The one who broke her heart... I. rész (Winner)

Szereplők: Song Mino, Nam Taehyun(Winner), Sohyun (OC)
Figyelmeztetés: ebben a részben nincs~
Leírás: A fiú sosem kedvelte a lányt, ahogy a lány se a fiút. Viszont a lány úgy érezte, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan dolog ólálkodik benne, ami csak arra vár, hogy felfedhesse magát és tönkre tegyen mindent. Ezt a dolgot csak a fiú tudta előhozni belőle, még hozzá sikeresen, pont úgy, ahogy ő azt tervezte. Vajon ezek a tervek boldogságban úszó rózsaszín ködöt, vagy szomorúsággal teli esős napokat hoznak a másik életébe?
[írói megjegyzés: Minden InnerCircle-t itthon és a világon sajnálok. De tényleg. Én is közétek tartozok és érzem a halálomat a mai nappal. Winner comeback lesz gyerekek. Végre. #boldogságbicsíííz Bocsánat, de ezt muszáj volt elmondanom^^]
Shiro-chan

Már az első pillanattól fogva tudtam, hogy valami nem stimmel vele. Nem tetszett a szemének színe, az állása, a haja, a szája, a bőrének tónusa, fogai, fülei, kezei, lábai, ruhái, a nevetése, a beszéde, úgy az egész fiú furcsa volt. Mindenki szemében tökéletes volt, minden mozdulata, szava, viselkedése megfelelt a társadalmi elvárásoknak, ezért az embereknek is. És pontosan ez volt az, amit egyszerre undorítónak és vonzónak is találtam benne. Biztos voltam abban, hogy valami több rejtőzik az alatt az álarc mögött, amit naponta magára ölt, de nem tudtam hogyan téphetném le róla. Elérhetetlen volt, és lesz is a számomra. Minden más lány imádja, viszont velem még egyszer sem beszélt. És talán pontosan ezért is utál annyira: egyszer sem csorgattam utána a nyálam feltűnően, nem kerestem a társaságát, nem akartam vele titokban találkozni, semmi ilyesmi, csak egy szimpla osztálytársként kezeltem. És valószínűleg ezért keltettem ellenszenvet a szemében, ami miatt piszkálni kezdett. Ez nem volt folytonos sokkal inkább csak alkalmankénti, amikor éppen ahhoz volt kedve, hogy a földbe tiporja a másik embert. Valamiért az ilyen kis bántalmazásait pont akkora időzítette, mikor az életem teljesen szét esett. Egyik pofon követte a másikat: a srác, akit szerettem egy sokkal jobbat választott helyettem, családtagjaim sorra fordultak el mellőlem, így az otthonom a Pokollá változott. Az egyetlen menekvésem az iskola volt, ahol elfelejthettem mindent, ami velem történt. Ez tökéletesen ment egészen addig, amíg nem jöttek ők ketten, és nem tették még ezt is tönkre.

- Sohyun, egy kicsit szakadj már el Hongki-tól és foglalkozz velem is. –vette ki fülemből a fülhallgatót legjobb barátnőm, Eunbi.

- Naaa. Hogy merészelsz megzavarni, mikor épp a leendőbelim énekel? – öltöttem ki rá nyelvem.

- Nyugi Sohyun, neked nem kell olyan dolgoktól félned, mint jövendőbeli. – és ismét itt van ő és a haverja, hogy porig alázzanak.

- Kussolsz Song, különben szájba baszlak. – ütötte meg hasát a lány.

- Jó, maradj már el Eunbi. És amúgy is: este park? – öleli őt át Nam Taehyun, aki most éppen szőke hajával gyilkolja le az iskolába járó lányokat.

- Este park. –mosolyog rájuk barátnőm, majd megy is hozzájuk beszélgetni, én pedig tovább hallgathatom a Madly-t az FT Island-től.

Nagyjából minden nap eljárnak az osztálytársaim inni, én személy szerint még egyszer sem voltam. Na nem azért, mert hogy annyira megvetném az alkoholt, sokkal inkább azért, mert nem akarok fölösleges dolgokra költeni akkor, amikor nincs. Minek méreg drága piákat venni, amikor azon a pénzem megtudok ebédelni? Kétszer is.

Nem foglalkozva az osztályban lévő anarchiával dőltem padomra és hallgattam tovább a megigéző zenét. Szemeimet lehunytam és megpróbáltam pihenni egy kicsit matek előtt. A tervem pár szám elejéig sikeresen működött egészen addig, amíg meg nem éreztem valami keményet a fejemre, majd mellém esni. Ahogy felkeltem egy függvénytáblázatot találtam magam mellett, ami „Nam Taehyun” névvel volt ellátva.

- Hupsz, egy kicsit félre ment. – röhögött a hátsó sorokból Mino.

- Visszakérhetném a könyvemet? Ha nem viszem haza nem lesz mivel tüzelni. – kezdett rá még jobban barátja, Taehyun. Szememet forgatva keltem fel helyemről, mentem el padjukig és dobtam le eléjük a könyvet.

- Nézd már milyen ügyes! Tényleg vissza hozta.

- Baszki, a kutyám nem képes erre. Ez már teljesítmény.

- Nem tudom honnan veszitek, hogy viccesek vagytok, mikor egyáltalán nem. – válaszolom nekik mindarra, amit eddig kaptam tőlük.

- Akkor rajtad kívül miért nevet mindenki? – állt fel a barna hajú fiú helyéről, egyenesen velem szemben – Csak nem azért, mert így legalább mindenki tisztában van az IQ szinteddel?

- Ha maga olyan okos Song, akkor jöjjön ki a táblához és mutassa be a háziját. – utasította őt tanárunk, mire ő idegesen kiment és megpróbálta kimagyarázni azt, hogy miért is nincs kész.

Addig én visszakullogtam helyemre, előpakoltam és megpróbáltam figyelmen kívül hagyni azt az égető bámulást, amit kaptam egy bizonyos személytől. Bárcsak tudnám, hogy ki az, aki Mino-n és Taehyun-on kívül ennyire utál. Mert ez a valaki titokban gyűlöl, ők pedig eléggé nyíltan.

De visszatérve oda, míg Eunbi meg nem zavart, szerintem én az első pillanattól kezdve utáltam Song Minot. Viszont, valamilyen oknál fogva nagyon sokat fantáziáltam róla. Olyanokat képzeltem el, hogy féltékennyé teszem egy számomra tökéletes fiúval, őt pedig megeszi az irigység. Vagy, hogy például nagyon összeveszünk valamin, és aztán egyszer csak elmondjuk egymásnak, hogy szeretjük a másikat. Félre értés ne essék senkiben, nem szeretem, csak… valahogy furcsa érzésem van a közelében. Tudom, hogy semmi esélyem nincs nála, és neki se nálam, de valamiért annak a furcsaságnak, amit belőle érzek és a maszknak, amit leakarok róla tépni az a mellékhatása, hogy gyakran gyengédebben érzek iránta, mint más iránt. Viszont honnan tudom, hogy semmi esélyem nála? Onnét, hogy őt csupa vékony lány veszi körül, akik kívülről biztosan gyönyörűek: hosszú, ápolt haj, sminkelt arcok, nagy mellek, vékony lábak, én meg… teljesen az ellenkezője. Még ha becsukott szemmel nézzük se vagyok vékony, sokkal inkább kövér. A hajam nem a leghosszabb és nem is a legápoltabb, valamint sosem rejtek el semmit az arcomról, legyen az egy pattanás, vagy egy seb. Senki nem tud rávenni arra, hogy bármint is rákenjek a fejemre.

