Smile again (WINNER)

Szereplők: Winner, Woo Seulgi(OC)

Figyelmeztetés: Nincs~

Leírás: Az ember sokszor bizalmatlan önmagával, és a társadalommal kapcsolatban. Sokszor nem tudjuk kontrolállni azokat az érzéseinket, amelyek a negatív dolgokat hozzák életünkben. Minden ember legalább egyszer átéli azt, amikor a saját valóságát látja, ami igazából csak a saját démonjainak a csúf játéka. De a barátok azért léteznek, hogy ezeket a lényeket gyökerestül elpusztítsák és újra fényt hozzanak az életünkbe.
Shiro-chan

Monitorom fénye. Ez az egyetlen dolog, ami most fényt ad az életemben. Semmi más. A négy fal börtönében vagyok. Pontosabban inkább a folyamatos, véget nem érő ördögi kör börtönében, ami megállás nélkül követi minden léptemet. Nyári estéhez híven meleg van, egyedül az aprócska ventilátorom az, ami felkavarja apró szobám levegőjét. Az ablak itt van tőle három lépésre, de… jelenleg ez a három lépés olyan hosszúnak tűnik. Egy olyan útnak, amihez elkéne engednem rengeteg olyan dolgot, amihez most ragaszkodok -vagy inkább azok ragaszkodnak hozzám. Ha kinyitnám az ablakot, azzal elhúznám a függönyömet, ami besötétít és elválaszt az utcáról beszűrődő fénytől. Nem, most képtelen vagyok elhúzni a függönyt.

Miért? Olyan sokszor kérdezem, hogy „miért pont én”. Olyan sokszor érzem azt a félretéveszthetetlen erős szorítást és nyomást a mellkasomban, ami a lelkifájdalom legegyértelműbb jele, hogy már lassan azt se tudom most éppen mi fáj és miért. A családom a baj? Esetleg a barátaim? Esetleg az emberek tekintete? Esetleg a hozzáállásom saját magamhoz, amiből igencsak hiányzik az önbizalom és a magabiztosság.? Tényleg nem tudom. Keresem, kutatom az okokat, hogy most éppen miért, de nem találom őket, elvesztettem őket. Egyedül csak azok a démonok maradtak itt velem - amik hozzám tapadtak, mint egy kullancs, esetleg egy pióca – amelyek a múltam, azoknak a bizonyos „okoknak” a maradványai. Amik rengetegszer besötétítik napjaimat, amik miatt elfordulok az emberektől, bunkó leszek velük, nem akarom őket látni, amiért képtelen vagyok olyan hangosan nevetni, ahogy általában és képtelen vagyok mosolyogni. Ilyenkor, amikor ezek a bizonyos démonok ismét a szívemet falják, egyetlen egy dologra vágyok csak igazán: egy ölelésre, egy sablonos, ám mégis bíztató „minden jobb lesz”-re és arra, hogy valaki saját akaratából felvidítson. Nem azért, mert valaki azt mondta neki, vagy ez lenne a kötelessége, nem. Azért, hogy megmutassa, hogy fontos vagyok neki. Nem kell itt nekem szerelem, elég lenne a legjobb barátom.

Ahogy görgetem a kék közösségi oldal kezdőlapját látom csak, hogy mindenki más, az a több száz ismerős idegen, milyen jól szórakozik a bulikban, a barátaiknál, a családjával, a kutyájával, macskájával, én meg nyomorultan kuporgok az albérletemben várva a csodára, ami valószínűleg beszorult egy fába, ezért képtelen ide sietni hozzám. Nézzük csak, mik vannak terítéken: valakinek a képét százan lájkolták, valakit ötvenen köszöntöttek fel, valaki tíz embert jelölt meg egy fényképen, valaki ott lesz valamilyen hülye fesztiválon, valaki pedig csak szimplán egyedül van, mint én. Néha azon tűnődők, hogy ha két ember egyedül van, de végül is együtt vannak egyedül, akkor még sincsenek egyedül, hisz van valaki, aki hasonló cipőben jár, mint ő. Persze az egyedüllét fogalma hatalmas. Két csoportba oszthatjuk: fizikai értelemben vett egyedüllét és lelkileg vett egyedüllét. Sokszor nem tudom eldönteni, hogy csak fizikailag vagyok egyedül, vagy lelkileg is. Valahányszor eltűnnek mellőlem az emberek és nem ír, nem hív fel senki, akkor szerintem az agyamban bekapcsolódik valamilye vészjelző ezeknek a hülye démonoknak, hogy „na, gyertek, most. Most támadjátok meg”. Leegyszerűsítve, szimplán az agyam csapja be az érzéseimet, amik miatt egyre távolodok az emberektől. És bár felfogom ezt, nem tudom elfogadni. Mert az emberek rosszak, és csak bántani akarnak. Vagy nem? Sosem tudom. Egyszer ezt az arcukat mutatják, egyszer a másikat. Ám mindkettőnél ott vannak a polcokon sorakozó álarcok, amiket különböző személyeknél, szituációkban viselnek. Elképesztők vagyunk.  

Egyszer csak meghallom az ismerős jelzést, miszerint valaki üzenetet küldött nekem. 

SM: Okey-Dokey, yo~ Kinek van kedve találkozni? Kezeket a magasba. 

LS: Put your hands up in the air, PUT YOUR HANDS UP IN THE AIIIIR. 

SM: Hands up in the air, hands up in the aiiiir~~~ 

NT: Nah, Dumb és Dumber ismét hozzák a formájukat… -.-”

LS: Yaah, ne legyél ilyen. Csak mondj igent. 

NT: Legyen. 

KJ: *Annyira erőteljesen kapálózik, hogy mindjárt kiesik a székéből* Én akarok taliznii~ Úgy is tökre unatkozok TT-TT

SM: Ahh, Hyung, olyan aranyos vagy^^

KS: Már megint minek kell ötvenezer üzenet küldeni a csoportba? Elég lenne, ha csak egy „igent” írna mindenki, és akkor nem kéne kilométereket görgetni azért, hogy megtaláljam megint miről van szó. 

SM: Na, megint itt van a baszogatós énje…

LS: Nyugi, megoldom. 

*Lee Sunghoon eltávolította a csoportból: Kang Seungyoon*

KJ: XDDDDD 

NT: Ha öt másodpercen belül nem vesztek vissza a csoportba, mindenkit megölök! – Kang Seungyoon

*Kim Jinwoo felvette Kang Seungyoont a beszélgetésbe*

*Song Mino a következőt állította be Kang Seungyoon-nak: Szerelmünk♥”

NT: Roppant mód hálás lennék, ha kedves Seungyoon végre kijelentkeznél a fiókomból… 

SM: Oooh… akkor már értem, hogy miért lett a lányok kötő szava a „furcsa Nam Taehyun”.XD

NT: Megölöm.

*Kang Seungyoon elhagyta a beszélgetést*

*Lee Seunghoon felvette Kang Seungyoont a beszélgetésbe*

LS: SZENVEDJ, MUHAHAH. 

SM: *popcont zabálva élvezi a mészárlást*

KJ: De, akkor végül is mikor találkozunk?^^

SM: Jaj, tényleg. Egy óra múlva a graffitinknél.

Aaah, teljesen elfeledkeztem arról, hogy tagja vagyok ennek a beszélgetésnek. Minek is vettek be, nem tudom. Ezek öten legjobb barátok, én egyszer csak közéjük kerültem, és azóta úgy kezelnek, mintha egy lennék közülük. De miért? Mit akarnak egy olyantól, mint én? Keressenek inkább valakit, akinek szebb az alakja, kedvesebb és viccesebb.

*Woo Seulgi elhagyta a beszélgetést*

Na, így legalább nem jön több idegesítő üzenet tőlük. Tényleg nem értem, hogy miért bánnak velem úgy, ahogy. Nem azt mondom, hogy nem esik jól, hogy törődnek velem és az, hogy a barátjuknak neveznek, de… de sokszor vannak ilyen „emlékszel, amikor” pillanatok, ahol mindenki emlékszik és nevet, kivéve engem. Mert ők már akkor is együtt voltak, én pedig nem. Ilyenkor érzem igazán azt, hogy nem vagyok más, csak egy kívülálló, aki fölöslegesen van ott, ahol.

Így hát figyelmen kívül hagyva őket mindent folytattam ott, ahol abba hagytam: zenehallgatás és teljes magányba vonulás. Valamikor a Lana Del Rey albumom közepén hallottam meg, hogy valaki mint egy vadállat nyomja a csengőmet, és talán egy megafonnal szólítgat. Mivel nem akartam, hogy a szomszédoknál teljesen kiborítsam a bilit, így inkább lesiettem és megnéztem, hogy kik is azok. Amint kiléptem a házból láttam, hogy az öt barom az.

- Yaah, mi lenne ha nem ordítanátok körbe az egész kerületet? -szidtam le őket.

