcomra helyezte. Szemeimbe nézett egy kis ideig, majd a számra adott egy apró puszit. És még egyet, majd egy újabbat. Ahogy növekedett a csókok száma erősségük is úgy nőtt, míg végül az apró puszi egy szenvedélyes csókba fajult, ami kirekesztett mindent kettőnk körül. Nem észleltem az osztálytársaink megdöbbent sóhajait és nézéseit, nem észleltem a folyosóról beszűrődő zajt, Minzy nevetését, a madarak csiripelését, ahogy a levegőt sem. Nem létezett semmi, csak Zico. Miért van ez? Miért érzek ilyet az ellen a srác ellen, akit eddig ki nem állhattam? Miért forog velem a világ? Miért árad szét a testemben egy ismeretlen forróság, ami végtelen boldogságba megy át? Még is miért ilyen megnyugtató, hogy Zico a karjai közt tart? Ahogy eltávolodtam tőle az előzőnél is nagyobb mosolyt, szinte már vigyort láttam elterülni az arcán. De nem csak szája mosolygott, hanem egész teste is, szemeivel az élen. Sose láttam még ilyen jóképűnek ezt a fiút. Gyakorlatilag mindig csúnyának tartottam a személyisége miatt, de akkor most miért más? Miért tartom vonzónak? És leginkább miért érzem úgy, hogy vonzódok hozzá? – Hé, Chaerin.

- Mondjad. – könnyeimmel küszködve próbáltam nem szemébe nézni, mire homlokát enyémnek támasztotta. 

- Szeretlek. –ahogy kimondta egy fajta borzongás hatolt végig rajtam. Szeret? Engem? Az lehetetlen. Karjaiból kikászálódva rohantam helyemre, ahol kabátomat magamra kapva, táskámat megfogva hagytam el a termet. Még hallottam, ahogy Minzy és Kris utánam szólnak, de nem érdekelt. Mennem kell, túl nagy itt a nyomás és a feszültség.

Szokásomhoz híven futottam. Ha ideges vagyok, akkor futnom kell és egy olyan helyet keresni, ahol senki sem jár és nem fognak megzavarni. Erre tökélete választás volt az egyik szupermarket mögött elhelyezkedő park. A fiatalok általában este járnak ide és a többi ember is csak akkor téved ide, ha horgászni vagy futni támad kedvük. Bár nekem általában egyikhez sincs kedvem, mindig idejövök, ha frusztrált vagyok. Ledőltem egy fa törzsében, zenelejátszómat elővéve hallgattam a zenét egészen addig, amíg valaki le nem telepedett mellém. Oldalra fordítva a fejem Zico gondolkodó arcával találtam szembe magam.

- Tudod, már hat éve figyellek. Igazából, mikor először láttalak, furcsának találtalak. Aztán ez a furcsaság átment érdeklődésbe, ami végül szeretetbe. Fogalmam sincs hogyan és mikor történt, de megtörtént. Mindig figyeltelek, ahogy ide jössz és órákig ücsörögsz itt, egészen addig, amíg le nem nyugszol. Eleinte viccesnek találtam, ahogy kiakadsz minden, míg végül folyamatosan lejöttem volna hozzád, hogy lenyugtassalak. Na, ezt most ne úgy fogd fel, hogy leskelődő vagyok, csak egész nehéz nem odafigyelni rád, ha a szobámmal szembe zsörtölődsz.

- Ez igazából mind szép és jó, szinte már romantikus is, de lenne egy kérdésem. Ha ennyire szeretsz, akkor még is miért voltál velem ilyen évekig? Mire volt jó?

- Fiú vagyok és hülye. Nem tudom magam máshogy kifejezni, mint hogy geci vagyok veled.

- Pedig ha máshogy próbálod, akkor talán még kedvelnélek is.

- Akkor azt mondod, hogy nem szereted Zico Oppát? –bamba fejjel meredt rám, ami egy halvány mosolyt szült arcomra. – CL.

