Foci és a kockák(KaiLu)

Szereplők: Kai, Luhan
Figyelmeztetés: Yaoi +18
Leírás: Luhan és Kai jó barátok már egy ideje. A két fiú népszerű. Mindketten sportolnak, leginkább a foci az erősségük. Míg Luhan arról híres, hogy a foci edző mennyire szereti, addig Kai a kockáiról. Bár Luhan is sportos, még sem annyira, mint barátja. Viszont mi lesz akkor, ha egy kis tréfából sértődés lesz? Hát, békülni kell, és mint azt tudjuk, ez csak egy féleképen valósulhat meg. ~Shiro-chan

- Miért nem öltözöl át? –nézett rám Kai nagy szemekkel.

- Mert felmentést kértem. –lapoztam át a füzetem.

- És még is mi alapon?

- Tegnap edzésen meghúzódott a bokám.

- LuHan, focista vagy. Ez neked meg se kottyan.

- Az lehet, de az irodalom igen. – mélyültem el még jobban füzetemben, mivel fogalmam sem volt róla, hogy mit írt Moliére mit is csinált.

- Ezt most nem mondod komolyan? – szörnyülködött.

- De.

- Hát, ugye aki protekciós, mert a fociedző a tesi tanárunk…

- Na látod. –vigyorogtam rá.

- Csak rákacsintasz, elmentek a suli egyik eldugott részébe, és már is kezdőjátékos vagy.

- Kapd be. –röhögtem el magam, majd a hasára ütöttem a füzetemmel.

- Vedd elő. –hajolt közel hozzám.

- Hülye. –toltam el magamtól, majd indultam el ki, a lelátók felé.

Mióta a gimnazista eszemet tudom, utálom Kait. Legalább is ez így volt egészen addig a napig, amíg be nem égettem valami miatt, amit kár lett volna lógva hagyni, és nem lecsapni. Aznap az összes barátja –és a suli összes diákja- körém álltak, hogy „ na most megverünk,t e kis nyápic”, csakhogy az történt, hogy ez az idióta barom olyan szinten kezdett el nevetni, hogy azon a héten valahányszor mentem vele szemben, folyton mosolygott. Egyik nap, mikor éppen az ebédemet ettem, levágta magát mellém, átkarolt a vállam, és csak annyit mondott „Leszünk legjobb haverok?”. Miután feleszméltem a sokkból, kiröhögtem. Akkor ő adott nekem egy jó okot arra, hogy valahányszor rágondoljak, nevetnem kelljen. Nem volt semmi különösebb indokom arra, hogy utáljam őt, egyszerűen így alakult. Első nap, amint belépett a terembe, olyan undor járta át a testem, hogy az leírhatatlan. Az a csábos mosoly, hogy az összes lány, de még az összes fiú is odavolt érte, az egész tanári kar megimádta őt. Egyedül a testnevelés tanár szeretett engem nála jobban, mivel focizok, és erre a mai napig büszke vagyok, amit persze ő mindig kihasznál, és beolt. Persze mások ezt az egészet „féltékenységnek” hívják, de én utálatnak. Régebben én is ilyen voltam, még általánosban, és rájöttem, mennyire gáz az, ha mindenki szeret, de te nem szeretsz senkit igazán, és ezen ok miatt viszonyultam Kaihoz úgy, ahogy. Nos a „legjobb barátságunk” kezdete hihetetlenül gyerekes, és egyszerű. Tesin röplabdáztunk. A mai napig azt állítja, hogy én vagyok a hibás, nem pedig ő. Én teljesen jól feladtam a labdát, csak hogy véletlenül fejbe találtam őt. Bocsánatot kértem. Aztán én jöttem a szervában, és ismét tarkón ütöttem. Tény, hogy inkább megcsinálok ezer fekvőtámaszt, mint sem röpizzek. Ez után következett az, hogy lába mellől felvette a labdát, mosolyogva odajött hozzám, majd a labdát izomból hozzám vágta. Kétszer. Én persze teljesen kiakadtam, hogy még is hogyan képzeli azt, hogy csak úgy megdobál embereket, aztán meg ő következett, hogy én hogyan jövök ahhoz, hogy olyan embereket üssek le, akik kedvesek próbáltak velem lenni. Persze ez a vita egészen addig tartott, míg a tanár úr ránk nem szólt, és közölte, hogy büntetés. Az volt az első alkalom hogy kihagytam az edzést, és ezért még jobban berágtam arra a fiúra. Végül délután még a büntetésben is egymás mellett ültünk. Gyakorlatilag izzott köztünk a levegő, de nem azért, mert annyira szeretjük egymást. Mikor már semmit nem tudtam csinálni, elővettem a telefonom, és elkezdtem nézni a kedvenc sorozatom. Rengeteget nevettem rajta, ahogy mindig is, mikor meghallottam, hogy valaki velem együtt nevet. Balra fordítottam a fejem, és Kai vöröslő fejével találtam szemben magam.