- Mi lenne, ha nem játszanád megint az antiszociálist és találkoznál velünk? -kérdezett vissza Seungyoon, teljesen ignorálva szavaimat. Válaszra sem méltatva őket fordítottam nekik hátat azzal a céllal, hogy visszamenjek lakásomba, mikor megéreztem a hátamnak csapódni valamit, ami abban a pillanatban szétcsattant és csurom víz lettem. A következő ilyen támadás már a fejemet érte.

- Nektek teljesen elment az eszetek? -ordítottam a két legfőbb normálatlannak, Minonak és Seunghoon-nak.

- Tudod, szerelemben és háborúban mindent szabad. -készített elő még egy lufit Hoon.

- És még is hol van itt szerelem? – mutattam végig rajtunk.

- Ez itt a lényeg. Szerelem kilőve, maradt a háború. Támadáááás! -kiáltotta el magát Mino, mire mind az öten egyszerre kezdtek el dobálni.

Ahogy egyre vizesebb lettem, úgy csökkent a türelmem is. Aztán egyszer, amikor szerintem az utolsó száraz helyet is eltalálta Taehyun, az idegrendszerem végleg összeroppant és kergetni kezdtem őket. Mivel fizikai hátrányban vagyok tőlük -pff, hülye sportolók- ők messze futottak előlem, míg én a lelkemet kiköptem csak azért, hogy megverhessem őket. Legnagyobb szerencsémre, az egyetlen, a hamisíthatatlan gyenge láncszem kezdett lemaradni a többiektől, akit így sikeresen eltudtam kapni. És így történt, hogy míg én Jinwoo haját téptem, ő addig a maradék lufijait pukkasztotta ki rajtam, majd amint elfogyott az, megpróbált eltolni magától, de nem engedtem. Egy óvatlan pillanatban azonban mindketten megbotlottunk, egy kisebb emelkedőn elfele gurultunk, végül pedig a sima talajon fékeztünk le. Ahogy kinyitottam szemem, hogy megnézzem merre is gurultunk a nagy graffitivel találtam szembe magam, amin mind a hatan rengeteget dolgoztunk.

- Te most tényleg megharaptál? – nyivákolt rózsaszín hajú barátom.

- Nem tudom ki vizesebb, mint a halak a folyóban! – ütöttem meg még egyszer karját.

- Hé, hülye lány. – szólt Taehyun.

- Minek mertél nevezni? -keltem fel a földről, azzal az indokkal, hogy most nagyon megölöm, de ő csak egy helyben állt és várt. Még akkor is csak állt ott és várt, amikor már készítettem az öklömet, ám a következő pillanatban egy nem várt fordulat történt. Taehyun két hatalmas karjával szorosan magához ölelt, gyakorlatilag annyira, hogy majdnem kinyomott belőlem minden szuszt.

- Legközelebb, ha szeretet hiányod van azt mondjad, és ne lépj ki a beszélgetésünkből. – mondta, utána pedig egy puszit nyomott fejem búbjára.

- Nagy ölelééés! – kiáltotta el magát Dumb és Dumber, így másodperceken belül öt fiú ölelt engem.

- Attól, hogy buta vagy, mi a barátaid vagyunk. Attól függetlenül, hogy mit mondanak a démonjaid, az agyad, a lelked, te magad. Mi mindig szeretni fogunk. – simította meg az arcomat Yoon.

- De, ha egyszer képtelen vagyok még mindig felfogni, hogy befogadtatok magatok mellé! Egyszerűen nem találom a megfelelő indokot, amiért olyan fiúk, mint ti, egy olyan lánnyal, mint én, miért akarnának barátkozni.

- Most azt szeretnéd, hogy mindenki mondjon valami szépet rólad? Sosem hittem volna, hogy így akarsz minket rávenni a bókolásra… - cöttögött Hoon.

- Nem, én ezt nem így…

- Kezdem. – tette fel a kezét Jinwoo, mint aki csak arra vár, hogy a tanár őt szólítsa fel legelőször- A hangod. Imádom hallgatni, amikor beszélsz. Egyben izgató és megnyugtató is.

- A szemeid. Sok ember tudja palástolni az érzéseit, még a szemeivel is, de te nem. Ebből a két barna bogyóból mindent kitudok olvasni. Sokszor azt is, amit nem akarok. – mosolyodott el keserűen Taehyun.

- Azt, hogy balfasz vagy. – közölte egyszerűen Seungyoon, mire mindenki megdobta valakivel, én pedig aprón elmosolyodtam. – Komolyan mondom. Nem hittem volna, hogy valaki Jinwoo és Mino hyungnál is lehet rosszabb, aztán találkoztam veled. És ez a részed rengeteg olyan pillanatot adott az életemben, amit ha kínoznának, se tudnék elfelejteni.

- A bőröd. És most mindenki kussol a bőr-fétisemről, mert most nem az a téma! De ezt leszámítva te vagy az egyik olyan ember, akit imádok megölelni, vagy csak hozzáérni. Olyan jó puha, tiszta, egészséges és szép bőröd an, hogy azt még az idolok is megirigylik, de tényleg. – mondta Mino, majd végig simított az arcomon.

- Én azt szeretem, hogy bármiről beszélhetünk veled. Nem vagy finnyás, és még azt is elviselnéd, ha kocsikról beszélnénk. És arról meg ne is beszéljünk, hogy te vagy az egyetlen, aki nem patkányozta le szegény kutyámat. – borzolta össze a hajamat Seunhoon.

- És tudod mi az, amit mindannyian szeretünk benned? – kérdezte Jinwoo, én pedig közel álltam a síráshoz.

- Nem igazán…

- A nevetésed. -felelték kórusban, mire nálam tényleg eltört a mécses, és jobban sírni kezdtem, mint egy kisbaba, mikor éhes.

Tényleg nagyon buta vagyok. Hogy gondolhatok olyanokat, hogy senkinek nincs rám szüksége, senki nem szeret, egyedül vagyok és magányos, mikor ezek a fiúk itt vannak nekem? Kezdem úgy érezni, hogy csak úgy, mint nekem, nekik is megvannak a saját kis démonjaik, amik belülről emésztik őket, de ezeket a kis dögöket azzal próbálják kiírtani, hogy jól szórakoznak, élvezik az életüket és bebizonyítják, hogy a barátaik mindennél fontosabbak nekik. Hiszen ez az öt fiú is, valahol mélyen, nagyon elrejtve a szívükben magányosak. Viszont azáltal, hogy mi hatan, együtt vagyunk egyedül, még sem vagyunk egyedül. Sokkal inkább együtt. A lehető legerősebb és legszorosabb kapcsolatban. 

... The one who tried to stick her heart together... II. rész (Winner)

Szereplők: Song Mino, Nam Taehyun (Winner) Sohyun (OC)
Figyelmeztetés: ebben a részben +16

Leírás: A lány szíve végleg összetört Mino miatt. Minden önbizalma és magába vetett hite eltűnt azzal, ahogy a fiú bánt vele. Viszont... vannak dolgok, amiket összelehet ragasztani. Az emberi szív is ilyen. Ám az csak akkor tud tartós maradni, ha olyasvalaki szedegeti össze a darabokat, aki igazán szeret. 

Shiro-chan

Ronda vagyok. Kövér. Alacsony. Csúnya. Semmirekellő. Egy korcs. Egy undorító hibafolt ezen a világon, aminek meg sem kellett volna születnie. Miért? Miért kell nekem ilyennek lennem? Miért ilyen a hajam, a szemem, az arcom, az állam, az orrom, a karom, az ujjaim, a lábam, a combom, a hasam, a csípőm? Miért ennyi a súlyom és miért nem kevesebb? Miért vagyok ilyen tökéletlen, miközben mások olyan tökéletesek? Miért jó játszani a szívemmel? Miért nem vagyok elég jó neki?

Tegnap óta ilyen és ezekhez hasonló kérdések cikáznak keresztül az agyamon. Mino akkora sebet hagyott rajtam, mint még senki. Még az a fiú is kedvesebben kosarazott ki, akinek először bevallottam az érzéseim. Miért kell a fiúknak ilyennek lenniük? Miért nem lehet az, hogy csak kimondják azt, hogy „vége”? Muszáj nekik elmondani a körítést is, ami az igazi fájdalmat okozza? Elég lett volna, ha azt mondja, hogy meggondolta magát, nem kellett volna elmondania, hogy miért. Ezért még annyira se tudom magam szépnek látni, mint azelőtt. Eddig is láttam a hibáimat, de most ezek felsokszorozódtak. Itt állok a tükör előtt, bámulom magam, de legszívesebben összetörném, hogy ne kelljen látnom a kinézetem. Eddig csak csúnyák gondoltam magam, most viszont egy undorító kövér hülyének. Ahogy a szemembe nézek, majd egyre haladok lejjebb a testemen, úgy kap el a sírógörcs és ismét keservesen zokogni kezdek. Pár perc után sikerült magam összekapnom és megmosnom az arcom.