- Mi van? – ismét egy puszi landolt az arcomon. Igazából ha jobban belegondolok, ez egész aranyos gesztus. Nem, nem szabad ilyenre gondolni. Ajjj basszus, kit akarok áltatni? Valószínűleg beleszerettem ebbe a tapló bunkóba. Viszont neki ezt nem szabad megtudnia.

- Ugye megpróbáljuk? – fogta meg kezem.

- Most még is mit vársz? Hogy felejtsek el mindent, amit eddig tettél? Hogy nézzem el neked mind azt, amit mondtál? Nézzem el, hogy folyton leminősítesz a kaki szintjére, és úgy kezelsz, mint egy elhasznált babát? Tudod az emberek érzései könnyen befolyásolhatóak, ami miatt könnyen megsérülünk. Elég sérelem ért már engem az évek alatt, nem akarok még többet.

- Szóvaaaaaal? – dőlt bele ölembe.

- Ugye semmit nem fogtál fel abból, amit az előbb mondtam?

- Dehogynem. Azt, hogy szeretetre van szükséged, amit én tökéletesen megtudok neked adni. –simogatta meg fejem.

- Nagyképű és öntelt vagy.

- De te így szeretsz.

- Nem tudom. Talán. Igen.

- Mi igen?

- Megpróbálhatjuk. –csókoltam meg homlokát.

7 év történései (Skydragon)

Szereplők: G-Dragon, CL
Figyelmeztetés: nincs
Leírás: CL, a 2NE1 leadere végig gondolja azt az elmúlt 7 évet, amelyet a YG Entertaimentnél töltött együtt G-Dragonnal, a BigBang leaderével. Szerelme vajon viszonzott avagy viszonzatlan? Az élet sosem garantál biztosat senkinek, még akkor sem, ha több millió ember imádja őt. És vajon ki az, akinek csak úgy, mint CL-nek rejtett érzései vannak?

~Shiro-chan

7 év. 7 kerek éve ugyanazt az embert látom magam előtt, körül, mellett, gyakorlatilag bárhol. Ha behunyom a szemem, a mosolyát ott látom, ha valaki menő próbál lenni, egyből ő jut eszembe, hiszen számomra ő az-az ember ezen a Földön, aki mindent megtestesít. A hangot, a barátot, a reményt, a csalódást, a családot, a szerelmet, a biztonságot, az otthont. És mindezt úgy, hogy hét éve tartó érzéseimről egyes egyedül a szobám négy fala tud. Még csak az kéne, hogy bárkinek elmondjam, és megkapjam az „Én tudtam” nézéseket és mondatokat. Nincs szükségem rájuk. Én magam is ugyan úgy tudom, hogy mi van itt, nem kell még az is, hogy más a számba rágja ezt.

- ChaeRin, gyere ide kicsit. –szalad felém, átkarolja nyakam, és már visz is a többiekhez, hogy velük együtt beszélgessek. Kwon JiYong. A Big Bang leadere. Aki 7 évvel ezelőtt, még a debütálásom előtt megkért, hogy működjek közre a legújabb kislemezük intrójában. Akkor még csak 16 éves voltam, és féltem a fiúk társaságában. Meg a hírességekében is. De igazából az emberek társaságától is. És ez a három jelző már akkor igaz volt arra az öt fiúra. Annak ellenére, hogy első közös munkánk alkalmával végig kedvesek voltak velem, mosolyogtak és bátorítottak, én ugyanúgy féltem. Tudtam, szinte biztos voltam benne, hogy ez is csak a munkájuk része, és bárki lenne itt a helyemben, annak ugyanezeket a mondatokat mondanák. Bár az egész dal nem volt másfél perc, és alig volt benne részem, én reszkettem a stúdióban ülve. Csak ő volt bent és én. A többiek szünetet tartottak. Mellettem ült, alig egy karnyújtásnyira. Beszélt. Megállás nélkül be sem állt a szája, gondolom azért, hogy oldja a feszültséget. Őszintén szólva nem sikerült neki, mert ettől csak még idegesebb lettem, hogy egy profi mellett simán elronthatom. – Hé ChaeRin, mond csak, miért nem szólsz hozzánk? Talán nem vagyunk neked szimpatikusak? Pedig te nekünk az vagy. Ne tud meg Seungri miket nem áradozott rólad azóta, hogy megtudta te is közreműködsz az új albumon. És hogy őszinte legyek, engem is érdekelsz. Figyellek már egy ideje, és tetszesz nekem. Tehetséges vagy. – mindezt olyan könnyedséggel mondta ki, hogy azt hittem viccel. De mikor a szemébe néztem, láttam a csillogást, és az aggodalmat. Láttam, hogy tényleg aggódik, hogy mi van velem. És akkor történt, hogy hosszú, és viszonylag bonyolult válaszokat adtam neki, aminek ő örült. Örült, hiszen végre beszélgettem vele, és felszabadult is voltam. A felvétel is könnyen ment. Aznap velük voltam a stúdióban, mindenkivel beszélgettem, és közel kerültem hozzájuk. Az akkor már G-Dragonként ismert rapper belopta magát szívembe, és az óta is ott ül a trónján, és nevetve nézi az én belső vívódásaimat.