„Beszédem van veled. Suli mögött fél háromkor. M.S.” –kaptam az üzenetet a felém repült kis cetlin. Még is mit akar ez tőlem és miért? Nem elég, hogy suli időben nem hagy békén, de most még suli után is? Csak nem annyira elfajultak köztünk a dolgok, hogy meg akar verni? Végül egész nap azon agyaltam, hogy mit is akarhat tőlem ez a bunkó fa… akarom mondani ez a kedves osztálytársam, így pontban fél háromkor már szinte tűkön ülve vártam őt a megbeszélt helyen.

- Csak nem hiányoztam? – hallottam meg mély hangját mellőlem. Ahogy oldalra néztem arca vészesen közel volt az enyémhez, ezért, inkább hátráltam egy lépést.

- Isten ments. Inkább nyögd ki, hogy mit akarsz!

- Nincs kedved ma velem ebédelni? Bár, mire eljutunk a kajáldába, az inkább est-ebéd lesz.

- Mi van? Beteg vagy? – fogtam meg homlokát, hogy megtudjam ez most annak köszönhető, hogy lázálma van, vagy ép elmével szólt hozzám. Percekig bámultuk egymást, de én képtelen voltam felfogni, hogy miért volt arcán kisfiús zavar, miért nem bírt a szemembe nézni, miért mosolygott úgy, mint még soha, és… miért van itt velem. – Ez valami újabb szívatás? Mert ha igen, akkor tényleg átmész minden határon. – szólaltam meg percek óta először.

- Sohyun, most az egyszer, kivételesen nem akarlak bántani. Csak egy ártatlan randira hívlak. Olyan nagy baj ez? – simította meg kezem, de én azonnal elkaptam.

- Igen baj. Amióta csak ismerjük egymást, te utálsz, gyűlölsz, megvetsz… és akkor most mindezek után azt mondd, hogy „randizni” akarsz velem?!

- Jah, valahogy így.

- Najó, elegem van a hülyeségedből. Leléptem. – hirtelen fordultam meg tengelyem körül, miközben elindultam a fiúnak ellenkező irányba, de egy kéz megakadályozott benne. Hirtelen visszarántottak, majd a falhoz szorítva találtam magam. Mino a fejem mellett két oldalt támaszkodott a falnak, miközben a köztünk lévő távolságot egyre csak csökkentette. Végül annyira közel került hozzám, hogy hirtelen előtört belőlem a soha nem létezett klausztrofóbiám: úgy éreztem, hogy a körülöttem lévő levegő elfogy, az iskola falai, a fák és Mino összenyom, így egyedül, hosszas szenvedés árán megfulladok.

- Ha én azt mondom, hogy jössz, akkor jössz. Nincs vita. – ha akartam volna, se tudtam volna ellenkezni, ugyanis ajkait az enyémekhez préselte. Úgy tűnt, hogy nem akar elsietni semmit: lustán mozgatta párnácskáit enyémeken, majd, mint egy kígyó, úgy marta meg alsó ajkam, így nyelvét sikeresen átvezette számba. Izma megtalálta enyémet és egy vad csatára hívta azt, ami bennem olyan dolgokat indított el, amit még nem éreztem. Az agyam kikapcsolt, a szívem olyan gyorsan vert, mint még soha, gyomrom egyszer összeszűkült, egyszer kitágult. Torkomba egyszer feljött a reggelim, egyszer pedig visszament. Lábaim hol erőre kaptak, hol elvesztették azt, ilyenkor a fiú erős karjai tartottak meg. Ahogy mélyítettük a csókot, úgy jött hozzám közelebb, így most szinte egy milliméternyi szabad hely nincs köztünk. – Remélem a pizza megfelel. – Most még is mit mondjak? A srác, aki iránt még én sem tudom eldönteni az érzéseimet, most csókolt meg, ezzel még jobban összekavarva bennem mindent. Mit reagáljak, és hogyan? Mondjam el neki, hogy ez volt az első csókom? Vagy talán feleljek a kérdésére? Bár az is lehet, hogy inkább tökön rúgom és sikítva elfutok. Vagy ez rossz ötlet?

- P-p-persze. –nyögtem ki végül az egyetlen normális szót, ami az eszembe jutott.

- Király. –mosolygott, majd ujjainkat összekulcsolta és úgy mentünk a legközelebbi pizzázóba.

Hallottatok már a „tökéletes randiról”, igaz? Ami mindenkinek az álma, és legalább egyszer átszeretné azt élni. Mikor az időmúlása elhanyagolható dolog, és csak akkor veszed észre, hogy mennyi idő telt el, mikor eljön a búcsú ideje. Mikor lejárod a lábad, de képtelen vagy érezni a fájdalmat, mert a partnered túlságosan elvonja a figyelmed arról. Mikor senki mást nem látsz a zsúfolt utcákon, csak őt. Mikor nem hallasz semmit, csak őt. Mikor annyira figyelsz rá, hogy még egy kukának, majd egy oszlopnak is neki mész, mire meghallod az édes nevetését. Mikor egész egyszerűen nem létezik számodra más a nagyvilágon, csak Ő. Ez alatt a délután alatt rájöttem, hogy mi is volt az a dolog, ami bennem ólálkodott, csak nem ismertem fel. Ez az izé a szerelem volt. Még hozzá Song Mino iránt érzett szerelem. Csak eddig a fájdalmas oldalát mutatta meg, most viszont az igazán gyönyörűt.

- Nem lenne baj, ha a suliban még nem híresztelnénk el ezt az egészet? –kérdezte a kocsijában ülve a házunk előtt.

- Dehogyis. Addig marad titok, amíg neked az jó. –feleltem mosolyogva, mire kaptam tőle egy puszit.

- Imádlak. – csókolt meg ismét mélyen. – Szép álmokat.

- Neked is. – otthonomba hosszúidő után újra mosolyogva mentem be, és képes voltam ignorálni minden sértést és szitkozódást, amit az ott lévők a fejemhez vágtak. A délután képei játszódtak le szemeim előtt újra és újra. Hát erre mondják azt, hogy „rózsaszín köd lebeg a szeme előtt”? Mert ha igen, akkor mesés érzés.

