She's mine (Zico X CL)

Szereplők: Lee Chaerin (CL, 2ne1), Zico (Block B), Kwon JiYong (G-Dragon, BigBang) + néhány egyéb idol

Figyelmeztetés: alapvetően nincs, csak néhány csúnya szó

Leírás: Chaerint soha, senki nem ismerte el új bandájából egyetlen egy ember kivételével. De ez az ember se meri őt felvállalni a bandán belüli pozíciója miatt. A lány ezt megelégelve eldönti, hogy megváltozik. Változásának pillanatában betoppan egy másik fiú, aki pontosan olyan, mint a lány, gyakorlatilag a fiú változata. Vajon túléli Zico és Chaerin szerelme ezt a változást, és azt a fiút, vagy végleg búcsút mondanak egymásnak?
Shiro-chan

CL

- Oppa, feltehetem ezt a képet Instagramra? –kérdezem mosolyogva a mellettem ülő szőkét, aki a telefonját nyomkodja.

- Nem Chaerin, nem teheted fel. –feleli monoton hangon.

- Ez most szarkazmus volt, vagy komolyan mondtad?

- Komoly voltam. Bárki megláthatja, és nem szeretném, ha kiderülne, hogy tudod… mi ketten együtt vagyunk.

- De hát az én oldalamat úgy se nézi senki.

- Nem baj, akkor se.

- De igen, akkor is. –feleltem, és azzal a lendülettel kattintottam rá a „felölt” gombra. A mellettem ülő fiú kikerekedett szemekkel nézett rám és a telefonomra.

- Most azonnal szedd le! –mondta mérgesen.

- Nem! Nyugi, nem jelöltelek meg rajta. – nézek rá kedvesen.

- Nem érdekel Lee Chaerin, most azonnal leszeded azt a képet! – kiabálni kezd.

- Nincs olyan dolog, amivel rátudnál szedni arra, hogy kitöröljem!

- Azt hiszed?

- Nem csak hiszem, hanem tudom is. – felelem makacsan.

- Hát, azt majd meglátjuk. – szinte még be sem fejezte mondanivalóját, de engem egyből eldöntött a kanapén és számra tapadt. Ajkai vadul falták enyémet, míg nyelve egy édes táncra hívta az én nyelvem. Eközben kezei lágyan cirógatták oldalam és ő maga beférkőzött lábaim közé. Éreztem, hogy kiveszi kezemből telefonomat, de jelen pillanatban nem nagyon tudott érdekelni, csak őt akartam érezni. Kezének érintését, ruhájának tapintását, vad csókjait, egész testét beterítő izmait, haja selymességét, lényegében mindent, amit csak lehetett. – Ééés, probléma megoldva.

- Gonosz vagy. – mondtam durcásan.

- Ohoho, Lee Chaerin, csak nem akarod? – csókolgatja nyakam.

- Egy olyan emberrel, mint te?

- Egy olyan emberrel, mint én. – felelte, majd csók helyett szívni kezdte nyakam.

- Igen.

- Miért nem ezzel kezdted? Tudod jól, hogy Woo Zico bármikor, és bárhol készen áll arra, hogy magáévá tegye CL-t. – dörmögte fülembe és ismét megcsókolt.

***

Annyira utálom, hogy nem vállalhatom fel, hogy együtt vagyunk. Vagyis, had pontosítsak. Ő nem meri felvállalni azt, hogy velem van. Had magyarázzam el, hogy ez miért is van így. Mindketten underground rapper-ek vagyunk, és ebben a műfajban nem igazán ismerik el a női előadókat, főként a férfiak azok, akik nagyobb népszerűségnek örvendenek. Nagyon nehéz beilleszkedni egy-egy ilyen csapatba, hisz mindenki mindenkit szinte kisgyerek kora óta ismer, és az ilyen kapcsolatokba nehéz új embert befogadni. Velem is ez történt. Lassan egy éve, hogy elköltöztem otthonról, hogy szerencsét próbálhassak, mint előadóművész. Nem szabad nagyban kezdeni, így hát felkerestem egy-két ilyen társaságot, és Zicoéké volt az egyetlen, amelyik befogadott. Bár még mindig nem tekintenek rám tiszteletbeli tagként, én nagyon próbálkozok. De mi is az, ami igazán megnehezíti a dolgokat? Az, hogy lány vagyok, és a bandában már van két lány, akik nálam ezerszer jobbak, tehetségesebbek és szebbek nálam. És ha ők azt mondják valamire, hogy nem, akkor az úgy van. Mivel ők nem fogadtak még el, ezért a többiek se igazán. Kivéve egy embert. Zicot. Ő volt az, aki hajlandó volt velem beszélni, segített nekem, dicsért és normális kritikát adott, nem úgy, mint a többiek. Ő volt az egyetlen, aki bátorított az oly kevés fellépésem előtt és ő lett végül az, akibe beleszerettem. Természetesen ezt a dolgot nem közöltem vele. Minek tettem volna? Az egyik lány, történetesen Hyuna, szerelmes belé így úgy gondoltam, hogy ha elmondom neki, akkor elvesztem az egyetlen embert, aki valaminek tart. Ám egyszer, egy buli után elhívott magához. Végig beszélgettük az egész estét aminek a végén bevallotta, hogy hihetetlenül szerelmes belém. A döbbenet csak akkor érte, amikor én is elmondtam neki azt az egy szót. Viszont azt kérte, hogy tartsuk titokban egész addig, amíg a csapat meg nem békél velem. Ennek az egésznek már több hónapja és én majd beleőrülök abba, hogy nem foghatom meg a kezét, nem ölelhetem meg, nem puszilhatom meg, vagy csak egész egyszerűen nem nézhetek rá úgy mások előtt, mint a szerelmemre.

- Szia kislány, jó a segged, kell cola?

- Kapd be. – miért mindig az ilyen parasztok vesznek észre és szólogatnak be? Pedig most nincs rajtam semmi olyan, csak egy Nirvana-s bő póló, egy rövidnadrág szaggatott fekete harisnyával és platformos cipő. Mondjuk, egy kicsit pontosítok az előbbi kirohanásomon: a bandában lévő embereken kívül minden fiú észrevesz és nőként tekint rám. Nem azt mondom, hogy szükségem lenne arra, hogy még többen szeressenek csak… csak ha ők is úgy látnának, mint a többi férfi, akkor az azt jelentené, hogy elismertek és közéjük tartozok. – Sziasztok. – amint beléptem a klubba, ahol a ma esti előadás lesz minden szem rám tapadt, elmormogtak egy „sziát”, ám egyetlen egy ember mosolygott is. Úgy döntöttem, hogy ma egész nap a mini stúdiómban leszek és megpróbálok írni egy jó dalt, de utamban a két lány, Hyuna és Jessi, valamint Zico és Mino akadályoztak meg.

- Chaerin. –szólított meg Hyuna – Ma fellépsz, szóval változz át nagyon gyorsan CL-re és találd ki, hogy mit adsz elő.

- Ha segítség kéne itt vannak a fiúk, őket ugraszd. – mondta lenézően Jessi, és már el is mentek mindannyian. Chö, nincs nekem szükségem segítségre, egyedül is boldogulok, hiszen én vagyok CL.

A kis szobában ülve gondolkozok el azon, hogy vajon milyen számokat is kéne előadnom. Van egy pár, de egyik sem az igazi. Ami biztos, az a The Baddest Female, ezen úgyis már csak pár simítást kell elvégeznem és kész is. Nem szeretnék túlzásba esni, pláne akkor, ha a közönség nem lesz vevő a zenémre, de azt se szeretném, hogy kevés legyen, ha tetszek nekik. Erre tökéletes a két szám. Ennél többet amúgy se engednének meg.

- Hé, Aranykanál, ugye nem kell segíteni? –nyitott be Mino, Zicoval mögötte. Annyira utálom, amikor így hívnak. Azért kaptam az Aranykanál becenevet, mert kitudódott, hogy egy viszonylag tehetősebb családból származok, akik mindent megadtak lányuknak. Ám ez a dolog az ilyen körökben nem megszokott, és ez is úgymond egy hátrány a sok másik mellett.

- Nem kell köszönöm, megvagyok. –mosolyogtam rájuk, vagyis inkább csak Zicora.

- Mino, menj csak, azt mondta Chaerin megkell néznem valamit a keverőjével kapcsolatban. –hazudta barátom, mire a másik fiú biccentett és elment. – Hogy állsz? –jött oda hozzám és ölelt meg hátulról.

- Egész jól. Az egyik számomat már ki is találtam. – mosolyogtam büszkén.

- Na, had halljam. –terült el a kanapén én pedig elkezdtem neki rappelni a dalt. – Oké, ez kurva jó. Mondjuk amikor van az angol szöveg, én oda egy kicsit más ritmust tennék, nem ennyire kitűnőt.

- Ezt hogy érted?

- Megmutatom, gyere. –ezt szeretem ebben a fiúban a legjobban. Szinte kérnem sem kell és azonnal segít. Lehet, hogy még nem meri felvállalni a kapcsolatunkat, de tudom, hogy tényleg, igazán szeret. Teljes szívéből. – Ugye, hogy így jobb?

- Igen, sokkal. Köszönöm szépen.

- Neked bármikor. –megcsókolt, majd elhagyta a stúdiót, hogy én tovább dolgozhassak a következő dalon.

Bő két és fél óra elteltével, és jó sok papír elhasználása után úgy döntöttem, hogy járok egyet és kiszellőztetem a fejem, ha úgy alakul, lehet meghívom kedvesem egy ebédre. Vagy inkább pót-ebédre –variálom át a gondolataimat, ahogy az órámra néztem.

Ugye mindenki tudja, hogy az élet milyen? Tök boldog vagy, de várnod kell öt percet és valami biztos tönkre tesz mindent, amit addig csináltál. Na ez most nálam is így történt. A klub főközpontjába érve láttam, hogy valami nagy tömeg áll a bárpult előtt, a bárpulton pedig Hyuna. Pár másodperccel később csatlakozik hozzá Zico is és valamire táncolni kezdenek. Egy darabig egész vicces volt, csak aztán a lány egyre jobban hozzá bújt szerelmemhez, ő pedig engedte azt. Tudtam, hogy jó barátok, de azért mindennek van határa. Ahogy a táncnak is. A zene egyszer csak elhalkult, a lány a fiú nyaka köré fonta karját és megcsókolta.

- Szeretlek, te buzi. – mondta mosolyogva. Zico röhögni kezdett miközben mindenki éljenzett egyetlen ember kivételével. Ez az egy én voltam. Teljese lefagyva álltam mindenki mögött, a sírás kerülgetett. El kell innen tűnnöm, különben valami rossz fog történni. Még pár másodpercig néztem őket és ezeknek a másodperceknek a tört része alatt történt az, hogy Zico rám nézett, majd inkább vissza Hyunára.

- Hagyjál már a hülyeségeiddel. – lökte meg a lány vállát és még jobban röhögni kezdett. Úgy tesz, mintha ez a csók nem számított volna semmit. Ez nem igaz. Minden csók számít valamit, és ezt ő sem tudja letagadni. Inkább nem néztem tovább a jelenetet és kirohantam a helyiségből a szabad levegőre, ahol kitört belőlem a sírás. – Chaerin! – ahogy Zico elkapja a kezem én úgy lököm el.