- CL Unnie, ezt figyeld, mit tud Daesung oppa. – nevetgélt Minzy, majd rámutatott a társaságunkban álló Daesungra, aki épp valami hülyeséget csinált. Erről jut eszembe, ha az előző nem lenne elég, akkor még azt is hozzá kell tennem, hogy sosem hív CL-nek. Nagyon ritka, hogy a művésznevemen szólít, maximum havonta egyszer. Ennek ellenére senki sem hív ChaeRinnek csak ő. Ez is egy olyan dolog, amit nem tudok hova tenni. Az elején mindig elismételtem neki, hogy hogyan hívjon, de ő csak annyit mondott, hogy a ChaeRin sokkal aranyosabbá tesz, és ő szereti az aranyos lányokat.

Két év elteltével mi, a 2NE1, vagyis én, Dara, Bom és Minzy is debütáltunk. Én lettem az együttes leadere. Eleinte frusztrált, hogy két nálam sokkal idősebb lánynak kelljen megmondanom, hogy mit csináljon. Mondhatott nekem bárki bármit, még maga Dara és Bom is nyugtatgattak, hogy semmi gond, de semmi. Aztán egyik nap a próbaterembe egy kócos barna hajú szedett-vedett GD lépett be, megfogta a karom, kivezetett onnan és leült velem beszélgetni. Elmondott nekem mindent, hogy mit kell tudnom az egész „vezetősdi” dologról, arról, hogy mik is a kötelezettségeim, és bár már mindent tudtam, amit elmondott, még is figyelmesen hallgattam őt. Aztán rátért a lényegre, hogy „hogyan is vezessük az idősebb tagokat”. Stílusához híven elviccelte az egészet, ám komoly dolgokat mondott el benne, amiket megfogadtam, és az óta tudom megfelelően vezetni a bandát. Bár ez egy alap dolognak számít, hiszen természetes, hogy segítünk a kisebbeknek, én akkor úgy láttam, hogy ennél nagyobb dolgot nem is kaphattam volna. A debütálásunk úgy zajlott, hogy felvettünk egy közös dalt a BigBanggel, amihez videót is forgattunk. A klipben GD mellett Dara van főként, míg én mindenkivel kapcsolatban vagyok, de leginkább T.O.P. Oppával. Nem az, hogy nem szeretem őt, de hogy nem szeretem, sőt, imádom. De akkor, azaz érzés, mikor láttam, hogy Dara és ő mennyire jól kijönnek, és mennyit nevetnek, feldühített. Idegesített, hogy nem én vagyok az. Ez után természetesen mindenki megszeretett minket, csak úgy jöttek a felkérések a fellépésekre, interjúkra, közös szereplésekre, ám az utóbbit nem nagyon fogadtuk el, mivel még kezdőként nem éppen a legelőnyösebb közös projektekbe ütni a fejszénket.  Aztán jött a BigBang, és a 2NE1 TV, ami sokkal közelebb hozott minket egymáshoz. Hol az egyikünk hol a másikunk szerepelt valamelyikünk videóiban, de mindig ott voltunk egymás mellett. Egyik nap GD megkérdezte, hogy nem akarok-e vele és Teddy oppával valami közöset csinálni. Persze, hogy belementem, hisz még is csak róla van szó. A szóló albumához kellett, a dal címe The Leaders. Arról szól, hogy a három leader és a csapatuk milyen nagyszerűek. Sok-sok bókot kaptam GD-től és Teddytől, amik nagyon jól estek.