- Akarod nézni? –nyújtottam felé az egyik fülhallgatót.

- Persze. –vigyorgott. Aznap a büntetés végéig együtt néztünk filmet, majd annak leteltével együtt mentünk haza hozzánk, és folytattok ott, ahol elkezdtük. Hát, ennyi lett volna a történetünk, és az óta a nap óta elválaszthatatlanok vagyunk.

- LuHan, tudom, hogy fáj a lábad, de a délutáni edzésre ugye el tudsz jönni? Nagyon fontos lenne a csapatnak is, meg nekem is. –nézett rám aggódó szemekkel kedvenc tanárom.

- Ez csak természetes, egy edzést sem hagynák ki. – mosolyogtam rá, majd felmentem a lelátóra, hogy onnan nézzem a többiek szenvedését. Bang tanár úr alapjáraton iszonyat jó fej, csak ne tanítson téged, különben még a vörösvérsejtjeidet is kiköpöd. Vicces volt nézni, ahogy ráül Kai hátára, hogy ő igen is bírja, és hogy milyen fasza csávó. Persze ezt nem így mondta, de ennyi volt csak a lényeg. Miközben átnéztem a franciák felvilágosodását, néha-néha felpillantottam, leginkább akkor, mikor hatalmas röhögések törtek ki. Mint például mikor az egyik lányra akart ráülni, de ő csak annyit mondott „Tanár úr, én tényleg szeretném, ha rám ülne, de azt nem itt a többiek előtt képzeltem el.”. Ezen persze mindenki jót röhögött, csak a tanár úr nem, így szegény lány egész órán rótta a köröket. Hát, ez van. Tény, hogy fiatal, és jól néz ki, de van, amit még ő sem hajlandó elviselni.

Óra után egyből a termünk felé vettem az irányt, ahol a helyemen ülve szorgosan néztem át Rousseau egyik művét. Most komolyan, minek kell nekünk ilyet tanulni? Utálom a világi irodalmat, a koreai az sokkal jobban megy.

- Na, készen állsz? –vágta le magát mögém Kai.

- Persze, már csak arra kell rájönnöm, hogy egy hónap múlva, vagy két hónap múlva tudom majd meg a jegyemet.

- Nyugi már, úgy is ötös lesz.

- Remélem.

- Figyu, ha nem lenne az, elmegyünk inni, ha meg az lesz, akkor elmegyünk inni, és filmezni.

- De hát mindig ezt csináljuk, ez most miben lenne más?

- Abban, hogy állok neked valamit.

- Benne vagyok! –csillant fel a szemem az ingyen pia és kaja hallatán.

- Ingyen élő. –röhögött barátom.

És becsengettek. Senkinek nem volt elől semmije, csak egy papír és egy toll. Néhányan még átnézték a dolgokat, a többiek meg a puskájuknak keresték a legmegfelelőbb helyet. Hallottuk, ahogy valaki elhúzza az ajtót, majd az irodalom tanár helyett az osztályfőnökünk lépett be gondterhelt arccal.

- Lee tanárnőnek ma nem volt kedve bejönni, úgy hogy az utolsó két órátok elma… - szegény nem tudta befejezni a mondatát, mivel olyan gyorsasággal pakoltunk el, hogy mire pislogott kettőt, már senki nem maradt a teremben rajtam és Kain kívül. Én azért, mert totálisan lesokkolt, hogy annyit készültem rá, és nem írjuk meg, Kai pedig azért, mert rám várt.

- És Tanár úr, mi van akkor, ha én meg akarom írni? – kérdeztem tőle idegesen.

- Jaj LuHan, kérlek, ne hülyéskedj. –mondta, végül fejét csóválva elhagyta a termet.