- Hagyj békén! Nem érdekelsz!

- Figyu, félreérted ezt az egé… - mondatát nem tudta bejezni, helyette ellökött magától és úgy tett, mint aki egy szál cigire akar rágyújtani. Eközben a bandából néhányan eljöttek mellettünk és szánakozva bámultak meg. – Menjünk el egy nyugodtabb helyre, nem gondolod?

- Nem! Én itt és most akarom veled megbeszélni a kapcsolatunkat.

- Mit kéne arról beszélni?

- Hát mondjuk azt, hogy ne engedd meg neki, hogy csak úgy lesmároljon!

- Chae, az csak egy vicc volt, ne kapd fel rajta a vizet.

- Mert te is biztos annyira nevetnél, ha megcsókolna Jay Park?!

- Igen, nevetnék. Legalább látnám hogyan pofozod meg. – mosolygott a szokásos „rosszat tettem, de azért az ilyen hülyeségeimért szeretsz” mosolyával.

- Nem Zico, ez nem így megy. Nem mehet így. Elegem van abból, hogy nem hívhatlak becézve mások előtt, hogy nem bújhatok hozzád, hogy nem ehetünk együtt ebédet, nem sétálhatunk kézen fogva, nem mutatsz be a barátaidnak vagy a családodnak. Elég volt abból, hogy mindenki egy senkinek tart, mindenki lenéz, és senki nem ismer el. Szerinted még is hogy tudnék bármit is elérni az életben, ha még a barátom, a Szerelmem, se mer felvállalni, mert mások nem kedvelnek?

- Én… Sajnálom Chaerin. – tudtam, hogy ezt fogja mondani. Valahányszor feljön ez a téma ő mindig „sajnálja” és megpróbál kiengesztelni valamivel. De most nem. Nem vagyok hajlandó ezt megengedni se magamnak, se neki.

- Sajnálhatod is, Woo Jiho. – még mielőtt bármit mondhatott volna fogtam egy taxit és bemondtam neki a legközelebb lévő plázát. Majd én megmutatom nektek, hogy kivel szórakozzatok. Velem biztos nem, hiszen én vagyok CL, Seoul első számú Legrosszabb Úrnője.

***

Miután végeztem a vásárlással –lányok rossz szokása, csak a vásárlás nyugtatja le őket- és a külső átalakítással, mint egy szellem, úgy rohantam be a stúdiómba átöltözni és véglegesíteni a dalokat, amiket mára terveztem. Amint véglegesnek éreztem mindent neki álltam ruhát cserélni. Egy fehér hosszú ujjú body-t vettem fel, aminek ujjain van egy-egy vastag fekete csík, elején pedig különféle érdekes minták. Ez alá egy barna harisnyát vettem és a korábbi platformos cipőmet. Csípőmre egy „White is the new black” feliratú pulcsit tekertem. Hajamat enyhén behullámosítottam, majd kisminkeltem magam a szokásos „CL-stílusba”. Ahogy belenéztem a tükörbe egy elégedett mosoly ült ki az arcomra. Olyan ruhák voltak rajtam, amikben eddig csak Zico látott. Barna hajamat szőkére festettem, arcvonásaimat pedig tökéletesen kiemelte a smink, amit eddig szintén csak Ziconak mutattam meg. Na most próbáljatok bármit is mondani, különben végetek.

A szobából egyenesen a színpad mögé mentem és vártam a soromra. A buli megnyitójának elején kiderült, hogy itt van egy nagyon híres underground rapper is, még hozzá G-Dragon. Őszintén szólva hatalmas rajongója vagyok, nagyon jó zenét csinál és valami eszméletlen egy tehetség. Emiatt egy kicsit ideges lettem, de aztán megláttam, hogy Hyuna és Zico ismét együtt lépnek fel és az idegességemet a bizonyítási vágy váltotta fel.

- Chaerin! Nem láttátok Chaerint? –jött hátra a várakozóba a műsorvezető, de mindenki csak bután nézett a másikra.

- Itt vagyok. –álltam fel és láttam meg a csodálkozó pillantásokat, amelyeket az új külsőmnek köszönhettem.

- Chaerin, tényleg te vagy az? –nézett rám bután a férfi.

- Igen. Mikor jövök?

- Hát… izé… Most. – mondta, én pedig elvettem tőle a mikrofont, végig mentem a színpadhoz vezető úton és az emelvény közepén álltam meg. Tekintetemmel gyorsan körbe pásztáztam a szemem és amint megláttam, hogy Zico még most is Hyuna mellett ül, előjött belőlem az igazi zöld szemű szörnyeteg. Pff, még hogy csak vicc volt az egész. Majd meglátjuk, hogy ki a viccesebb, ő vagy én.

- Üdvözlök mindenkit, CL vagyok. Mára két számmal készültem nektek, remélem élvezni fogjátok. – gratulálok Chaerin, ennél gázabb bemutatkozást még életedben nem produkáltál. Tenni valók lista első eleme: megtanulni felkonferálni önmagam. – Az első szám a The Baddest Female. – időhúzás helyett inkább intettem a DJ-nek, hogy elindíthatja a zenémet. Nem nagyon szeretem, amikor playback is van az előadásom alatt, de most muszáj. Így legalább megmutatom nekik, hogy valaki úgy is lehet dögös, hogy nem megy át ribancba. És itt most nem konkrétan Hyunára és Jessire gondolok, sokkal inkább azokra a lányokra, akik teszik-veszik magukat csak azért, hogy megkaphassák a figyelmet. Én biztos nem leszek ilyen. És a Baddest Female is erről szól. Hogy én egy olyan lány vagyok, akinek van ereje, képes magától a csúcsra érni, még akkor is imádják, ha nem csinál semmit, ám minden ereje a magabiztossága és az, hogy nem ad mások véleményére. Igen, én is ilyen leszek. Vagyis had pontosítsak: ilyen vagyok. A tömeg a szám végére velem együtt énekelte a refrént és a tömegben elbújt lányok táncolták a koreot. – A következő szám címe pedig nem mást, mint Hello Bitches. – ez pedig úgy összességében mindenkinek szól ebben a klubban. Azt hiszik, hogy egy senki vagyok, akinek a segge alá tesznek mindent, pedig nem. Igen is keményem megdolgoztam azért, ahol ma vagyok, és ennek köszönhető az, hogy rajtuk kívül mindenki magának akar, saját kocsim, házam és még sorolhatnám mennyi dolgom van, és hogy igenis unalmas az a stílus, amit egész eddig magukra aggattak. Mondjuk mindkét szám fele-fele arányban szól mind a fiúkhoz, mind a lányokhoz. – Hana, dul, set Bitches! – és innentől csak tánc következett, viszont a közönség tombolt. Hatalmas tapsot kaptam, mindenki imádott. Hát ennyit rólatok. Megmondtam, hogy egy nap megmutatom nektek, hogy mire vagyok képes.

A műsor legvégén maga G-Dragon is tartott egy kis rögtönzött előadást, amit ámulva néztem a közönség soraiból. Végül a műsorvezető tett fel neki pár kérdést és köszönte meg azt, hogy itt volt. Eközben Zicotól kaptam egy sms-t, miszerint találkozni akar velem a stúdiómban. Mivel egy rajongó sosem hagyja cserben a kedvencét, ezért csak azután indultam el a fiúhoz, hogy GD végzett.

- Nincs miről beszélnem veled. –mondtam köszönés helyett.

- Oh, de hogy nem van, még pedig nagyon sok! –rántott be az ajtóból csuklómat szorítva.

- Igen, és még is mi?

- Még is hogy nézel ki? Mi ez a haj? Meg az a ruha? Hol van az én Chaerin-em és ki ez a ribanc itt?

- Eláruljam, hogy hol van? Tényleg kíváncsi vagy rá?

- Igen, legyél oly drága!

- Megölted és csak az maradt belőle.

- Te tényleg nem vagy normális, egyszerűen…

- Valami probléma van? – egy olyan hang szólalt meg a hátam mögül, amit még sosem hallottam ilyen közelről. Ahogy megfordultunk G-Dragonnal találtuk magunkat szemben.

- Ez egy magán beszélgetés lenne. –mondta Zico flegmán.

- Kitárt ajtókkal és kiabálással nem hinném. Egymagán beszélgetés ennél sokkal diszkrétebb.

- Mit akarsz itt? –kérdezte még bunkóbb stílusban.

- Zico! –szóltam rá, mivel nem kéne így beszélnie egy olyan emberrel, aki sokkal idősebb nála.

- CL-el szeretnék beszélni. De amúgy is, neked ehhez mi közöd?

- Igenis van közöm ahhoz, hogy milyen faszfej akar beszélni a barátnőmmel.

- A faszfej résszel még egyetértek, de a barátnő az eléggé gyanús. Nem tudom mások hogy vannak vele, de én nem ribancozom le barátnőmet, akit szeretek. – huhú, ezzel azt hiszem bevitte a végső ütést barátomnak, már ha még nevezhetem annak. – Hozd a cuccod kislány, és menjünk.

- Chaerin. – kapta el kezem Zico, de mit sem törődve vele fogtam meg a táskám és követtem a másik fiút az autójáig.

Csendben voltunk egészen addig, amíg el nem értünk egy kávézóba. Egy eldugott helyet kerestünk miután megkaptuk rendelésünket. Ő egy feketekávét kért, én pedig teát egy gyümölcstortával. Míg iszogattunk és én ettem a tortámat is csend volt közöttünk. Én nem mertem semmit mondani, ő pedig úgy tűnt nagyon gondolkodott valamin.

- Hirtelen stílusváltás, mi? –kérdezte végül.

- Igen. –bólintottam.

- Miért?

- Hogy megmutassam azoknak a szemeteknek, hogy semmivel sem jobbak nálam. Sőt! Én ezerszer jobb vagyok és leszek, mint ők. Mert ők ők, én épedig én.

- És mi a különbség köztetek? – most erre mit mondjak? Hogy én lány vagyok? Hogy gazdag családból származok? Végül egy aprócska szöveg jutott eszembe, amit még egyszer magamnak találtam ki. 

- ’Cuz I am CL, the One and Only Baddest Female. – énekeltem el neki ezt az egy sort, mire ő elmosolyodott.

- Ennyit akartam hallani. Kwon JiYong, ezentúl így szólíts. –nyújtotta kezét.

- Lee Chaerin. – fogadtam, majd ráztam meg azt.

***

Két hét telt el azóta, hogy Zicoval nem beszéltünk és szinte szemmel gyilkoljuk a másikat. Ez idő alatt a mi bandánk és GD bandája egy közös projektbe kezdtek bele, így most lényegében minden idejét együtt tölti a két csapat. Bár nem én vagyok a vezető, hanem Zico és Jessi, JiYong még is úgy kezel, mintha az lennék.

- Chaerin-ah, jó hogy jössz! – köszönt egy mosoly és két puszi keretében az említett személy. – Mutatni akarok neked valamit. Szerinted ez így milyen? – húzott a színpadhoz, átölelte a vállam, csettintett egyet mire a színpadon lévő táncosok elkezdték a nekik kiszabott koreográfiát. – Szólj, ha valami nem tetszik. –suttogta.