Kihagytam ma a sulit, nem volt kedvem az emberekhez. Most is csak azért készülődök, mert megígértem EunBi-nak, hogy elmegyek arra a nyomorult bulira. Tudom, hogy ott lesz ő is, de valahogyan ignorálnom kell, a legjobb barátnőm miatt. Amiatt, aki már lefeküdt vele. Most hibáztatnom kéne őt, nem de? Más lányok biztos ezt tennék, de én nem. Nem tudta, hogy mit érzek a fiú iránt, és még akkor történt azaz eset, mikor még én se tudtam. De amikor ráeszméltem, akkor se mondtam el neki, így nincs bennem egy csepp harag sem felé. Sokkal inkább azt a dögöt utálom, akit még is imádok. Hülye szív. Hülye érzések. Hülye én.

Még utoljára megnéztem magam, és elkönyveltem, hogy mindenkinek egyből le fog esni, hogy ez lesz az első nagy bulim. Egy hosszú fekete farmert, egy szürke „I love cats” feliratú pólót és egy platformos cipőt vettem fel. Hajamat kivasaltam, megkerestem a legkisebb táskámat amibe beletudom tenni a telefonom és egy kis pénzt, és már készen is álltam, hogy belevessem magam az éjszakába.

- Elmentem. Ne várjatok. –szóltam be a nappaliba szüleimnek, ahonnan csak a szokásos oltásokat kaptam a „de nagyon vigyázz magadra. Figyelj arra, hogy mit iszol és kivel barátkozol” szöveg helyett. Néha olyan jól esne, ha egyszer úgy bánnának velem, mint az idegesítő szülők, nem úgy, mint a „leszarom-a-gyerekem-szülök”. Nem mertem megkockáztatni, hogy egyedül végig sétálok Szöul utcáin sötétben, így egy taxit intettem le, bediktáltam neki a címet, aki a kis forgalom miatt röpke negyed óra alatt a helyszínre fuvarozott. Miután vártam egy kicsit, és nem tudtam eldönteni, hogy most bemenjek-e vagy sem, felhívtam EunBi, hátha itt vannak már és akkor csatlakozok hozzájuk. – Unnie, hol vagytok?

- Itt vagy? Tényleg eljöttél? – a hangos zene miatt alig hallottam a kiabálását, de nagyjából megértettem mondanivalójának lényegét.

- Igen, itt vagyok a bejárat előtt. És te?

- Várj egy percet, kimegyek érted. – nem kellett sokat várnom, barátnőm hamar mellettem termett, a karomra tett egy arany-ezüst karszalagot, intett a kidobóknak, akik egyet biccentve engedtek be minket a klubba. – Üdv életed első partiján!

Ha azt mondanám, hogy elvoltam ragadtatva, a világ legnagyobb hazugságát mondanám. A hely tele volt fiatalokkal, akik alkoholtól és drogoktól bűzölögtek, és mindez az izzadság facsaró szagával keveredett. Undorító volt. Legnagyobb csodálatomra senki nem kapott epilepsziás rohamot, még én se, pedig azok a villódzó fények, amik beterítették az egész helyet képesek lettek volna előhozni ezt bárkiből. EunBi az osztálytársaink asztalához vezetett, ahol szinte már mindenki a részegség felé tartott. Annyira kellemetlenül éreztem magam ezen a helyen. Nem tudtam táncolni, nem akartam inni, és beszélgetni se akartam senkivel. Nekem itt nincs semmi keresnivalóm. Nekem most otthon lenne a helyem, sorozatokat nézve miközben éppen meghalok a legújabb színésztől.

- Hát a szendeszűz Sohyun mit keres itt? –hallottam meg egy kellemes hangot. Ahogy oldalra fordítottam fejem Nam Taehyun szőke hajkoronájával találtam szemben magam.

- Én magam sem tudom. –néztem el valamerre másfele, hogy még véletlenül se kelljen ránéznem.

- Egy italt? – fordított vissza maga felé miközben egy pohár fekete löttyöt tartott kezében.

- Nem, köszönöm. – utasítottam el.

- Pedig segít felejteni. – Felejtés. Elakarom felejteni Song Minot. A családomat. A sulit. A világot.

- De csak egyet. – vettem el tőle és kortyoltam bele. Torkomat először kaparta a keserű ital, gyomromat pedig égette és csavarta. – Ez mi ez?

- Titok. De van ennél jobb is. Megkóstolod őket? –hajolt hozzám olyan közel, hogy orrunk hegye összeért. Amilyen gyorsan csak tudtam ismét elfordítottam fejem és inkább a többiekre figyeltem, hogy elkerülhessem a szőke jelenlétét.

- Sohyun, te iszol? –nézett rám EunBi.

- Látod.

- Gyorsan húzd le, táncolni akarok! – parancsolta, én pedig eleget téve kérésének megittam az undorító italt és követtem őt a táncparkettre. Amint odaértünk felcsendült az Albatraoz, mire mindketten, és lényegében körülöttünk mindenki egyszerre kezdett ugrálni, majd a refrénnél egyszerre üvöltöttük azt a bizonyos szöveget. Az alig két és fél perces számot egy Lana Del Rey remix követte, azt pedig egy másik, számomra ismeretlen, monoton zene. Nem mondom, hogy rosszul éreztem maga, sőt. Egész jól esett, hogy ilyen felszabadult tudtam lenni a legjobb barátommal. Nem zavart senki és semmi, nem nézett rám senki furcsán, nem mutogattak rám, nem néztek ki. Egy voltam a sok táncoló fiatal közül. Sokszor szeretne mindenki kitűnni a tömegből, viszont vannak olyan esetek, ahol ahhoz, hogy jól érezd magad, elengedhesd a belső éned és egy viszonylag új énedet is megmutathasd, belekell olvadnod a tömegbe. Én most pontosan ezt tettem, ezért is éreztem magam olyan önfeledten és boldognak a tánc közben. Legalábbis egészen addig, amíg az egyik sarkokra nem összpontosítottam és nem vettem észre Minot, ahogy egy szőke hajú lányt csókol és simogat össze-vissza.

- Egy kicsit leülök, jó? –kiabáltam a lány fülébe, aki csak bólintott egyet és folytatta a táncolást. Nagyot sóhajtva vetettem le magam az osztályunk boxába, ahol egyes egyedül voltam körülvéve megannyi érintetlen itallal. Most az egyszer nem érdekel, hogy mit iszok és mennyit, enyhíteni akarom a mellkasomban lévő fájdalmat. Egymás után húztam le a különböző színű italokat. Ám az a dobogó izé, amit szívnek hívnak egyáltalán nem adta fel a küzdést: még mindig éreztem és emlékeztem. Sorra húztam le a maradékokat is. Vagyis azt a részét, ami még az elviselhető kategóriába tartozott. Miután megittam valami olyat, amitől a hideg is kirázott a pulthoz mentem, kértem egy üveg ütős, de finom piát, amire végól összes pénzemet elköltöttem. Így kerültem a hátsó kijáratnál található sikátorba. A földön ültem, ittam a kissé édes és ütős italt, miközben sírtam. Nem tudtam volna pontosan megmondani, hogy mennyi idő telt el, mikor két gyönyörű és egyben vékony lábat láttam meg magam előtt. A lábak tulajdonosa lassan leguggolt, így egy kedves mosolyú fehér bőrű és szőke hajú fiú guggolt előttem. – Hehe, Nam Taehyun is itt van.

- Itt hát, még hozzá józanon. De te nem annyira. Mit csinálsz itt kint, egyedül?

- Felejteni próbálok.

- Mit?

- Hosszú sztori.

- Leülök, és meghallgatlak. Tudod, elég jó lelki szemetes vagyok. – mondta, majd arrébb lökve a szemetet leült mellém és arcomat figyelte.

- Hol kezdjem?

- Az elején.

- A szüleim. Utálom őket. Amióta közöltem velük, hogy halasztani akarok egy évet az egyetemből, hogy elutazhassak Angliába és Amerikába, meggyűlöltek. Úgy viselkednek velem, mint aki megölt egy embert: megvetnek és lenéznek. Semmit nem hajlandóak finanszírozni a számomra, ezért a suli mellett dolgozok, hogy ne halljak éhen, és az iskolai költségeket is kitudjam fizetni. Az elmúlt hónapokban egy kedves, vagy bátorító szót nem hallottam tőlük, csak bántót. Minden dolgozatom szinte ötös, de nekik még így is az a bajuk, hogy nincs meg a száz százalék, csak kilencvenkilenc és fél. Azt mondják, hogy ha egyszer elrontom az életem, akkor legalább úgy rontsam el, hogy mindenki megfelelően csalódhasson bennem. Utálok otthon lenni.

- Miért akarsz halasztani? Értem én, hogy utazni akarsz, de csak van valamilyen másik indok, nem?

- Fején találtad a szöget. Fogalmam sincs, hogy mit kezdjek a jövőmmel. Abban reménykedek, hogy ott kint láthatok különböző embereket, különböző munkákkal, célokkal és álmokkal, és annak következtében talán én is megvilágosodhatok arról, hogy mi is szeretnék lenni.