Egészen a délutáni edzésig arról panaszkodtam Kainak, hogy ez mennyire igazságtalan, és hogy a drága jó tanárnő igazán összeszedhetné magát, és néha érdekelhetné a munkája is, nem csak a macskái. Mire Kai közölte, hogy allergiás a macskákra, de van egy férje, és hogy boldog házasságban élnek, szóval nem így kéne őt szidnom. Ekkor megálltam, és minden erőmből a fenekébe rúgtam.

- Legutóbb még fájt a bokád. – nézett rám a fenekét dörzsölgetve.

- Az régen volt. – feleltem durcásan. Az öltözőbe érve elkezdtem átöltözni az edzős ruhámba, ám mikor egy szúrós tekintetet éreztem magamon, kénytelen voltam belekötni az illetőbe. Nincs mit tenni, ma ilyen kis ideges vagyok. – Mi van?

- Mikor akarsz végre csinálni magadnak kockákat? –kérdezte Kai.

- Parancsolsz?

- Mondom, járj el gyúrni! Egy csaj se fog így rád akadni. –csapott rá hasamra, ami tényleg nem a legdögösebb volt, de azért szerintem igen is bármelyik lány elolvadt volna a látványtól.

- Pedig igenis vannak kockáim, látod?! –mutattam rá a hasamra.

- Ha nagyítóval nézzük, akkor tényleg. Viszont ezt nem kell nagyítóval nézni. –húzta fel pólóját, ami látszatni engedte tökéletes felsőtestét. Na ez az egyik dolog, amit utálok benne. Néha folyton folyvást csak arról a rohadt izmos testéről tud beszélni. Tény, tényleg jól néz ki, de akkor sem kéne leszállnia ennyire magától.

- És az kit érdekel? –vágtam be a szekrényajtót, majd kisiettem, ahol a többiek már futottak. – Tanár úr, mit kéne csinálnom?

- Á LuHan, mi lenne, ha mondjuk, segítenél annak a srácnak ott? Nem igazán tudja, hogyan kell futásból kapura rúgni.

- Azonnal. –mondtam, majd a fiúhoz siettem. – Szia, ma én leszek a tanárod, kezdjük a legelején…

Elmagyaráztam neki mindent, amit tudtam. Milyen, és melyik a legmegfelelőbb szög, ahonnan biztosan a kapura talál, mekkora tempót kéne futnia, hogy jól sikerüljön, és a többi. És bár míg az elején minden gólját kivédtem bármi nemű próbálkozás nélkül, a végére már igen csak megizzasztott, hogy kivédjem őket, sőt! Néha, egy-két gólt is el tudott csípni. Edzés végén természetesen megdicsértem őt, és mondtam neki, hogy mindennap csináljon néhány ilyet, és minden királyul fog menni. Az öltözőbe érve sehol nem találtam a Rohadékot –általában így hívom, mikor dühös vagyok rá- ezért lassan öltöztem, mivel holnap szombat, így semmire sem kell tanulni. Imádom a pénteket. Fogalmam sincs, hogy miért, de a szúrós tekinteteket most is magamon éreztem, csak úgy, mint mindennap, ezért gyorsabbra fogtam a tempót, és amilyen gyorsan csak lehet, elhúztam onnan.

Komótosan lépkedtem a kellemes tavaszi időben, élvezve a Nap első és kissé meleg sugarait, mikor megcsörrent a telefonom.

- Mondjad. – vettem fel.

- Haragszol? –szólalt meg a jól ismert hang.

- Áááá, dehogy. – feleltem szarkasztikusan.

- Gyere át.

- De hogy megyek.

- Van egy kis meglepetésem.

- Negyed óra, és ott vagyok. – tettem le a telefont. Olyan idegesítő, hogy ha csak kimondja a meglepetés szót, én máris rohanok hozzá, mert túlságosan is kíváncsi ember vagyok, és mindegy, hogy mennyire haragszok rá. Ez olyan igazságtalan. Ahogy mondtam negyed óra alatt már ott is voltam náluk, és csöngettem, majd egy melegítőnadrágos, és bő-pólós Kai nyitott ajtót.

- A picsába, most komolya neked szóltam? Ajj már. Miért van ennyire lányos hangod? Pedig már fel voltam készülve egy jó kis estére.

- Rohadj meg. –röhögtem rá. Oké, tényleg lányos vagyok, de csak egy KICSIT, és utálom, ha bárki ezt mondja rám, de ő az egyetlen, akitől el tudom viselni.