Lassan két hete találkozgatunk Minoval majdnem minden délután titokban, én pedig érzem, hogy egyre jobban belebolondulok ebbe a fiúba. Már a puszta jelenléte úgy dobogtatja meg a szívem, mint még senki más. És akkor már ne is beszéljünk az apró, elvétett érintésekről, amiket a suliban kapok: mindig a közelembe jön valahogy, így képes összekulcsolni kisujjainkat, véletlenül nekem jön, amikért már bocsánatot kér, így legalább lehet egy kis szemkontaktus köztünk. A szívatásait még mindig csinálja, csak… most valahogy máskép. Nem olyan durva. Vagyis, most érzem benne a törődést, és az üzenetet, miszerint ő tényleg nem akarja ezt, csak a látszat fenntartása a fontos.

- Sohyun! –ölel át hátulról legjobb barátnőm. – Nem tudom mi ütött mostanság a fiúkba, de mindegyikük arról beszél, hogy veled szeretnének bulizni. És ez megmozgatta az én fantáziámat is: már több éve barátnők vagyunk, de még egyszer sem voltunk együtt bulizni. Most szerdán lesz egy hatalmas buli, mindenki ott lesz, aki számít. Ugye ott leszel? – mielőtt válaszoltam volna a lánynak, Kedvesemre néztem, aki szintúgy engem nézett és mosolygott. Ha valahol parti lesz, ott Song Mino is ott lesz. Naná, hogy megyek.

- Persze. –válaszoltam közömbösséget mutatva, de álcám egy kicsit nehezen ment, mivel legjobb barátnőm visítva a nyakamba ugrott örömében. Nem csodálkozok, hogy ennyire boldog, hisz lassan öt év barátság után már csak egy napot kell várnia arra, hogy együtt táncolhassunk az Albatraoz-ra. Feltéve, ha aznap épp ott lesz a lejátszási listán.

„Suli mögött, háromkor. M.S.” –kaptam sms-ben az újabb találkozó időpontját. Az idő ezután természetesen csigalassúsággal telt el, én pedig megállás nélkül azon agyaltam, hogy ma vajon hova megyünk, és meddig leszünk együtt. Annyira hihetetlen, hogy egy olyan fiú, mint ő képes szeretni egy olyan lányt, mint én.

- Találd ki, ki vagyok! –lopakodtam utána, majd takartam el szemét, de ő villámokat megszégyenítő gyorsasággal kapta el csuklómat, szorított a falhoz és csókolt meg erőszakosan.

- Egyetlen egy kérdésemre válaszolj, rendben van?

- Igen.

- Ma lefekszel velem, vagy sem? – ha azt mondom, hogy kérdésére még a pisi is megfagyott bennem, akkor talán elmondok mindent, igaz? Hogy képes ilyet kérdezni, ilyen nyíltan? Ráadásul az iskola területén, méghozzá úgy, hogy mindössze két hete vagyunk csak együtt. – Válaszolj! –kiabált rám.

- Én… én… nem hinném, hogy… - motyogtam, mire ő fogta magát ellökött én pedig a földre zuhantam.

- Nem baj, majd megteszi helyetted más. Azért remélem nem élted bele nagyon magad. Lehet, hogy te képes lennél ezt még folytatni, de én nem. Még soha nem tepertem egy lány után ennyit, pláne nem egy olyan után, mint te. EunBi volt az egyetlen, akinek ugyaneddig csavartam a fejét, hogy ágyba vihessem. De nála még élveztem is, mert ő jó nő, de te… Te nem vagy más, mint egy elcseszett földönkívüli, akihez még bottal sem nyúlnának az emberek.

- Mino…

- Ugye tényleg nem gondoltad komolyan, hogy egy olyan srác, mint én képes lennék szeretni egy olyan lányt, mint te? Ne nevettess már. Most, hogy tudom, nem kapom meg tőled azt, amit akartam, vissza megyek a legjobb barátnődhöz. Ő legalább mindig tárt karokkal vár. Vagy mondjam inkább úgy, hogy tárt lábakkal?

Most mégis miért sírok? Miért én vagyok a világ legnagyobb barma, idiótája, vesztese, szerencsétlene? Miért pont engem kellet kipécéznie magának? Valamit biztos nagyon elcsesztem előző életemben, hogy így ver a Sors. Hogy lehet az, hogy az igazi első szerelmem, akivel történt is valami, egy ekkora faszkalap? Hogy lehet az, hogy bedőltem a maszknak, az egyik szerepének? Hogy eshettem bele ennyire ilyen rövid időn belül? Hogy törheti valaki még jobban össze azt a szívet, ami már alapból ripityára törött? Én vagyok a hülye, hogy egy pillanatig is hittem neki. Gyűlölöm őt. De… ha tényleg gyűlölöm, akkor miért fáj? Miért volt rám ilyen hatással? Miért érzem azt, hogy az elvesztése a világ végével egyenlő? Miért akarom azt, hogy visszajöjjön, átöleljen és úgy viselkedjen, mint az elmúlt hetekben? Egész egyszerűen miért szerettem bele egy olyasvalakibe, mint Song Mino?

She's mine (Zico X CL)

Szereplők: Lee Chaerin (CL, 2ne1), Zico (Block B), Kwon JiYong (G-Dragon, BigBang) + néhány egyéb idol

Figyelmeztetés: alapvetően nincs, csak néhány csúnya szó

Leírás: Chaerint soha, senki nem ismerte el új bandájából egyetlen egy ember kivételével. De ez az ember se meri őt felvállalni a bandán belüli pozíciója miatt. A lány ezt megelégelve eldönti, hogy megváltozik. Változásának pillanatában betoppan egy másik fiú, aki pontosan olyan, mint a lány, gyakorlatilag a fiú változata. Vajon túléli Zico és Chaerin szerelme ezt a változást, és azt a fiút, vagy végleg búcsút mondanak egymásnak?
Shiro-chan

CL

- Oppa, feltehetem ezt a képet Instagramra? –kérdezem mosolyogva a mellettem ülő szőkét, aki a telefonját nyomkodja.

- Nem Chaerin, nem teheted fel. –feleli monoton hangon.

- Ez most szarkazmus volt, vagy komolyan mondtad?

- Komoly voltam. Bárki megláthatja, és nem szeretném, ha kiderülne, hogy tudod… mi ketten együtt vagyunk.

- De hát az én oldalamat úgy se nézi senki.

- Nem baj, akkor se.

- De igen, akkor is. –feleltem, és azzal a lendülettel kattintottam rá a „felölt” gombra. A mellettem ülő fiú kikerekedett szemekkel nézett rám és a telefonomra.

- Most azonnal szedd le! –mondta mérgesen.

- Nem! Nyugi, nem jelöltelek meg rajta. – nézek rá kedvesen.

- Nem érdekel Lee Chaerin, most azonnal leszeded azt a képet! – kiabálni kezd.

- Nincs olyan dolog, amivel rátudnál szedni arra, hogy kitöröljem!

- Azt hiszed?