- Huh. Hát azt tényleg nem gondoltam volna, hogy pont te, a nagy Gong Sohyun nem tudja, hogy mit kezdjen magával.

- Te tudod mi akarsz lenni?

- Gyerek orvos, aki akár Afrikába is eljuthat, hogy segíthessen rajtuk.

- A kurva életbe. – morogtam, és ráhúztam az üvegre.

- Ezt most miért mondod?

- Mert nem elég, hogy tisztában vagy a jövőddel, de még ilyen gyönyörű terveid is vannak. Ezt nem néztem volna ki egy olyan faszfejből, mint te.

- Tudod, minden faszfejnek az a legjobb tulajdonsága, hogy meglepetéseket okozzon. Na, de amúgy még min vagy kiakadva? Nem hinném, hogy csak emiatt akarod magad a sárga földig leinni.

- Song Mino és saját magam.

- Mi? Ezt nem értem.

- Hát… Minoval két hétig „jártunk”, de mindezt csak azért tette, hogy lefeküdhessen velem. És elege lett abból, hogy egy olyan undorító lányra pazarolta az idejét, mint én. Hisz, két hét elment neki szép és vékony lányok nélkül. Elvesztegetett mennyi időt. Még hozzá rám. Egy senkire. És ezalatt én szépen, jó bolondokhoz híven beleszerettem az arcába, a hajába, az illatába, a ruháiba, az ajkaiba, a csókjaiba, az ölelésébe, a mindenébe. És tegnap az amúgy is darabokban lévő szívemet még inkább összetörte. Én pedig egy nagyobb roncs lettem, aki most már szerelmi bánatos is, a kisebbségi komplexusa mellett. És akkor a hab a torta tetején: kiderült, hogy már EunBi is megvolt neki, és miután engem dobott, hozzá ment, hogy megtegye azt, amit velem nem tudott.

- Mino már csak ilyen. Nem te tehetsz arról, hogy egy kanos seggfej. Ne érezd úgy, hogy kevesebb vagy bárkinél is.

- De úgy érzem. Sőt! Most még rosszabb minden, mint azelőtt. Most már nem csak kövérnek, hanem dagadtnak látom magam. Nem csak csúnya vagyok, hanem undorítóan ronda.

- Ne beszélj butaságokat. – simította meg a kezem, de én elkaptam azt onnét.

- Ne érj hozzám. Te is megfertőződsz általam.

- Sohyun…

- Taehyun, kérdezhetek valamit?

- Persze.

- Te mégis kit választanál? EunBit, aki magas, vékony, gyönyörű a haja, kedves a személyisége és az egész lány tökéletes. Vagy engem, Sohyunt, aki mindennek az ellenkezője: alacsony, kövér, idegesítő a személyisége és olyan elcseszett vagyok, hogy arra nincsenek szavak.

- Sohyun… én… - kezdte, de én félbeszakítottam őt.

- Ne folytasd. Ne aggódj, én se magamat választanám a te helyedben. Mino se engem választott. Én is a jobbat választanám, ahogy ő is ezt tette.

- Lehet, hogy ő azt csinálta, de nekem nem a jobb kell. Nekem te kellesz, Gong Sohyun. – részeg vagyok. Ilyenkor az emberek sokszor képzelnek be dolgokat, amik nem történtek meg. Taehyun következő lépésről nem tudtam eldönteni, hogy valóság, vagy sem. Államnál fogva húzott közelebb magához, puha párnácskáit az enyémekhez szorította és lágyan kóstolgatta azokat. Nem volt benne semmi erőszakosság, nem akart semmit sem rám erőltetni. Annyira másképp csinálta ezt az egészet, mint a másik fiú. Minoé erotikus volt, Taehyuné pedig érzelmes. Szükségem volt arra, hogy valaki érzelmeket mutasson felém. Muszáj. Karomat átkulcsoltam nyakán ezzel is közelebb vonva magamhoz. Egyre jobban közelítettünk egymáshoz, míg végül rá nem vettem magam arra, hogy felkeljek a helyemről, az ölébe másszak és úgy folytassam vele a csók csatát. – Eljössz hozzám?

- Ugye majd aludhatok? Nagyon álmos vagyok. –hajoltam ismét ajkaira, amikre apró csókokat nyomtam.

- Persze. –felelte kettő között. Végül ölébe felkapva vitt ki az utcára, keresett egy taxit, amibe beültünk és elvitt minket Taehyun lakásához.

- Te itt laksz? –néztem körül a lakásban. Nem volt benne semmi extra, de még is, ha ránéztem a képekre, az eldobált ruhákra, a kanapéra, a tv-re, valahogyan elfogott az otthon melegsége. Érződött, hogy ebben a házban a szeretet uralkodik.

- Igen, Minoval és három másik barátommal együtt.

- De ugye nem zavarok?

- Te sosem. –puszilta meg fejem búbját, majd szobája felé vezetett. Fel sem fogtam a helyiségnek a berendezését, csak a szoba közepén lévő franciaágyat vettem észre, amibe azonnal lehuppantam.

- De jó puha. – motyogtam bele a párnába. Pár másodperc múlva egy kéz kezdte simogatni a hátamat, majd apró puszik hada lepték el a nyakamat. – Ha ezt csinálod, akkor elfogok aludni.

- Alszol velem?

- Igen. De…

- De mi?

- Nincs pizsim. –néztem szomorúan a szőke fiúra.

- Ha csak ez a probléma, megtudom oldani. – mondta, majd felkelt az ágyáról, a szekrényéhez ment, kivett belőle egy pólót és hozzám dobta. – Parancsolj.

- Oppa. Segíts átöltözni! – mint mondtam, az emberek sokszor nem tudják, hogy mit csinálnak, mikor részegek. Én se tudtam. Lehet, hogy ezeket holnapra mind elfelejtem, de… de most valamiért úgy érzem, hogy muszáj kifordulnom önmagamból.

- Kérésed számomra parancs. – mosolygott rám, mire én az ágy szélére ültem és vártam. A zoknimmal kezdte, majd a nadrágomon lévő gombhoz és a cipzárhoz nyúlt. Kissé ügyetlenül, mégis óvatosan gombolta és cipzárazta ki a ruhadarabot. – Emeled fel a csípőd. – mondta, mire én eleget tettem kérésének, így könnyen levette rólam a farmert. Kezeit többször is végig futatta lábaimon, míg végül a combomnál állt meg. – Igen, vagy nem?

- Lepj meg. – kijelentésemre valami átfutott gyönyörű mogyoróbarna szemein, majd ujjainak hegyével cirógatta belső combomat. Eközben felkúszott hozzám és számra tapadt. Nyelve esedezve kérte a bejutást, amit én azonnal megadtam neki és a sajátommal kapcsoltam össze az övét. Ujjai lassan megtalálták fehérneműm szélét, majd a gyengébb pontokat. A hideg szaladt végig rajtam, mikor először ért hozzám. Valahogy egyszerre volt csikis, furcsa és jó érzés. A gyengéd és félénk mozdulatait követték az egyre erősebb és határozottabb kézmozdulatok, amik apró nyögéseket csaltak ki számból.

- Meglepetés. – suttogta fülembe, majd végleg térdre ereszkedett, és a bugyimat is hasonlóképpen vette le rólam, mint a nadrágomat. Kicsit kellemetlen volt a hideg érzés, de ez hamar elmúlt, és a hideg kellemetlenségét az ujjak melegsége váltotta fel. Testemet hatalmába kerítette egy olyan érzés, amit még sosem éreztem eddig. Minden porcikámat elöntötte a vágy, azt akartam, hogy a fiú még többet adjon nekem. Nem bírtam egy helyben maradni, így ficánkolni kezdtem keze alatt, de ő az éppen nem tevékenykedő kezével lefogott. Eközben ujjait fel-le húzogatta nemi szervemen, majd hirtelenjében egyik ujját belém vezette én pedig hangosan felnyögtem. – Fájt? –kérdezte aggódva.

- Egy kicsit. De… folytasd, kérlek. – feleltem neki, mire ő ki-be tolta mutatóujját.

- Most jön a többi, de ne aggódj. Elvonom a figyelmed a fájdalomról. – ismét suttogva beszélt hozzám, amivel elérte a várt hatást: teljesen lenyugtatott és képes voltam magam rá bízni. Egyszer csak megéreztem csiklómnál meleg leheletét, majd nyelvének érdekes felületét ugyanott. Még soha nem volt részem ilyenben, így a hirtelen jött jól eső érzés miatt hangosan felnyögtem. Nyelvének és szájának mozgása mellett belém vezette második ujját is, így ezekkel szinkronban tudott játszadozni velem és a testemmel. Igaza volt, tényleg elvonta a figyelmem a fájdalomról. Nem éreztem semmi rosszat, csak a jót, a kellemeset. Olyan volt, mint egy sportoló, aki évekkel ezelőtt csak a sportágnak élt, de jó ideje nem űzte már azt, valamiféle okokból kifolyólag. Imádta, tudta, mit hogyan kell, ám most valahogy még is bizonytalan volt, de egyben ügyes is. Akciója közben nem csak a fájdalomról terelte el gondolataimat, sokkal inkább az életemtől. Nem az első orális szex alkalmának a fájdalmait űzte el, hanem azt a fájdalmat, amelyet az évek okoztak nekem. Minden sértő, bántó, lenéző, kétkedő és megvető pillanat eltűnt belőlem és helyére a Taehyunból áradó érzések kerültek. Jelen pillanatomban nem tudtam eldönteni, hogy ezek a érzések pontosan mit is takarhatnak: szenvedélyt, játékot, szerelmet, bizonytalanságot, kialakuló szimpatizálást, vagy átverést. Ám mindez egy cseppet sem érdekelt. Csak őt akartam érezni.