- Állj! –kiáltottam, mire a zene megállt a táncosokkal együtt én pedig felmentem a színpadra. – Téged hogy hívnak?

- Seunghoon.

- Okés, akkor Seunghoon, szerintem neked a moonwalk helyett ugranod kéne, hisz te vagy középen, elég magas is és feltűnő személyiség is vagy. Tudsz valami nagyon extrém ugrást?

- Igen. – bólintott aranyosan.

- Akkor nézzük meg azzal. – mondtam, majd lejöttem a színpadról, a fiúk újra kezdték a táncot, és egy kicsit tényleg jobban nézett ki azzal, amit én mondtam.

- Szép munka. –simogatta meg a fejem JiYong.

- Yaa, Oppa, én ne vagyok se kutya, se macska, hogy simogassanak. – löktem el kezét nevetve.

- Pedig te egy cica vagy. Még hozzá gazdátlan. – az utolsó szót olyan hangosan nyomta meg, hogy a teremben mindenki ránk figyelt.

- Ez azért nem teljesen igaz. Még… - motyogtam magam elé.

- Kwon JiYong, ugye tudod, hogy ki ennek a helynek a vezetője? – lökte meg vállát Jessi.

- Hát hogy ne. A magát istennőnek tekintő Jessi, és a pszichopata Woo Jiho. – felelte lenézőn. Úúú, ez azért egy kicsit durva volt.

- Na, helyes. Akkor ne CL-nek kérd ki a véleményét, aki egy senki itt, hanem valaki másét, aki számít valakinek.

- Látod azokat a fiúkat odafent? – mutatott a táncosokra és Jessi bólintott. -  Ők az én bandámba tartoznak, az én irányításom alatt vannak. És ha valami az enyém, az nem a tiéd. Chaerin véleményét az én táncosaimról kértem ki, nem a tiedről. Meg amúgy is? Hogy mondhatsz egy ilyen csodára olyat, hogy senki? Ő igen is valaki.

- Ha ennyire szereted, akkor miért nem veszed magad mellé? – kérdezte szarkasztikusan a nő.

- Jó, hogy mondod, ez az, amit mindig elfelejtek. Chaerin. –fordult felém- Gyere át hozzánk.

- Hogy mi? –kérdezte egyszerre lényegében az egész társaság.

- És legyél a barátnőm.

- Hogy mi? – ez a kérdés Zico és az én számból hangzott el egyszerre.

- Yaa, Kwon JiYong, nem komolyan gondoltam ezt. Chaerin a miénk! –jelentette ki erélyesen Jessi.

- Akkor miért mondasz róla olyanokat, mint az előbb?

- Hát, mert… izé…

- Na látod. Chaerin-ah!

- Ebből engem hagyjatok ki! – emeltem fel védekezőn a kezem.

- Nem ezt akartam mondani te buta. Nem úgy volt, hogy ma együtt eszünk?

- De, tényleg. – jutott eszembe hirtelen a múltkori ígéretem.

- Akkor Hölgyem. –nyújtotta kezét, hogy karoljak belé. Láthatta arcomon a hezitálást így egy kacsintás után magához húzott, kezeinket összekulcsolta és elhagytuk a helyet.

Ebédünket egy igen híres étteremben fogyasztottuk el. Én mondtam, hogy nekem az egyszerű gyorskajálda, de még a streetfood is megteszi, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy oda menjünk. Olyat tett, amit még egyetlen fiú sem. Kinyitotta nekem az ajtót, kihúzta nekem a széket, engedte, hogy az én kedvencemet együk és igyuk, egyszerűen… egy igazi hölgyként bánt velem. Lényegében tényleg ő a tökéletes fiú, amire minden lány vágyik. Viszont… nekem nincs szükségem a tökéletes pasira. Nekem az elcseszett kell. JiYong minden tettét összehasonlítom Zicoéval. Ott kéne kikötnöm, hogy JiYong mennyivel jobb, mint Zico, de… de én valahogy mindig ott kötök ki, hogy JiYong nem Zico. Pedig nekem ő kell. Erre a fiúra nem tudok máshogy tekinteni, mint egy szimpla barátra. Látom őt, mint férfit, csak úgy nem, mint a szerelmemet. A szerelmem az Zico.

- JiYong, mondanom kell valamit… - kezdtem volna, de belém fojtotta a szót.

- N e mondj semmit, tudom. Te még mindig Zicot szereted. De… én meg téged. Én látom azt, ami benned van, aki igazából vagy. Mi ketten tényleg összeillünk, mint a kirakós két darabja. Én megtudnám neked adni azt a boldogságot és azt a bánásmódot, amire szükséged van, de tudom, hogy ez neked nem lenne jó. Ezért csak annyit szeretnék kérni, hogy erre az egy napra nem tennél úgy, mintha a barátnőm lennél? Nem kell sok, csak annyi, hogy foghassam a kezed és megölelhesselek. Ugye megteszel nekem ennyit?

- Persze, hogy megteszem. –bólintottam mosolyogva.

***

Végül is az egész napot JiYonggal töltöttem, mint a barátnője. Este volt már, mikor haza vitt a házamba. A kapu előtt még utoljára úgy ölelt meg, mint a barátnője.

- Csak, hogy tudd: valahányszor szükséged lenne egy ölelésre, én ott leszek neked. Okés? –ölelésünk végén két keze közé fogta az arcomat, mélyen a szemembe nézett és a következő lépésére tényleg nem számítottam.

Zico

Ezt nem hiszem el. Nem elég, hogy összevesztem életem szerelmével egy kibaszott nagy hülyeség miatt, de ő még meg is sértődik, és az édes kislány helyett egy szőke bombázó tért vissza. Most persze, gondoljátok, hogy „ez a hülye miért nem örül egy szőke bombázónak?”, de elárulom. Chaerin már akkor is tele volt karizmával, amikor idekerült hozzánk, csak nem merte magát megmutatni. Pontosan ezért érdeklődtem felé, aztán mikor kettesben voltunk rájöttem, hogy milyen is és beleszerettem a magabiztosságába és lényegében mindenébe. Én ismerem azt, hogy került ide, mit ért el eddig, kik a szülei, mindent én tudok róla, ezért nekem kellett volna kibontanom. Nem pedig Kwon JiYong-nak. Jó, persze, az tény, hogy miattam vette át ezt a stílust, a dalaiból erre rájöttem, de… de én semmit nem így terveztem. És most mi történik? Azt se tudom, hogy most még együtt vagyunk-e vagy sem, vagy hogy most utál, vagy sem. De ami a legjobban idegesít azaz, hogy nem tudom mi van közte és a Faszfej közt. Ha ellopja az én Chaerin-emet, megölöm. Tudom nem szép dolog embereket tárgyként kezelni, de… de ő az enyém. Én szelídítettem meg, törtem be és formáltam a tökéletessé. Egy olyan srác, mint Kwon JiYong nem kaphatja meg. És még is miért nem? Mert túlságosan összeillenek. Olyan egyformák, olyan tökéletesek, hogy aki rájuk néz azt akarja, hogy ő is megtalálja azt, ami nekik van. Tökéletesen kiegészítik egymást, de nem lehetnek egymásé. És miért nem? Hát azért, mert CL, Lee Chaerin, Chae, mindegy hogyan hívjuk, az enyém. Én őt szeretem, és nem mást. És ha én valakit szeretek, az nem lehet másé.

- Szerintetek tényleg átmegy? –kérdezte Hyuna idegesen.

- Téged tényleg csak ez zavar? Mit csinálok, ha összejönnek? –akadtam ki.

- Zico, már nem azért, de… ez téged miért érdekel? – na basszus. Teljesen kiment a fejemből, hogy a Chaerin-nel való kapcsolatom az titok. Mekkora egy idióta vagyok. 

- Most ne ezzel foglalkozzatok. Inkább ezzel. –ahogy Jessi felénk nyújtotta telefonját engem egy kisebb szívroham ért el. A képen a Szerelemem egy másik fiút puszil meg. Gyönyörű szőke haja hátratűrve, így látszik a vastag nyaklánca és fekete trikója, amit tőlem kapott. Míg a fiú… ugyanez. Eközben a kép felirata ez volt: „with Seoul city’s Baddest Female, Queen CL”.

- Tökéletesek. –suttogta kábultan Hyuna. És nekem ennyi kellett ahhoz, hogy megkeressem őket, és leszedjem azt a nyálgépet a barátnőmről. 

Kerestem őket mindenhol. Elmentem a lány kedvenc éttermeibe, kávézójaiba, sütizőjeibe, de semmi. Megnéztem majdnem az összes nagyobb plázát és azon belül játéküzletet, hátha újra egy rilakkumát szeretne beszerezni magának. Mellesleg ezt is csak én adhatok neki, de ez most mindegy. Felkerestem az összes mozit és szórakozó helyet, megmutattam nekik a képeiket, hátha látták őket, de semmi. Senki nem tudott semmit. Édes Istenem, hogy lehet az, hogy egyik olyan helyen se voltak, ahol én igen? Még is miért? Utolsó döntésem végül Chaerin házára esett. Becsöngettem hozzá, hátha otthon lennének, de semmi válasz nem jött, ezért úgy döntöttem, hogy megvárom őket. Nem érdekel, hogy mennyit és hol kell rá várnom, de ezért a lányért mindent. Így a lépcsőn csövezve vártam egészen tíz óráig, amikor is egy hatalmas fekete terepjáró leparkolt a ház előtt. Ez mekkora bunkóság már? Még olyan kocsija is van, amiben illő egy olyan lányt fuvarozni, mint ő. Tényleg semminek érzem magam emellett a fiú mellett. Meghúzva maradtam egészen addig, amíg nem ölelték meg egymást. Nem tudom miről beszélhettek, de egy ölelés sosem jelent jót fiú és lány közt. Valami mindig történik utána. És szavaim be is igazolódtak. Pár másodpercig egymás szemébe néztek, majd a Faszfej megcsókolta. Valaki, aki nem én vagyok hozzáért CL csodás ajkaihoz. Megkóstolta őket. Nem lehet. Nem engedem.

CL

Megcsókolt. Erre mondják azt, hogy „a fagyi visszanyal”. Megértettem, hogy mire célzott Zico, amikor azt mondta, hogy vannak csókok, amik nem jelentenek semmit. Ez a csók tényleg nem jelentett semmit úgy. Nem éreztem, hogy csak őt kívánnám, csak ő az egész világom, a mindenem. Nem, semmi ilyen nem történt. Sokkal inkább azt éreztem, hogy szereztem magamnak egy nagyon jó barátot, akire mindig tudok majd támaszkodni, ha arról lenne szó.

- Nem takarodsz mellőle, te Faszfej?! – szinte fel se fogtuk, hogy mi történt, de JiYong már a földön feküdt, rajta Zicoval, aki teljes erejéből ütötte. – Hogy van pofád ahhoz, hogy megcsókolod mások kedvesét?

- Annyira szánalmas vagy, de tényleg. – amilyen erősen csak tudta lelökte magáról JiYong Zicot, majd kedvesen mosolyogva rám nézett. – Ha egyszer is átbaszna, vagy meggondolnád magad: én várni fogok rád.