- Bocs, most nem érek rá. Randim van. –puszilt meg.

- Hülye. –röhögtem, majd bementem. – És amúgy is, milyen fontos neked a csaj, hogy egy sima melegítőben várod?

- Annyira fontos, hogy nem szerettem volna, hogy a táncos cicanadrágomban lásson.

- Még szerencse, különben kiégett volna a szemem.

- Ki mondta, hogy rólad volt szó? – karolta át a nyakam, majd magához húzva megborzolta a fejem. Én szokásomhoz híven szabadulni akartam, de mivel Kai sajnálatos módon erősebb nálam, ezért nem tudtam elszökni. Szokásához híven ütni kezdte a hasam, a vállam, az arcom, gyakorlatilag mindent, amit elért. Ilyenkor általában hátrálni kezdek, kigáncsolom, és végül a kanapén kötünk ki. Én vagyok alul, ő felül és csikiz, egészen addig, amíg nem szólok.

- E-e-e-elég lesz. –mondtam kifulladva. – Asszony, adj enni, éhes vagyok.

- Ki mondta, hogy te lennél a fiú? –röhögött, majd beleboxolt a hasamba.

- Hát én. –nyújtottam ki rá a nyelven. Míg ő a kajánkat csinálta, addig én bekapcsoltam a tévét, és valami borzalmasan rossz gyerekmesét néztem. Most komolyan, csodálkozik mindenki, hogy hülye a gyerek? Basszus, ha ilyeneket nézetnek velük, ne is számítsanak másra.

- Parancsolj. – tette le elém a tányért.

- Köszönööööm. –vigyorogtam rá. –Jó étvágyat!

- Jó étvágyat. – kaja közben sosem bírom ki, hogy ne beszéljek, ezért gyorsan ledaráltam Kainak, hogy mi is volt edzésen. Mire végeztem a mondandómmal, addigra mindketten megettük a magunk adagját.

- Amúgy, mi volt a meglepetés?

- Jó hogy mondod, majdnem elfelejtettem. Már is hozom. – kiment a konyhába, ahova követtem őt.

- Mi lesz aaaaz?

- Menj fel a szobámba, majd megtudod. Amolyan „ne haragudj, hogy leszóltam a cuki pocid” meglepetés.

- Haha, nagyon vicces. De akkor siess! –mondtam, és már el is tűntem az emeleten, egyenesen a fiú szobáját megcélozva. Ahogy kinyitottam az ajtót, a szokásos kupi és Kai-illat csapott meg. Szeretem ezt a helyet, olyan megnyugtató érzést kelt bennem, akárhányszor járok itt. A földről megfogtam egy újságot, majd az ágyon elterülve olvasgattam azt.

- Csukd be a szemed. –hallottam egy hangot, mire törökülésbe ültem, és lehunytam mindkét szemet jóó szorosan. – Most már kinyithatod! – ahogy kinyitottam a szemem, a kedvenc fagyim és pár darab dobozos whiskey-kóla nézett velem szembe.

- Hoztál nekem fagyit? Szeretlek.

- Tudom. –röhögött, majd leült mellém.

- Én most a kajához beszéltem. – és már rögtön is nyúltam a csokis-keksz irányába. Nem voltak nagyok az adagok, de minimum 5-6 fajtát biztos ettünk, miközben az italainkat ittuk.

- LuHan.

- Hm?

- Lehet egy személyes kérdésem? Csókolóztál már?

- Má-má-már hogy ne csókolóztam volna?! Hogy kérdezhetsz ilyeneket? – hazudtam.

- Hazudsz.

- Ezt még is honnan veszed?

- Két okból kifolyólag. Egy: ha ránézek a szádra, olyan… puhának tűnik. Látszik rajta, hogy még senki nem ment oda, és tapadt rá, vagy marcangolta volna szét a sajátjával, hogy utána a komolyabb dolgokra térjenek. Egész egyszerűen, ártatlan. –fogalmam sincs, mi üthetett ebbe a fiúba, de minden egyes mondatánál közelebb és közelebb jött hozzám. – Plusz, múltkor, mikor részeg voltál, te magad mondtad, hogy milyen jó lenne, ha már valaki végre elvenné az elő csókod drága Szende Szűz.

- Most aztán már tényleg kapd be Kai. – néztem rá durcásan.

- Te kérted.