Nem tudom mennyi idő telhetett el azóta, hogy elkezdtük ezt az egészet, de egyszer csak megéreztem valamilyenfajta rángást a testemben, izmaim megfeszültek, majd Taehyun egyre gyorsabban pumpált ujjaival, aminek következtében izmaim elernyedtek, én pedig elélveztem. – Na, milyen volt?

- Huh… - nem tudtam mit mondani erre az egészre. Szimplán ennyi volt, amit kitudtam mondani.

- Ígérd meg, hogy majd egy idő után tovább megyünk. –csókolt meg, de most valahogyan másmilyen íze volt szájának, mint azelőtt.

 - Megmerjem ígérni?

- Kérlek. Én téged akarlak. Csak téged. Az első kibaszott pillanattól kezdve. A szemed megbabonázott, a mosolyod elvarázsolt, a nevetésed megigézett, a hangod pedig magadhoz láncolt. Valahányszor rád néztem tudtam, hogy te vagy az, akire eddig vártam. A lány, aki képes teljesíteni azokat a vágyaimat, amik nem csak a szexre korlátozódnak, hanem az életre is. Annyi fiú keresi a tökéletes lányt, akinek a külseje gyönyörű és elragadó, a belseje viszont rohadtabb, mint egy évekig egyedül hagyott alma, ami már rég rothadásnak indult. Én azt a lányt kerestem, aki az én szememben szép, másokéban csúnya. Akinek a bensője az, ami a legszebb, amihez hosszú utat kell bejárni, ami csak kevés ember számára van nyitva, a többiek felé pedig az „útjavítás miatt zárva” felirat mutatkozik meg. Én nem akarok az utóbbiba tartozni. Legalábbis nem nálad, Sohyun. Szeretlek. Kérlek, maradj mellettem. Ugye itt maradsz? Reggel, mikor felkelek, téged foglak itt találni, és nem a hűlt helyedet?

- Annyira gyűlölöm, hogy ebből holnapra semmire nem fogok emlékezni. Sajnálom. – motyogtam és szememből előbújt egy kövér könnycsepp.

- Nem érdekel. Annyiszor mondom el neked, ahányszor csak kell. – mondta, majd lecserélte pólómat és melltartómat a saját pólójára. – Aludjunk, kedves.

Már meg sem tudom számolni, hogy mióta nem aludtam el azonnal és olyan jól, mint most. Imádtam, hogy valaki átölel, érzem a testéből áradó melegséget, valamit hallom szívének minden egyes dobbanását. Szóval ilyen az, mikor egy olyasvalakivel vagy, aki törődik veled? Heh, hozzátudnék szokni ehhez. 

The one who broke her heart... I. rész (Winner)

Szereplők: Song Mino, Nam Taehyun(Winner), Sohyun (OC)
Figyelmeztetés: ebben a részben nincs~
Leírás: A fiú sosem kedvelte a lányt, ahogy a lány se a fiút. Viszont a lány úgy érezte, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan dolog ólálkodik benne, ami csak arra vár, hogy felfedhesse magát és tönkre tegyen mindent. Ezt a dolgot csak a fiú tudta előhozni belőle, még hozzá sikeresen, pont úgy, ahogy ő azt tervezte. Vajon ezek a tervek boldogságban úszó rózsaszín ködöt, vagy szomorúsággal teli esős napokat hoznak a másik életébe?
[írói megjegyzés: Minden InnerCircle-t itthon és a világon sajnálok. De tényleg. Én is közétek tartozok és érzem a halálomat a mai nappal. Winner comeback lesz gyerekek. Végre. #boldogságbicsíííz Bocsánat, de ezt muszáj volt elmondanom^^]
Shiro-chan

Már az első pillanattól fogva tudtam, hogy valami nem stimmel vele. Nem tetszett a szemének színe, az állása, a haja, a szája, a bőrének tónusa, fogai, fülei, kezei, lábai, ruhái, a nevetése, a beszéde, úgy az egész fiú furcsa volt. Mindenki szemében tökéletes volt, minden mozdulata, szava, viselkedése megfelelt a társadalmi elvárásoknak, ezért az embereknek is. És pontosan ez volt az, amit egyszerre undorítónak és vonzónak is találtam benne. Biztos voltam abban, hogy valami több rejtőzik az alatt az álarc mögött, amit naponta magára ölt, de nem tudtam hogyan téphetném le róla. Elérhetetlen volt, és lesz is a számomra. Minden más lány imádja, viszont velem még egyszer sem beszélt. És talán pontosan ezért is utál annyira: egyszer sem csorgattam utána a nyálam feltűnően, nem kerestem a társaságát, nem akartam vele titokban találkozni, semmi ilyesmi, csak egy szimpla osztálytársként kezeltem. És valószínűleg ezért keltettem ellenszenvet a szemében, ami miatt piszkálni kezdett. Ez nem volt folytonos sokkal inkább csak alkalmankénti, amikor éppen ahhoz volt kedve, hogy a földbe tiporja a másik embert. Valamiért az ilyen kis bántalmazásait pont akkora időzítette, mikor az életem teljesen szét esett. Egyik pofon követte a másikat: a srác, akit szerettem egy sokkal jobbat választott helyettem, családtagjaim sorra fordultak el mellőlem, így az otthonom a Pokollá változott. Az egyetlen menekvésem az iskola volt, ahol elfelejthettem mindent, ami velem történt. Ez tökéletesen ment egészen addig, amíg nem jöttek ők ketten, és nem tették még ezt is tönkre.

- Sohyun, egy kicsit szakadj már el Hongki-tól és foglalkozz velem is. –vette ki fülemből a fülhallgatót legjobb barátnőm, Eunbi.

- Naaa. Hogy merészelsz megzavarni, mikor épp a leendőbelim énekel? – öltöttem ki rá nyelvem.

- Nyugi Sohyun, neked nem kell olyan dolgoktól félned, mint jövendőbeli. – és ismét itt van ő és a haverja, hogy porig alázzanak.

- Kussolsz Song, különben szájba baszlak. – ütötte meg hasát a lány.

- Jó, maradj már el Eunbi. És amúgy is: este park? – öleli őt át Nam Taehyun, aki most éppen szőke hajával gyilkolja le az iskolába járó lányokat.

- Este park. –mosolyog rájuk barátnőm, majd megy is hozzájuk beszélgetni, én pedig tovább hallgathatom a Madly-t az FT Island-től.

Nagyjából minden nap eljárnak az osztálytársaim inni, én személy szerint még egyszer sem voltam. Na nem azért, mert hogy annyira megvetném az alkoholt, sokkal inkább azért, mert nem akarok fölösleges dolgokra költeni akkor, amikor nincs. Minek méreg drága piákat venni, amikor azon a pénzem megtudok ebédelni? Kétszer is.

Nem foglalkozva az osztályban lévő anarchiával dőltem padomra és hallgattam tovább a megigéző zenét. Szemeimet lehunytam és megpróbáltam pihenni egy kicsit matek előtt. A tervem pár szám elejéig sikeresen működött egészen addig, amíg meg nem éreztem valami keményet a fejemre, majd mellém esni. Ahogy felkeltem egy függvénytáblázatot találtam magam mellett, ami „Nam Taehyun” névvel volt ellátva.

- Hupsz, egy kicsit félre ment. – röhögött a hátsó sorokból Mino.

- Visszakérhetném a könyvemet? Ha nem viszem haza nem lesz mivel tüzelni. – kezdett rá még jobban barátja, Taehyun. Szememet forgatva keltem fel helyemről, mentem el padjukig és dobtam le eléjük a könyvet.

- Nézd már milyen ügyes! Tényleg vissza hozta.

- Baszki, a kutyám nem képes erre. Ez már teljesítmény.

- Nem tudom honnan veszitek, hogy viccesek vagytok, mikor egyáltalán nem. – válaszolom nekik mindarra, amit eddig kaptam tőlük.

- Akkor rajtad kívül miért nevet mindenki? – állt fel a barna hajú fiú helyéről, egyenesen velem szemben – Csak nem azért, mert így legalább mindenki tisztában van az IQ szinteddel?

- Ha maga olyan okos Song, akkor jöjjön ki a táblához és mutassa be a háziját. – utasította őt tanárunk, mire ő idegesen kiment és megpróbálta kimagyarázni azt, hogy miért is nincs kész.