- Megöllek. –indult meg ismét felé, de sikeresen a két fiú közé kerültem.

- Köszönöm a mai napot JiYong Oppa, majd még beszélünk. – köszöntem el tőle gyorsan, majd berángattam Zicot a házba. – Te teljesen megőrültél? Mi van, ha ezt látta bárki is a szomszédok közül?

- Pont leszarom őket. Ne csókolgassa már más a barátnőmet!

- Honnan veszed, hogy még a barátnőd vagyok?

- Onnét, hogy mindezt én műveltem veled! Én ragasztottam meg az összetört szívedet, én romboltam le, és ragaszkodok ahhoz, hogy ismét én szereljem meg. Ez nem Kwon JiYong feladata, nem a kutyáé, nem a Pápáé, hanem az enyém, Woo Zico-é! És aki ebben megmer gátolni, annak vége.

- És mi van, ha én gátollak meg benne?

- Akkor elérem, hogy úgy szeress, mint az elején.

- És ha képtelen leszek úgy szeretni, mint az elején.

- Az lehetetlen Chaerin. – láttam rajta, hogy mennyire kétségbeesett és, hogy mindjárt sír. Még sosem láttam őt ilyennek. Akkor… akkor ez azt jelenti, hogy tényleg szeret? Tényleg ember számba vesz?

- De igen is lehetséges. – feleltem faarccal.

- És még is miért?

- Mert már ezerszer jobban szeretlek, mint az elején. –mondtam, majd pólójánál fogva magamhoz húztam és hosszasan csókoltam. Igen, ez az, amire vágyok egy csók alatt. Van az a bizonyos tűz, ami fellobban, mikor valaki hozzád ér. Hát velem pontosan ez történt, történik és történni fog, valahányszor ez a fiú megérint.

- Gyere, csináljunk egy képet. – húz közelebb magához és veszi elő telefonját.

- Minek?

- Felakarom rakni Instagrammra.

- De akkor meglátják a többiek. – utánoztam a pár nappal ezelőtti énjét.

- Pont leszarom. – közölte.

- Akkor add ide. – gyorsan kikaptam kezéből a telefonját, beállítottam magam mögé és csináltam magunkról rengeteg vicces képet.

Ezután kimentem a konyhába inni egy kicsit – egy ilyen feszült helyzet után muszáj a folyadék- és pár másodperc elteltével kaptam egy értesítést, miszerint valami történt az Instán. Még pedig az, hogy Zico feltett rólunk egy képet a következő felirattal „Someday, someone is going to look at you like you’re th ebest thing in the world”.

Mindenki másképpen egyforma (Leo)

Szereplők: Leo (VIXX), SeolHi (OC) +Ravi, N(VIXX)

Figyelmeztetés: nincs~

Leírás: Egy világban, ahol mindenki különleges és egyedi akar lenni, egyszer csak unalmassá válik. Az unalmas pedig egyedivé. Viszont amíg ezt nem veszik észre az emberek furcsának találják az egyszerűbbeket. Viszont mi történik akkor, ha felnyílik a szemük? Nos... valami fantasztikus.
Shiro-chan

Annyira nem értem ezt a lányt. Általában hamar kiismerem az embereket és ez alapján eldöntöm, hogy közel akarok-e hozzájuk kerülni, avagy sem. De nála ez lehetetlen. Az osztályunk tele van érdekes és különleges kinézetű és személyiségű emberekkel. Legjobb példának okáért, a legjobb barátomnak, Ravinak kék a haja, egy másiknak, Hakyeonnak pedig élénk piros. A lányok nagy része csak vakolat, a hajuk szőkített, vagy esetleg egy extrémebb verziója ennek, például beleteszik az alapszíneket váltakozva. A személyiségük pont ugyan ilyen. Mindig változik. Sosem maradnak ugyanolyanok, általában havonta váltogatják. De ez a lány… Ő teljesen más. Ő tartja magát a legegyedibbnek az osztályban, pedig semmi különleges nincs rajta. Most is, ahogy ránézek ugyanazzal a barna haj koronával találom szembe magam, mint már jó pár éve. A szemével sose csinál semmit: se kontaktlencse, se szemceruza, se tus, semmi. Ahogy semmi nemű szépségipari terméket sem használ a parfüm kivételével. Talán ez az egyetlen dolog, ami különleges rajta. Az a kellemes vattacukor illat az őrületbe tudna kergetni bárkit, köztük engem is. Ahogy megérzem kellemes illatát, elönt egyfajta melegség, amely beindítja a különleges személy keresőmet, de aztán meglátom. Belép az osztályba, egyenruháján semmi díszítés, minden olyan, ahogy ő azt készhez kapta. Csak hogy visszatérjek a hajához, sose csinál vele semmit. Mindennap ugyanaz: egy-két hullámcsattal oldalra fog egy kis tincset és ennyi. Nem tesz bele masnit, virágot, hajpántot, nem fogja össze, nem fonja be, semmi.

Annak ellenére, hogy ilyen átlagos, mindenki furcsának találja az osztályból. Én nem. Mi lenne benne a furcsa? Hisz van legjobb barátnője, titkos szerelme is biztos van, oda van a könyvekért meg a lámákért. És ha nagyon durva akarok lenni, akkor a láma a legmeglepőbb dolog benne. A lányok, akikkel régebben volt, mindenki szemeláttára változtak meg és még ha nem is véglegesen, de azért kiközösítették a társaságukból. Még a mai napig nem tudom ennek az okát. Ám az egyik legjobb barátnője, akivel eddig csak nagyon jó viszonyban voltak, most már az egyik mindennapi társalkodó nője lett. Mindennap csinálnak valami vicces képet belevonva az ő másik két legjobb barátnőjét. Olyan furcsa látni a képeket, hogy az érdekes lányok között ott van egy átlagos.

Viszont minden nap megkérdezem magamtól ezt az egy dolgot „De ha ennyire idegesít, akkor még is miért nem idegesít?”. Igen, ez a mondat minden szempontból helytelen. De jobban belegondolva egyáltalán nem. A humora számomra vicces, az a tipikus angol faviccek, amik sokkal inkább fárasztók, mint sem viccesek. Soha senki nem nevet rajtuk, csak én. Imádom a favicceket, és neki szinte csak az van. Ha beszól az órákon valami hülyeséget, míg mindenki a fejét fogja, addig én eleresztek egy apró mosolyt. Ez amúgy nem lenne olyan nagy szó, ha én magam nem tartoznék bele ebbe a különleges csoportba. Az én külsőmön sincs semmi olyan hű de extra dolog, nekem a személyiségem az, ami megragadja az emberek fantáziáját. Nem beszélek sokat, nem vagyok benne minden baromságba, ahogy nem is nevetek annyi mindenen, mint a többi ember. De az Ő viccein még is mindig nevetek. Nem tudom megállni, hogy az ajkaim ne gördüljenek felfele.

- Jaj, ezt a viccet muszáj elmondanom, barátnőm mesélte tegnap. Facebookon hirdetés: Eladó egy zöld kaméleon. Nem kék. Nem, lila. Nem, piros. Nem, sárga. Nem eladó!! – mondta nagy lelkesedéssel SeolHi, mire mindenki a tipikus „jaaaaaj, ne már” reakciót mutatta, míg én arcomat eltakarva mosolyogtam rajta.

- Megint azt csinálod. –lökött vállba Ravi mosolyogva.

- Mire gondolsz? – néztem rá ismét a szokásos komor tekintetemmel.

- Hát, hogy itt játszod a nagyfiút, aki mindenkit legszívesebben felrobbantana, ám egy apró és közismert viccen óriásit röhögne, ha nem vennék körbe emberek.

- Pff… ez hülyeség. –keltem fel a helyemről és elindultam kifelé az osztályból.

- Tudod Leo, ha valaki eltudja érni azt, amit a többi ember nem, akkor azt úgy hívják, hogy SZE-RE-LEM. – kiáltotta utánam drága barátom –akit egyébként emiatt kifogok nyírni- mire mindenki köztem és közte ingatta a fejét.

Válaszra sem méltatva mentem ki termünkből, onnan pedig az aulába, ahol az egyik eldugott helyen leültem olvasni.

- Abban a káoszban, ami az osztályunkban megy, lehetetlen olvasni, ugye? – mosolygott rám az éppen előttem guggoló SeolHi.

- Eléggé. –bólintottam, mire ő felnevetett.

- Egyszer akkor is elérem, hogy rendesen beszélgess velem.

- De hát már beszéltem veled.

- Tudom, de én többet akarok. Több beszélgetést közöttünk. Vagy legalább is olyan szempontból, hogy nem csak én pofázok annyit, amennyit, hanem te is. Tudod, nagyon jó móka az emberek közti kommunikáció.

- El tudom képzelni. Sőt, már tapasztaltam is.

- Akkor egyszer majd velem is fogod. –kacsintott rám. – Most ismét nyertél, de legközelebb enyém lesz a dugi hely. Az osztályban képtelenség élvezni Mr. Grey tökéletességét.

Mint a villám úgy szaladt el a lépcső aljáról. Az iskolánk több emeltes, és az egyik lépcsőforduló alatt van egy aprócska rész, ahova az ember elbújhat, szemmel tarthat mindent és csak akkor veszik észre, ha nagyon unatkoznak és pont odanéznek. Mondjuk, a takarítók itt soha nem takarítanak, de legalább kényelmes.

- Mikor fogsz már rájönni? –kukucskált be Ravi.

- Senki sem tud békén hagyni? –förmedtem rá.

- Jó, na azért nem kell megölni. Én csak egy egyszerű kérdést tettem fel neked, de te már egyből kiakarod robbantani a 3. világháborút.

-  Talán mert idegesítesz?

- Én magam is tudom, hogy nem idegesítelek. Na, de mindegy is. A lényeg az, hogy szombaton lesz egy nagy buli a Woof-ban, gyere el.

- Egy: utálom a bulikat. Kettő: a buliknál csak a Woof-ot utálom jobban. Túl sok ott az idegesítő ember.

- Hát, ha most eljössz, akkor egyel több lesz ott.

- Köszi… - forgattam szemeim.

- Jaaa, kivételesen nem rád gondoltam. Hanem valaki másra, akit te is nagyon jól ismersz, és kedvelsz.

- De én nem kedvelek senkit.

- De hogy nem. Minket. De rajtunk kívül lesz ott valaki. Csak gyere el.

- Nem.

- Jó. Akkor szombaton kilencre ott leszek nálad. – hogy ez a fiú sose hallja meg amit mondok…

~O~

Tényleg nem értem, hogy az emberek mit szeretnek annyira a Woof-ban. Nem elég, hogy egy raktár helyén van, és hogy büdös, de még kicsi is. Mindennek a tetejében még népszerű is. Ezzel persze semmi baj nincs, csak az, hogy rengeteg egyszerű ember jár erre felidegesít. Mindenkin ugyanazt látom: a lányokon minden rövid az egójukat és a mellüket leszámítva, a fiúknak pedig kilátszik a fél ál-kocka hasuk a nagy, arany övükkel együtt. Undorító. Még is, szombat az egyetlen nap, amikor beleolvadunk a többi ember közé. A partik azok a helyek, ahol íratlan szabály az, hogy ha hosszút veszel fel, legyen az pulcsi, póló, nadrág, bármi, garantáltan sült csirke vagy esetleg egy maraton futó ember leszel az este végére, annyira kiizzadsz.