JiYonggal rengeteg időt töltöttünk együtt. Ha fotózásunk volt, ő ott volt és segített kiválasztani, hogy melyik kép a jó, vagy éppen melyik ruha összeállítás nem illik hozzánk. Fellépésekkor, és ilyenkor is, amint bejött az öltözőbe, mindenki rá figyelt, de ő csak engem keresett. Ahogy bejött, első szava mindig az volt „Chaerin?”, és azonnal mutatták neki, hogy hol vagyok. Voltak olyan fellépések, amikor ő ott volt a színpad mögött, és figyelt minket. Ilyenkor előadás után mindig ő volt az első, akivel beszéltem. Megszokott dolog volt: én lementem, ő rám mosolygott, én is rá, lepacsiztunk, végül pedig egy nagy ölelés. Ez évekig így ment, aztán ő egyszer csak megváltozott és ez a dolog is abba maradt. Nem mondom, hogy én nem változtam, mert de. Ám ennek is külön oka van.

Ő folyton lányokkal volt. Vagy ha nem, akkor eltűnt bárokba, vagy dolgozni, vagy éppen külföldre, de sose volt egyedül. Valaki mindig volt ott vele. Vagy ugyanaz, vagy más. Ez zavart, nagyon zavart. Úgy gondoltam, ha ő így, akkor én is. Egyre több más idolt ismertünk meg, akikkel nagyon jó viszonyt alakítottunk ki. Ők kedvesek voltak hozzám, én is hozzájuk. A lányok, még Minzy is mondta, hogy vigyázzak velük, az ilyen fiúk nem azt nézik, hogy belül mi van, csak a külső a fontos. Nem hittem nekik. Nem szerettem bele egyikbe se, csak JiYong volt ott a szemem előtt. Aztán, az egyik partin, ahova ellátogattunk, olyan dolgot láttam, ami egy bélyeget tapasztott rám. GD egész este velem volt, beszélgettünk, nevetgéltünk, majd bejött egy lány, rá mosolygott, kért egy italt kettejüknek, és én ellettem felejtve. Úgy gondoltam, hogy csak beszélgetnek, ám mikor a mosdóba léptem, hát, hogy is fogalmazzak… Nem épp a legintimebb módon dugtak. Mert ez az volt. Ha egy szórakozóhelyen fekszel le valakivel, az dugás, és nem szeretkezés. Erre akkor jöttem rá, mikor a visszafele úton vagy öt ilyen párocskát láttam. Aznapra elég volt a szórakozásból. Haza mentem. Az ezt követő napok, hetek borzasztóak voltak. Kiderült, hogy az a lány egy trainee, aki csak kihasználja GD-t, ahogy a fiú is kihasználta azt, hogy kihasználják. Talán ezért is lett ő olyan, amilyen. Az emberek folyton kihasználták a hírnevét, nem akartak tőle mást, csak a 15 perc hírnevet. Nem elég az, hogy ő maga sem tudta eldönteni, hogy kik az igazi és kik a hamis barátai, de lassan már én sem tudtam eldönteni, hogy hova soroljam magam. Egy részem az igazi párthoz sorolta magát, hisz mindig segítettem neki, amiért nem is vártam semmit. Szinte az eleje óta ismerem őt, ami valamilyen köteléket fűz kettőnk közé. De aztán bele gondolok abba, hogy én is akarok tőle valamit. Csak az enyém nem kicsinyes dolog, nem a hírnevét akarom. Azt akarom, hogy szeressen, hogy csak engem lásson, ha lányokról van szó. A szívét akartam. És ez volt az, amiért a hamis barátok közé soroltam magam. Egyszer odamentem hozzá, mert segítségre volt szükségem, mert nem tudtam, hogy hogyan oldjam meg az akkor éppen felmerülő problémámat, és hát neki még is csak több tapasztalata van. De ő elküldött. Elhordott a világ legmesszebb tájaira, azt mondta, nem akar látni, mert én is csak kihasználom őt, úgy, mint mindenki más. Sírtam. Nagyon sokat sírtam, megállás nélkül. De nem azért amit mondott, és ahogyan, hanem a hátteréért. A tudat, hogy még rólam is, az egyik legjobb barátjáról is azt hiszi, hogy csak kihasználom, nagyon rosszul esett. Elgondolkodtam, hogy az emberek miket mondhatnak neki, miket tehetnek vele, hogy ezeket a dolgokat váltja ki belőle. Valahol itt kezdtünk eltávolodni egymástól. Aznap volt egy nagyon helyes és kedves srác a stúdiónál. Én össze voltam törve, ő meg akart valamit. Én odaadtam neki. Lefeküdtem vele. Valahol itt kezdődött el a mentális összetörésem.