Addig én visszakullogtam helyemre, előpakoltam és megpróbáltam figyelmen kívül hagyni azt az égető bámulást, amit kaptam egy bizonyos személytől. Bárcsak tudnám, hogy ki az, aki Mino-n és Taehyun-on kívül ennyire utál. Mert ez a valaki titokban gyűlöl, ők pedig eléggé nyíltan.

De visszatérve oda, míg Eunbi meg nem zavart, szerintem én az első pillanattól kezdve utáltam Song Minot. Viszont, valamilyen oknál fogva nagyon sokat fantáziáltam róla. Olyanokat képzeltem el, hogy féltékennyé teszem egy számomra tökéletes fiúval, őt pedig megeszi az irigység. Vagy, hogy például nagyon összeveszünk valamin, és aztán egyszer csak elmondjuk egymásnak, hogy szeretjük a másikat. Félre értés ne essék senkiben, nem szeretem, csak… valahogy furcsa érzésem van a közelében. Tudom, hogy semmi esélyem nincs nála, és neki se nálam, de valamiért annak a furcsaságnak, amit belőle érzek és a maszknak, amit leakarok róla tépni az a mellékhatása, hogy gyakran gyengédebben érzek iránta, mint más iránt. Viszont honnan tudom, hogy semmi esélyem nála? Onnét, hogy őt csupa vékony lány veszi körül, akik kívülről biztosan gyönyörűek: hosszú, ápolt haj, sminkelt arcok, nagy mellek, vékony lábak, én meg… teljesen az ellenkezője. Még ha becsukott szemmel nézzük se vagyok vékony, sokkal inkább kövér. A hajam nem a leghosszabb és nem is a legápoltabb, valamint sosem rejtek el semmit az arcomról, legyen az egy pattanás, vagy egy seb. Senki nem tud rávenni arra, hogy bármint is rákenjek a fejemre.

„Beszédem van veled. Suli mögött fél háromkor. M.S.” –kaptam az üzenetet a felém repült kis cetlin. Még is mit akar ez tőlem és miért? Nem elég, hogy suli időben nem hagy békén, de most még suli után is? Csak nem annyira elfajultak köztünk a dolgok, hogy meg akar verni? Végül egész nap azon agyaltam, hogy mit is akarhat tőlem ez a bunkó fa… akarom mondani ez a kedves osztálytársam, így pontban fél háromkor már szinte tűkön ülve vártam őt a megbeszélt helyen.

- Csak nem hiányoztam? – hallottam meg mély hangját mellőlem. Ahogy oldalra néztem arca vészesen közel volt az enyémhez, ezért, inkább hátráltam egy lépést.

- Isten ments. Inkább nyögd ki, hogy mit akarsz!

- Nincs kedved ma velem ebédelni? Bár, mire eljutunk a kajáldába, az inkább est-ebéd lesz.

- Mi van? Beteg vagy? – fogtam meg homlokát, hogy megtudjam ez most annak köszönhető, hogy lázálma van, vagy ép elmével szólt hozzám. Percekig bámultuk egymást, de én képtelen voltam felfogni, hogy miért volt arcán kisfiús zavar, miért nem bírt a szemembe nézni, miért mosolygott úgy, mint még soha, és… miért van itt velem. – Ez valami újabb szívatás? Mert ha igen, akkor tényleg átmész minden határon. – szólaltam meg percek óta először.

- Sohyun, most az egyszer, kivételesen nem akarlak bántani. Csak egy ártatlan randira hívlak. Olyan nagy baj ez? – simította meg kezem, de én azonnal elkaptam.

- Igen baj. Amióta csak ismerjük egymást, te utálsz, gyűlölsz, megvetsz… és akkor most mindezek után azt mondd, hogy „randizni” akarsz velem?!

- Jah, valahogy így.

- Najó, elegem van a hülyeségedből. Leléptem. – hirtelen fordultam meg tengelyem körül, miközben elindultam a fiúnak ellenkező irányba, de egy kéz megakadályozott benne. Hirtelen visszarántottak, majd a falhoz szorítva találtam magam. Mino a fejem mellett két oldalt támaszkodott a falnak, miközben a köztünk lévő távolságot egyre csak csökkentette. Végül annyira közel került hozzám, hogy hirtelen előtört belőlem a soha nem létezett klausztrofóbiám: úgy éreztem, hogy a körülöttem lévő levegő elfogy, az iskola falai, a fák és Mino összenyom, így egyedül, hosszas szenvedés árán megfulladok.

- Ha én azt mondom, hogy jössz, akkor jössz. Nincs vita. – ha akartam volna, se tudtam volna ellenkezni, ugyanis ajkait az enyémekhez préselte. Úgy tűnt, hogy nem akar elsietni semmit: lustán mozgatta párnácskáit enyémeken, majd, mint egy kígyó, úgy marta meg alsó ajkam, így nyelvét sikeresen átvezette számba. Izma megtalálta enyémet és egy vad csatára hívta azt, ami bennem olyan dolgokat indított el, amit még nem éreztem. Az agyam kikapcsolt, a szívem olyan gyorsan vert, mint még soha, gyomrom egyszer összeszűkült, egyszer kitágult. Torkomba egyszer feljött a reggelim, egyszer pedig visszament. Lábaim hol erőre kaptak, hol elvesztették azt, ilyenkor a fiú erős karjai tartottak meg. Ahogy mélyítettük a csókot, úgy jött hozzám közelebb, így most szinte egy milliméternyi szabad hely nincs köztünk. – Remélem a pizza megfelel. – Most még is mit mondjak? A srác, aki iránt még én sem tudom eldönteni az érzéseimet, most csókolt meg, ezzel még jobban összekavarva bennem mindent. Mit reagáljak, és hogyan? Mondjam el neki, hogy ez volt az első csókom? Vagy talán feleljek a kérdésére? Bár az is lehet, hogy inkább tökön rúgom és sikítva elfutok. Vagy ez rossz ötlet?

- P-p-persze. –nyögtem ki végül az egyetlen normális szót, ami az eszembe jutott.

- Király. –mosolygott, majd ujjainkat összekulcsolta és úgy mentünk a legközelebbi pizzázóba.

Hallottatok már a „tökéletes randiról”, igaz? Ami mindenkinek az álma, és legalább egyszer átszeretné azt élni. Mikor az időmúlása elhanyagolható dolog, és csak akkor veszed észre, hogy mennyi idő telt el, mikor eljön a búcsú ideje. Mikor lejárod a lábad, de képtelen vagy érezni a fájdalmat, mert a partnered túlságosan elvonja a figyelmed arról. Mikor senki mást nem látsz a zsúfolt utcákon, csak őt. Mikor nem hallasz semmit, csak őt. Mikor annyira figyelsz rá, hogy még egy kukának, majd egy oszlopnak is neki mész, mire meghallod az édes nevetését. Mikor egész egyszerűen nem létezik számodra más a nagyvilágon, csak Ő. Ez alatt a délután alatt rájöttem, hogy mi is volt az a dolog, ami bennem ólálkodott, csak nem ismertem fel. Ez az izé a szerelem volt. Még hozzá Song Mino iránt érzett szerelem. Csak eddig a fájdalmas oldalát mutatta meg, most viszont az igazán gyönyörűt.

- Nem lenne baj, ha a suliban még nem híresztelnénk el ezt az egészet? –kérdezte a kocsijában ülve a házunk előtt.

- Dehogyis. Addig marad titok, amíg neked az jó. –feleltem mosolyogva, mire kaptam tőle egy puszit.

- Imádlak. – csókolt meg ismét mélyen. – Szép álmokat.

- Neked is. – otthonomba hosszúidő után újra mosolyogva mentem be, és képes voltam ignorálni minden sértést és szitkozódást, amit az ott lévők a fejemhez vágtak. A délután képei játszódtak le szemeim előtt újra és újra. Hát erre mondják azt, hogy „rózsaszín köd lebeg a szeme előtt”? Mert ha igen, akkor mesés érzés.

Lassan két hete találkozgatunk Minoval majdnem minden délután titokban, én pedig érzem, hogy egyre jobban belebolondulok ebbe a fiúba. Már a puszta jelenléte úgy dobogtatja meg a szívem, mint még senki más. És akkor már ne is beszéljünk az apró, elvétett érintésekről, amiket a suliban kapok: mindig a közelembe jön valahogy, így képes összekulcsolni kisujjainkat, véletlenül nekem jön, amikért már bocsánatot kér, így legalább lehet egy kis szemkontaktus köztünk. A szívatásait még mindig csinálja, csak… most valahogy máskép. Nem olyan durva. Vagyis, most érzem benne a törődést, és az üzenetet, miszerint ő tényleg nem akarja ezt, csak a látszat fenntartása a fontos.