Ahogy beléptünk a tömött helyiségbe az ezer decibellel üvöltő zene egyből bántotta a dobhártyám, orromat egyből elérte a hányások, az italok, a részeg emberek, a cigi és a füves cigi jellegzetes egyvelege. Drogokat és alkoholokat mindenki fogyaszt, ez is az íratlan szabályok egyike. Maximum akkor ihatsz valamit, ami alkoholmentes, ha előtte füveztél, vagy te vezetsz hazáig, és félted a jogsidat, a pénztárád, vagy esetleg az életed. Mondjuk nem értem, ki azaz elvetemült, aki kocsival jön egy szórakozóhelyre. Érkezésünkre egy pillanatra mindenki odafigyelt. Ha érdekesnek találtak minket, vagy ismerősnek, nagy mosollyal és kacajjal fogadtak, de ha nem tudtak besorolni semmilyen kategóriába, akkor magasról szarva a fejedre táncoltak tovább.

- Hé Leo, a csajod már vagy a hatodik pasit zavarja el az asztalunktól. –jött oda hozzám röhögve Hakyeon.

- Milyen csajom? –néztem rá értelmetlenül.

- Hát SeolHi.

- SeolHi? Mit keres ő itt? –csuklómnál fogva rángatott át a tömegen csak hogy megtudja mutatni, az említett személy tényleg ott ül az asztalnál. A szemem gyakorlatilag öngyilkos lett a „One of a Kind” trikóban, egy farmerben és egy tornacipőben ülő lány látványától. Ez a lány nem normális. Ilyen ruhában eljönni a Woofba? Komolyan megkérdőjelezem az agyának stabilitását. A sokkból az élesztett fel, hogy egy fiú, felnyalt hajjal, izompólóban és csőnadrágban levágta magát mellé, átkarolta a vállát és megpuszilta. Már ne is haragudjon meg a világ, de én tökön szúrom magam, ha ez a pasija. Nem lehet az övé. Ő az enyém. Nem vehetik el tőlem az egyetlen embert, aki nem idegesít.

- Szia cica, mond csak, miért játszol itt így, egyedül? Tudod, velem is játszhatnál valami sokkal jobbat. – a fiú végig futatta jobb kezét SeolHi combján. És nálam itt betelt a pohár. Ezt a srácot tényleg megölöm.

- Köszi, de én egyedül is elszórakoztatom magam, nem kell ahhoz holmi illuminált állapotban lévő szépfiú, akinek talán szíve sincs, csak farka, amivel sorban kúrja meg a lányokat, valószínűleg gumi nélkül, így nem csak a nem kívánt terhesség esélyét növeli, hanem azt is, hogy elkapja az AIDS-et, vagy egyéb másik szexuális úton terjedő betegséget. Tudod, nem szép dolog, mikor valaki Gonorrhoeában szenved és a pénisze tele van újra és újra kifekélyesedő hólyagokkal. Hidd el, ha egyszer elkapod, nem hogy meghúzni nem fogsz senkit, de jobb esetben még téged se húznának meg. Úgy hogy, szia patkányka. – a srác sértődötten és káromkodva hagyta el társaságunk asztalát, hogy felkutasson egy újabb áldozatot.

- Szép hárítás. –ültem be mellé.

- Köszi. Anya védőnő, kívülről fújom az összes ilyen dolgot. –mosolygott rám, majd kortyolt egyet italából.

- Na jó, mióta vagy itt és ez már hányadik pohár?

- Fúúúúúj ennyire piaszagom lenne? Pedig csak egy órája ülök itt és még mindig azt az egy pohár vodkanarancsot iszogatom már egy ideje. 

- Ezt most nem mondod komolyan? Eljössz egy szórakozó helyre és csak ennyit iszol?

- Mert gondolom te olyan sokat szoktál vedelni.

- Az most részletkérdés. –mondtam, mire ő kislányosan felnevetett. Basszus, nem, nem, nem és nem. Nem szabad mosolyognod Leo, nem.

- Miért takarod el folyton a mosolyod? – fürkészte arcom nagy szemekkel.

- Mert ilyen vagyok. Megszoksz, vagy megszöksz. –kortyoltam bele italomba, amit még Hakyeon fizetett nekem, mikor megjöttünk.

- Ha nem vetted volna észre, már egy ideje a „megszoksz” opciót választottam. Azért is beszélgetek most veled.

- Ez nem beszélgetés.

- Hanem mi?

- Ez társalgás.

- Az ugyanaz.

- Nem.

- De.

- Nem.

- De.

- Nem hagyhatnánk ezt a témát?

- De. –felelte, mire elnevettem magam.

- Nem is vagy egyedi. –mutattam rá pólójára.

- De hogy nem. Csak kicsit másként, mint mások.

- Ezt hogy érted?

- Tudod Leo, te okos fiú vagy, és mégsem veszed észre a nyilvánvalót. Míg mindenki csinált valamit a hajával, én semmit, ezzel is mutatva, hogy nem követem a divatot, és simán barnán hagyom a hajam, ezzel is már egyedivé téve a külsőm. És ha körül nézel ebben az épületben, mit látsz? Minden ember ugyan olyan, még akkor is, ha nem. Mindenki a divat szerint öltözött fel, amit elvár tőle a társadalom, hogy egy buliban kinézzen. Én nem. Mindenki kidíszíti az egyenruháját, én nem. Ha jobban belegondolsz ez sokkal jobban egyedi, mert ezzel is csak megakarnak felelni az elkorcsosult társadalomnak. Azt hiszik az emberek, hogy egy-két figurától, flittertől már is olyan, hű de különlegesek lesznek. Csak egy baj van ezekkel az emberekkel. Nem is mernek egy nagyon bölcs mondást.

- És még is mi ez a mondás?

- Ha azt hiszed, hogy van olyan ember ezen a földön, aki normális, akkor te sem vagy teljesen normális. És! Ha mindenki különleges, akkor gyakorlatilag senki sem az. – és kész, nem bírtam tovább. Nevetnem kellett. Kivételesen nem azon, amit mondott, hanem a saját butaságomon. Hogy lehet az, hogy míg mindenki más önfeledten táncol, beszélget, ne adj isten, a lényegre térnek, addig mi a világ nagy dolgait vitatjuk meg. Vagy is, nem a világét, sokkal inkább az ő világának a dolgait.

- Erre eddig még nem is gondoltam. –néztem felé, majd egy olyan tekintettel találkoztam, amivel még soha. A szája a füléig ért, alsó ajkát beharapva tartotta, arcára apró pír ült, szemei csillogtak.

- Tudod oppa, nagyon helyes vagy, mikor mosolyogsz. Vagy is, had pontosítsak, helyesebb vagy, mint általában.

- Mi?

- Egy napon majd megtudod. –mondta, azzal magához húzott, s egy csókot nyomott arcomra. Az átlagember ilyenkor a száját célozta volna meg a másiknak, de ő nem. Ő az arcomra tapadt rá. Éreztem, ahogy belemosolyog a pusziba, majd eltávolodva tőlem tovább játszott a tablettel.

Az este további részében csak ültünk egymás mellett, az asztal alatt kisujjaink összefonódva, egy pillanatra sem engedve el a másikét. Ezen az estén jöttem rá, hogy mekkorát tévedtem. Azok az emberek, akik elvegyülnek a tömegben, mind egyformák, míg mi, elhúzódva, mindentől távol, nem feltűnően megmutatjuk mi az, mikor valaki igazán különleges. Fantasztikus érzés volt nem a bár pultnál ülni, hanem az egyik boxban. Ezalatt a pár óra alatt nem csak arra jöttem rá, hogy szeretem SeoilHit, hanem arra is, hogy ő a világon a legfurcsább, legelvontabb, legérdekesebb és legkülönlegesebb ember.

Igen emberek, rájöttem: szerelmes vagyok a különleges SeolHiba. 

A Nyuszi, a Sárkány és az Oroszlán(ZeloxGDxZico) - 4. rész

Szereplők: Zelo(B.A.P.), Zico(Block B), G-Dragon(BigBang)

Figyelmeztetés: (erre a részre) +18
Páros: (erre a részre) ZeloxGD
(írói megjegyzés: ömmm... izé... én magam is szégyenkezve teszem ki ezt a részt, hiszen ennél talán még egy szálka is hosszabb, de esküszöm, hogy a következő hosszabb/izgalmasabb/jobb lesz)
Shiro-chan

- M-m-mégis milyen szórakozásra gondolsz? –kérdeztem tőle meglepetten.

- Természetesen fürdésre. Szinte biztos vagyok benne, hogy a tapasztalatlanságod miatt nem mostál meg mindent rendesen.

- Már nem azért Hyung, de húsz éves vagyok. Egy párszor már fürödtem az évek során.

- Akkor a péniszedet miért nem mostad meg?

- A mimet? És még is honnan veszed, hogy csináltam-e vagy sem?

- Onnan, hogy nem láttam a tipikus mozdulatot.

- Te leskelődtél?

- Ez az én házam, azt csinálok benne, amit akarok. De most ne ez legyen a fontos, inkább a tisztaságod. – mondta, majd elvette a polcról a tusfürdőt, egy újabb adagot nyomott kezébe és eldörzsölte azt köztük. Derekamat átölelve fogta kezébe akkor még lankadt farkamat. Lassan húzogatta rajta a bőrt fel-le, majd egyik kezével heréimre is rámarkolt és úgy tisztította őket. – Látod Nyuszi, most már sokkal tisztább. De szerintem ez ennél lehetne egy kicsivel jobb, nem de?

- Hyung… erre… erre tényleg semmi szükség. – nyöszörögtem keze alatt. Akármennyire is ellenkeztem, a testem akaratom ellenére cselekedett. Bárhogy próbálkoztam, a vér nem szállt a fejembe, sokkal inkább a péniszembe, ami ettől egyre jobban keményedni kezdett.

- Jaaaj, nézzenek oda, milyen csintalan fiúcskával van dolgunk. Csak nem felizgultunk egy kis ilyentől?

- Nem… - motyogtam.

- Na ezt kétlem. Ne szégyellj semmit előttem, én is ugyanennyire izgatott vagyok a gyönyörű és selymes bőröd látványától. – suttogta kéjjel teli hangon fülembe. Férfiasságának elejét nyílásomhoz vezette és apró köröket írt le körülötte. – Még se vagy annyira jó, mint gondoltam. Nem mostad meg a feneked. Annyi baj legyen, segítek.

Mielőtt tiltakozhattam volna, egy hideg folyadékot éreztem meg magamban, majd GD ujjait. Csak úgy, mint először, most is egy újjal kezdte. Ezt az egyet, mint a ceruzát a hegyezőben, úgy mozgatta. Percek múltán jött a második. Ismét kör-körös mozgásokat csinált bennem, amit megtoldott egy-egy ollózó mozdulattal. Az első kettőhöz csatlakozott a harmadik is, így ezeket ki-be húzogatta belőlem hol lassabban, hol gyorsabban. Néha megállt és behajlította őket, ami miatt hangosan felsikoltottam. Eddig mindent nagyon élveztem, ám ami a következő pillanatban történt teljesen lesokkolt. A három ujja mellé csatlakozott egy negyedik is. Szemeim kikerekedtek és fájdalmasan felnyögtem.