- Hogy mi? – kérdésemre sajnos nem kaptam választ, ugyan is a legjobb barátom az ajkaimra tapadt. Úgy csókolta őket, mintha a legfinomabb édességet enné, ezt tetézve azzal, hogy alsóajkamba mindig beleharapott. Próbáltam ellenkezni, de egyik ilyen próbámnál, nem elég, hogy túl nagyot harapott, de még ODA is, oda markolt, ami- szégyenszemre is- de jól esett, így hát felnyögtem. Ezt az aprócska alkalmat kihasználva szuszakolta át nyelvét az én számba, ahol amint megérintette sajátomat, táncra hívta azt, ami akaratom ellenére is, de elfogadta azt. Kai egyre közelebb kúszott hozzám, én pedig egyre inkább felszabadultam. Kezei egyszer csak csípőmre tévedtek, majd oldalamon szántottak végig. Ahogy csókolt, nem csak a mesés illatát éreztem, hanem azt is, hogy mennyire édes és telt ajkai vannak. Mindig is szexinek találtam a száját, de most, hogy megízleltem, még többet akarok belőlük. Mikor már teljesen beleéltem magam a dologba, Kai elszakadt tőlem.

- Na, milyen volt? – nem válaszoltam. – Azért ennél egy kicsit több reakciót vártam volna.

- Jó volt. –mondtam teljesen elpirulva.

- Annyira, hogy akár folytatnád is?

- M-m-m-még csak az kéne Rohad… - hupsz. Na ezt nem kellett volna, mert hogy ő nem tud a kis gúny nevéről.

- Mit mondtál? –nézett rám erőszakosan.

- Semmit. –vágtam rá, sajnálatos módon túl gyorsan.

- Tudod LuHan, attól, hogy a drága Bang tanár úr oda van érted, és legszívesebben minden éjjel megfektetne, nem kéne annyira elszállnod magadtól. Gondolnod kéne a legjobb barátodra is, aki sokkal régebb óta akar „benned vájkálni”, mint az a drága jó lélek.

- Hogy mi? – köpni-nyelni nem tudtam attól, amit mondott. Hogy mit akar Bang tanár úr? De leginkább, hogy ő mit akar?

- Most azt kéne mondanom, hogy férfit faragok belőled, de, mivel te leszel a csaj, ezért ez nem fog összejönni, bocsesz. – mondta, majd egy kaján vigyor keretében újra meg találta számat és falni kezdte azt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem. Nem tudom miért, de az a vadság, ami áramlott belőle, felizgatott. Érdekelt, hogy mi lesz ezután, mit akar csinálni velem, és csak úgy egyszerűen, vágytam rá.

- De…de ugye csak most az egyszer?

- Ha nem nézel rám többet őzike szemekkel, akkor igen, csak egyszer. – mondta, és több értelmes, és emberi mondat nem hagyta el a száját. Pólómat úgy tépte le rólam, mintha egy vadállat cincálná szét az áldozatát. Vállaimat meglökte, így sikeresen elterültem az ágyon, ő pedig fölém magasodott. Számról fülem mögé tért, aztán nyakamra, kulcscsontomra, míg végül a mellemnél kötött ki. – Most megmutatom, hogy mit szoktak annyira élvezni a lányok. – nem tudtam, mire gondol, egészen addig, míg a szája az egyik mellbimbómra nem tévedt, míg a keze a másikat masszírozta. Teljesen megőrjített azzal, ahogy játszadozott velem, jól esett. Nem vagyok hozzászokva az ilyenekhez, egyáltalán nem, de ez…

- Ez valami fantasztikus. –sóhajtottam fel.

- Akkor jó, kíváncsi vagyok, ehhez mit szólsz. –mondta, és már át is tért hasamra. Az egész felületét végig nyalta és csókolta. Kezével cirógatta azt, majd egyszer csak azt éreztem, hogy négyzeteket ír le a nyelvével. – Nézzenek oda, tényleg vannak kockái. Nagyon helyes. – és máris a nadrágomnál volt. Egy mosolyt villantott felém, majd a nadrágomon keresztül csókolni és simogatni kezdett. Na jó, ez azért már tényleg több a sok(k)nál. Én.. én ezt nem bírom.