- Sohyun! –ölel át hátulról legjobb barátnőm. – Nem tudom mi ütött mostanság a fiúkba, de mindegyikük arról beszél, hogy veled szeretnének bulizni. És ez megmozgatta az én fantáziámat is: már több éve barátnők vagyunk, de még egyszer sem voltunk együtt bulizni. Most szerdán lesz egy hatalmas buli, mindenki ott lesz, aki számít. Ugye ott leszel? – mielőtt válaszoltam volna a lánynak, Kedvesemre néztem, aki szintúgy engem nézett és mosolygott. Ha valahol parti lesz, ott Song Mino is ott lesz. Naná, hogy megyek.

- Persze. –válaszoltam közömbösséget mutatva, de álcám egy kicsit nehezen ment, mivel legjobb barátnőm visítva a nyakamba ugrott örömében. Nem csodálkozok, hogy ennyire boldog, hisz lassan öt év barátság után már csak egy napot kell várnia arra, hogy együtt táncolhassunk az Albatraoz-ra. Feltéve, ha aznap épp ott lesz a lejátszási listán.

„Suli mögött, háromkor. M.S.” –kaptam sms-ben az újabb találkozó időpontját. Az idő ezután természetesen csigalassúsággal telt el, én pedig megállás nélkül azon agyaltam, hogy ma vajon hova megyünk, és meddig leszünk együtt. Annyira hihetetlen, hogy egy olyan fiú, mint ő képes szeretni egy olyan lányt, mint én.

- Találd ki, ki vagyok! –lopakodtam utána, majd takartam el szemét, de ő villámokat megszégyenítő gyorsasággal kapta el csuklómat, szorított a falhoz és csókolt meg erőszakosan.

- Egyetlen egy kérdésemre válaszolj, rendben van?

- Igen.

- Ma lefekszel velem, vagy sem? – ha azt mondom, hogy kérdésére még a pisi is megfagyott bennem, akkor talán elmondok mindent, igaz? Hogy képes ilyet kérdezni, ilyen nyíltan? Ráadásul az iskola területén, méghozzá úgy, hogy mindössze két hete vagyunk csak együtt. – Válaszolj! –kiabált rám.

- Én… én… nem hinném, hogy… - motyogtam, mire ő fogta magát ellökött én pedig a földre zuhantam.

- Nem baj, majd megteszi helyetted más. Azért remélem nem élted bele nagyon magad. Lehet, hogy te képes lennél ezt még folytatni, de én nem. Még soha nem tepertem egy lány után ennyit, pláne nem egy olyan után, mint te. EunBi volt az egyetlen, akinek ugyaneddig csavartam a fejét, hogy ágyba vihessem. De nála még élveztem is, mert ő jó nő, de te… Te nem vagy más, mint egy elcseszett földönkívüli, akihez még bottal sem nyúlnának az emberek.

- Mino…

- Ugye tényleg nem gondoltad komolyan, hogy egy olyan srác, mint én képes lennék szeretni egy olyan lányt, mint te? Ne nevettess már. Most, hogy tudom, nem kapom meg tőled azt, amit akartam, vissza megyek a legjobb barátnődhöz. Ő legalább mindig tárt karokkal vár. Vagy mondjam inkább úgy, hogy tárt lábakkal?

Most mégis miért sírok? Miért én vagyok a világ legnagyobb barma, idiótája, vesztese, szerencsétlene? Miért pont engem kellet kipécéznie magának? Valamit biztos nagyon elcsesztem előző életemben, hogy így ver a Sors. Hogy lehet az, hogy az igazi első szerelmem, akivel történt is valami, egy ekkora faszkalap? Hogy lehet az, hogy bedőltem a maszknak, az egyik szerepének? Hogy eshettem bele ennyire ilyen rövid időn belül? Hogy törheti valaki még jobban össze azt a szívet, ami már alapból ripityára törött? Én vagyok a hülye, hogy egy pillanatig is hittem neki. Gyűlölöm őt. De… ha tényleg gyűlölöm, akkor miért fáj? Miért volt rám ilyen hatással? Miért érzem azt, hogy az elvesztése a világ végével egyenlő? Miért akarom azt, hogy visszajöjjön, átöleljen és úgy viselkedjen, mint az elmúlt hetekben? Egész egyszerűen miért szerettem bele egy olyasvalakibe, mint Song Mino?

A féltékeny maknae (NamSong)

Szereplők: Winner tagjai
Párosok: NamSong (+MinoXSeunghoon, MinoXJinwoo)
Figyelmeztetés: +16, Yaoi
Leírás: Nam Taehyun a nem rég debütált fiúbanda, a Winner makneja, aki nem rég rájött, hogy főrapperükbe, és ex-leaderükbe, Song Minoba szerelmes. Érzéseit természetesen elrejti, ám már akkor féltékeny, mikor még az se biztos, hogy Mino szereti őt. De vajon mi lesz abból, ha egy féltékeny maknae gondolkozni kezd? Hát, hogy számára csak vizuális élmény, az is biztos. És vajon mit szól ahhoz, ha valaki, akit imád, egy pajkos puszival lepi meg?
~Shiro-chan

A tudat, hogy Seungyoon hyunggal kerültem egy szobába kicsit idegesít. Tény, hogy a kapcsolatunk nem olyan szoros, mint amilyen egy maknae és egy leader között szokott lenni, de attól még szeretem. És nem is feltétlen az idegesít, hogy vele vagyok együtt, sokkal inkább az, hogy CSAK vele. Míg mi a leaderrel a háromágyas szobát foglaltuk el a szobaválasztós játékon, addig Mino össze van zárva Jinwoo hyunggal és Seunghoon hyunggal a két ágyas szobában, ami azt jelenti, hogy valakiknek egy ágyon kell aludniuk. Ahogy ismerem azt a kettőt kifogják sakkozni, hogy még is hogyan férkőzhessenek Mino közelébe és tölthessék vele az éjszakákat egy ágyban. Ebből most persze teljesen az jön le, hogy mennyire ellenszenves vagyok Seunghoonnal és Jinwooval, mikor ez nincs így. Nagyon szeretem és tisztelem őket, csak szimplán az zavar, hogy egy szobában vannak életem legnagyobb szerelmével, akire ők is szemmel láthatóan pályáznak. Nem mondom azt, hogy meleg vagyok, sokkal inkább biszexuális. Amióta volt egy kisebb összetűzésünk Minoval még a WIN idején, sokkal erősebb lett a kapcsolatunk. Úgy vigyáz rám, mint a kis testvérére, én pedig úgy szeretem őt, mint azt az embert, akivel lefogom élni az életem. Ezzel ellentétben még mindig imádom, ha egy igen csak szép külsővel megáldott kisasszony libeg el előttem, vagy ha az a kisasszony egy videóban ugrál egy pasin, vagy egy másik csajon. Ezek a dolgok mindig felizgatnak. De Mino… csak megölel és én már is akcióra képes vagyok. Nagyon érzékeny vagyok a tapintásokat illetően, pláne ha azokat egy olyantól kapom, akihez mind érzelmileg, mind szexuálisan vonzódok. 

Na de visszatérve arra, hogy miért érzek késztetést arra, hogy leüssem Jinwoo hyungot vagy Seunghoon hyungot ha Mino közelében vannak. Amióta felfedtem magamnak az érzéseimet nem tudom eldönteni, hogy azzal a kettővel csak túl jó barátok, vagy valamelyikükkel lenne köztük több is. Mindig abban reménykedek, hogy csak az én fantáziám túl nagy és beszélem bele Minot abba a kettőbe. Természetesen ez most se történhetett máshogy. 

Ahogy fekszek az ágyamon és meghallom három csapattársam örömteli ordításait legszívesebben én is ordítanék a bennem felgyülemlett düh miatt. Seungyoonnal nem igen beszéltünk, így tökéletesen hagyott nekem teret arra, hogy beleéljem magam a kis fantázia világomba, ahol elképzeltem mit is csinálhatnak a fal túl oldalán. Egy SMS-ben megkaptam Minotól, hogy mivel nem tudják átvinni a mi harmadik ágyunkat, ezért Jinwoo hyung vele fog aludni, és hogy ez mennyire vicces lesz. Kíváncsi rá, hogy milyen vele aludni. És nálam itt telt be a pohár, a fejemben kitört a Harmadik Világháború.

Mino békésen fekszik az ágyon és beszélget a szomszédos ágyon elterülő Seunghoonnal, aki a fürdésre vár. Ahogy kilép a fürdőből Jinwoo a fiatalabbik úgy foglalja el a helyiséget. Jinwoo egy szál törülközőben tesz-vesz a szobában, majd lehuppan Mino mellé a közös ágyukra.

- Hyung, olyan vicces, mikor kócos a haja. –túrt bele a fekvő helyzetben lévő srác az ülő hyungja hajába, kinek kis barátja eme érintés hatására éledezni kezdett.

- Te pedig mindig vicces vagy, Mino-ah. – lökte meg a fiatalabbik vállát. Mino alapjáraton nagyon vicces fiú, csak hozzákell szokni a humorához. Jinwoonak ez könnyen sikerült, így már a legapróbb és legrosszabb vicceken is képes teljes torokból felszakadó kacajokat kiadni. Mino imádja, ha nevetnek rajta és őt figyelik, így hát különösen örül, mikor hyungja nevet rajta. Melegséggel tölti el. A fürdőből kihallatszó vízcsobogás mellett beszélgettek felhőtlenül a rájuk váró eseményekről Japánban. Hatalmas megtiszteltetés számukra, hogy a BigBanggel turnézhatnak, pláne úgy, hogy szinte még nem is debütáltak.