- H-H-Hyung, ez… ez már túl sok!

- Na ne viccelj. Majd gondolj bele mi lesz akkor, ha egyszerre ketten leszünk benned.

- Hogy mi? –kiáltottam fel. Nem, nem, nem és nem. Egyet is alig bírok magamba engedni, nem hogy kettőt. Ez az egy mondat teljesen kiakasztott, így fészkelődni kezdtem.

- Nyugi van, csak vicceltem. De azért kérdezhetek tőled valamit?

- Mit?

- Elakarsz élvezni csak az ujjaimtól?

- Hyung, én a farkadat jobban szeretem! – Jó estét kívánok kedves nézőink, maguk a „Hogyan lett Choi Junhong-ból egy ribanc” nevű adásunkat nézik. A mai adásban kiderül, miként is szégyeníti meg magát teljesen a B.A.P. maknae-ja. A belső tévéműsorom bár elég vicces volt, én még is a sárga földig süllyedtem. Hogy mondhattam ilyet egy olyan embernek, aki sokkal idősebb nálam, és akit alig pár napja ismerek?

- Még egy ilyen, és legközelebb felkészülés nélkül hatolok beléd Zico szeme láttára. De most kivételesen nem veszem ezt figyelembe. Igen is az ujjaimtól fogsz elélvezni.

Akármennyire is szexi GD mély és dörmögő hangja, egyáltalán nem tudtam elképzelni, hogy én valakinek az ujjaitól menjek el. Jó, tény és való, hogy pár napja még azt se gondoltam, hogy G-Dragonnal és Zicoval is lefekszek, de ez részletkérdés.

Említettem már, hogy JiYong bármire képes? Nem? Hát akkor most mondom. Amennyire elleneztem az elején ezt az egész „ujjazósdit”, most annyira élvezem. Számat kaján nyögések és perverzebbnél, perverzebb mondatok hagyják el. Egy bizonyos pillanatban, mikor egy újabb meleg vízcsepp folyt végig gerincemen és a rapper eltalált bennem valamit ujjaival, én úgy élveztem el egy hatalmas sikítás keretében.

- Mi a szar? –képedtem el saját magamon.

- Nem szar Zelo, nem szar. Ez ondó.

- Ezt én is tudom, de ennyitől?

- Mi az, hogy csak ennyitől? Na várj csak, amíg kiveszem őket! –és abban a minutumban kihúzta belőlem ujjait és engem megcsapott valamilyen üresség érzet. A bensőm kívánta, hogy valami kitöltse, hogy valami mozogjon benne. Érezni akart valami keményet és határozottat. Ez az üresség és kívánkozás egy kisebb szenvedésbe torkollott. Szenvedtem, mert GD nem adta meg nekem azonnal azt, amit akartam. Kínomban előredőltem a zuhanykabinban, majd pár másodperc múlva éreztem, ahogy valami meleg szépen, fokozatosan merül el bennem. Minél beljebb került, az én számat úgy hagyták el egyre jobban a jól eső és elégedett nyögések, csak úgy, mint JiYongét. Amint tövestül bennem volt, mint akit egy rakétából lőttek ki úgy kezdett el bennem ki-be mozogni. Lökései erősek voltak és gyorsak, nyögései hangosak és kielégültek. Hosszú perceken át csinálta nekem hátulról, mikor egyszer csak maga felé fordított, a falnak nyomott mire én lábaimat köré fontam.

- Hyung, elfogsz bírni? – kérdeztem.

- Amikor szexelsz és elér az extázis, nem törődsz olyan dolgokkal, mint súly vagy magasság. Csak csinálod, amíg mindketten el nem éritek a beteljesülést. –válaszolta, majd egy forró csókba hívott.

Percekig faltuk egymás nyakát, mikor egyik keze tagomra csavarodott. Emiatt ugyanaz az érzés tört rám, mint nem rég. A forró vízcsepp érintése, GD nyelve a számban, farka bennem, keze péniszem körül. Éreztem, ahogy minden izmom összehúzódik, majd egyik pillanatról a másikra lazul el és élvezek el. Pár lökés után GD is elélvezett, még hozzá belém.

Miután végre rendesen is megfürödtünk minden egyéb incidens nélkül a hálóban feküdtünk az ágyon. Pontosabban én feküdtem fejemet GD ölébe téve, miközben ő ült és a hajammal játszott. Nem tudom milyen sokáig maradhattunk ebben a pozícióban, mikor GD lehajolt hozzám és apró puszikat adott számra. Az egyik puszi egy kicsit félre sikerült és egy igen hosszú csók lett belőle.

- Annyira szeretlek, Zelo. –nézett mélyen a szemembe. – Ne haragudj, hogy most mondom, miután csináltuk, és így úgy tűnhet, hogy csak amiatt, de ez nincs így. Imádom, ahogy beszélsz, ahogy rappelsz, ahogy kedves vagy mindenkivel. Nem tudok betelni a babapofiddal és az aranyosságoddal. Ha tehetném egész nap a meztelen tested nézném, mert számomra az lett a legizgatóbb dolog ezen az elcseszett világon. Nyuszikám, nem kérem azt, hogy most azonnal vallj te is szerelmet nekem csak arra kérlek, hogy gondold át. Hidd el, sokkal jobban járnál velem, mint azzal a bunkóval. Neked és nekem is szükségünk van szeretetre, amit tökéletesen megadhatunk egymásnak. Csak te és én. 

My Happy Virus (Chanyeol)

Szereplők: Chanyeol (EXO), Haneul (oc), Hani (oc)

Figyelmeztetés: nincs~

Leírás: Haneul számára nincs más, csak a testvére. Anyja és annak élettársa folyton elutaznak valahova, így a lányra marad az a feladat, hogy felnevelje húgát az anyja és annak apja helyett. Chanyeol soha nem tud ellenállni a gyerekeknek, muszáj játszania velük. Amikor meglátja HaNit iskolájuk előtt, őt is megfertőzi boldogságával. A fiúnak vajon sikerül Haneult is megfertőznie, vagy a lány képtelen lesz újra mosolyogni húga nélkül?

Shiro-chan

Chanyeol

- Jól van gyerekek, a mai napnak is vége. Menjetek haza, pihenjétek ki magatokat a hétvégén és tanuljatok sokat. Osztályelnök. –osztályfőnökünk szokásos szavait intézte felénk péntek délután. Már csak az elköszönés van hátra a mai napból és szabadok vagyunk. Jaj osztályelnök, könyörgök neked, hogy ne húzd el annyira a dolgot, mint amennyire szoktad.

Sajnos imáim nem találtak hallgatóságra, ugyanis az elnök szokásához híven percek múlva ébredt csak fel és nézett körül a terembe észrevéve, hogy most jön az ő feladata. Világos barna haját kisöpörte szeméből, majd megigazította azt. Nyújtózkodás közben ásított egy nagyot, majd szépen, komótosan állt fel helyéről.

- Figyelem. Köszönés. –mondta, majd meghajolt az egész osztállyal együtt. Annyira nem értem, hogy egy ilyen lány miként lehet osztály első és elnök. Rejtély az egész. Ahogy ő maga is. Senki nem tud róla semmit: hogyan lett olyan jó tanuló, mint amilyen, miért fáradt egy folytában, miért vissza húzódó és miért utál mindenkit.

Mit sem foglalkozva vele és a lassúságával, barátaimmal egyszerre hagytuk el a termet és az iskolát is. A kapuig nevetve beszélgettünk és hülyéskedtünk –ahogy általában amúgy is- amikor megláttam egy maximum egy méteres csöppséget a falnak támaszkodva. Haja két copfba volt fogva, Jégvarázsos nadrág volt rajta egy sima rózsaszín felsővel. Szemei kéken világítottak, mégis a mi tipikus mandulavágású szemünk néztek vissza ránk. A kislány ujjaival volt elfoglalva és mindenkit megbámult, aki elment mellette. Nagyon régóta a kicsik a gyengéim, így nem bírtam ki, muszáj volt odamennem hozzá.

- Hát szia csöppség, mit keresel te itt, így egyedül? –guggoltam le hozzá.

- Unniet keresem. – felelte vékonyka hangján.

- Oh, akkor unnie és oppa egy iskolába járnak. Én egyébként Chanyeol vagyok, és téged hogy hívnak?

- HaNi.

- Értem. És anyukád hol van?

- Elment a boltba apukámmal együtt és azt mondták, hogy ne álljak szóba senkivel, csak Unnieval. –mondta, majd megtett pár lépést hátrafelé.

- Mikor mentek el? És melyikbe? Biztos mindjárt itt lesznek.

- Hát, régóta várok egyedül, de nem tudom, hogy mikor és hova mentek el. De ne beszélj hozzám.

- Miért ne?

- Mert nem ismerlek.

- Tudod, hogy mi a nevem?

- Igen. Chanyeol Oppa.

- Na látod, akkor ismersz is. –mondtam nevetve, majd beleborzoltam hajába. – Mond csak HaNi, akarsz játszani?

- Hát, nem szabadna…

- Gyere, játssz velünk, jó móka lesz. –guggolt le mellém legjobb barátom, Baekhyun, egy hatalmas vigyorral az arcán. HaNi kettőnket látva elmosolyodott és futni kezdett el, mondván, hogy kapjuk el. A kis játékunkba egyre többen szálltak be: Kris, Chen, Sehun, Amber, Joy és Irene is. Én voltam a fogó és pont sikerült felvennem HaNit és adni neki egy hatalmas puszit, mikor valaki a nevén szólította.

- HaNi!

Haneul

- Osztályelnök. – ez az egy szó és a sok sutyorgás keltett fel édes álmaimból, ahol éppen egyedül róttam az óceán vízét egy hajón: én voltam a magam ura, nem voltak idegesítő szülők, mogorva tanárok, kiállhatatlan osztálytársak, semmi, csak én és a hatalmas kék víz. Ja, és a húgom HaNi, ő is ott volt. Nélküle még az álmaimban sem indulnék el sehova.

Nem hazudtoltam meg önmagam, egész komótosan tápászkodtam fel helyemről és végeztem el osztályelnöki kötelezettségemet. Utálok osztályelnök lenni. Mindennap nekem kell kitakarítanom a termet, lemosni a táblát és leadni a naplót. Ha az én péntek délutánjaimból egy óra eltelik ezekkel, akkor nekik az én öt perces ébresztőm ne legyen olyan hosszú. Amint végeztünk a meghajlással mindenki kirohant a teremből két embert leszámítva: engem és Layt, aki az osztályelnök helyettes.

- Ma kitakarítok én, te csak add le a naplót. –mosolygott rám.

- Köszönöm szépen. –hajoltam meg, majd elindultam én is.

- Azért hétvégente néha aludhatnál is. –kiáltott utánam.

- Alvás? Az micsoda? Egy új fajta drog? –kérdeztem vissza, mire felnevetett.