- Kai… kérlek…

- Azonnal. – övemhez nyúlt, majd miután sikeresen kikapcsolta azt, nadrágomból is kiszabadított, míg végül alsómat is lehúzta, így teljes mértékben kitártam magam neki. – Hohohooo, tényleg élvezed. Nagyon helyes. – ahogy befejezte mondandóját, egyből bevette szájába férfiasságom. Az egészet. Egyszerre. Azon kívül, hogy ez számomra fizikailag képtelenség, mesés érzés volt. Nyelve folyamatosan mozgott tagomon, míg egyik kezével combomat, másikkal meg heréimet kényeztette. Ezen tettei hangos és élvezettel teli nyögéseket váltottak ki belőlem, ami- ahogy észrevettem- nagyobb bátorságot adott neki, mint ami eddig volt. Egyik pillanatról a másikra megállt, és elszakadt tőlem. – Most jön az igazi móka. –mosolygott rám, majd két ujját benyálazta, és nyílásomhoz vezette őket. Eleinte csak körözgetett körülötte, majd egyiket belém vezette, majd ki és behúzogatni kezdte azt.

 - K-K-Kai.. a-az nem arra v-v-v-való… - nyögtem ki nagy nehezen.

- Óóóó, de hogy is nem. –válaszolta, mire második ujját is belém helyezte, aztán pár perc elteltével egy harmadikat is. Feszített. És fájt. Iszonyatosan fájt. De.. de aztán valahogy, valami csoda folytán, ez a fájás átment élvezetbe. Na most vagy mazochista vagyok, vagy fogalmam sincs arról, hogyan is zajlik le az első olyan alkalom, mikor valaki meg fog dugni. Na mindegy, ez most lényegtelen. – Na jó, én ezt nem bírom tovább. –közölte, majd szuper-szónikus sebességgel vette le pólóját és nadrágját, ami alatt nem volt semmi. – Ez most egy kicsit fájni fog. – nézett rám egy keserű mosollyal, majd saját férfiasságát belém vezette. Most enyhe leszek, ha azt mondom, hogy felsikoltottam. – Cssssss, ne olyan hangosan. Mit fognak gondolni a szomszédok? – kérdezte, majd megcsókolt. Kihasználva ezt a lehetőséget, kezeimet nyaka köré fontam, é ahogy tolta magát egyre beljebb én úgy karmoltam a hátát, mintha az segítene elmulasztani a fájdalmat. Kai egy percet sem várt, semmit. Úgy mozgott bennem, mintha ez egy teljesen természetes dolog lenne. Jó, ha úgy vesszük, akkor az is, de ez most részletkérdés. Néhány lökés után lábaimat felhúzta derekához, gondolom abból a célból, hogy azzal is öleljem át. Hát így is tettem, és láss csodát: sokkal jobb lett, mint volt. Annyira nem éreztem azt a szorító és kínzó érzést, sokkal inkább, valami kellemeset. Fájdalmas nyögéseim kéjesbe mentek át, ezért hát Kai elvált a számtól és kezével férfiasságomat kezdte kényeztetni. Egy kis idő elteltével, mikor már mindketten közel voltunk a felé a bizonyos vég felé, magához húzott, felült velem, és úgy folytattuk tovább. Itt már nem csak az ő csípője mozgott, hanem én is ugráltam, hogy mindkettőnknek nagyobb örömet okozhassak, mint ami eddig volt.

- E-e-e-ez nagyon jó. S-s-sőt. Hi-hi-hihetetlen. – sóhajtoztam.

- Tudom LuHan, tudom. Egyszerűen tökéletes vagy. –suttogta fülembe, ami a vég felé repített, így kettőnk közé élveztem, míg Kainak kellett még pár lökés, és miután ezek is megvoltak ő is a csúcsra ért.

Kifulladtan feküdtünk el az ágyon, percekig egymásra se nézve, vagy egymáshoz se szólva. Az egész szobát fáradt nyögéseink töltötték be. A csendet ugyan nem, de a kettőnk közti mozdulatlanságot ő törte meg azzal, hogy egy lágy csókot nyomott ajkaimra.

- Ezentúl LuHan, a társam vagy.

- Milyen társad? –néztem rá félénken.

- Tudod te azt jól.

- De azt mondta, hogy csak ez az egy lesz.

- Te meg azt mondtad, hogy többet nem nézel rám őzike szemekkel. Te voltál az, aki előbb megszegte az ígéretet, úgy hogy, most élvezd a büntetésed, Kedvesem…