- Nem csak hiszem, hanem tudom is. – felelem makacsan.

- Hát, azt majd meglátjuk. – szinte még be sem fejezte mondanivalóját, de engem egyből eldöntött a kanapén és számra tapadt. Ajkai vadul falták enyémet, míg nyelve egy édes táncra hívta az én nyelvem. Eközben kezei lágyan cirógatták oldalam és ő maga beférkőzött lábaim közé. Éreztem, hogy kiveszi kezemből telefonomat, de jelen pillanatban nem nagyon tudott érdekelni, csak őt akartam érezni. Kezének érintését, ruhájának tapintását, vad csókjait, egész testét beterítő izmait, haja selymességét, lényegében mindent, amit csak lehetett. – Ééés, probléma megoldva.

- Gonosz vagy. – mondtam durcásan.

- Ohoho, Lee Chaerin, csak nem akarod? – csókolgatja nyakam.

- Egy olyan emberrel, mint te?

- Egy olyan emberrel, mint én. – felelte, majd csók helyett szívni kezdte nyakam.

- Igen.

- Miért nem ezzel kezdted? Tudod jól, hogy Woo Zico bármikor, és bárhol készen áll arra, hogy magáévá tegye CL-t. – dörmögte fülembe és ismét megcsókolt.

***

Annyira utálom, hogy nem vállalhatom fel, hogy együtt vagyunk. Vagyis, had pontosítsak. Ő nem meri felvállalni azt, hogy velem van. Had magyarázzam el, hogy ez miért is van így. Mindketten underground rapper-ek vagyunk, és ebben a műfajban nem igazán ismerik el a női előadókat, főként a férfiak azok, akik nagyobb népszerűségnek örvendenek. Nagyon nehéz beilleszkedni egy-egy ilyen csapatba, hisz mindenki mindenkit szinte kisgyerek kora óta ismer, és az ilyen kapcsolatokba nehéz új embert befogadni. Velem is ez történt. Lassan egy éve, hogy elköltöztem otthonról, hogy szerencsét próbálhassak, mint előadóművész. Nem szabad nagyban kezdeni, így hát felkerestem egy-két ilyen társaságot, és Zicoéké volt az egyetlen, amelyik befogadott. Bár még mindig nem tekintenek rám tiszteletbeli tagként, én nagyon próbálkozok. De mi is az, ami igazán megnehezíti a dolgokat? Az, hogy lány vagyok, és a bandában már van két lány, akik nálam ezerszer jobbak, tehetségesebbek és szebbek nálam. És ha ők azt mondják valamire, hogy nem, akkor az úgy van. Mivel ők nem fogadtak még el, ezért a többiek se igazán. Kivéve egy embert. Zicot. Ő volt az, aki hajlandó volt velem beszélni, segített nekem, dicsért és normális kritikát adott, nem úgy, mint a többiek. Ő volt az egyetlen, aki bátorított az oly kevés fellépésem előtt és ő lett végül az, akibe beleszerettem. Természetesen ezt a dolgot nem közöltem vele. Minek tettem volna? Az egyik lány, történetesen Hyuna, szerelmes belé így úgy gondoltam, hogy ha elmondom neki, akkor elvesztem az egyetlen embert, aki valaminek tart. Ám egyszer, egy buli után elhívott magához. Végig beszélgettük az egész estét aminek a végén bevallotta, hogy hihetetlenül szerelmes belém. A döbbenet csak akkor érte, amikor én is elmondtam neki azt az egy szót. Viszont azt kérte, hogy tartsuk titokban egész addig, amíg a csapat meg nem békél velem. Ennek az egésznek már több hónapja és én majd beleőrülök abba, hogy nem foghatom meg a kezét, nem ölelhetem meg, nem puszilhatom meg, vagy csak egész egyszerűen nem nézhetek rá úgy mások előtt, mint a szerelmemre.

- Szia kislány, jó a segged, kell cola?

- Kapd be. – miért mindig az ilyen parasztok vesznek észre és szólogatnak be? Pedig most nincs rajtam semmi olyan, csak egy Nirvana-s bő póló, egy rövidnadrág szaggatott fekete harisnyával és platformos cipő. Mondjuk, egy kicsit pontosítok az előbbi kirohanásomon: a bandában lévő embereken kívül minden fiú észrevesz és nőként tekint rám. Nem azt mondom, hogy szükségem lenne arra, hogy még többen szeressenek csak… csak ha ők is úgy látnának, mint a többi férfi, akkor az azt jelentené, hogy elismertek és közéjük tartozok. – Sziasztok. – amint beléptem a klubba, ahol a ma esti előadás lesz minden szem rám tapadt, elmormogtak egy „sziát”, ám egyetlen egy ember mosolygott is. Úgy döntöttem, hogy ma egész nap a mini stúdiómban leszek és megpróbálok írni egy jó dalt, de utamban a két lány, Hyuna és Jessi, valamint Zico és Mino akadályoztak meg.

- Chaerin. –szólított meg Hyuna – Ma fellépsz, szóval változz át nagyon gyorsan CL-re és találd ki, hogy mit adsz elő.

- Ha segítség kéne itt vannak a fiúk, őket ugraszd. – mondta lenézően Jessi, és már el is mentek mindannyian. Chö, nincs nekem szükségem segítségre, egyedül is boldogulok, hiszen én vagyok CL.

A kis szobában ülve gondolkozok el azon, hogy vajon milyen számokat is kéne előadnom. Van egy pár, de egyik sem az igazi. Ami biztos, az a The Baddest Female, ezen úgyis már csak pár simítást kell elvégeznem és kész is. Nem szeretnék túlzásba esni, pláne akkor, ha a közönség nem lesz vevő a zenémre, de azt se szeretném, hogy kevés legyen, ha tetszek nekik. Erre tökéletes a két szám. Ennél többet amúgy se engednének meg.

- Hé, Aranykanál, ugye nem kell segíteni? –nyitott be Mino, Zicoval mögötte. Annyira utálom, amikor így hívnak. Azért kaptam az Aranykanál becenevet, mert kitudódott, hogy egy viszonylag tehetősebb családból származok, akik mindent megadtak lányuknak. Ám ez a dolog az ilyen körökben nem megszokott, és ez is úgymond egy hátrány a sok másik mellett.

- Nem kell köszönöm, megvagyok. –mosolyogtam rájuk, vagyis inkább csak Zicora.

- Mino, menj csak, azt mondta Chaerin megkell néznem valamit a keverőjével kapcsolatban. –hazudta barátom, mire a másik fiú biccentett és elment. – Hogy állsz? –jött oda hozzám és ölelt meg hátulról.

- Egész jól. Az egyik számomat már ki is találtam. – mosolyogtam büszkén.

- Na, had halljam. –terült el a kanapén én pedig elkezdtem neki rappelni a dalt. – Oké, ez kurva jó. Mondjuk amikor van az angol szöveg, én oda egy kicsit más ritmust tennék, nem ennyire kitűnőt.