A tanári felé menet ismét megfigyeltem az iskola diákjait –legalábbis azokat, akik bent maradtak. Ha valaki megakarná támadni az iskolát, hogy minél több diákot megölhessen, az biztos nem hétvége előtt tenné. Ilyenkor a diákok mindent leszarva hagyják el a termeket, hogy megérezhessék a szabadság ízét két és fél nap elejéig. Szánalmas. Semmivel nem lesz előrébb, ha fél órával előbb, vagy később ér haza, pláne ha este bulizni megy. Nem mindegy neki, hogy fél órával többet vagy kevesebbet nem csinál semmit? De mindegy is, engem az ilyen dolgok nem zavarnak, hiszen a hétvégéim két dologból állnak: a húgom felneveléséből és tanulásból. Minden emberi kapcsolatomat megszűntettem akkor, mikor anyám és az élettársa úgy gondolták, hogy bizonyos időközönként lelépnek és egyedül hagynak minket. Igazából nem tud meghatni, hogy engem egyedül hagynak, hiszen már hozzászoktam, inkább csak az zavar, hogy a húgomat is egyedül hagyják. Néha bele se merek gondolni, hogy mi lenne akkor, ha nem a városban tanulnak, vagy ne adj’ Isten külföldön tengetném a mindennapjaimat. Bár lehet, hogy akkor magukkal vinnék HaNit is, de ki tudja. Lehet, hogy felfogadnának mellé egy bébi csőszt, és ilyen alapon inkább én vigyázok rá, mint egy vadidegen, aki ki tudja, hogy mit csinál vele.

Amint leadtam a naplónkat és átvettem a cipőmet az udvaron lassan sétáltam egészen addig, ímg meg nem hallottam egy túlságosan ismerős gyerekkacajt. Egyre közelebb érve vettem észre a húgom világosbarna haját és kék szemét, amiről mindenki felismeri. Csakhogy, most nem a szokásos alig egy méteres magasságával vettem észre, hanem majdnem két méter magasságból. Az én drága testvérem azzal a nagy fülű barom Chanyeollal volt. Igazából semmi bajom a fiúval, csak a puszta jelenléte zavar, semmi más.

- HaNi! –kiáltottam el magam, mire mindenki felém nézett. Kishúgom nevetve rohant hozzám miután a barna hajú colos letette őt.

- Unnie! –ugrott a nyakamba.

- Mit keresel te itt egyedül? –néztem rá aggódva.

- Nem voltam egyedül, Oppával és a barátaival játszottam. –kijelentésére csak a szememet forgattam.

- Hol vannak anyáék?

- Elmentek a boltba. –ezt. Nem. Hiszem. El. Okés, Haneul nyugodj le, még ne akard megölni azt a nőt, aki anyának meri nevezni magát.

- És még is mikor mentek el, és te mióta vagy itt?

- Azután hoztak el, miután te elmentél suliba. – nem tudtam, hogy miként reagáljak erre. Hívjam fel az anyámat és ordítsam le a fejét, amiért ilyen felelőtlenül magára hagy egy alig öt-hat éves kislányt az utcán, vagy mert megint szó nélkül léptek le Az Emberrel. Vagy akár rá is támadhatnék Chanyeolra és a bandájára. Bár nem tettek semmi rosszat, de legalább le tudnám vezetni a feszültséget valakin.

- HaNi, ő a te testvéred? –ölelte át húgom vállát a colos.

- Igen, ugye milyen szép? –mondta mosolyogva, de a fiú nem válaszolt semmit. Miért kell ennek az apró lánynak mindenkit összeszednie?

- Gyere HaNi, haza megyünk. –fogtam meg a kezét és kezdtem el húzni a kijárat felé.

- De én nem akarok menni. – makacsolta meg magát.

- Hogy mi van? –néztem rá bután.

- Éppen játszottunk Oppáékkal. Had fejezzük be.

- HaNi, ne butáskodj, mennünk kell.

- Nem! –kiáltotta el magát, mire bennem teljesen felment a pumpa.

- HaNi Bleher, haza megyünk. Most! – most már én is kiabáltam vele, amivel gyakorlatilag sikeresen megfagyasztottam körülöttünk a levegőt. Hatalmas szemei megteltek könnyekkel és félve nézett rám.

- Unnie… u-u-u-ugye nem f-f-fogsz bántani? –kérdezte remegve. Persze, hogy nem fogom bántani, soha nem tudnék hozzáérni egy ujjal se, de jelenleg túl ideges voltam ahhoz, hogy bármit is válaszoljak neki, így hát felkaptam őt és amilyen gyorsan csak tudtam elvittem őt az iskolánk közeléből. Mind az utcán, mind a buszon egész végig sírt. És amiért ő sírt, bennem is eltört a mécses: elejtettem néhány könnycseppet.

***

Otthon leültettem őt a TV elé, hogy lenyugodhasson. Bár a gyerek műsoroknál nincsenek butítóbb dolgok, ilyen időkben azért egész jól jönnek. Amíg ő nézi a legújabb baromságot, addig én elkészítem az ebédünket: marhahúsos pho-t és bibimbap-ot. Ahogy elkészültem vele és megterítettem az asztalhoz hívtam HaNit, és enni kezdtünk.

-  Haragszol rám Unnie? –kérdezte elfojtott hangon.

- Sosem tudnék haragudni rád.

- Akkor miért nem hagytad, hogy játsszak Oppával?

- Mert könnyebb lesz, ha nem ismersz itt senkit. – és ezzel egyáltalán nem hazudtam. Egy hónap és HaNi is megy anyámékkal Németországba, hogy ott élhessenek együtt, boldogan. Nem az, hogy ebbe a képbe én nem illenék bele, mert de, csak… én nem szeretnék beleilleni. Én itt akarom leélni az életemet Koreában, külföldre maximum nyaralni tudnék menni. Meglehet, hogy csak azért gondolom ezt, mert borzalmasan viselkedek idegenekkel szemben, pláne ha az még nem is beszéli a nyelvünket, de nem tudom elképzelni azt, hogy én, mint egy ázsiai képes lennék hozzászokni az európai szokásokhoz, viselkedéshez és életmódhoz. Én inkább kihagynám ezt az élményt az életemből. Hosszú elmélkedésemből a csengő éles hangja ébresztett fel. Elképzelésem volt arról, hogy ki kereshet minket ilyenkor, így mikor megláttam a két hatalmas fül között lévő vigyorgó arcot majdnem becsaptam az ajtót.

- Te meg mit keresel itt? – néztem rá bután.

- Aggódtam HaNiért. Tudod nem keltett bennem túl jó gondolatokat a kis délutáni műsorod. – mondta, majd kérdés nélkül bejött, levette a cipőjét és bement az ebédlőbe, ahol éppen ettünk. –HaNi, drágám, mi jót eszel?

- Marhahusis pho-t, Oppa, kérsz?

- Kérhetek?

- Persze! Unnie, hozz Oppának is.

- Miért hívod mindig Oppának? –dörmögtem az orrom alatt, de legnagyobb meglepetésemre meghallotta így azt a választ kaptam, hogy „a Chanyeol túl bonyolult neki, így inkább meg se próbálkozik vele”. Höh, azért valamiben még is csak rám ütött. – Parancsolj. –tettem le a fiú elé egy tányért és evőeszközt, hogy ő is meríthessen az ételből.

- Úristen, ez a kaja mennyei! Hé, Haneul, ezt mind te csináltad?

- Igen. –feleltem, majd bevettem egy újabb adag kaját a számba.

- Aszta. Mond csak, elvehetlek? –kérdezte hatalmas szemekkel, mind e közben félrenyeltem a kaját, így köhögni kezdtem, HaNi pedig boldogan nevetett, hogy milyen jó lenne, ha hozzámennék, mert akkor mindennap játszhatna.

- Ez még is milyen kérdés volt? –érdeklődtem miután sikeresen megmentettem magamat.

- A szüleim mindig is annak a hívei voltak, hogy olyan lányt kell elvennem, aki tud főzni és jól bánik a gyerekekkel. És az ismeretségi körömből eddig te vagy a legjobb szakács, szóval lefoglallak.

- Pff, nem tudom mit szólna ehhez Dara unnie. – motyogtam.

- Mondott valamit rólam Noona? – az iskolában legalább annyira köztudott tény, hogy Chanyeol szerelmes Dara unnieba, mint hogy a meleg víz meleg, a hideg pedig hideg.

- Igen.

- És mit?

- Hogy ő lesz az első, aki gratulálni fog, mikor lesz barátnőd. –mondtam, és megpróbáltam elfojtani a nevetésemet, de Chanyeol arckifejezését látva nem bírtam, kitört belőlem. Annyira vicces, ahogy a lelkes arca hirtelen átváltozott csalódottá, majd sértődötté.

- Yaaa, ne nevess, ez nem vicces!

- De igenis az. –mondtam még mindig nevetve.

- Yaaa, ha így folytatod, akkor megeszlek, úgy is kevés kaját csináltál. – mondta, majd a pálcikáját kezdte csattogtatni előttem, mire még jobban nevetni kezdtem. – Te tényleg úgy gondolod, hogy ez az egész vicces? Na majd mindjárt meglátjuk, hogy ennek, hogy fogsz örülni.

Nem tudtam semmit reagálni, ugyanis Chanyeol hirtelen felpattant a helyéről és a piszkos pálcikájával kezdett kergetni, hogy ő most azzal akarja összefogni a hajamat. Amint felfogtam, hogy komolyan gondolta futni kezdtem. Túlságosan is kitartó fiú, ugyanis majdnem az egész házon keresztül kergetett az evőeszközökkel. Bútorokon át ugráltunk, rengetegszer megcsúsztunk, a polcok mögött rejtőzködtem előle, de a nappaliban elestem HaNi egyik plüssében, így sikeresen elkapott, a csípőmre ült és a két pálcikával az arcom előtt kapálózott.

- Bocsánatot kérsz, vagy belekenem ezt a hajadba.

- Sosem kérek bocsánatot.

- Hát akkor jöjjön az új, Chanyeol-féle hajpakolás. – mondta egy gonosz mosollyal az arcán, mire én ficánkolni kezdtem alatta.

- Oppa, fogd le! – vágtatott be hozzánk HaNi.

- Miért?

- Mert van a hajánál is gyengébb pontja. – vigyorgott a lány, mire a fiú lefogta a két kezem. Húgom settenkedve lépkedett mellém, majd a hónaljamhoz nyúlt és csikizni kezdett. Számat hangos kacajok hagyták el és még jobban rákezdtem a nevetésre. Egy idő után már senki nem fogta le a kezeimet, helyette négy szorgos kéz csiklandozott ott, ahol csak tudott.

- Egyszer szabaduljak meg innét, nektek végetek. –mondtam két röhögő görcs között.

- Hallottad ezt HaNi? Szerintem menekülnünk kellene. – egymásra néztek, majd Chanyeol felkapta HaNit és futni kezdett vele. Én szorgosan követtem őket, fel az emeletre és le onnan, ki az udvarra, majd vissza a házba egészen addig, amíg el nem kaptam Chanyeol felsőjét, és magamhoz nem rántottam őket. Én és a szerencsém sikeresen összehoztuk, hogy pont átöleljem őt hátulról, mire mindketten lefagytunk, kivéve HaNit.

- Még egyszeeeer! – mozgolódott a fiú karjaiban.