Míg GD egy lánnyal randizgatott, addig én fűvel-fával összefeküdtem, hogy eltudjam őt felejteni, de akárhányszor ránéztem egy fiúra, csak az jutott eszembe, hogy „ Ő nem az én JiYong oppám”, és onnantól eltűnt minden érzelem belőlem, amit az adott srác iránt tápláltam volna.

Jött valamilyen villámcsapás, vagy misztikus erő, de újra jóba lettünk. Én kiadtam a Baddest Femalet, ő segített benne. Hülyéskedtünk, nagyon, nagyon sokat. Átírtuk a számot úgy, hogy rá is stimmeljen. Nevettünk, nagyon sokat nevettünk. A remény újra megcsillant a szememben, a szívemben, gyakorlatilag mindenemben, hogy lehet köztünk valami. Én küldtem felé a jeleket, mind fellépésekkor, mind próbákon, mindenhol. A fiúkat ekkor hanyagoltam, ő is a lányokat. Egyik nap összeszedtem minden erőmet, hogy bevalljam neki, hogy mit érzek, de nem lett belőle semmi. És miért? Hát azért, amiért általában minden szerelmi vallomás tönkre megy. Egy másik lánnyal láttam, ahogy éppen kézen fogva mennek el. Kezdtem úgy érezni, hogy tényleg nagyon gyűlölöm a lányokat.

A hónapok teltek, és az én szerelmem Kwon JiYong felé egyre csak nőtt, úgy, ahogy a csalódásaim száma is. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy minden második mondatban GD neve szerepel. Mondjuk általában mikor nem, de most egy másik név is ott volt mellette, ami nem az enyém volt. A rajongóktól sokszor hallottam a „SkyDragon” nevet, vagy a „CL és G-Dragon” mondatrészt, ami ismét reményt adott, hogy ők látnak valamit, ami létezik. Boldog voltam. De aztán egyre többet hallottam azt a lány nevet, és már nem bírtam magammal, rá kerestem a neten. Rengeteg kép és cikk, miszerint együtt vannak. Egyiknek sem akartam hinni. Nem tudtam hinni nekik, míg az egyik oldalon, ahol az esetek 90%-ban az igazat írják, meg nem láttam kettejükről egy csomó képet. JiYong mostanában nem mosolygott olyan sokat, még akkor sem, ha én voltam vele. De ahogy ezen a képen nézett arra a lányra… úgy nézett rá, mint régen rám. Úgy mosolygott, mint ahogy régen mosolygott, mikor velem volt. Én, én ezt nem bírom.