- Ezt hogy érted?

- Megmutatom, gyere. –ezt szeretem ebben a fiúban a legjobban. Szinte kérnem sem kell és azonnal segít. Lehet, hogy még nem meri felvállalni a kapcsolatunkat, de tudom, hogy tényleg, igazán szeret. Teljes szívéből. – Ugye, hogy így jobb?

- Igen, sokkal. Köszönöm szépen.

- Neked bármikor. –megcsókolt, majd elhagyta a stúdiót, hogy én tovább dolgozhassak a következő dalon.

Bő két és fél óra elteltével, és jó sok papír elhasználása után úgy döntöttem, hogy járok egyet és kiszellőztetem a fejem, ha úgy alakul, lehet meghívom kedvesem egy ebédre. Vagy inkább pót-ebédre –variálom át a gondolataimat, ahogy az órámra néztem.

Ugye mindenki tudja, hogy az élet milyen? Tök boldog vagy, de várnod kell öt percet és valami biztos tönkre tesz mindent, amit addig csináltál. Na ez most nálam is így történt. A klub főközpontjába érve láttam, hogy valami nagy tömeg áll a bárpult előtt, a bárpulton pedig Hyuna. Pár másodperccel később csatlakozik hozzá Zico is és valamire táncolni kezdenek. Egy darabig egész vicces volt, csak aztán a lány egyre jobban hozzá bújt szerelmemhez, ő pedig engedte azt. Tudtam, hogy jó barátok, de azért mindennek van határa. Ahogy a táncnak is. A zene egyszer csak elhalkult, a lány a fiú nyaka köré fonta karját és megcsókolta.

- Szeretlek, te buzi. – mondta mosolyogva. Zico röhögni kezdett miközben mindenki éljenzett egyetlen ember kivételével. Ez az egy én voltam. Teljese lefagyva álltam mindenki mögött, a sírás kerülgetett. El kell innen tűnnöm, különben valami rossz fog történni. Még pár másodpercig néztem őket és ezeknek a másodperceknek a tört része alatt történt az, hogy Zico rám nézett, majd inkább vissza Hyunára.

- Hagyjál már a hülyeségeiddel. – lökte meg a lány vállát és még jobban röhögni kezdett. Úgy tesz, mintha ez a csók nem számított volna semmit. Ez nem igaz. Minden csók számít valamit, és ezt ő sem tudja letagadni. Inkább nem néztem tovább a jelenetet és kirohantam a helyiségből a szabad levegőre, ahol kitört belőlem a sírás. – Chaerin! – ahogy Zico elkapja a kezem én úgy lököm el.

- Hagyj békén! Nem érdekelsz!

- Figyu, félreérted ezt az egé… - mondatát nem tudta bejezni, helyette ellökött magától és úgy tett, mint aki egy szál cigire akar rágyújtani. Eközben a bandából néhányan eljöttek mellettünk és szánakozva bámultak meg. – Menjünk el egy nyugodtabb helyre, nem gondolod?

- Nem! Én itt és most akarom veled megbeszélni a kapcsolatunkat.

- Mit kéne arról beszélni?

- Hát mondjuk azt, hogy ne engedd meg neki, hogy csak úgy lesmároljon!

- Chae, az csak egy vicc volt, ne kapd fel rajta a vizet.

- Mert te is biztos annyira nevetnél, ha megcsókolna Jay Park?!

- Igen, nevetnék. Legalább látnám hogyan pofozod meg. – mosolygott a szokásos „rosszat tettem, de azért az ilyen hülyeségeimért szeretsz” mosolyával.

- Nem Zico, ez nem így megy. Nem mehet így. Elegem van abból, hogy nem hívhatlak becézve mások előtt, hogy nem bújhatok hozzád, hogy nem ehetünk együtt ebédet, nem sétálhatunk kézen fogva, nem mutatsz be a barátaidnak vagy a családodnak. Elég volt abból, hogy mindenki egy senkinek tart, mindenki lenéz, és senki nem ismer el. Szerinted még is hogy tudnék bármit is elérni az életben, ha még a barátom, a Szerelmem, se mer felvállalni, mert mások nem kedvelnek?

- Én… Sajnálom Chaerin. – tudtam, hogy ezt fogja mondani. Valahányszor feljön ez a téma ő mindig „sajnálja” és megpróbál kiengesztelni valamivel. De most nem. Nem vagyok hajlandó ezt megengedni se magamnak, se neki.

- Sajnálhatod is, Woo Jiho. – még mielőtt bármit mondhatott volna fogtam egy taxit és bemondtam neki a legközelebb lévő plázát. Majd én megmutatom nektek, hogy kivel szórakozzatok. Velem biztos nem, hiszen én vagyok CL, Seoul első számú Legrosszabb Úrnője.

***

Miután végeztem a vásárlással –lányok rossz szokása, csak a vásárlás nyugtatja le őket- és a külső átalakítással, mint egy szellem, úgy rohantam be a stúdiómba átöltözni és véglegesíteni a dalokat, amiket mára terveztem. Amint véglegesnek éreztem mindent neki álltam ruhát cserélni. Egy fehér hosszú ujjú body-t vettem fel, aminek ujjain van egy-egy vastag fekete csík, elején pedig különféle érdekes minták. Ez alá egy barna harisnyát vettem és a korábbi platformos cipőmet. Csípőmre egy „White is the new black” feliratú pulcsit tekertem. Hajamat enyhén behullámosítottam, majd kisminkeltem magam a szokásos „CL-stílusba”. Ahogy belenéztem a tükörbe egy elégedett mosoly ült ki az arcomra. Olyan ruhák voltak rajtam, amikben eddig csak Zico látott. Barna hajamat szőkére festettem, arcvonásaimat pedig tökéletesen kiemelte a smink, amit eddig szintén csak Ziconak mutattam meg. Na most próbáljatok bármit is mondani, különben végetek.

A szobából egyenesen a színpad mögé mentem és vártam a soromra. A buli megnyitójának elején kiderült, hogy itt van egy nagyon híres underground rapper is, még hozzá G-Dragon. Őszintén szólva hatalmas rajongója vagyok, nagyon jó zenét csinál és valami eszméletlen egy tehetség. Emiatt egy kicsit ideges lettem, de aztán megláttam, hogy Hyuna és Zico ismét együtt lépnek fel és az idegességemet a bizonyítási vágy váltotta fel.

- Chaerin! Nem láttátok Chaerint? –jött hátra a várakozóba a műsorvezető, de mindenki csak bután nézett a másikra.

- Itt vagyok. –álltam fel és láttam meg a csodálkozó pillantásokat, amelyeket az új külsőmnek köszönhettem.

- Chaerin, tényleg te vagy az? –nézett rám bután a férfi.

- Igen. Mikor jövök?