- Izé… szerintem… khm… be kéne fejezni az evést. – mondta kínosan Chanyeol, mire én elengedtem őt és visszaültünk az asztalhoz, hogy befejezhessük az ebédet.

A nap hátralevő részében meséket néztünk és játszottunk. Rég volt már, hogy ilyen jól telt el egy napom. Persze minden nap csodás, amit HaNival tölthetek, de még egyszer sem éreztem így. Ez most más volt valamiért. Azzal, hogy itt volt Chanyeol úgy éreztem, hogy nem vagyok egyedül, valaki osztozik velem a rám háruló felelősségen, ezzel is megkönnyítve a dolgom. Hosszú idő után éreztem úgy, hogy valaki önszántából akart nekem segíteni. Hihetetlenül jó érzés volt. Nem elég, hogy együtt ettünk és játszottunk, de még együtt is altattuk el a húgomat. Ő énekelt neki én pedig mesélt olvastam. Amint végleg elaludt a nappalinkban található kanapéra dőltünk mindketten.

- Hogy-hogy kék a szeme? –kérdezte.

- Azért, amiért az én nevem Choi Haneul az övé pedig HaNi Bleher. Az ő apja német.

- Értem. És… anyukádék mikor érnek vissza a „boltból”? – hm, úgy érzem, hogy megragadta a lényeget.

- Ki tudja. Lehet, hogy a következő percben, vagy órában beesnek. De az is lehetséges, hogy napok, vagy talán egy hét múlva látjuk őket viszont. Vagy esetleg egy hónap múlva, mikor kezdődik a költözés.

- A micsoda? – az eddigi kényelmes pózából egy eléggé kényelmetlenre váltott és sokkosan meredt rám. – Elköltöztök? Nem hagyhatsz itt!

- Hogy mi van? –utolsó mondatát nem tudtam sehova sem tenni, és ahogy láttam ő sem gondolta át igazán mondandóját ugyanis teljesen elvörösödött és mindenfelé nézett a szobában, csak rám nem.

- Hát izé… ha te elmész, akkor tuti engem választanak meg osztályelnöknek, és semmi kedvem hozzá.

- Nyugi, ez a veszély nem fenyeget. Én maradok, csak anyám, Az Ember és HaNi mennek el.

- De akkor veled mi lesz?

- Az előbb mondtam nem? Itt maradok.

-  Mármint itt, Koreában, ebben a városban, ebben a házban?

- Igen. Nincs semmi okom arra, hogy elköltözzek. – arcáról ezen mondatom hallatára eltűnt minden aggodalom és újra mosolyogni kezdett.

- Huh, mekkora mázli. Így legalább nem kell takarítanom.

- Azért néha igazán besegíthetnétek. –néztem rá kérlelő szemekkel.

- Háát, nem hiszem. Túl sok dolgom van a nap huszonnégy órájában, főleg péntekenként.

- Akkor most miért itt vagy, és miért nem egy buliban iszod magad holt részegre?

- Mert most ehhez van kedvem. És te?

- Mert az én hétvégéim két dologról szólnak: HaNiról és a tanulásról.

- Péntek-szombat-vasárnap csak a húgoddal vagy és tanulsz? Semmi más?

- Eltaláltad. Nincs időm az olyan dolgokra, mint barátok, vagy bulizás. Ha lenne, akkor vagy a húgomról, vagy a tanulásról kéne lemondanom, és én egyikről se szeretnék.

- Értem. – ezután hatalmas csend állt be közénk, és egy negyedóra múlva Chanyeol el is köszönt tőlem.

- Hát akkor álljunk neki tanulni. – mondtam magamban, majd elővettem a füzetem és kezdődhetett a hétvégi programom.

***

Az elmúlt két hétben Chanyeol mindennap átjárt hozzánk, hogy HaNival lehessen, és én tanulhassak és pihenhessek is. Meg kell mondjam tényleg hatalmas segítség és gesztus volt tőle. Nagyon sok mindent vett ez idő alatt a húgomnak: babákat, plüssöket, cukrokat, mindent, amit csak talált neki. Teljesen megszállottja lett. És ahogy néztem őket ahogy játszanak együtt eldöntöttem, hogy egy olyan férjet akarok majd magamnak, mint Chanyeol: remekül bánik a gyerekekkel, hihetetlenül aranyos, ha gyerek van a kezében, viszont ha csak mosolyog akkor is aranyos. Az se lenne rossz, ha olyan magas lenne, mint Chanyeol, és hasonló személyisége lenne, mint Chanyeolnak… Igazából… lehetséges, de nem biztos, még én magam se tudom, de… az lenne a legjobb, ha Chanyeol lenne saját maga az a bizonyos apuka. Vagyis nem tudom. Ez most csak szerelem, vagy csodálat? Valaki mondja meg nekem, mert tényleg halvány lila gőzöm sincs. Ha órákon ránézek, mindig mosolyognom kell, hisz ő is mindig mosolyog. Megtudtam, hogy néhányan Happy Virusnak becézik, mivel mindig mosolyog és boldog, ezért a körülötte lévők is ilyenek lesznek. És nekem pont egy ilyen emberre van szükségem: aki energiát ad nekem sok-sok boldogsággal együtt. Viszont sajnos egyáltalán nem érdeklem őt. Azzal, hogy átjön mindennap nem az a legfőbb célja, hogy nekem segítsen, hanem hogy babázhasson. De nem baj, mert legalább láthatom és boldog lehetek. Legalábbis ez így volt egészen idáig. Ma költözik el HaNi Németországba.

***

Az elmúlt egy hetem én a pocséknál is rosszabb volt. Nem találtam a helyem, nem tudtam mit kezdeni magammal és a rengeteg időmmel. Iskolába se mentem, nem volt kedvem. Mert nekem az iskolába járás egyetlen dolgot jelentett: várni arra, hogy délután láthassam a húgomat. De most, hogy ő nincs itt mi értelme ennek az egésznek? Gyakorlatilag semmi. Csak ülök a szobájában és bámulom az üres helyiséget, hátha visszajön belé az élet, a bútorok és legfőképpen a húgom. Viszont bármennyire is szuggerálom nem történik semmi.

Egyik nap összeszedtem magam és elindultam az iskolába. Egészen a buszmegállóig el is jutottam, de onnan hazarohantam, ugyanis sírni kezdtem. Másnap megint tettem egy próbát, fel is tudtam szállni a buszra, de a következő megállónál leszálltam és ismét hazáig futottam, mert sírtam. Utáltam, ha mások látják a könnyeimet és kérdezgetik, hogy „mi a baj”. Egy kérdéstől nem fog semmi sem megoldódni. Harmadnap ismét megindultam, immáron gyalog. Ha sétálok és közben zenét hallgatok elterelhetem a figyelmemet és nem találkozok semmi olyannal, ami eszembe juttatná HaNit, vagy ha igen, akkor csak egy rövid időre. Nem fog beleragadni az emlékezetembe, csak egy futó kép lesz a nagyvilágból. És nekem most pontosan ezekre a futó képekre van szükségem. Az iskolába érve mást se csináltam, csak a padomra dőlve aludtam, legalábbis próbáltam. Amióta végleg elmentek alig aludtam egy-két órát éjszakánként, szinte semminek mondható. Az órákon is inkább csak zenét hallgattam, képtelen voltam aludni.

- Haneul, ma is összetakarítok, okés? –jött oda hozzám Lay.

- Nem kell, köszi. Én szeretném csinálni. Egyedül. – nem mondott semmit, csak egy bátorító, ám halvány mosoly keretében magamra hagyott.

Letöröltem a táblát és az asztalokat, kiszellőztettem, majd felsöpörtem. A felmosás következett volna, mikor megszólalt Avicii Hey Brother című száma, és nálam végleg eltörött a mécses. Elejtettem a felmosót, és a földön kuporogva sírtam és vártam, hátha jön egy megmentő. Már éppen feladtam volna a várakozást, mikor valaki felvette mellőlem a felmosót és elkezdte elvégezni az én feladatomat. Ahogy felpillantottam egy magas alakot láttam meg két szét álló füllel. Ez az a két dolog, amiből egyből tudtam, hogy kivel van dolgom.

- Mit keresel te itt? –kérdeztem olyan halkan, hogy abban sem voltam biztos, hogy meghallotta.

- Teljesítem az Osztályelnök kérését: néha segítek neki. –felelte, majd folytatta a munkát. Ő csendben dolgozott, míg én hol halkan, hol hangosan sírtam.

Egyszer csak kért kart éreztem meg magam körül, amik segítettek felállni. Kétségbeesetten néztem Chanyeolra, miszerint én képtelen vagyok megmozdulni. Nem kellett beszélnem, a puszta remegésemből kitalálta állapotomat. Felkapott a hátára és sétálni kezdett velem. Egy számomra ismeretlen környéken haladtunk végig, mikor hirtelen megállt egy nagy háznál, kinyitotta a kapuját, majd a bejárati ajtót is. Minek hozott el magához?

- Omma, itthon vagyok. –kiáltotta el magát, mire egy harminc-negyven éves nő jött őt köszönteni, ám megtorpant, mikor engem is meglátott. – Ő az a lány, akiről meséltem.

- Óóó, akkor menjetek csak és beszélgessetek, az ebéd még úgy sincs kész. – mondta, majd megsimította a karomat és Chanyeol elindult.

Felment az emeltre, ahol berúgta az egyik szobának az ajtaját, majd letett az ágyra és mellém feküdt.

- Minek hoztál ide?

- Hogy aludj egy kicsit.

- Nem akarok.

- De akarsz. Úgy, hogy aludj, most. –nem tudtam ellenkezni, ugyanis magához húzott, fejemet vállára tette és egy japán altatót kezdett nekem énekelni. Nem volt a legbársonyosabb hangja, viszont nekem pont így volt jó, hisz még ez is különleges rajta. Pár óra múlva azt vettem észre, hogy felkeltem, ami azt jelenti, hogy aludtam.

- Mennyi az idő? –kérdeztem kómásan.

- Este nyolc.

- Jesszus, ilyen késő van és én még nem is tanultam! – egy pillanat alatt pánikba estem és keltem fel az ágyból, de Chanyeol visszahúzott.

- Nem mész sehova, és tanulni sem tanulhatsz.

- És még is miért nem?

- Mert most beteg vagy.

- Nem vagyok beteg.

- Akkor csak leszek. Addig nem mozdulhatsz mellőlem, amíg Happy Virus meg nem fertőzött és nem kapom vissza azokat a hatalmas kacajokat, amikbe beleszerettem.

- Hogy mit csináltál?

- Sss, most ne beszélj. Tudod mi a legjobb módja annak, hogy az ember elkapjon egy betegséget?

- Igen, ha nem öltözik fel rendesen és nem vigyáz magára.

- Eee, téves megoldás. De ne aggódj, megmutatom neked a helyeset. – mondta, majd puha ajkai az enyémeken landoltak. Lehet, hogy butaság amit mondok, de ott, akkor, abban a pillanatban tényleg éreztem, ahogy Happy Virus megfertőzött egy gyógyíthatatlan betegséggel, aminek van egy nagyon súlyos mellék hatása. A betegség a boldogság volt, a mellékhatása pedig az a dolog, amire eddig még csak gondolni se tudtam, mert nem volt rá időm: a szerelem.