Amikor láttam ezt a képet, döntöttem el, hogy kitárom neki a szívemet. És ez a kitárulkozás ma lesz. A nap végén, az ügynökség egy eldugott részébe hívtam, hogy beszélgethessek vele. Elmondtam neki mindent. Azt, hogy 7 éve szeretem, azt, hogy hogyan próbáltam elfelejteni, azt, hogy nem sikerült, szóval, úgy általánosságban mindent.

- Szeretlek, Kwon JiYong. –mondtam ki végül, majd könnyes tekintettel bámultam rá, ahogy félénken elmosolyodik.

- Sajnálom Chaerin, de én úgy szeretlek, mint egy barátot. Mint nőt, mást szeretek. Ne haragudj. –mondta, majd megsimította fejemet és egy csókot nyomott homlokomra, amitől teljesen összetörtem.

Távolodó alakját néztem, ahogy a tipikus járásával elmegy, hogy találkozhasson azzal a lánnyal. Biztos vagyok benne, hogy hozzá siet.

- Nem baj Oppa, amíg boldog vagy, addig én is. –suttogtam. Erősnek kell mutatnom magam, mások nem láthatják, hogy a nagy CL összeomlott. Eddig se vették észre, most se fogják.

A legnagyobb probléma a testem és az agyam között, hogy nem mindig követik azt, amit én akarok. Amíg az agyam azt akarta, hogy erős legyek, addig lábaim nem bírták a rájuk nehezedő súlyt, összeestem. Persze nem szó szerint, sokkal inkább összerogytam a sírástól. Amint fenekemmel is érzékeltem a biztonságot adó padlót kitört belőlem a zokogás. Nem bírtam visszatartani. A kihalt emeleten az én kétségbeesett sikolyaimat és zokogásomat lehetett hallani, pedig nem is bántott senki. Legalább is nem testileg, csak érzelmileg.

- Hé Pici CL, miért akarod elárasztani az ügynökségnél tartózkodó egereket? –guggolt le mellém valaki, akit már nagyon régóta ismerek. Nagy keze védelmezőn terült el hátamon.

- O-O-O-Oppa, én…én… - borultam nyakába.

- Tudom Pici CL, nem kell semmit mondanod. –ölelt át, majd fejemet kezdte el simogatni.

- Én… én tényleg szerettem. –öleltem át még jobban.

- Tudom. Ezért is akarom most kiverni belőle még a szart is, hogy egy ilyen kincset megríkatott. Hé Pici CL, ne sírj. Nem szeretem ezt látni. Sokkal jobban szeretem azt, mikor nevetsz. Olyan gyönyörű vagy akkor. –utolsó mondatait már suttogta. Amúgy is mély hangja ebben a kiürült épületben, és hangerőn még mélyebbnek tűnt. Ez általában megijesztette a lányokat, de ez most lenyugtatott. Az a tudat, hogy valaki, akit régóta ismerek ilyeneket mond rólam, és itt van mellettem, és nem rohan egyből a médiához, hogy elmondja mennyire összeestem, valami fantasztikus. Egyébként, amióta jó kapcsolatban vagyok az öt fiúval, és még beszélek is velük, ő végig Pici CL-nek, míg GD ChaeRinnek hívott. Ő is különleges. Csak ezt akkor még nem tudtam. Vagy legalább is nem úgy fogtam fel.

- T.O.P. Oppa, én… - kezdtem volna, de feje ingatásával belém fojtotta a szót.

- Mondtam már, hogy ne mondj semmit. Oppa itt van, és mindig is itt lesz, hogy vigyázzon az ő Pici CL-jére. Az Ő ChaeRinére. –mondta, majd megcsókolt. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, lefagytam. SeungHyun oppa ajkai édesek voltak és puhák. Tőle sokkal inkább valami kemény és határozott ajkakat vártam volna, nem ilyen… érzékieket. Nyelvét óvatosan helyezte át számba, ahol sajátomat ugyanolyan gyengéden cirógatta. Úgy tartott, mint egy porcelán babát. Mint egy különleges és könnyen összetörhető porcelán babát. – Szeretlek, Pici CL.