- Hát… izé… Most. – mondta, én pedig elvettem tőle a mikrofont, végig mentem a színpadhoz vezető úton és az emelvény közepén álltam meg. Tekintetemmel gyorsan körbe pásztáztam a szemem és amint megláttam, hogy Zico még most is Hyuna mellett ül, előjött belőlem az igazi zöld szemű szörnyeteg. Pff, még hogy csak vicc volt az egész. Majd meglátjuk, hogy ki a viccesebb, ő vagy én.

- Üdvözlök mindenkit, CL vagyok. Mára két számmal készültem nektek, remélem élvezni fogjátok. – gratulálok Chaerin, ennél gázabb bemutatkozást még életedben nem produkáltál. Tenni valók lista első eleme: megtanulni felkonferálni önmagam. – Az első szám a The Baddest Female. – időhúzás helyett inkább intettem a DJ-nek, hogy elindíthatja a zenémet. Nem nagyon szeretem, amikor playback is van az előadásom alatt, de most muszáj. Így legalább megmutatom nekik, hogy valaki úgy is lehet dögös, hogy nem megy át ribancba. És itt most nem konkrétan Hyunára és Jessire gondolok, sokkal inkább azokra a lányokra, akik teszik-veszik magukat csak azért, hogy megkaphassák a figyelmet. Én biztos nem leszek ilyen. És a Baddest Female is erről szól. Hogy én egy olyan lány vagyok, akinek van ereje, képes magától a csúcsra érni, még akkor is imádják, ha nem csinál semmit, ám minden ereje a magabiztossága és az, hogy nem ad mások véleményére. Igen, én is ilyen leszek. Vagyis had pontosítsak: ilyen vagyok. A tömeg a szám végére velem együtt énekelte a refrént és a tömegben elbújt lányok táncolták a koreot. – A következő szám címe pedig nem mást, mint Hello Bitches. – ez pedig úgy összességében mindenkinek szól ebben a klubban. Azt hiszik, hogy egy senki vagyok, akinek a segge alá tesznek mindent, pedig nem. Igen is keményem megdolgoztam azért, ahol ma vagyok, és ennek köszönhető az, hogy rajtuk kívül mindenki magának akar, saját kocsim, házam és még sorolhatnám mennyi dolgom van, és hogy igenis unalmas az a stílus, amit egész eddig magukra aggattak. Mondjuk mindkét szám fele-fele arányban szól mind a fiúkhoz, mind a lányokhoz. – Hana, dul, set Bitches! – és innentől csak tánc következett, viszont a közönség tombolt. Hatalmas tapsot kaptam, mindenki imádott. Hát ennyit rólatok. Megmondtam, hogy egy nap megmutatom nektek, hogy mire vagyok képes.

A műsor legvégén maga G-Dragon is tartott egy kis rögtönzött előadást, amit ámulva néztem a közönség soraiból. Végül a műsorvezető tett fel neki pár kérdést és köszönte meg azt, hogy itt volt. Eközben Zicotól kaptam egy sms-t, miszerint találkozni akar velem a stúdiómban. Mivel egy rajongó sosem hagyja cserben a kedvencét, ezért csak azután indultam el a fiúhoz, hogy GD végzett.

- Nincs miről beszélnem veled. –mondtam köszönés helyett.

- Oh, de hogy nem van, még pedig nagyon sok! –rántott be az ajtóból csuklómat szorítva.

- Igen, és még is mi?

- Még is hogy nézel ki? Mi ez a haj? Meg az a ruha? Hol van az én Chaerin-em és ki ez a ribanc itt?

- Eláruljam, hogy hol van? Tényleg kíváncsi vagy rá?

- Igen, legyél oly drága!

- Megölted és csak az maradt belőle.

- Te tényleg nem vagy normális, egyszerűen…

- Valami probléma van? – egy olyan hang szólalt meg a hátam mögül, amit még sosem hallottam ilyen közelről. Ahogy megfordultunk G-Dragonnal találtuk magunkat szemben.

- Ez egy magán beszélgetés lenne. –mondta Zico flegmán.

- Kitárt ajtókkal és kiabálással nem hinném. Egymagán beszélgetés ennél sokkal diszkrétebb.

- Mit akarsz itt? –kérdezte még bunkóbb stílusban.

- Zico! –szóltam rá, mivel nem kéne így beszélnie egy olyan emberrel, aki sokkal idősebb nála.

- CL-el szeretnék beszélni. De amúgy is, neked ehhez mi közöd?

- Igenis van közöm ahhoz, hogy milyen faszfej akar beszélni a barátnőmmel.

- A faszfej résszel még egyetértek, de a barátnő az eléggé gyanús. Nem tudom mások hogy vannak vele, de én nem ribancozom le barátnőmet, akit szeretek. – huhú, ezzel azt hiszem bevitte a végső ütést barátomnak, már ha még nevezhetem annak. – Hozd a cuccod kislány, és menjünk.

- Chaerin. – kapta el kezem Zico, de mit sem törődve vele fogtam meg a táskám és követtem a másik fiút az autójáig.

Csendben voltunk egészen addig, amíg el nem értünk egy kávézóba. Egy eldugott helyet kerestünk miután megkaptuk rendelésünket. Ő egy feketekávét kért, én pedig teát egy gyümölcstortával. Míg iszogattunk és én ettem a tortámat is csend volt közöttünk. Én nem mertem semmit mondani, ő pedig úgy tűnt nagyon gondolkodott valamin.

- Hirtelen stílusváltás, mi? –kérdezte végül.

- Igen. –bólintottam.

- Miért?

- Hogy megmutassam azoknak a szemeteknek, hogy semmivel sem jobbak nálam. Sőt! Én ezerszer jobb vagyok és leszek, mint ők. Mert ők ők, én épedig én.

- És mi a különbség köztetek? – most erre mit mondjak? Hogy én lány vagyok? Hogy gazdag családból származok? Végül egy aprócska szöveg jutott eszembe, amit még egyszer magamnak találtam ki. 

- ’Cuz I am CL, the One and Only Baddest Female. – énekeltem el neki ezt az egy sort, mire ő elmosolyodott.

- Ennyit akartam hallani. Kwon JiYong, ezentúl így szólíts. –nyújtotta kezét.

- Lee Chaerin. – fogadtam, majd ráztam meg azt.

***

Két hét telt el azóta, hogy Zicoval nem beszéltünk és szinte szemmel gyilkoljuk a másikat. Ez idő alatt a mi bandánk és GD bandája egy közös projektbe kezdtek bele, így most lényegében minden idejét együtt tölti a két csapat. Bár nem én vagyok a vezető, hanem Zico és Jessi, JiYong még is úgy kezel, mintha az lennék.

- Chaerin-ah, jó hogy jössz! – köszönt egy mosoly és két puszi keretében az említett személy. – Mutatni akarok neked valamit. Szerinted ez így milyen? – húzott a színpadhoz, átölelte a vállam, csettintett egyet mire a színpadon lévő táncosok elkezdték a nekik kiszabott koreográfiát. – Szólj, ha valami nem tetszik. –suttogta.