Jinwoo olyan régóta tartja vissza érzelmeit a kisebb felé, hogy az szinte már fizikai fájdalom gyakorlatilag minden szempontból. Most is, mikor belenéz azokba az élvezettel és boldogsággal teli szemeibe, hallgatja mély és kellemes hangját, egész testén jól eső borzongás fut végig, ami mindenét megmozgatja. A legkisebb hajszálától elkezdve, férfiasságán át, egészen a kis lábujjáig. Mindent. Tudja, hogy ma este olyat fog tenni, amire régóta vár. Még az se zavarná, ha Seunghoon csatlakozna, csak Mino had legyen végre az övé. Mino valamilyen régi sulis kalandjáról mesél, ami másmilyen helyzetben érdekelné Jinwoot, csak hát jelenleg azok az ajkak megbabonázzák, csapdába ejtik. Szerelmes beléjük. Szerelmes Mino minden egyes porcikájába. Megsimítja a fiatalabbik arcát, aki még mindig beszél, majd egy határozott mozdulattal elhallgattatja szájával. Mino először meglepődik hyungja tettén, ám amint az végig nyal ajkain, ő visszacsókol. A két fiú nyelve találkozik egymással, amitől kirázza őket a hideg. Jinwoo végig futtatja kezét Mino izmos hasán, míg a Mino a saját kezét Jinwoo csupasz hátán. Olyan selymes bőre van. Imádja, ha valakinek selymes a bőre. Percekig ugyanabban a pozícióban csókolóztak, mikor Mino megunta a fekvést, és ülő helyzetbe tornázta magát, ahol egyből közelebb húzta magához az idősebbiket. Jinwoo keze a hajában kötött ki, míg az keze a másik fiú combjait kezdték kényeztetni. Mélyről feltörő sóhajok hagyták el mindkettejük száját, pedig még csak most kezdtek bele.

Mino két kart érzett dereka köré fonódni, majd egy száj tapadt nyakához. Ahogy elvállt az énekes Jinwootól, rapper társával, Seunghoonnal találta szembe magát.

- Mi az, hogy itt mulattok kettecskén? Ugye nem akartatok kihagyni a játékból? – kérdezte vággyal teli hanggal.

- Persze, hogy nem Seunghoon-ah. –mosolygott édesen Jinwoo.

- Még szerencse. Én is ugyanolyan régóta várok erre a pillanatra, mint te, Jinwoo hyung. – felelte, majd ő is Mino csodás ajkai után kapott. Amint megízlelte azt a szájat, ami oly sok mesés dalszöveget adott már ki magából felébredt benne is a tűz. A fiú előbújt Mino háta mögül, így már teljesen szembe volt vele. Olyan felszabadító érzést őt a karjaimban tartani. –gondolta Seunghoon. Megtette azt a lépést, amire hyungja nem volt képes. Markába vette szerelmük férfiasságát, s izgatni kezdte azt. Minoból egy férfias nyögés tört fel, mely Jinwooból előhozta a vadállatot. A két fiú közé furakodott, eltolva onnét a kisebbik rappert. Minot azonnal megszabadította nadrágjától, majd semmilyen felkészülés nélkül vette be annak farkát. PiciMino azonnal megtöltött egész száját, de ő az egészet magában akarta tudni. Egyre lejjebb tolta torkán, ameddig csak befért, maradék részén kezét húzogatta fel-le. Minot teljesen elöntötte a vágy. Ahogy legidősebb csapattársa munkálkodott rajta rájött, milyen régen csinálta ezt, mennyire kívánja ezt az egészet, és hogy Jinwoo mennyivel jobban letudja őt szopni, mint egy lány. Mino segíteni akart rajta is, kezével jelezte, hogy forduljon meg a fiú, így felvéve az egyik legismertebb pózt, a 69-et, kényeztették egymást. Mino még csak kezét használta társán, ő nem volt olyan tapasztalt. Nagy nyögéseik közepette észrevette az éppen maszturbáló Seunghoon, így annak férfiassága után nyúlt, s azt is kényeztetni kezdte. Seunghoon egyre csak közeledett Mino felé, míg végül farkát rapper társa szájában találta. Hihetetlen jó érzés volt számára Mino meleg szájában lenni, ahogy Minonak is ugyan ennyire volt jó Jinwoo szájában lenni. Kezeit szorgalmasan mozgatta a két fiú férfiasságán, míg nem egy természetfeletti erő hatására Jinwoo a mellkasára élvezett, ezzel elindítva a dominot. Mino a legidősebb szájába élvezett, majd Seunghoon Minoéba. 

- És akkor most jöjjön a főfogás. –csókolta meg Jinwo, majd…

- NEM, NEM, NEM, NEM, NEEEEEEEEEEEEEEEEM!!!!!! – Nam Taeuhyun azért te se mehetsz ilyen messzire. Hogy képzelheted el azt, hogy a legjobb barátaid éppen szexelni készülnék? És ennél csak az a rosszabb, hogy szívesen lettél volna bármelyikük helyében. Ennél nincs rosszabb. Ja, de, van. Az, hogy merevedésed lett ettől. Bár kinek ne lett volna Mino tökéletes teste láttán?

- Mi történt Taehyun-ah? –sietett hozzám leaderünk aggódó szemekkel.

- Jaj, ne aggódj Seungyoon hyung, csak egy kicsit… izé… elkalandoztak a gondolataim. De most szerintem elmegyek a fürdőbe. – és ott pedig könnyítek magamon és a másik értelemben is elmegyek. Ezt persze nem mondhattam neki, tuti hülyének nézett volna.

- Jó, de siess, mert én megyek át a többiekhez, gyere majd te is. – mondta, majd a lehető leggyorsabban beviharoztam a fürdőbe.

Ledobtam magamról az összes létező ruhát és beálltam a langyos zuhany alá. Nem volt szükségem fürdésre, mert már megtörtént, csak hát így sokkal könnyebb könnyíteni magának az embernek, ha máshol kamerák veszik körül. Kezemet végig futtattam magamon, elképzelve, hogy azok a kezek Minohoz tartoznak. Félénken értem magamhoz, ahol nyugtáznom kellett, hogy még egy kőnél is keményebb vagyok. Makkomon végeztem néhány körkörös mozdulatot, majd teljes tenyerembe véve farkamat húztam rajt a bőrt fel-le. Közben magam elé képzeltem ahogy Mino ölel, csókol, és éppen ő csinálja ezt helyettem. Szinte hallom, ahogy a fülembe súgja a legmocskosabb, egyben legédesebb dolgokat. „Taehyun-ah, imádom ezt a bársonyos bőrödet a drága farkadon.”, „Igen, ez az drága kis maknaem, csináld még. Ha jó fiú leszel, talán le is szoplak.”, „Nagyon jó kis fiú vagy, jöhet az ajándék.”. Ahogy a képzeletemben Mino a szájába vett, a valóságban úgy élveztem el egy hatalmas nyögés keretében. Akármennyire is jó ezeket elképzelni, azért remélem Seungyoon nem hallott. Ahogy kiléptem az volt az első dolgom, hogy kilessek. Senki se volt itt szerencsére. Megtöröltem testem, felvettem rá melegítő nadrágom és trikóm, majd átmentem a másik szobába, ahol már javában röhögtek mindenen. Mino mellé férkőztem, aki automatikusan átölelt. Úgy szeretem, mikor ilyen dolgokat csinál. Lehet, hogy neki ez nem jelent semmit, nekem még is megtölti a szívemet szeretettel. Bámulom azt az édes arcát, amelyet egy napon birtokolni fogok, és akaratlanul is egy mosoly kúszik az arcomra.

Itt az ideje az alvásnak, de előtte elegyek Minoéknál a szobába, kivételesen azért, hogy elvégezzem a khm… rendes dolgomat. Amint lehúztam a WC-t Mino lépett be a helyiségbe egy hatalmas vigyorral a képén.

- Min mosolyogsz ennyire, hyung? –néztem rá mosolyogva. Valahányszor mosolyogni látom, nekem is mosolyognom kell.

- Semmi különös dolgon. Csak az élet apró dolgain. – mondta, majd levette pólóját. Na jó, nekem innen le kell lépnem. Lépteimet sietősre fogtam, majd egy kar megragadta a csuklóm, magához húzott és egy édes csókot nyomott ajkaimra. Nem voltidőm reagálni, hisz alig tartott pár másodpercig, már el is engedett.

- Szép álmokat, Taehyun-ah. –markolta meg fenekem.

- Neked is. – feleltem paradicsom vörös fejjel, és vagy hat oktávval magasabb hangon. Ne aggódj Mino, ezek után minden gyönyörű lesz.