- Állj! –kiáltottam, mire a zene megállt a táncosokkal együtt én pedig felmentem a színpadra. – Téged hogy hívnak?

- Seunghoon.

- Okés, akkor Seunghoon, szerintem neked a moonwalk helyett ugranod kéne, hisz te vagy középen, elég magas is és feltűnő személyiség is vagy. Tudsz valami nagyon extrém ugrást?

- Igen. – bólintott aranyosan.

- Akkor nézzük meg azzal. – mondtam, majd lejöttem a színpadról, a fiúk újra kezdték a táncot, és egy kicsit tényleg jobban nézett ki azzal, amit én mondtam.

- Szép munka. –simogatta meg a fejem JiYong.

- Yaa, Oppa, én ne vagyok se kutya, se macska, hogy simogassanak. – löktem el kezét nevetve.

- Pedig te egy cica vagy. Még hozzá gazdátlan. – az utolsó szót olyan hangosan nyomta meg, hogy a teremben mindenki ránk figyelt.

- Ez azért nem teljesen igaz. Még… - motyogtam magam elé.

- Kwon JiYong, ugye tudod, hogy ki ennek a helynek a vezetője? – lökte meg vállát Jessi.

- Hát hogy ne. A magát istennőnek tekintő Jessi, és a pszichopata Woo Jiho. – felelte lenézőn. Úúú, ez azért egy kicsit durva volt.

- Na, helyes. Akkor ne CL-nek kérd ki a véleményét, aki egy senki itt, hanem valaki másét, aki számít valakinek.

- Látod azokat a fiúkat odafent? – mutatott a táncosokra és Jessi bólintott. -  Ők az én bandámba tartoznak, az én irányításom alatt vannak. És ha valami az enyém, az nem a tiéd. Chaerin véleményét az én táncosaimról kértem ki, nem a tiedről. Meg amúgy is? Hogy mondhatsz egy ilyen csodára olyat, hogy senki? Ő igen is valaki.

- Ha ennyire szereted, akkor miért nem veszed magad mellé? – kérdezte szarkasztikusan a nő.

- Jó, hogy mondod, ez az, amit mindig elfelejtek. Chaerin. –fordult felém- Gyere át hozzánk.

- Hogy mi? –kérdezte egyszerre lényegében az egész társaság.

- És legyél a barátnőm.

- Hogy mi? – ez a kérdés Zico és az én számból hangzott el egyszerre.

- Yaa, Kwon JiYong, nem komolyan gondoltam ezt. Chaerin a miénk! –jelentette ki erélyesen Jessi.

- Akkor miért mondasz róla olyanokat, mint az előbb?

- Hát, mert… izé…

- Na látod. Chaerin-ah!

- Ebből engem hagyjatok ki! – emeltem fel védekezőn a kezem.

- Nem ezt akartam mondani te buta. Nem úgy volt, hogy ma együtt eszünk?

- De, tényleg. – jutott eszembe hirtelen a múltkori ígéretem.

- Akkor Hölgyem. –nyújtotta kezét, hogy karoljak belé. Láthatta arcomon a hezitálást így egy kacsintás után magához húzott, kezeinket összekulcsolta és elhagytuk a helyet.

Ebédünket egy igen híres étteremben fogyasztottuk el. Én mondtam, hogy nekem az egyszerű gyorskajálda, de még a streetfood is megteszi, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy oda menjünk. Olyat tett, amit még egyetlen fiú sem. Kinyitotta nekem az ajtót, kihúzta nekem a széket, engedte, hogy az én kedvencemet együk és igyuk, egyszerűen… egy igazi hölgyként bánt velem. Lényegében tényleg ő a tökéletes fiú, amire minden lány vágyik. Viszont… nekem nincs szükségem a tökéletes pasira. Nekem az elcseszett kell. JiYong minden tettét összehasonlítom Zicoéval. Ott kéne kikötnöm, hogy JiYong mennyivel jobb, mint Zico, de… de én valahogy mindig ott kötök ki, hogy JiYong nem Zico. Pedig nekem ő kell. Erre a fiúra nem tudok máshogy tekinteni, mint egy szimpla barátra. Látom őt, mint férfit, csak úgy nem, mint a szerelmemet. A szerelmem az Zico.

- JiYong, mondanom kell valamit… - kezdtem volna, de belém fojtotta a szót.

- N e mondj semmit, tudom. Te még mindig Zicot szereted. De… én meg téged. Én látom azt, ami benned van, aki igazából vagy. Mi ketten tényleg összeillünk, mint a kirakós két darabja. Én megtudnám neked adni azt a boldogságot és azt a bánásmódot, amire szükséged van, de tudom, hogy ez neked nem lenne jó. Ezért csak annyit szeretnék kérni, hogy erre az egy napra nem tennél úgy, mintha a barátnőm lennél? Nem kell sok, csak annyi, hogy foghassam a kezed és megölelhesselek. Ugye megteszel nekem ennyit?

- Persze, hogy megteszem. –bólintottam mosolyogva.

***

Végül is az egész napot JiYonggal töltöttem, mint a barátnője. Este volt már, mikor haza vitt a házamba. A kapu előtt még utoljára úgy ölelt meg, mint a barátnője.

- Csak, hogy tudd: valahányszor szükséged lenne egy ölelésre, én ott leszek neked. Okés? –ölelésünk végén két keze közé fogta az arcomat, mélyen a szemembe nézett és a következő lépésére tényleg nem számítottam.

Zico

Ezt nem hiszem el. Nem elég, hogy összevesztem életem szerelmével egy kibaszott nagy hülyeség miatt, de ő még meg is sértődik, és az édes kislány helyett egy szőke bombázó tért vissza. Most persze, gondoljátok, hogy „ez a hülye miért nem örül egy szőke bombázónak?”, de elárulom. Chaerin már akkor is tele volt karizmával, amikor idekerült hozzánk, csak nem merte magát megmutatni. Pontosan ezért érdeklődtem felé, aztán mikor kettesben voltunk rájöttem, hogy milyen is és beleszerettem a magabiztosságába és lényegében mindenébe. Én ismerem azt, hogy került ide, mit ért el eddig, kik a szülei, mindent én tudok róla, ezért nekem kellett volna kibontanom. Nem pedig Kwon JiYong-nak. Jó, persze, az tény, hogy miattam vette át ezt a stílust, a dalaiból erre rájöttem, de… de én semmit nem így terveztem. És most mi történik? Azt se tudom, hogy most még együtt vagyunk-e vagy sem, vagy hogy most utál, vagy sem. De ami a legjobban idegesít azaz, hogy nem tudom mi van közte és a Faszfej közt. Ha ellopja az én Chaerin-emet, megölöm. Tudom nem szép dolog embereket tárgyként kezelni, de… de ő az enyém. Én szelídítettem meg, törtem be és formáltam a tökéletessé. Egy olyan srác, mint Kwon JiYong nem kaphatja meg. És még is miért nem? Mert túlságosan összeillenek. Olyan egyformák, olyan tökéletesek, hogy aki rájuk néz azt akarja, hogy ő is megtalálja azt, ami nekik van. Tökéletesen kiegészítik egymást, de nem lehetnek egymásé. És miért nem? Hát azért, mert CL, Lee Chaerin, Chae, mindegy hogyan hívjuk, az enyém. Én őt szeretem, és nem mást. És ha én valakit szeretek, az nem lehet másé.

- Szerintetek tényleg átmegy? –kérdezte Hyuna idegesen.

- Téged tényleg csak ez zavar? Mit csinálok, ha összejönnek? –akadtam ki.

- Zico, már nem azért, de… ez téged miért érdekel? – na basszus. Teljesen kiment a fejemből, hogy a Chaerin-nel való kapcsolatom az titok. Mekkora egy idióta vagyok. 

- Most ne ezzel foglalkozzatok. Inkább ezzel. –ahogy Jessi felénk nyújtotta telefonját engem egy kisebb szívroham ért el. A képen a Szerelemem egy másik fiút puszil meg. Gyönyörű szőke haja hátratűrve, így látszik a vastag nyaklánca és fekete trikója, amit tőlem kapott. Míg a fiú… ugyanez. Eközben a kép felirata ez volt: „with Seoul city’s Baddest Female, Queen CL”.

- Tökéletesek. –suttogta kábultan Hyuna. És nekem ennyi kellett ahhoz, hogy megkeressem őket, és leszedjem azt a nyálgépet a barátnőmről. 

Kerestem őket mindenhol. Elmentem a lány kedvenc éttermeibe, kávézójaiba, sütizőjeibe, de semmi. Megnéztem majdnem az összes nagyobb plázát és azon belül játéküzletet, hátha újra egy rilakkumát szeretne beszerezni magának. Mellesleg ezt is csak én adhatok neki, de ez most mindegy. Felkerestem az összes mozit és szórakozó helyet, megmutattam nekik a képeiket, hátha látták őket, de semmi. Senki nem tudott semmit. Édes Istenem, hogy lehet az, hogy egyik olyan helyen se voltak, ahol én igen? Még is miért? Utolsó döntésem végül Chaerin házára esett. Becsöngettem hozzá, hátha otthon lennének, de semmi válasz nem jött, ezért úgy döntöttem, hogy megvárom őket. Nem érdekel, hogy mennyit és hol kell rá várnom, de ezért a lányért mindent. Így a lépcsőn csövezve vártam egészen tíz óráig, amikor is egy hatalmas fekete terepjáró leparkolt a ház előtt. Ez mekkora bunkóság már? Még olyan kocsija is van, amiben illő egy olyan lányt fuvarozni, mint ő. Tényleg semminek érzem magam emellett a fiú mellett. Meghúzva maradtam egészen addig, amíg nem ölelték meg egymást. Nem tudom miről beszélhettek, de egy ölelés sosem jelent jót fiú és lány közt. Valami mindig történik utána. És szavaim be is igazolódtak. Pár másodpercig egymás szemébe néztek, majd a Faszfej megcsókolta. Valaki, aki nem én vagyok hozzáért CL csodás ajkaihoz. Megkóstolta őket. Nem lehet. Nem engedem.

CL

Megcsókolt. Erre mondják azt, hogy „a fagyi visszanyal”. Megértettem, hogy mire célzott Zico, amikor azt mondta, hogy vannak csókok, amik nem jelentenek semmit. Ez a csók tényleg nem jelentett semmit úgy. Nem éreztem, hogy csak őt kívánnám, csak ő az egész világom, a mindenem. Nem, semmi ilyen nem történt. Sokkal inkább azt éreztem, hogy szereztem magamnak egy nagyon jó barátot, akire mindig tudok majd támaszkodni, ha arról lenne szó.

- Nem takarodsz mellőle, te Faszfej?! – szinte fel se fogtuk, hogy mi történt, de JiYong már a földön feküdt, rajta Zicoval, aki teljes erejéből ütötte. – Hogy van pofád ahhoz, hogy megcsókolod mások kedvesét?

- Annyira szánalmas vagy, de tényleg. – amilyen erősen csak tudta lelökte magáról JiYong Zicot, majd kedvesen mosolyogva rám nézett. – Ha egyszer is átbaszna, vagy meggondolnád magad: én várni fogok rád.

- Megöllek. –indult meg ismét felé, de sikeresen a két fiú közé kerültem.

- Köszönöm a mai napot JiYong Oppa, majd még beszélünk. – köszöntem el tőle gyorsan, majd berángattam Zicot a házba. – Te teljesen megőrültél? Mi van, ha ezt látta bárki is a szomszédok közül?

- Pont leszarom őket. Ne csókolgassa már más a barátnőmet!

- Honnan veszed, hogy még a barátnőd vagyok?

- Onnét, hogy mindezt én műveltem veled! Én ragasztottam meg az összetört szívedet, én romboltam le, és ragaszkodok ahhoz, hogy ismét én szereljem meg. Ez nem Kwon JiYong feladata, nem a kutyáé, nem a Pápáé, hanem az enyém, Woo Zico-é! És aki ebben megmer gátolni, annak vége.

- És mi van, ha én gátollak meg benne?

- Akkor elérem, hogy úgy szeress, mint az elején.

- És ha képtelen leszek úgy szeretni, mint az elején.

- Az lehetetlen Chaerin. – láttam rajta, hogy mennyire kétségbeesett és, hogy mindjárt sír. Még sosem láttam őt ilyennek. Akkor… akkor ez azt jelenti, hogy tényleg szeret? Tényleg ember számba vesz?

- De igen is lehetséges. – feleltem faarccal.

- És még is miért?

- Mert már ezerszer jobban szeretlek, mint az elején. –mondtam, majd pólójánál fogva magamhoz húztam és hosszasan csókoltam. Igen, ez az, amire vágyok egy csók alatt. Van az a bizonyos tűz, ami fellobban, mikor valaki hozzád ér. Hát velem pontosan ez történt, történik és történni fog, valahányszor ez a fiú megérint.

- Gyere, csináljunk egy képet. – húz közelebb magához és veszi elő telefonját.

- Minek?

- Felakarom rakni Instagrammra.

- De akkor meglátják a többiek. – utánoztam a pár nappal ezelőtti énjét.

- Pont leszarom. – közölte.

- Akkor add ide. – gyorsan kikaptam kezéből a telefonját, beállítottam magam mögé és csináltam magunkról rengeteg vicces képet.

Ezután kimentem a konyhába inni egy kicsit – egy ilyen feszült helyzet után muszáj a folyadék- és pár másodperc elteltével kaptam egy értesítést, miszerint valami történt az Instán. Még pedig az, hogy Zico feltett rólunk egy képet a következő felirattal „Someday, someone is going to look at you like you’re th ebest thing in the world”.